LOVE

Ha ezt a 10 dolgot tapasztalod a párkapcsolatodban, nem működik köztetek a kommunikáció

Ilyen esetben jobb elgondolkodni, hogy hogyan tovább.
Sassy - sassy.hu
2021. november 19.


Megosztom
Link másolása

  • Csak az üzengetés

    Persze, hálás dolog a technológia és az, hogy a segítségével nap közben is tartani tudjátok a kapcsolatot. De ha a kommunikációtok elsősorban az írásban való beszélgetésre korlátozódik, miközben nem veszitek a fáradtságot a telefonálásra vagy akár a személyes beszélgetésre, akkor az egy igen rossz jel a jövőtökre nézve.

  •  Hazugság

    Nem egyszerű egy bizalmi viszonyt kialakítani a mai világban – és ha azt veszed észre, hogy a partnered, akár csak kis dolgokban is, de hazudik neked, akkor érdemes elgondolkodnod a folytatáson. Ha arról füllent, hogy tovább dolgozott, pedig elment egyet sörözni a barátaival, ki tudja, miről nem mond még igazat?via GIPHY

  • A nyíltság hiányaTermészetes dolog, hogy egy kapcsolatban vannak hullámvölgyek, vannak összekülönbözések és viták. Ezzel nincs is semmi baj – csak akkor, ha a párod ezekről nem tud nyíltan beszélni. Hiszen ha nem tudtok róla kommunikálni, megoldani sem tudjátok a gondokat, nemde?
  • KözbevágásHa valaki közbevág, miközben te beszélsz, az két dolgot jelenthet: azt, hogy türelmetlenek és hogy nem érdekli őket, amiről beszélsz. Amennyiben azt tapasztalod, hogy a párod gyakran félbeszakít, miközben valamilyen fontos témáról próbálsz vele kommunikálni, akkor legyen ez a következő megbeszélnivalótok!
  • CsendkirályAz teljesen egészséges, ha néha szükségünk van egy kis térre a párunktól. A passzív-agresszív, nem-beszélek-veled magatartás viszont soha nem elfogadható. Ez a másiknak igazi büntetés, ráadásul a problémákat sem oldja meg, ami miatt első körben kialakult ez a helyzet.
  • VédekezésAkkor sincs semmi baj egy kapcsolattal, ha vannak köztetek veszekedések. Hiszen emberek vagyunk, ez előfordul. Akkor származhat ebből probléma, ha az egyik fél azonnal átmegy védekező-módba, és mindent képes kimondani, csak azért, hogy ne ő kerüljön ki „vesztesen” a vitából. Nem túl egészséges hozzáállás...
  • Egyszavas válaszokVannak olyan emberek, akik egyszerűen nem olyan jók a kommunikációban. Közülük kerülnek ki azok, akik egy komolyabb beszélgetés során csak egyszavas válaszokkal vagy kérdésekkel felelnek. Ez viszont nagyon kimerítő lehet a másik fél számára és egyáltalán nem vezet egy egészséges megoldás felé.
  • GondolatolvasóEz, valljuk be, általában a nőkre jellemző. Gyakran várjuk ugyanis azt, hogy a párunk tudja, hogy mi a bajunk, mi miatt vagyunk dühösek vagy éppen szomorúak. Ilyenkor emlékezz: senki sem születik gondolatolvasónak! A problémákat csak úgy tudjátok orvosolni, ha nyíltan beszélünk róluk és nem futunk felesleges köröket.</via GIPHY
  • ÉrzelemkivetítésSzintén emberi mivoltunból adódik, hogy hajlamosak vagyunk annyira eltelni a saját érzelmeinktől, hogy csak azokon keresztül tudjuk szemlélni a világot – és benne a párunkat. Éppen ezért kivetítjük rá, hogy mit érzünk éppen, és mindenfélét belemagyarázunk egy-egy szituációba. Ilyenkor fontos, hogy észnél legyünk, és rajtakapjuk magunkat, ha efelé haladunk.
  • Csak a múltHa már egy jó ideje együtt vagytok, biztosan mindkettőtök tudna felhozni a másiknak fájdalmas vagy dühítő dolgot a közös múltatokból. Egy egészségesen kommunikáló pár viszont ilyet soha nem tesz – ez ugyanis nem visz előre, csak hátra.
  • Bustle

