ÉLETMÓD

A tanárok pokoljárása – három hónapot napköziztem, egy életre elég volt

Ezt a történetet három éve írtam meg. Ma is aktuális. Talán jobban, mint valaha.
Sassy - sassy.hu
2022. október 05.


Megosztom
Link másolása

/jh/

A gyerek felemelte a széket – acél alapzatú, iszonyú súlyú székek vannak a suliban –, és teljes erőből bevágta az osztálytársai közé. A gyerekek megdermedtek, én sokkos állapotban odarohantam. A szék kábé tíz centire landolt az egyik diáktól, ha eltalálja, szerintem ott marad. Tizenegy évesekről van szó.

Az volt az a pillanat, amikor elpattant bennem valami.

Igen, a pedagógiában zöldfülű voltam, a tanári diplomám ellenére húsz év "irodista" lét után úgy gondoltam, elvállalok egy napi négy órás napközit a belváros egyik elismert általános iskolájában. Emellett lesz időm plusz munkákra, meg húsz év gürizés után az életemre. Legalábbis azt hittem. Senki sem értette a döntésemet, még az igazgató se, aki felvett. "Te teljesen meghülyültél?" – kérdezték volt és jelenlegi tanár barátaim. A tantestületben kedves, intelligens, de meglehetősen agyongyötört, a lelkes mosolyomat gyanakvóan felhúzott szemöldökkel konstatáló kollégák fogadtak.

Ötödikeseket kaptam, tíz-tizenegy éveseket, többségében elég jól szituáltakat (jó mobiltelefonok, klassz táskák, sportcipők, tehát pénz láthatóan volt), összesen húszat. A különóráik miatt általában kevesebben maradtak, 13-15 gyerek volt állandóan a kezem alatt. A "mézeshetek" után (akkor sem voltak kisangyalok, de nem viselkedtek szélsőségesen, inkább puhatolóztak, aztán elkönyveltek "kedvesnek"), gyakorlatilag néhány nap alatt mutatták ki a foguk fehérjét. Nem mind. Öten-hatan voltak a keménymag.

Hirtelen azon kaptam magam, hogy amikor belépek a terembe, elszabadul (vagyis már javában tombol) a pokol. Székcsapkodás – csak úgy, neki a földnek, többször, elképesztő robajjal –, verekedés, egymás ütögetése, a táskák, tolltartók, vizeskulacsok padhoz, székhez, vagy a másikhoz vagdosása, "miafaszomozás", a folyosón randalírozás.

MINDENT megpróbáltam, ami csak az eszembe jutott, vagy amit a kollégák tanácsoltak. Szép szóval, szeretettel közeledtem feléjük, egyenként húsz perceket beszélgettem velük, hogy megértsem őket, a családi hátterüket, és kapcsolódni tudjunk egymáshoz. Gondoltam, nehéz nekik, túlterheltek, fáradtak, főleg délután, türelmesnek kell lenni velük. Segítettem nekik a leckében, vittem csokidrazsét, jutalmul, ha minden házit megcsináltak. Illatgyertyát gyújtottunk Advent előtt, filmet néztünk, cetliken megírhatták nekem a kis titkaikat, amelyeket aztán négyszemközt megbeszéltünk.

Amikor lehetett, kivittem őket a közeli játszótérre, tervezgettem, hogy elmegyünk majd karácsonyi vásárba. Mindez a normálisabb gyerekeknél működött (mert természetesen voltak, nem kevesen). A keménymagon viszont úgy futott át minden szeretet és jószándék, mint az őszi szél a tarlón. Ment tovább az üvöltözés, csapkodás, dulakodás, trágárkodás, és persze amikor felelősségre vontam őket, a felháborodott tagadás és hazudozás (akkor is közölték, hogy nincs jogom megbüntetni őket, mert semmit sem csináltak, ha a szemem előtt történt a dolog).

Azt egyébként, hogy mihez "nincs jogom", többet hallottam a szájukból, mint eddigi életemben bárkitől.

