LOVE

Zoomon házasodtak össze még a Covid alatt, most elváltak, mert azóta sem találkoztak

És ha ez nem lenne elég, hűtlenséggel is vádolják egymást.

Megosztom
Link másolása

A 27 éves Ayse Reeves, egy Facebook- csoportban ismerkedett meg az akkor 24 éves Darrin Martinnal, még a Covid idején. Amikor ugyanis az Egyesült Királyságot lezárták a pandémia alatt, Ayse csatlakozott egy Facebook-csoporthoz, hogy tengerentúli levelezőtársat találjon, így került kapcsolatba Darrinnal.

Az ötórás időeltolódás ellenére naponta beszélni kezdtek telefonon - és Ayse teljesen megváltoztatta az alvási szokásait, hogy a férfival egy időben éljen.

2020 novemberében összejöttek, és Ayse meg is próbálta meglátogatni a fiút az Egyesült Államok-beli Michiganben, de elmondása szerint az amerikai bevándorlási hivatal elutasította kérelmét.

Ez nem akadályozta meg Darrint abban, hogy 2021 májusában FaceTime-on keresztül megkérje Ayse kezét, aki persze igent mondott. Ayse elmondása szerint eljegyzésüket mindkettőjük családja támogatta, sőt Darrin előzetesen engedélyt kért az apjától.

A pár eredetileg úgy tervezte, hogy akkor kötik össze az életüket, amikor végre először láthatják egymást élőben, de végül nem tudtak addig várni. Hamarosan ugyanis olvastak egy új törvényről, amely az amerikai Utah államban legálissá tette a nemzetközi onine esküvői szertartásokat, szóval úgy döntöttek, inkább azonnal belevágnak.

Az esküvőre 2021 augusztusában egy ZOOM híváson keresztül került sor, ahol Ayse és Darrin törvényesen összekötötték az életüket egy online szertartás keretében, miközben a szüleik nézték őket.

Sajnos azonban a történet nem ért happy endet, Ayse ugyanis 2022 decemberben érvénytelenítést kért.

Elmondása szerint pár hónappal az esküvő után gyanút fogott, hogy Darrin mással találkozgat, majd meg is vádolta, hogy a férfi megcsalta őt - amit egyébként Darrin el is ismert -, de azt állítja, hogy csak azért tette, mert szerinte a nő is hűtlen volt hozzá.

2022 novemberében Ayse teljesen letiltotta a férfit, akiről azóta sem hallott, közben pedig decemberben beadta az érvénytelenítéshez szükséges papírokat. Hosszas várakozást követően végül áprilisban kapta meg a döntésről szóló határozatot.

„Amikor megérkezett a levél, amelyben közölték, hogy már nem vagyok házas, olyan volt, mintha egy kő esett volna le a vállamról. Úgy éreztem, hogy nem tudok továbblépni, mert még mindig hozzá vagyok kötve.

Visszatekintve olyan érzés, mintha nem is lett volna igazi, mert nem találkoztam vele.

Egy kis buborékban voltam, annyira magával ragadott a házasságkötés, hogy nem gondoltam bele, hogy ez egy őrült dolog. Határozottan megtanultam, hogy nem szabad elkapkodni a dolgokat - most már nem mennék bele valami komoly dologba anélkül, hogy nem találkozunk.” - vallotta be a fiatal diáklány.

„Az érzéseim iránta azonban 100 százalékig valósak voltak - nem mentem volna keresztül ezen, ha nem így lenne. Visszatekintve azt kívánom, bárcsak barátok maradtunk volna, mint az elején. Néha elgondolkodom azon, hogy vajon még mindig barátok lennénk-e, ha nem megyünk tovább.” - tette hozzá.

Forrás: The Sun


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


LOVE
Hét házaspár vallott a szexről 25 év házasság után
Mindenki másképp csinálja. Néhányan ragaszkodnak ahhoz, hogy a hálószobájuk olyan forró legyen, mint a tűzhely, mások szerint ez egy folyamatos lejtmenet.
Fotó: Pixabay - sassy.hu
2023. november 18.


Megosztom
Link másolása

Mindenféle mítoszokat hallunk a házasság utáni szexről. Néhányan ragaszkodnak ahhoz, hogy a hálószobájuk olyan forró legyen, mint a tűzhely, mások szerint ez egy folyamatos lejtmenet. De mi a valóság?

1. Hetente egyszer vagy kétszer

"32 éve vagyok házas, és hetente egyszer, néha kétszer vagyunk intim helyzetben."

2. Hormonális változások kihívásai

"A menopauza és a hormonkezelés hatására a szexuális életünk megváltozott, és sajnos idővel a gyakorisága csökkent."

3. Hetente kétszer (átlagban)

"Közeledve a 25. házassági évfordulónkhoz átlagosan hetente kétszer szexelünk. Vannak azonban olyan időszakok, ahogy öregszem, amikor egyszerűen nincs kedvem hozzá."

4. Elfelejtett szex

"Emlékeztetne valaki arra, hogy pontosan mi is az a szex? Olyan régen volt már, hogy nem emlékszem."

