Connect with us

“Mondta, hogy elvették a jogsiját, de nyugi, ma még nem ivott” – egy olvasónk beküldte élete legrémesebb randiélményét

NO/MAKE/UP

“Mondta, hogy elvették a jogsiját, de nyugi, ma még nem ivott” – egy olvasónk beküldte élete legrémesebb randiélményét

Megihlette egy korábbi cikkünk, gondolta, a sztorijából mások is okulhatnak.


Már az egész világot bejárta annak a lánynak a története, akit egy krematóriumhoz vitt randizni az online megismert srác, mert nem szeretett volna egyedül elmenni a temetésre. A groteszk sztorin felbuzdulva egy olvasónk is megosztotta velünk hasonlóan borzasztó randiélményét, amit az engedélyével most ti is elolvashattok. Csak annyit fűznénk hozzá, hogy jobb, ha már az első intő jelnél hallgatunk a megérzéseinkre…

“Akkor erre most én is beneveznék. 😀 Részlet a naplómból, valahogy úgy 2015 tájékáról. 😀 ‘Életem legsz…rabb randiján voltam most. A fene nagy empátiám és kétségbeesésem eredménye (legfőképp, mert 1 balfék vagyok – tartott déltől négyig…). Plusz pont volt, hogy azt mondta, ebédelni vinne, addig találjak ki egy helyet, hová mennék szívesen. Vakrandi. A srác pontosan jött értem, első blikkre helyeske, épp az esetem. Kinyitja az ajtót előttem, majd közli, mikor beülök, hogy tőle akár a mekibe is mehetünk, mert nagyon éhes, van kuponja. Na, itt kellett volna kiszállni, de neeem… nem kapcsoltam ilyen gyorsan.

Oké, megyünk a pláza felé, majd nem tudom, milyen megfontoltságból jön az őszinteségi roham: nem kapcsolja be a biztonsági övét, hiszen nincs jogsija sem, mert elvették ittas vezetésért. De ne aggódjak, most nem ivott. 😀 (Erősen imádkoztam, hogy ez csak valami nagy poén legyen, vártam ezen a ponton a barátnőket a pezsgővel, hogy átverés, de nem… utána még kifejtette, hogy a húsvétot emiatt a fogdában töltötte, de poén volt, mert kaptak bent csokinyuszit és sonkát, na meg nem kellett mennie locsolkodni sem.)

Alig vártam, hogy beérjünk a plázába, a P. Csárda nevű gyorsétkezdénél kötöttünk ki, én egy görög salátába fojtottam a bánatom. Ő a pénztárnál enyhe vitába száll, amiért 3500-at kértek egy csontlevesért, rántott sajtért, két üdítőért, egy salátáért és egy kávéért, de ez már apróság volt az előzményeket ismerve. (Utána újabb hiszti, hogy a tartármártásért még plussz összeget számoltak fel, és a sótartóval a kezében kaján vigyorral közölte, hogy akkor most ezt jól nem viszi majd vissza, hadd lakoljanak, hogy nem adtak ingyen mártást a sajthoz.)

A nagyszabású ebéd közben kiderült, hogy amit orron és szájon át fel lehet szippantani, vagy bekapni, az már neki megvolt, hogy pókerezés közben tegnap megivott egy üveg whiskyt, hogy van egy 13 éves lánya, akit nagyon nem akart (36 éves a srác). Én közben már azon agyaltam, hogy hazafelé hány somlóit kell ehhez vennem a cukiban, hogy mindezt lefojtsam.

Bízom benne, nyomtalanul múlik majd el életem eme pár órája egyszer az emlékezetemből. Hazafelé közölte, hogy mennyire tele van, most már csak egy jó szex és egy nagy sz.rás az, ami a legjobban hiányzik neki. Én úgyis itt lakom, mi lenne, ha felugrana hozzám ezek miatt. Majd amikor kedvesen megköszöntem az ebédet, még utánam szólt, hogy ha nagyon unatkozom még csak véletlenül se “masztizzak”, hívjam őt, és szívesen jön. Bátorításképp mikor kikanyarodott az utcából, még ütemesen rám dudált, és eltűnt a távolban.’

Üzenem a 2015-ös önmagamnak, hogy közel 4 év alatt sem tudtam ezt elfelejteni.”

Még több NO/MAKE/UP

Hirdetés

Népszerű

Facebook

Hirdetés
Fel