    Fotó: Pexels

    Megosztom
    Link másolása

    Címlapról ajánljuk


    LOVE
    Randira hívta egy cuki srác, de mikor utánanézett a social médiában, ijesztő titkot talált
    Találkoztak, és a srác úgy csinált, mintha egyáltalán nem ismerné a lányt. Mint kiderült azonban, az elmúlt 5 év alatt több tucatszor írt már neki, és az est során feltett kérdések nagy részére korábban már rákérdezett.

    Megosztom
    Link másolása

    Az első randik önmagukban is elég kellemetlenek tudnak lenni, de persze mindig kiderül, hogy lehet ennél sokkal rosszabb is.

    Egy Madi nevű lány ugyanis egy nagyon felkavaró élményről számolt be TikTokon, videója pedig vírusként terjed a közösségi médiában.

    Elmondása szerint ugyanis éppen a barátaival lógott, amikor odament hozzá egy cukinak tűnő srác és elhívta őt vacsorázni. Madi igent mondott és találkoztak is.

    A vacsorán minden rendben ment, a fiú sok kérdést tett fel a lánynak, de ezzel ugye normál esetben nincs is semmi gond, hiszen valahogy csak meg kell ismerni a másikat.

    Madiben azonban volt egy furcsa érzés, miszerint a srác már tudja a válaszokat a saját kérdéseire, de nem gyanakodott, hiszen simán lehet, hogy randi előtt utánanézel a másiknak.

    Hazaérve FaceTime-ozni kezdett egy barátnőjével, és közben rácsekkolt a srácra. A felhasználó nevét meglátva azonban kirázta a hideg.

    Mint kiderült, látta már ezt a nevet, és mikor az üzenetekre kattintott, az is kiderült, hogy nem az, hogy egyszer-kétszer, de negyvenötször írt már rá a srác az elmúlt 5 év alatt.

    Ezekben a beszélgetésekben is feltette már neki azokat a kérdéseket, amiket a vacsora közben is, amivel amúgy nem lenne gond, ha a fiú az elején tisztázta volna a helyzetet és nem úgy adta volna elő, mintha egyáltalán nem ismerné a lányt.

    @immadeleine it’s the dishonesty for me 🚩 #dating #datinghorrorstory #nyc ♬ original sound - madi

    Szóval érdemes azért mindig rálesni az első randis partnerünkre, biztos, ami biztos, hátha nem kerülünk hasonlóan kellemetlen helyzetbe.

    Forrás: The Sun


    Megosztom
    Link másolása

    LOVE
    Ha ezután az életév után mész férjhez, nagyobb eséllyel végződik a házasságod válással
    Szakértők arra jutottak, hogy a 32 éves kor az, ami után évente egyre nagyobb az esély arra, hogy az adott házasság válással végződik.

    Megosztom
    Link másolása

    Egy Nicholas Wolfinger nevű szociológus érdekes tényre bukkant, miután válási adatokat elemzett. Állítása szerint ugyanis minél tovább várunk a házasságkötéssel, annál nagyobb a valószínűsége, hogy válás lesz a vége. Sőt, van egy konkrét életkor, ami után évente 5 százalékkal nő a válások esélye.

    A 32 éves kor után kötött házasságok nagyobb arányban végződnek válással. És hogy miért?