5. Előjáték fontossága

"Gyerekek nélkül vagyunk, így bármikor szexelhetünk, amikor csak akarunk. Annyira jól ismerjük egymást, hogy soha nem kell aggódnunk egy nevetőgörcs miatt, vagy bármi más miatt, ami 20 évvel ezelőtt zavarba hozhatott volna minket."

6. Spontaneitás fenntartása

"Az élet rendkívül elfoglalt lehet, és egy hét is eltelhet úgy, hogy egyikünk sem kezdeményez. Aztán egyszer csak már benne is vagyunk. Ez a lényeg, a spontaneitás."

7. Szexmentesség és válás

"A válás közepén vagyok. Majdnem 25 évig tartott a kapcsolatunk. A 10 év és a harmadik gyerek után a dolgok ritkáról, nem létezőre változtak és beadtuk a válókeresetet."

Míg minden pár más és egyedi módon éli meg a hosszú távú házasságuk szexuális aspektusait, ezek a vallomások rávilágítanak arra, hogy az évek során hogyan változhat meg a szexuális élet dinamikája.

Forrás: Your Tango


Megosztom
Link másolása

LOVE
Esküvőjük előtt még lefeküdtek egy barátnőjükkel, de aztán nagyon balul sült el a dolog
A hat éve együtt levő pár már a házasságra készült, azonban a nagy nap előtt a nő kezdeményezésére megegyeztek abban, hogy kipróbálják egy titkos fantáziájukat.

Megosztom
Link másolása

Egy párnak az édeshármas volt a titkos fantáziája, amit még szerettek volna a házasság előtt kipróbálni, de aztán nem úgy sültek el a dolgok, ahogyan azt elképzelték - írta meg a 24.hu.

Life Uncut című podcastben olvasátk fel ezt a nem mindennapi történetet egy névtelenséget kérő hallgatójuktól.

A hat éve együtt levő pár már a házasságra készült, azonban a nagy nap előtt a nő kezdeményezésére megegyeztek abban, hogy kipróbálják egy titkos fantáziájukat. Felkérték az egyik barátnőjüket, hogy csatlakozzon hozzájuk egy alkalom erejéig az ágyban.

A nő ebbe bele is egyezett, az egyéjszakás kaland előtt mindent átbeszéltek, hogy mielőtt eljutnak odáig, mindenki azt kapja, amire számít. A légyott előtt azonban túl sok alkoholt fogyasztottak, ezért kicsit homályosan emlékeztek csak rá, hogy mi is történt.

A harmadiknak felkért barátnő nem sokkal később felhívta a nőt egy döbbenetes hírrel: állapotos és az ő vőlegénye az apa.

A nő azonnal felhívta a vőlegényét, aki szerint kilyukadhatott az óvszer, de ezt nem tudta biztosra mondani, mert túl részeg volt a szex alatt.

A műsorből ráadásul az is kiderült, hogy a barátnő úgy döntött, hogy megtartja a babát, amitől a mennyasszony teljesen kiborult.

"Fogalmam sincs, hogy mit csináljak. Hogyan dolgozzam ezt fel? Akartunk mi is gyereket vállalni a vőlegényemmel, de rosszul vagyok tőle, hogy egy másik nőtől lesz gyereke. Hogyan magyarázzuk el ezt a családtagoknak és a barátoknak?"

- tette fel a kérdést a nő levele végén.

(24.hu, szmo.hu)


Megosztom
Link másolása


LOVE
A hagyományos párkapcsolatoknak leáldozott?
A Bumble szerint egy új, izgalmas forradalom veszi kezdetét, amely a modern társadalom igényeire válaszol.
Fotó: Pixabay - sassy.hu
2023. november 21.


Megosztom
Link másolása

Évezredek során gyökeret vert az az elképzelés, hogy a női boldogság útja egy férfi megismerésén, a házasságon és gyerekszülésen át vezet, ezt azonban lassan újra kell gondolni. A nők egyre inkább szembesülnek a hagyományos párkapcsolati élet végével, és a Bumble társkereső app előrejelzése alapján új irányba terelik életüket.

A 2024-es trendeket bemutató kutatás szerint lassan minden harmadik nő érzi úgy, hogy nem akar megfelelni a hagyományos kapcsolati idővonalaknak.

A nők 31 százaléka felhagyott a társadalmi elvárások teljesítésével és inkább a megfelelő partner megtalálására koncentrál.

Ez nem azt jelenti, hogy a romantika kiveszett, inkább azt, hogy a nők a saját útjukat választják, és elutasítják az elavult normákat. Lucille McCart, a Bumble kommunikációs igazgatója szerint

ez egy izgalmas forradalom, amely megszabadítja az embereket a hagyományos nemi szerepek és elvárások korlátaitól.

Az adatok továbbá azt mutatják, hogy a szinglik körében egyre fontosabbá válik az érzelmi intimitás a fizikai kapcsolatokkal szemben. A szinglik 32 százaléka hangsúlyozza az érzelmi kötődés fontosságát a randizás során, míg minden harmadik nő számára a fizikai intimitás is kulcsfontosságú a boldog kapcsolathoz.