Akkor egy nap leültem velük, és nagyon komoly lelkifröccsöt kaptak. Elmondtam, hogy elég volt a díbolásból, a néhány főkolompos tökrevágja a többiek idegeit, nem tudnak leckét írni, sőt az osztályteremben létezni sem, nem beszélve az én idegeimről. Közöltem: vége a jó világnak, innentől nincs játszótér, tanári beírás viszont van, aki meg nagyon túllő a célon, megy az igazgatóhoz.

Másnapig tartott a lelkifröccs hatása. Akkor repült a vasszék. Az elkövető gyereket azonnal levittem az igazgatóhoz, a vezetőséggel meg közöltem, hogy mivel próbaidős vagyok, ha nem tesznek valamit, jövő héten már be se jövök. És ekkor jöttek a kollégák, akik most már ki merték nyitni a szájukat. Megtudtam (persze négyszemközti, suttyomban folytatott beszélgetésekből), hogy:

Az iskola egyik "nehéz" osztályát kaptam ki (több is van), akik miatt eddig négy tanár menekült el a suliból.

Minden szaktanárral meggyűlt a bajuk, sorra hívják be a szülőket, mert az órák állandó fegyelmezéssel telnek, gyakorlatilag képtelenség tanítani őket.

Az alsós délutános tanárukat "idegileg teljesen tönkrevágták, a tanév végén már többet sírt, mint nem" (ezt most szó szerint idéztem egy évtizedek óta a pályán lévő, egyébként a gyerekekért élő-haló tanárnőtől).

Az angoltanáruk akkor mondott fel, amikor az egyik gyerek szülei bejöttek, és megfenyegették.

Akkor taktikát váltottam. Húzd meg-ereszd meg játékra álltam át. Aki normálisan viselkedett, annak továbbra is járt a kedvesség, a segítség. Aki viszont vadállati stílusban nyomta, annak beírtam (nem számított semmit), kiküldtem a teremből egy időre, vagy egyszerűen csak úgy leüvöltöttem a fejét, hogy egy másodpercig legalább leblokkolt. A végeredmény: állítólag még mindig a "kedves" kategóriába soroltak, de tessék-lássék szót fogadtak, a leckét (többnyire csokiért) megcsinálták, szóval végülis kihoztam a dologból, amit lehetett.

A játszótérre egy idő után nem mertem őket kivinni, mert olyan vadul dulakodtak a mászóka-várban, meg lökték egymást a hintán, hogy nem voltam biztos benne, hogy életben tudom tartani őket. És persze bárkinek baja esik, engem vesznek elő. Egyszer az egyik legagresszívabb gyerek összeverekedett egy viszonylag normálisabbal. Másnap az agresszív gyerek még agresszívabb szülei megjelentek a játszótéren, és nekiestek "annak a kis mocsoknak, aki a fiunkat a fején megütötte". Én álltam a gyerek elé, hogy az apuka ne őt üsse le, hanem ha már muszáj, akkor engem.

Volt olyan, vadidegen kisgyerekes anyuka, aki odajött hozzám a játszótéren, és azt mondta: "Először is részvétem, tanárnő. Én még életemben ennyi erőszakos, mocskos szájú gyereket nem láttam. Másodszor: árulja már el, melyik iskola ez, hogy tudjam, hova NE írassam be a gyerekemet." Aztán amikor az osztállyal közöltem, hogy ezek után felejtsék el egy darabig a játszóteret, az egyik hetykén visszaszólt: "Akkor én meg elfelejtem a napközit. Magának lesz kevesebb a fizetése."

Amellett, hogy butaságot mondott, mégis mi vesz rá egy TIZENEGY éves gyereket arra, hogy ilyen mérhetetlen arroganciával, lenézéssel oltson le egy tanárt? Mert nem magától lett ilyen, ezt valahol tanulta.

És akkor még nem beszéltem a kedves édesanyáról, aki tajt részegen állított be a fiáért és annak alsós húgáért, és összefüggéstelenül hadovált nekem, miközben a kislánya kezét rángatta, és ordítozott vele. Az apukáról, aki fogadóórán nekiesett az egyik tanítónőnek, mert egy csomag A4-es fénymásolópapírt a másodikos kisfiával "fel mert cipeltetni" a másodikra. És az egyik diákom anyjáról, aki Messengeren nekem ugrott, hogy azért büntettem meg a fiát, mert roma (nem is tudtam, hogy az, egyébként csak félig az, világos bőrű, világosbarna hajú kisfiú).