    Állítólag azok, akik 32 éves koruk után veszik rá magukat a házasságra, olyan típusú emberek, akik kevésbé hajlamosak arra, hogy jól működjön a házasságuk. Ők gyakran ugyanis veleszületetten makacsok vagy gondjaik vannak a személyes kapcsolatokkal. Ezért aztán halogatják a házasságot, gyakran azért, mert nem találnak senkit, akivel valóban ki tudnának jönni hosszú távon. Ez alapján persze nem kell azt gondolni, hogy aki nem házasodott össze eddig az életkorig, azzal valami baj van.

    Nyilván ezt számos egyéb tényező is befolyásolja, az egyetemi tanulmányok, a megélhetés és még hosszasan sorolhatnánk.

    Na meg persze olyan is van, hogy csak később találkozol azzal, aki valóban életed szerelme.

    Forrás: YourTango


    Megosztom
    Link másolása


    LOVE
    Ezért a svédek a legjobbak az ágyban - 8 lépéses szexkalauz, ha utánoznád őket
    Természetesebben viszonyulnak a szexhez északon, a skandináv nők nem várnak gyámolítást, nem jönnek zavarba és ha kell, maguk keresik az élvezetet.

    Megosztom
    Link másolása

    Minden a neveléssel kezdődik, no meg a génekkel. Az északi nők ősei ezer éve is egyenrangú partnerei voltak a férfiaknak, akár harcról, akár szexről volt szó. A vallás nem tette bűnné az élvezeteket, az élet természetes részének tekintette a szexet, és mindez valahogy túlélte később a kereszténység tanításait is.

    A svéd gyerekek ruha nélkül szaunázó szülök között nőnek fel, a strandon meztelenül fürdenek és napoznak a felnőttek, amikor az óvodában szóba kerül, hogy hogyan születik a kisbaba, akkor nem méhekről és bibékről beszélnek nekik, úgy nevezik a dolgokat, ahogy azok vannak.

    Nem feszeng az óvónéni, nem kínos a szülőknek, a meztelenség nem jelent szexet sem gyerekkorban, sem később.

    A skandinávok az egyenlőség megszállottjai - az élet minden területén. Így nem meglepő, hogy ezt a mentalitást a hálószobába is átültetik. Nem minden a férfiről szól, és az aktus nem csak az ő élvezetével kezdődik és ér véget.

    Hasznos útmutató az északi szexhez:

    1. Legyél nyitott

    Svédországban a szex egyáltalán nem tabutéma. Míg Magyarországon a káromkodások jó része a szexre utal, a svédeknél szexre utaló szót soha nem használnak sértésként vagy káromkodásként. Így eleve kevesebb előítélet tapad az aktushoz. Próbálj meg nyitott lenni. Beszélgess a partnereddel arról, hogy mit szeret a hálószobában.

    2. Szeresd magad, az rendben van

    Az önkielégítés nem kínos téma Skandináviában. Oké, lehet, hogy nem említed meg az apósodnak a reggeli közben, de ez egy elfogadott része az életnek. És az észak-európai országokban a nők ugyanolyan nyíltan beszélnek róla, mint a férfiak. A szexuális élvezet, beleértve az önkielégítést is, ott komoly dolog.

    3. Fogadd el a meztelenséget

    A szaunázás, a meztelen napozás és a meztelenül fürdőzés teljesen normális. Merthogy valójában semmi szexuális tartalma nincs. A nyilvános meztelenkedés Svédországban már a koraközépkorban is természetes volt, akkoriban a nyilvános mosakodás volt a norma. Ha jól érzed magad a testedben, az csak jobbá teheti a szexet, nem kell a takaró alá bújni és lekapcsolni a lámpát.

    4. Légy őszinte

    Ha elértetek addig, hogy kényelmesen tudtok beszéltek a szexről, próbáljatok egy kicsit őszintébbek lenni azzal kapcsolatban, hogy mit szeretnétek valójában. A svédeknek nem okoz gondot, hogy elmondják, mit szeretnének a partnerüktől. Nem jönnek zavarba.

