LOVE

    Tanácsok: Hogyan kezeld a pasid exét, aki még mindig nem akar leszállni róla

    Lássuk be, ebben nagyon sokan tehetetlennek érezzük magunkat. Íme néhány ötlet, ami segít.
    Sassy - sassy.hu
    2022. február 18.


    Megosztom
    Link másolása

    A mai világban, amikor a pasidnak már több exe is lehet, és megeshet, hogy az előzővel csak néhány hónapja (sőt hete) szakított, nagyon nehéz ezt a helyzetet kezelni. A Bustle magazin Meghan Stubbs párkapcsolati szakértőt kérdezte, aki szerint teljesen normális, ha tele leszünk egymásnak ellentmondó érzelmekkel, kétségekkel, sőt bizonytalansággal, ha az ex feltűnik a pasi életében. Főleg, ha váratlanul teszi ezt, és láthatóan elég gyakran beszélnek és találkoznak. Mert ugye "barátok".

    Érthető, ha gyanakvással nézed mindezt, de a szakértő szerint pánikolni nem kell. Vegyél egy nagy levegőt, és gondold végig, mit tehetsz. Íme néhány ötlet.

    #1 Beszélj róla a pasiddal

    Nem azt mondtuk, hogy veszekedj vele. Semmi értelme, ha azonnal hátrálásra kényszeríted, és bűntudatot keltesz benne. Egyszerűen próbáld meg kideríteni, mi lehet a motivációja. Kérdezd meg, miért érzi úgy, hogy még kapcsolatban kell maradnia a volt barátnővel, mi köti hozzá. És azt is magyarázd el neki, nem indulatosan, hogy ez téged milyen kellemetlenül érint. Próbáljatok meg egyetértésre jutni abban, hogy mi az a mennyiség ex-ügyben, amit még te is viszonylag nyugisan eltűrsz (tehát például szó sem lehet napi kommunikációról stb.), és amitől még a pasid is úgy érezheti, hogy nincs letiltva a volt csajról, de azért meg kell szabnia bizonyos határokat.

    #2 Találkozz az exszel

    Már ha megoldható. A szakértő szerint ennek több előnye is van: egyrészt a lány "emberivé" válik, vagyis valós személlyé, nem egy misztikus démonná, aki fenyegeti a szerelmeteket a pasiddal, másrészt lehet, hogy egész jó fej, és kiderül, hogy az érthető érzelmi "leválási folyamaton" kívül már az égvilágon semmit nem akar a sráctól. Ha viszont az ellenkezője igaz, és azt érzed, hogy esze ágában sincs leszállni a pasiról, akkor a személyes találkozással érezteted vele, hogy most már te vagy házon belül, jobb, ha ezt a saját szemével látja, és azt is, kivel áll szemben.

    via GIPHY

    #3 Fogadd el, hogy ez azért alapvetően a pasid élete

    És ha ő úgy dönt, hogy az ex egy bizonyos mértékig az élete része marad - igen, akár egyfajta haverság formájában is -, akkor ezt tartsd tiszteletben. Úgyis érezni fogod, ha az exnő túllő a célon, és láthatólag csak arra megy ki a játék, hogy visszaszerezze a párodat. Akkor keményen beszélj a pasi fejével, és tisztázd vele, hogy átlátsz a szitán. De azért nem kell mindig a legrosszabbra gondolni. Ha nyugodt maradsz, csak te kerülhetsz ki győztesen a dologból. Nyilván nem véletlenül szakítottak, az a meccs már le van játszva, inkább koncentrálj arra, hogy a ti kapcsolatotokat építsd.