Három hónap után azt vettem észre, hogy oktatás, nevelés helyett napi több órát üvöltéssel töltök (utálom felemelni a hangomat, egyszerűen nem természetem), mert folyamatosan próbálom túlordítani a kölköket.

A verbális és a fizikai erőszak állandó részévé vált a napjaimnak (engem fizikailag nem támadtak meg, csak szóban kaptam az ívet), a szülői panaszok, hisztik és a megfékezhetetlen gyerekek testi épségének féltése miatt minden nap gyomorgörccsel mentem be.

Gyakorlatilag semmilyen fegyelmező eszköz nem volt a kezemben, tehetetlen voltam. A rendes gyerekeket nem tudtam megvédeni, hiszen minden erőmet a többi kötötte le, így ők szintén rosszul érezték magukat, rettegtek az agresszív társaiktól, féltek bejárni, és mesélték, hogy kérték már a szüleiket, vigyék el őket ebből az – ismétlem, jó nevű – suliból. Teljesen egyértelmű a következtetés: pont a rendeseket teszi tönkre a rendszer a nevelhetetlen, és a törvény szerint gyakorlatilag kirúghatatlan gyerekek miatt (csak akkor lehet valakit tankötelezettségi kor alatt kirúgni, ha előbb találnak neki egy másik, befogadó iskolát. El lehet képzelni, ilyen előélettel mennyire kapkodnak a sulik ezek után a gyerekek után).

Néha hosszan belenéztem egy-egy kőkemény "játékosnak" a szemébe, és nem láttam mást, csak végtelen hidegséget, gúnyt és megvetést. Mintha nem is gyerekek lennének. Arra gondoltam: úristen, mitől lettetek ti ilyenek? És mi lesz belőletek?

Persze, voltak őszintén gyermeki, rajongó, csillogó tekintetek is. Voltak kicsik, sőt egész nagyok is, akik egymás után öleltek meg, vagy nevettek rám, ha végigmentem a folyosón, vagy délutáni ügyeletben velük maradtam az udvaron. Voltak szép pillanatok, amelyektől felderengett, mitől is (lehetett egykor) ilyen szép ez a pálya. De ez már édeskevés, és a kollégák egyöntetű véleménye szerint az arány az utóbbi 15-20 évben rohamosan romlik a szörny-kölkök javára. MINDEN iskolában, ezt több helyet is megjárt, évtizedes tapasztalattal bíró pedagógusok mondták.

És persze láttam az agyonfáradt, teljesen kiégett, és igen, megfélemlített tanárokat. "Nem merünk szólni, mert a végén úgyis mindenért mi vagyunk a hülyék" – mondták többen is.

Nem tudom, mi tartja őket a pályán. A legtöbbjét egyébként az, hogy már csak pár évük van a nyugdíjig. Fiatalok főként csak alsóban vannak, a többiek már rég elmenekültek. Akik maradtak, tucatszám csomagolták a mikulás-ajándékokat a diákjaiknak, dekorálták az iskolát, táborokat szerveztek, múzeumba, filmvetítésre vitték az osztályokat. Eszméletlen sok szabadidejüket áldozták fel, aminek sehol sincs nyoma. Csak azt tudom mondani: minden tiszteletem az övék. És sajnálom őket, mert ők is emberek. Hol vannak az ő jogaik?

És aki be akar szólni nekik a tanítási szünetek miatt, annak azt üzenem: csak EGY napig csinálják végig azt, amit egy bármilyen tanár ma Magyarországon. Sokan menekülnének vissza sikítva az íróasztal, de még a gyártósor mellé is, ebben biztos vagyok.

Szóval három hónap után, amikor esténként már csak altatóval tudtam elaludni, egész nap hullafáradtan vonszoltam magam, kétnaponta szívritmuszavarom volt, az álmaim pedig rosszabbak voltak, mint egy durva horrorfilm – döntöttem. Kaptam egy jobb ajánlatot (nem közoktatás), és leléptem. Sok-sok tanulsággal, mérhetetlen szomorúsággal, és nem kevés rossz előérzettel a lelkemben.

