„Sokkot kaptam!” – Stohl András lánya elárulta, hogyan jegyezte el a főnöke Thaiföldön
Stohl Rebeka és vőlegénye, Dani a klasszikus főnök-beosztott viszonyt tolják a Róma Ételbárban, ami pont annyira hangzik ideálisan, mint amennyire a valóságban is az lehet. „Egy rendes ember van mellettem” – mondja a 29 éves Rebeka, akit januárban jegyeztek el Thaiföldön, és aki szerint a munkahelyi hierarchiát simán kezelik. A legtöbben onnan ismerhetik, hogy A Nagy Ő-ben segített apjának, Stohl Andrásnak nőt választani, de a szereplést annyira nem élvezte, hogy a saját jeleneteit máig nem nézte vissza. Pedig volt idő, amikor a Színművészeti is képben volt, de az ötletet végül az édesapja fúrta meg.
Így lett a színpad helyett a vendéglátás, ahol a ranglétrát végigjárva konyhai kisegítőből lett üzletvezető. A Covid után két és fél évig vezette a családi Külvárosi Étterem és Kávéházat, de a napi 12-14 órás műszakok egy idő után már nem fértek bele az életébe.
A megismerkedésük is a szakmához köthető: Dani egy alkalommal felszolgált neki, és fogalma sem volt, kivel van dolga. „A legjobb, hogy fogalma sem volt róla, ki vagyok, ki az apukám. Csak azután jött rá, hogy rám keresett az Instagramon.” A közös hivatás szerinte sokat segít, mert „így legalább egy hosszú nap után nem kell elmagyarázni a másiknak, miért esik annyira jól csak a plafont bámulni...”
A kapcsolatot a család az első perctől támogatta, Stohl Andrásnak is rögtön szimpatikus volt a lánya választottja. „Apának az első pillanattól kezdve nagyon szimpatikus volt, és persze örömmel adta áldását, amikor Dani elkért tőle...”
Dani eredetileg egy szirten tette volna fel a kérdést, de Rebeka addigra annyira kifáradt, hogy inkább a hotelszoba erkélyét választották. „Aztán megkérdezte, tudom-e, mivel lehetne még tökéletesebbé tenni a napunkat, én meg néztem rá nagy szemekkel. És akkor letérdelt... Sokkot kaptam!” Bár sejtette, hogy a dolog a levegőben lóg, a pillanat mégis váratlanul érte. Az esküvőt jövőre tervezik, mert idén már nem jön össze. Rebeka a vendéglátás mellett több étterem kommunikációját is intézi, és influenszerként is aktív, bár ezzel kapcsolatban önkritikusan jegyzi meg: „Egyébként sokkal több energiát kellene fektetnem az influenszer-kedésbe, valamiért mégsem teszem. Talán majd idén jobban belevetem magam.”
Via Story
