Connect with us

Mi lett volna, ha? A félelem a legnagyobb visszatartó erő, hogy merjünk lépni

LIFE

Mi lett volna, ha? A félelem a legnagyobb visszatartó erő, hogy merjünk lépni

Almási Kitti pszichológus Al Ghaoui Hesnával boncolgatta a témát. A haditudósító szerint folyamatosan pórázokat vetünk le magunkról, amint a félelemeinket feloldjuk.


Mi lett volna, ha? Nap, mint nap tesszük fel a kérdést magunknak, hogy alakult volna az életünk, ha akkor merünk dönteni, ha akkor máshogy cselekszünk. Teljesen más életet élnénk, teljesen más párunk lenne, teljesen más karrierünk lenne. De valójában van erre ráhatásunk?

Almási Kitti pszichológus Al Ghaoui Hesna újságíróval, haditudósítóval beszélgetett arról, hogy milyen döntések sorozata vezetett ahhoz, ahogy most él, ahol most tart az életben.

A beszélgetésben elhangzik, hogy az ember gyerekként a szüleit tekinti példának, tőlük tanulja a mintákat, meg valahogy az ő elvárásaik, mentalitásuk határozza meg utána a teljes személyiségét.

„Én a mélyére akartam ennek ásni, egy csomó területen gyávának érzem magam, de például az, hogy hogy mertem elindulni egy háborús országba, az teljesen rendben volt.”

Hesna édesanyja magyar, édesapja szír. Szerencsésnek tartja magát, hogy gyerekkorában megkapta a szüleitől a támogatást, biztató szavakat. Az elindulást a hegymászáshoz hasonlította. Szerinte az ő alaptábora magasabban fekszik, mint azoké, akik szülő nélkül, vagy lehúzó közegben nőttek föl.

A másik a félelem. Az újságíró azt a példát hozta, hogy

képzelje mindenki magát egy zuhanó repülőgépre, hogy akkor mire gondolna. Akkor, abban a pillanatban nem számítana a kollégák acsarkodása ellenünk, vagy hogy kinek feleljünk meg.

Hesna tudósításainak helyszínei gyakran estek háborús terepre és konfliktuszónákba. Ilyen volt például Afganisztán, Pakisztán, Észak-Irak, Szudán (Dárfúr), Líbia, Libanon, Szíria, Izrael, a Gázai övezet, Etiópia, Tunézia, Algéria és Nyugat-Szahara.

Arról is szót ejtett, hogy ő a saját félelmeit az intellektusával próbálta meg legyőzni, önismereti könyvek olvasásával kereste a válaszokat, segítséget sosem kért. Arra jött rá, hogy

az ember az elvárásokkal kicsit úgy van, mint a pórázzal. Egyre szorosabb és szorosabb, aztán egyszer csak rájön, hogy teljesen feleslegesen fojtogatta magát addig vele.

Ezek a felismerései egyébként egyre bátrabbá és bátrabbá tették, azt mondja, miután érezte a szorítást, egyszer csak magától elengedődött.

Szerinte nem létezik véletlen. A férjével például úgy ismerkedett meg, hogy egy repülőre szálltak fel (egyébként olyan munkára küldték ki akkor, amire nem is akart menni), aztán amikor beszélgettek, kiderült az is, hogy két sarokra lakik tőle Budapesten.

Az újságíró most egy évre kiköltözik az Egyesült Államokba családjával. Azt is mondta, hogy nem tekinti magát különlegesnek, ő is ugyanúgy bele tud ragadni a mókuskerékbe, de eljön az a pont, amikor megnyomja az ember a stop gombot, és nem enged többet a visszautasításnak, a félelmeknek.

Még több LIFE

Hirdetés

Népszerű

Facebook

Hirdetés
Fel