SZMO

Címkép: Pixabay

Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


ÉLETMÓD
A Rovatból
61 évesen olyan a teste, mint egy 30 körüli férfinak, most elárulta a titkát
Természetesen mindehhez nagyon szigorú napirend, edzések, egészséges ételek, na meg rengeteg táplálékkiegészítő szükséges.

Megosztom
Link másolása

Nyilván senkit nem vonz az öregedés gondolata, azonban egy Dave Pascoe nevű, 61 éves férfit egyenesen taszított a gondolat. Állítása szerint ugyanis hiába annyi éves, amennyi, biológiai életkora csak 38 év.

A nyugdíjas hálózati biztonsági mérnők Dave, aki azóta főállású biohacker, arra fordítja minden szabadidejét, hogy genetikai óráját visszafordítsa.

Ez persze nem egy gyalog-galopp, cserébe szigorú rutint követ.

A fejlődését dokumentáló weboldalán megosztja kidolgozott edzéstervét, valamint azt is, hogy naponta 158 táplálékkiegészítőt szed.

„Nem szeretném, hogy az egészségi állapotom az élettartamom előtt lejárjon. Az a célom, hogy a lehető kiegyensúlyozottabbá tegyem őket. Az az elvárásom, hogy legalább 95 éves koromig éljek, méghozzá fantasztikus formában ... ha nem is jóval 110 éves korig, ha Isten is úgy akarja.”

Az anti-age guru azt is elárulta, hogy az alvás rendkívül fontos, és soha nem állít ébresztőt, hogy felébredjen.

Ehelyett hagyja, hogy a teste természetes módon ébredjen, bár ritkán fekszik le későn, és napfelkelte előtt ébred.

Dave ezután egy kimerítő reggeli rutinba kezd, amely 15 perces nyújtásba és öt perc mini trambulinon való ugrálásból áll, hogy felpezsdítse a vérkeringést.

Ezután fogat mos, és vár egy órát, mielőtt beveszi az első adag -  83 darab táplálékkiegészítőt, köztük D3-vitamin tablettát is.

Ezután Dave napozik kicsit, majd futni vagy sétálni megy, mielőtt egy P90X edzéssel folytatná, amely az ellenállás és a súlyzós edzésre összpontosít.

Miután a délelőtt folyamán átmozgatta a testét, ezután a szaunába megy és 45 percet meditál.

A teste táplálására egy edzőturmixot iszik, amihez egy zöld banánból és chia-, dió- és bogyós gyümölcsös tálból álló reggelit fogyaszt.

És bár ez rém szigorúnak tűnik, elmondása szerint igyekszik rugalmasan kezelni.

„Ha valami közbejönne, ami akadályozná egy vagy akár több edzésemet is, nem stresszelek rá. Bár nagyszerű, ha van egy jó struktúra és fegyelem, a legjobb dolgok az életben spontán történnek! Az "énidőm" rendkívül fontos számomra, ezért beosztom, de nem hagyok ki egy lehetőséget sem, hogy minőségi időt töltsek másokkal.” - mondja.

„Egyedül élő, egyedülálló férfiként minden alkalommal elcserélem az edzést, a szaunázást vagy a biohacket a kapcsolatokat ápoló minőségi időre. Egyetlen nap, amikor kihagyok néhány dolgot a rutinból, még nem fog megölni.”

Dave azt is megosztotta, hogy gyakran kihagyja az ebédet és délután 3 óra körül már vacsorázni szokott, valami organikus, szabadon tartott marha, csirke vagy vadon fogott halból álló ételt. Minden étkezéshez egészséges zöldségeket, valamint erjesztett ételt, például savanyú káposztát fogyaszt.

Emellett megesküszik a kékfény szűrős szemüvegre, ami csökkenti a fényhatást  miközben tévét vagy tabletet néz.

A nap zárásaként még egy kis rugalmassági gyakorlatot végez, majd beveszi a maradék táplálékkiegészítőt. Állítása szerint kollagén és peptidek segítségével tartja távol a ráncokat.

Végül Dave szereti a napját úgy befejezni, hogy kizárólag a pozitívumokra koncentrál, imádkozik és listát készít a nap apró győzelmeiről.

