Kiderült, mi az, ami hat úgy az agyadra, mint egy köteg pénz, pedig egyetlen forintba sem kerül
Na, ma van az a nap, amikor végre legálisan megdicsérheted a barátaidat anélkül, hogy azt hinné, nagy szívességet akarsz kérni. Március 1-je van, a Bókolás Világnapja, vagyis a World Compliment Day. Ez az a kezdeményezés, ami egyetlen napra megpróbálja elérni a lehetetlent: hogy az emberek őszintén, pénz és hátsó szándék nélkül mondjanak valami jót egymásnak. Mielőtt bárki a szemét forgatná, hogy „már megint egy világnap”, érdemes egy pillanatra megállni:
Az egész buli egy holland úriember, Hans Poortvliet fejéből pattant ki, aki megelégelte, hogy a megbecsülés kifejezése szinte mindig valamilyen tranzakcióhoz kötődik. A holland „Nationale Complimentendag” már 2003 óta pörög, és 2010-től kezdve próbálják a világ többi részét is rávenni, hogy szálljanak be. A céljuk nem kevesebb, mint „a világ legpozitívabb napjának” megteremtése.
A dolog lényege, hogy a szóbeli elismerés legyen a fókuszban, nem az ajándékozás, amivel elegánsan ki is húzza magát a Valentin-nap, az Anyák napja és a Titkárnő napja által fémjelzett kötelező költekezés alól.
És hogy a naptárnerdek se unatkozzanak, van egy amerikai tesója is, a National Compliment Day, amit viszont már január 24-én letudnak. Azt két New Hampshire-i kezdeményező indította még 1998-ban, szóval a koncepció nem új, de a március 1-jei, globálisabbnak szánt verzió ragadt meg jobban Európában. A lényeg mindkettőnél ugyanaz: vedd észre a jót, és mondd is ki.
A szervezők üzenete kristálytiszta, és nem félnek nagy szavakat használni.
– nyilatkozta Hans Poortvliet, a World Compliment Day hivatalos sajtóanyagában. De ennél tovább is megy, amikor az elismerés üzleti hasznáról beszél: „Semmi sem ösztönöz jobban, nem ad több energiát, és üzleti értelemben semmi sem növeli gyorsabban a produktivitást és az elköteleződést, mint az őszinte megbecsülés.” Egy másik alkalommal pedig még egyszerűbben fogalmazott, amikor arról kérdezték, mi a legjobb bók: „A legnagyobb dicséret, amit valakinek adhatsz, a figyelem” – mondta egy belga lapnak.
Az egész nem csak valami ezoterikus jóemberkedés, kőkemény tudomány van mögötte. Japán kutatók funkcionális mágneses rezonanciavizsgálattal kimutatták, hogy
Az agyunk számára a társas elismerés egyenértékű a kézzelfogható jutalommal, egyfajta „közös valutaként” működik. Egy másik, szintén japán kísérletben 48 embert vizsgáltak, akiknek egy motoros készséget kellett elsajátítaniuk. Azokat, akiket a gyakorlás után személyesen megdicsértek, másnap mérhetően jobban teljesítettek, mint a többiek. A kutatás vezetője, Norihiro Sadato szerint
De még a párkapcsolatok dinamikájában is kimutatható a hatása: egy friss tanulmány szerint a partnerünktől kapott bók nemcsak a jutalmazó rendszert aktiválja, hanem komplexebb, a társas megértésért felelős agyi hálózatokat is.
A szabály pofonegyszerű. A dicséret legyen személyes, konkrét és őszinte. A lényeg, hogy ne valami odavetett általános sablont puffogtassunk, hanem emeljünk ki egy valós teljesítményt, egy pozitív tulajdonságot vagy egy konkrét cselekedetet. Például a „jól nézel ki” helyett sokkal erősebb a „lenyűgöző volt, ahogy a tegnapi megbeszélésen lekezelted azt a feszült helyzetet”. A szakértők szerint a külső dicséretével egyébként is csínján kell bánni, főleg munkahelyi vagy formálisabb közegben, mert könnyen félrecsúszhat.
A nap hivatalos csatornáin a #complimentday hashtaget és a @complimentday fiókot érdemes figyelni és használni, ha valaki a digitális térben is terjesztené a pozitivitást. Nincs más hátra, mint körbenézni, és megtalálni azt a három embert, akinek ma egy kicsit jobbá tesszük a napját.