    #4 Ne kínozd agyon magad az excsajjal

    Ha csak azért akarsz vele megismerkedni, hogy agyongyötörd magad - vagyis infókat gyűjts róla, "szimatolj" utána, hasonlítgasd magad hozzá, versenyezz vele - akkor inkább tartsd teljesen távol magad tőle. Kali Rogers életvezetési tanácsadó szerint sokan elképesztő önsorsrontásba képesek kezdeni, ha a pasijuk exe képbe kerül, pedig lehet, hogy egy teljesen ártatlan dologról van szó, amire inkább csak legyinteni kéne.

    via GIPHY

    #5 Ha viszont valami gyanús kettőjük között, azt ne tűrd

    Nehéz tisztán látni ebben a kérdésben, főleg, ha alapvetően féltékeny típus vagy. Ám Noah Van Hochman párkapcsolati szakértő szerint azért a női ösztönödre bátran hagyatkozhatsz. Ha a pasid és az excsaj kapcsolatában valami "bűzlik", vagyis olyan mozzanatokra leszel figyelmes, amelyek szerint a romantikus kötődésnek még nincs vége köztük, esetleg ha te is ott vagy, "kizárnak" a társalgásból, neadjisten tiszteletlenül viselkednek veled, azt egy percig se tűrd. Mindig éreztesd, hogy te vagy körön belül, a pasi a te társad, és az exet csak abban az esetben vagy hajlandó elfogadni, ha semmilyen formában nem áll közétek. Ellenkező esetben - nos, borítsd az asztalt. Akár szó szerint is. :)

    Bustle


    Megosztom
    Link másolása

    Címlapról ajánljuk

    Címlapról ajánljuk


    LOVE
    Friss kutatás – Generációk óta most van a legtöbb magányos férfi, mert a nők egyre válogatósabbak
    A pszichológus azt is elárulta, mi az a három dolog, ami egy nőnél ma már alapelvárás.
    Sassy - sassy.hu
    2022. augusztus 17.


    Megosztom
    Link másolása

    Greg Matos amerikai pszichológus tette közzé a Psychology Today szakfolyóiratban megdöbbentő, friss kutatását, miszerint a fiatal és középkorú férfiak évtizedek óta nem voltak olyan nagy számban magányosak, mint most.

    Egy 2019-es adatfelvétel már igazolta, hogy (legalábbis az Egyesült Államokban) sokkal több az egyedülálló férfi, mint a nő, ám most az is kiderült, hogy a randiappok és az online társkeresők klienseinek túlnyomó része, 62 százaléka világszerte férfi, akik arról számolnak be, hogy hosszú keresgélés után, sokszor évekig sem találnak szerető partnerre.

    Greg Matos kutatásai alapján arra a következtetésre jutott, hogy ennek elsődleges oka: a párkereső nők növekvő elvárásai.

    „A 25-45 közötti szingli vagy elvált nők három dolgot várnak el a mai férfitól: legyen érzelmileg elérhető, jó kommunikátor, és osztozzon a nő által képviselt értékekben” – mondja Greg Matos.

    A szakember szerint a dolog a kommunikációnál bukik el először. A mai kisfiúkat nem tanítják meg arra, hogy jól kommunikálják az érzéseiket, jól kezeljék az emberi konfliktusokat (erre egyébként soha nem tanították meg őket, és a nők sem várták el, ez viszont mára megváltozott), így egyre inkább úgy érzik magukat a párkeresés világában, mint a partra vetett hal.

    via GIPHY

    A randiappok és a felpörgött online társkeresők Matos szerint csak súlyosbították a problémát: akkora lett a választék, hogy a nők is sokkal válogatósabbak lettek, egyszerűen azért, mert megtehetik. Valamint a társadalmi elvárások sem ugyanazok, mint régen: egy nő számára már nem átok, ha szingliként él, sőt, sokan már szívesebben választják ezt, mint hogy egy megtört lelkű, a válását vagy az érzelmeit feldolgozni képtelen férfit „pátyolgassanak”, aki érzelmileg nem elérhető.

    via GIPHY

    A pszichológus szerint ez a jelenség évtizedek óta romlik, a férfiak kárára. Ami azért is aggasztó, mert a nőkkel ellentétben a férfiak kimutathatóan boldogabbak, egészségesebbek és szakmailag is sikeresebbek, ha párkapcsolatban élnek. Sokkal rosszabbul viselik a magányt, mint a nők.