Akit érdekelnek a szigorú részletek, ITT tud olvasgatni angol nyelven.

Forrás: The Sun


Megosztom
Link másolása

ÉLETMÓD
Ez a teljesen általános háztartásbeli szokás akár ADHD-t is jelezhet
Egy szakértő szerint az, hogy hogyan tárolod a ruháidat, elárulhatja, hogy szenvedsz-e ettől a neurológiai betegségtől.

Megosztom
Link másolása

Egyre többen döbbennek rá, hogy a kényszeres szokásaik valójában egy neurológiai természetű betegség, az ADHD, azaz a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar tünetei.

A betegség vezető tünete a nevében is szereplő figyelemzavar, kísérő tünetei pedig a hiperaktivitás, a feledékenység és a gyenge impulzuskontroll.

Most egy ADHD szakértő, Jeff Rice, elárulta TikTokon, hogy van egy általános dolog, amit szinten minden ADHD-s ember megtesz.

Ez pedig nem más mint az angolul floordrobe, azaz padlógardrób jelenség. Ennek a lényeg az, hogy minden olyan tiszta, vagy még nem eléggé koszos ruhát egy bizonyos helyen, általában egy fotelon, vagy a földön szeretnek tárolni az ADHD-s emberek.

Ennek a szakértő szerint két oka lehet.

Az egyik az, hogy ezeket a ruhákat vizuális jelként hagyják szem előtt, hogy később emlékeztessék a tulajdonosukat arra, hogy ez még nem koszos annyira, hogy a szennyesbe kerüljön, később is fel lehet venni.

Sajnos ezzel azonban az a gond, hogy a szemünk egy idő után szimplán csak megszokja, így szépen lassan egy szép kis halom gyűlik majd ebbe a "gardróbba".

A másik oka, ami valószínűleg nem csak az ADHD-sokat sújtja, hogy a tiszta ruhák elpakolása munka.

Egy ADHD-s számára pedig nem is érdekes, nem újszerű, nem sürgős és még csak nem is jelent kihívást. Így addig halogatódik, mígnem a stóc elpakolása már sürgetővé nem válik.

@jeff_coachyouradhdbrain It seems like many people with ADHD have challenges dealing with laundry.  The clean laundry, and the “not quite dirty and I’ll probably wear it again” laundry tends to accumulate and create clutter.  This laundry clutter is often called our “floordrobe”.  Here are two thoughts on how to tackle this kind of clutter. #laundry #clutter #organizationhacks #adhd #adhdtiktok ♬ original sound - Jeff Rice - Author, ADHD Coach

Ezeket a sorokat olvasva biztosan sokan azt gondolják, hogy „na igen, én ADHD nélkül is így élek", és ez lehet teljesen normális. Tény, hogy sokkal egyszerűbb egy fotelról vagy a földről összeszedegetni a szükséges ruhákat, ráadásul sokszor átláthatóbb is, mint egy szekrényben.

Mi csak azt mondjuk, érdemes ezen elgondolkozni.

Forrás: LadBible


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
Íme a sötét valóság: ez történik a pókokkal, amiket kiviszel a házból
Neked is azt mondták, hogy ne lépj rájuk, csak vidd ki őket a lakásból? Eléggé felkavaró tények következnek.

Megosztom
Link másolása

A szakértők szerint az összes kellemetlen lakótárs közül, akik betolakodhatnak az otthonodba, a pókok a kedvesebbek közé tartoznak, mivel elkapják és megölik a többieket - helyetted.

Nem sok embernek van molylepke-fóbiája, míg már a nyolc láb és a pókháló gondolata is sokakat kikészít. Emiatt az évek során jól el kellett sajátítanunk a pókok elpusztításának művészetét.

Míg egyesek egyszerűen lecsapják őket, mások úgy gondolják, hogy a nem kívánt nyolclábú betolakodóktól való megszabadulás humánusabb módja az, ha kidobják őket.

Tudod, a klasszikus módszerrel: egy poharat a pók fölé tenni, és alácsúsztatni egy kartont, hogy a rögtönzött börtönnel el tudd vinni a legközelebbi ajtóig, ahol aztán megajándékozod a szabadsággal.