    5. Tervezz előre

    A szex nem véletlenül esik meg, az csak a pornóban van úgy. A valóságban, ha kedvetek van hozzá, gondoskodjatok arról, hogy meglegyen hozzá minden, amire szükségetek van. Győződj meg róla, hogy van elég óvszer, síkosító, szexi fehérnemű vagy játékok - akár otthon, akár a szabadba vágytok.

    6. Jöhet a barátság extrákkal

    Mindenkinek megvannak a testi szükségletei, és néha csak egy kis kötöttségek nélküli szórakozásra vágysz. Van úgy, hogy nem akarsz romantikus kapcsolatot, csak egy kis szexet. Legyél őszinte azzal kapcsolatban, hogy mit is akarsz a másiktól valójában. Egy csomó szívfájdalom megspórolható ezzel.

    7. Nem kell túlzásokba esni

    Nagy gesztusokkal vagy a túlzó bókokkal nem lehet egy skandinávot ágyba csalni. Az északi nők nem szeretik, ha úgy bánnak velük, mint egy bajba jutott kislánnyal. Valójában arról híresek, hogy pontosan tudják, mit akarnak. Szóval fiúk, hagyjátok a nagyívű gesztusokat. Csak legyetek őszinték.

    8. Próbáld ki az egyéjszakás kalandot

    Skandináviában teljesen normális dolog egy kapcsolatot szexszel kezdeni, aztán randizni, ha mindkét félnek tetszik, amit kapott. Mi értelme lenne egy csomó időt randizásra pazarolni, hogy aztán a végén kiderüljön, nem passzoltok az ágyban?

    Forrás: The Sun


    Megosztom
    Link másolása


    LOVE
    4 biztos jele annak, hogy rossz vagy az ágyban
    Beszéljünk a szexről – és arról, hogy miért vagy rossz benne.

    Megosztom
    Link másolása

    Miranda Christophers szexológus elárulta azt a négy jelet, ami arra utal, hogy nem vagy jó az ágyban – kezdve a magabiztosság hiányától egészen a sablonosságig.

    1. Nem vagy magabiztos

    „Amikor bizonytalan vagy, nem érzed jól magad, nem mersz nyitott vagy spontán lenni, kevésbé vagy fogékony az egészre - magyarázza Christophers a New York Times-nak. - Még az is lehet, hogy ragaszkodsz ahhoz, hogy sötétben vagy a takaró alatt csináljátok. Segíthet, ha arra összpontosítasz, amit szeretsz, és ami jól esik.”

    Persze a partnered is segíthet, ha megérteti veled, hogy tökéletes és csodálatos vagy. Legalábbis az ő számára.

    2. Szégyellsz a szexről beszélni

    Azt javasolják a profik, hogy egy bókkal indítsd az ilyen beszélgetést. Lehet valami nagyon visszafogott, mint például: 'Ma nagyon jól nézel ki' vagy 'A szemeid igazán gyönyörűek.’ A kapcsolatotokat is dicsérheted.

    Christophers megjegyzi, hogy fontos, hogy érdeklődj a partnered vágyai felől is, és folyamatosan kérdezz rá, mivel ezek a preferenciák idővel változhatnak.

    3. Sablonos és egyforma vagy

    Egy tavaly megjelent portugál tanulmány a Szexuális Orvostudomány Folyóiratában azt találta, hogy a férfiak hosszú távú kapcsolatokban magasabb szintű szexuális unalomról számolnak be, mint a nők. Ettől függetlenül a sablonosság és gyors menetek inkább rájuk jellemzők.

    4. A partnered nincs oda érte

    „A beleegyezés azt jelenti, hogy mindkét fél egyformán akarja a szexet - érvel Christophers. - Ha te reggel szereted csinálni, és a partnered éjjel, akkor erről beszélnetek kell, és találni valamit, ami mindkettőtöknek működik.”

    De ha ez nem probléma, egyszerűen a másik egyre kevésbé akar veled szexelni, akkor bizony gondolkozz el azon, hogy talán rossz vagy az ágyban.


    Megosztom
    Link másolása