    A címkép illusztráció: Pixabay


    Megosztom
    Link másolása

    LOVE
    Ez a 3 csillagjegy hajlamos leginkább a megcsalásra
    A párod asztrológiai jegye vajon szerepel a listán?
    Fotó: Stocksnap/Pixabay - sassy.hu
    2022. július 27.


    Megosztom
    Link másolása

    Mielőtt lelepleznénk, hogy melyik az a három csillagjegy, melynek szülöttei a leginkább hajlamosak a megcsalásra, szögezzünk le valamit: az alábbiak nem igazak mindenkire általánosságban. Kétségtelen azonban, hogy az asztrológia szerint vannak bizonyos tulajdonságok és jellemvonások, amelyek az egy csillagzat alatt születettekre szinte kivétel nélkül vonatkoznak. Veled is biztosan előfordult már, hogy amikor megismertél valakit, arra gondoltál: „hú, ő biztos, hogy Oroszlán” vagy „fogadjunk, hogy Szűz csillagjegyű”!

    Az egyes tulajdonságok pedig igenis előre jelezhetik, hogy valaki mennyire hajlamos megcsalni a párját. Nézzük, kikkel érdemes vigyázni!

    3. Szűz

    A Szüzeket nem is maga a megcsalás hajtja, inkább az, hogy folyamatosan keresik az új, izgalmas lehetőségeket – ha pedig jön valaki, aki érdekesebb, egy percig sem fognak habozni. Emellett ráadásul a hosszú távú kapcsolatokban sem igazán hisznek. Ők a harmadikok a listán, ugyanis náluk – ha ritkán is, de – előfordulhat, hogy végzetesen beleesnek valakibe, ilyenkor pedig kizárt, hogy megcsalják a szerelmüket. Hangsúlyozzuk: ez nem gyakran esik meg.

    2. Bika

    A Bika egy igen bonyolult csillagjegy. Őket nem kifejezetten a prédára való vadászat vagy az izgalom hajszolja bele a megcsalásba, inkább a bizonytalanság. Az, hogy általában fogalmuk sincs arról, hogy valóban szeretik-e a párjukat és mellette akarnak-e maradni. Az érzelmeik ráadásul elképesztően gyorsan változhatnak, ezért nem is tudnak sokáig kitartani egy valami – vagy valaki – mellett. Nos, amint megcsalják a párjukat és ez kiderül, valószínűleg már nem is kell ezen agonizálniuk...

    1. Ikrek

    Az Ikrek jegyűek a leginkább határozatlanok, legyen szó párválasztásról vagy az élet bármely más területéről. Lehet, hogy az egyik nap még azt gondolják, te vagy életük szerelme, aztán egy másik nap már közelebb éreznek magukhoz valaki mást. Egy Ikrek jegyű a leginkább hajlamos arra, hogy megcsaljon, ezért csak és kizárólag akkor menj bele velük egy kapcsolatba, ha meg vagy bizonyosodva az érzelmeik felől.

    Pinkvilla


    Megosztom
    Link másolása


    LOVE
    7 pasi elárulta, miért nem hívják el második randira a lányokat
    Vannak olyan hibák, amik kizáró oknak számítanak.
    Fotó: Pexels - sassy.hu
    2022. augusztus 16.


    Megosztom
    Link másolása

    Elmész egy kései vacsorára a kiszemelttel, jól érzed magad, nevettek, beszélgettek, majd elbúcsúztok – anélkül, hogy megbeszélnétek egy második találkozót. Ha veled is előfordult már, hogy azt hitted, tökéletes első benyomást tettél, de a pasi valamiért mégsem akart újra látni, annak sajnos valami oka van.

    Az alábbiakban hét pasi árulta el, hogy mi volt az, ami miatt eszük ágában sem volt újra randizni egy-egy lánnyal.

    „Elmentünk vacsorázni, és ő egész idő alatt a telefonját nyomkodta, még akkor is, amikor éppen beszélgettük. Úgy éreztem, hogy csak az ingyen kaja miatt jött el, mert mi más oka lett volna, ha közben esze ágában sem volt közelebbről megismerni engem.”

    „Egyetlen egy kérdést sem tett fel rólam. Nagyon frusztráló.”