De tényleg a szabadság édes érzése érkezik el számukra? Mi történik a pókkal, miután kitetted az otthonod meghitt környezetéből, és visszadobtad a hideg, barátságtalan világba?

Ez igazából attól függ, hogy milyen fajta pókoktól akartál megszabadulni.

Ha a pók kívülről jött be, vagyis a szabadban él egyébként is, akkor valószínűleg nem lesz semmi baja odakint, de ha egy házi pókról van szó, akkor konkrétan halálra ítélted szegényt.

Rod Crawford, az arachnidák szakembere a Live Science-nek elmondta, hogy a környékünkön őshonos pókoknak képesnek kell lenniük túlélni, ha kiteszik őket a szabadba, de a házi pókok sokkal kiszolgáltatottabbak.

Azt javasolta, hogy ahelyett, hogy kidobnád a pókot, inkább vidd el az otthonod egy másik részébe, ahol kevésbé zavarnak téged - már ha létezik ilyen hely a házon belül egyáltalán.

Crawford azt is elmondta, hogy ha meg akarnád akadályozni, hogy a pókok bejussanak az otthonodba, akkor szinte légmentesen le kellene tömítened az otthonodban lévő réseket, repedéseket, különben úgyis megérkeznek.

Nos, akarsz inkább a barátjuk lenni?


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
A Rovatból
5 tárgy a lakásban, ami balszerencsét hozhat rád
Jobb, ha ezeket inkább elkerülöd.

Megosztom
Link másolása

Valószínűleg te is tapasztaltad már, hogy néha úgy érzed, mintha minden elromlana körülötted, és mintha egyfajta negatív energia lengene a levegőben. A balszerencse egy titokzatos és nehezen megmagyarázható jelenség, amely időről időre felbukkan mindennapi életünkben.

Amikor ilyen időszakokat élsz át, érdemes alaposan átnézned otthonodat, mert lehet, hogy az ott található tárgyak hozzák magukkal ezt a negatív hullámot.

Lehet egy rossz döntés, váratlan baleset vagy tragédia, amely váratlanul ér minket, és megrengeti lelki egyensúlyunkat. Bár néhányan úgy vélik, hogy bizonyos szimbólumok vagy cselekedetek hozhatják elő a balszerencsét, mások szerint ez pusztán véletlen sorozat. Mindenesetre, a balszerencse kihívások elé állít bennünket, de lehetőséget is ad a fejlődésre és az ellenállóbbá válásra.

1. Állóóra

Az állóóra ugyan szép és elegáns dísz lehet a lakásban, ám érdemes megfontolni, hogy megválj tőle. Az óra megállítja az időt, és gátolja a pozitív energiák áramlását, ezáltal akadályozva a sikeres tervek megvalósítását. De elég, ha csak eszünkbe jut a Stranger Things negyedik évada...

2. Szúrós növények

A kaktuszok, rózsák és más tüskés, szúrós növények izgalmasak ugyan, mégis, jobb kerülni őket az otthonunkban. Ezek a növények vonzzák a negatív energiákat, és megnehezíthetik az életünket. Inkább válassz valami cuki kis virágot!

3. Borostyán növény

Számos kultúrában a borostyán balszerencsét hozó jelképnek számít. A mélyzöld szín és a falakat befutó növények sötét hangulatot teremthetnek, és bent tartják a negatív energiákat az otthonunkban.

4. Nyitott esernyő

A nyitott esernyő a lakásban szintén balszerencsét hozhat. A babona szerint ugyanis ez egyszerűen felhergeli a védőszellemeket, akik azt hihetik, hogy nem érzed megfelelően védettnek magadat, és elhagyják az otthonodat.

5. Gyöngyös tárgyak, ruhák és ékszerek

A gyöngyös tárgyakat, ruhákat és ékszereket hagyományosan a könnyek szimbólumának tekintik, így ezek viselése vagy szimplán az otthonunkban való tartás szomorúsághoz és balszerencséhez vezethet. Ha pozitívabb energiákat szeretnél, érdemes lehet ezeket kerülnöd.

Érdekes, hogy a felsorolás nem említi sem a szárazvirágokat, sem a pávatollat...

Forrás: Femcafe


Megosztom
Link másolása