Egy másik érdekes megfigyelés szerint a férfiak is változnak a társkeresés során.

A férfiak negyede sebezhetőbb és nyitottabb hozzáállással keres partnert, és ez jó hatással van a mentális egészségükre.

A tradicionális macsó sztereotípiák felbomlanak, és a férfiak is egyre inkább értékelik az érzelmi intelligenciát és a sebezhetőséget a kapcsolataikban.

Az új társkereső trendek között kiemelkedik a Val-Core társkeresés, amely azt jelenti, hogy az emberek nyíltan beszélnek olyan témákról, mint a politika, a patriarchátus, az éghajlatváltozás vagy a társadalmi igazságtalanságok, már az első randevún.

A társkereső alkalmazás által feltárt új trendek azt sugallják, hogy a kapcsolatok és a társkeresés új úton haladnak, ahol az egyéni preferenciák és az érzelmi kötődés kerül előtérbe, és a hagyományos elvárásokat háttérbe szorítják.

Forrás: New York Post


Megosztom
Link másolása


LOVE
5 veszekedési aranyszabály, amit érdemes betartani a fair vitázásokhoz
Például sose állj neki veszekedni üres gyomorral, és néha jót tesz, ha alszotok rá egyet. Nappali fényben semmi sem annyira drámai.

Megosztom
Link másolása

Veszekedni nem a legjobb dolog, de a feszültséget magunkban tartani talán még rosszabb. A véleménykülönbséget lehet jól is rendezni, ehhez csak pár alapszabályt fontos a szemünk előtt tartani.

Íme 5 aranyszabály a partnereddel való tisztességes veszekedéshez:

1. Az apróságok megölhetnek

A tanulmány szerint a buta, jelentéktelen dolgokon való veszekedés korai halálhoz vezethet. A Koppenhágai Egyetem kutatói megfigyelték, hogy azok az alanyok, akik állandóan veszekedtek, „körülbelül 50-100 százalékos valószínűséggel haltak meg valamilyen életveszélyes egészségügyi állapotokban". Szóval, ha csak nem valami nagyon-nagyon durva dologról van szó, talán érdemes a kisebb sérelmeket átértékelni, és új szemszögből nézni a világot.

2. Nem baj, ha dühösen megyünk aludni

Van az a bizonyos mondás, miszerint nem jó összeveszve lefeküdni, és jobb megoldani lefekvés előtt megoldani a problémát, azonban a kutatók szerint ez nem feltétlen van így.

Lisa Earle McLeod, szerző és 23 éves házassági veterán szerint azzal, hogy hagyod, hogy valaki a nézeteltérés miatt a kanapén aludjon, azzal valójában szívességet teszel a kapcsolatodnak: „Ez lehetővé teszi a partnereknek, hogy kitisztítsátok a fejeteket, aludjatok egy kicsit, és megbeszéljetek egy időpontot a veszekedés folytatására (ami nappali fényben talán kevésbé tűnik fontosnak)”. Van abban igazság, hogy a dolgok napfényben kevésbé drámaiak.

3. Sose vitázz éhgyomorral

Gondolj arra, hogy mennyire nyűgös, mikor éhes vagy. Most pedig dobj bele egy kis vitát az elkevert edények, anyagi gondok vagy valami olyan triviális dolog miatt, mint a morzsák a pulton. Ugye, hogy még rosszabb?

Dr. Gail Gross szerint, ha éhesen, fáradtan vagy bármilyen más fizikai zavaró körülmény ellenére vitázol, az szó szerint nem fog sehova sem vezetni. Ki akar körbe-körbe járni, amikor valójában egy pizzát szeretne? Szóval, egyél valamit, mielőtt hagyod, hogy a veszekedés kicsússzon a kezedből.

4. Egyetlen érintés mindent jobbá tehet

Lehet, hogy a nézeteltérés hevében nem szeretnéd megérinteni a partneredet, de ahogy Melody Brooke, okleveles házasság- és családterapeuta javasolja, ha dühöngés közben megölelitek egymást, az remek módja annak, hogy kicsit lenyugodjatok. Onnan pedig csak egy lépés a veszekedés utáni békítő szex, aminél kevés jobb dolog van. Na, de ne szaladjunk ennyire előre.

5. A vitatkozás valójában egészséges

Ha egyszer elengeded a jelentéktelen dolgokat, és arra koncentrálsz, ami igazán számít, már félúton vagy a siker felé. Ahogy azt már említettük, ha magadba fojtod a dolgokat, attól egészen biztosan nem leszel jobban. Ahogy azt a sikeres párterapeuták elmondják, nincs olyan egészséges pár, aki ne veszekedett volna valaha. Mindennek az alapja ezúttal is a megfelelő kommunikáció, na meg az előbb felsorolt pontok, ha ezeket szem előtt tartod, egészen biztosan könnyebb lesz kompromisszumot találni a különböző konfliktushelyzetekben.

Forrás: YourTango


Megosztom
Link másolása