    „Még csak el sem hozta a saját pénztárcáját. Úgyis felajánlottam volna és én fizettem volna, de ez a szintű önteltség azonnal elvette a kedvem.”

    „Egyfolytában arról beszélt, milyen szörnyű volt az exe.”

    „Meg kell szabadulnod a macskádtól – ez volt a randi vége. Igazából eddig két lány is kérte már ezt tőlem, de mindkettejüktől hamar elbúcsúztam.”

    „Megkérdezte, mikor van a szülinapomon, majd elkezdte sorolni, hogy a horoszkópom alapján mi a baj velem és a személyiségemmel.”

    „Egyszer egy lány simán elárulta, hogy más srácokkal is találkozik ingyen italokért vagy azért, mert szép az autójuk. Na, abból elég gyorsan kifaroltam.”

    Thoughtcatalog


    Megosztom
    Link másolása


    LOVE
    5 jel, hogy végre olyan kapcsolatban vagy, amit megérdemelsz
    Teszteld a párkapcsolatod!

    Megosztom
    Link másolása

    Minden egyes párkapcsolat rengeteg munkával jár és még annál is több érzelemmel. A szerelem és kötődés mellett jelen van ezekben a frusztráció, a nézeteltérések, sok-sok kompromisszum és persze számtalan nehézség. Bármennyire is tökéletes egy kapcsolat, ezek elkerülhetetlenül felbukkannak benne. Mégis: ha a nyugalom és a biztonság érzete felülmúlja az összes többit, akkor tudhatjuk, hogy jó helyen járunk.

    Akár tapasztalod a kapcsolatodban az alábbi öt jelet, akár nem, lesz mit átgondolnod...

    1. Nyílt kommunikáció

    Bármennyire is összeillik két ember, elengedhetetlen, hogy néha nézetkülönbségek legyenek közöttük – ezzel pedig nincs is semmi gond. A probléma inkább ott kezdődik, ha a két fél nem tud megfelelően kommunikálni. Ha azt érzed, hogy bátran megnyílhatsz, ha valami gondod van, és a másik meg is hallgat, az egy igazán biztató jel. Persze neked is hasonlóképp kell hozzáállnod a kedvesedhez ahhoz, hogy működhessen!

    2. Megtartja a szavát

    Mindegy, hogy arról van szó, hogy elmosogat-e vacsi után vagy hogy elmegy-e veled a legjobb barátnőd szülinapjára: a lényeg, hogy szavahihető legyen. Ha valakivel hosszú távra szeretnél tervezni, egyszerűen elengedhetetlen, hogy tudj építeni arra, amit mond.

    via GIPHY

    3. Határok

    Már a kezdetektől jelezheti egy kapcsolat tartósságát az, hogy mennyire ismeritek fel és tisztelitek egymás határait. Ez különösen akkor kerül előtérbe, ha különböző emberek vagytok. Ha például te introvertált vagy, nem tartható állapot az, ha a másik akaratod ellenére, rendszeresen ki akar rángatni a komfortzónádból. De amennyiben a párod elfogadja, ha nemet mondasz és tiszteletben tartja azt, érdemes őt megtartani!

    4. Az én prioritásom a te prioritásod

    Szuper, ha tudod, hogy mit akarsz az élettől, ha szenvedélyesen szeretsz valamit és határozott meggyőződéseid vannak. Lehet, hogy imádod például a sportokat és megszállottan futsz. Lehet, hogy elkötelezett vagy egy politikai párt mellett és rendszeresen támogatod azt. Ha a kedvesed ezeket tiszteletben tartja – még akkor is, ha nem teljesen ért veled egyet –, az azt mutatja, hogy valóban összeilletek.

    5. Te vagy a lista élén

    Egy párkapcsolatban rengeteget kell dolgozni azért, hogy a mindennapok rutinja ellenére a kedvesed legyen az elsőszámú dolog az életedben – és hogy ez fordítva is igaz legyen. Amennyiben ez sikerül, a munka, a barátok, a család és az állandó teendők ellenére, akkor jó esélyetek van arra, hogy akár örökké együtt legyetek.


    Megosztom
    Link másolása