LOVE

A feleség szeretője finanszírozza a nő családjának megélhetését

A furcsa kapcsolat igencsak vékony jégen táncol, a kettős életet élő ausztrál családanya pedig fél, hogy kiborul a bili és mindent elveszít.

Megosztom
Link másolása

A családjával az ausztráliai Perth-ben élő Jennie szeretőt tart, és a férfitól kapott rendszeres anyagi támogatással segíti át az otthoni háztartást a megélhetési válságon. Férje semmit sem tud a bűnös kapcsolatról, mely könnyen csúnya véget érhet.

Jennie azt mondta, nem azzal ment bele a házasságtörő kapcsolatba, hogy pénzt kérjen a szeretőjétől.

„Nem vagyok ilyen ember, soha nem kérnék semmit.

Ez mindig is a szexről és a kalandról szólt.

Jól összeillünk a sráccal, akit az egyik társkereső oldalon ismertem meg. Beszélgettünk a nehézségeimről és a küzdelmeimről, ő pedig segíteni akart nekem. Először megpróbáltam nemet mondani neki, de folyamatosan felajánlotta az anyagi támogatást, és jelenleg nem vagyok abban a helyzetben, hogy visszautasítsam” – vallotta be a családanya, aki márciustól

több mint 1100 ausztrál dollárt (mintegy 250 ezer forintot) kap a szeretőjétől havonta.

Jennie-nek ez a pénz azt jelenti, hogy nem kell spórolnia az élelmiszerboltban, és vehetett magának új ruhákat, megcsináltathatta a szempilláit, a körmeit. Emellett néhány új bútort is beszerzett a házukba.

Ugyanakkor elismeri, kétségbeesetten próbálja titkolni a csalfa kapcsolatát a férje előtt, aki semmit sem tud az egészről, de gyanakodni kezdett.

Lapozz a cikk folytatásához!



Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


LOVE
4 apró dolog, amit megtudhatsz az első csókból
Van, aki szerint az első randin nem kell eljutni az első csókig, más szerint viszont érdemes megejteni, mert sokat elmondhat a másik félről.
Fotó: Unsplash - sassy.hu
2023. december 04.


Megosztom
Link másolása

Ahogy arról már többször is írtunk, első randevúnak megvan a maga stressze. Ennek a csúcsa pedig nem más, mint az első csók.

Sokak szerint az első randin nem illik csókolózni, különösen, ha vakrandiról van szó. Mások azt állítják, hogy a csókolózás az első randin tanulságos lehet, mivel sok mindent elárul a másikról.

Íme 4 dolog, amit megtudhatsz egy pasiról az első csók után:

1. Megtudod, mennyire tisztel téged

Az első randin való csókolózás segíthet megállapítani, hogy egy férfi mennyire akar és tisztel téged. Ha vonzódik hozzád, akkor nagy valószínűséggel mindössze egy érzéki csókot fog adni. Ugyanis ha tisztel téged, akkor tudomásul fogja venni, hogy ez az első randitok, és nem megy tovább egyetlen csóknál. Ha azonban felajánlja, hogy elvisz a legközelebbi szállodába, akkor jobb, ha nem mented el a számát a későbbiekre.

2. Megérzed, hogy mit érez

Az első randin való csókolózás azért is izgalmas, mert utána mindketten izgatottan várjátok majd a következő randit. Ha a pasi meg akar csókolni, az jó megerősítés arra, hogy tetszel neki és lesz folytatás.

3. Betartja a határokat?

Érdemes megfontolni, hogy legyen-e csók rögtön az első randin, hiszen csak egy mozdulat, és sokkal tovább is mehet a történet. Ez pedig általában nem a hosszú távú kapcsolatok első számú ismertető jegye, így aztán jobb ezt alaposan átgondolni. Ha megérti és tiszteletben tartja a határaidat, jó emberrel vagy.

4. Nem tudhatott, kivel csókolózott még...

Simán lehet, hogy te vagy az első, akit meg fog csókolni, de az is lehet, hogy már az ezredik. Mindenképp figyeld a jeleket, és segítsd őt, ha úgy látod, hogy nem annyira gyakorlott csókolózó.

Röviden, mostanra már tudod, hogy az, hogy az első randin megcsókolsz-e egy srácot, az teljes mértékben csakis rajtad múlik. Ha úgy érzed, hogy jól fog menni, akkor kockáztass, de ismerd a határaidat.

De ha úgy döntesz, hogy vársz, az is rendben van. Ne feledd, hogy bármelyik döntés helyes döntés, amíg jól érzed magad.

Forrás: YourTango


Megosztom
Link másolása

LOVE
10 jel, hogy érzelmileg bántalmazó kapcsolatban vagy
Aki még nem találkozott hasonlóval, lehet, hogy nem ismeri fel a jeleket. Ebben segítünk most.

Megosztom
Link másolása

Ha még soha nem volt dolgod betegesen hazudozó, nárcisztikus, bántalmazó partnerrel, nem biztos, hogy tudod, mivel állsz szemben.

Ha egy érzelmileg bántalmazó személyiséggel randizol, lehet, hogy beveszed a sármját, a hencegését és a hamis kisugárzását, miközben lebecsülöd a tapintatlan és megkérdőjelezhető viselkedését. Vagy nem bízol az ösztöneidben, ami azt súgja, hogy a barátod vagy férjed hazudik neked, lealacsonyít és irányít. Ami még rosszabb, lehet, hogy azt hiszed, hogy túlreagálod és őrült vagy. Ahogy azt ő is állítja.

FONTOS: Érzelmileg bántalmazó kapcsolatban lehetsz egy barátoddal vagy barátnőddel, férjeddel vagy feleségeddel, férfi vagy női barátoddal, családtagoddal, főnököddel vagy munkatársaddal. Bárkivel.

A bántalmazó célja, hogy befolyásolja és irányítsa áldozata érzelmeit, objektív gondolkodását és viselkedését. A rejtett bántalmazás normálisnak tűnő cselekedetekkel álcázott, de egyértelműen alattomos. A bántalmazó módszeresen csorbítja az önbizalmat, az önérzetet és az önértékelést finom célzásokkal, felesleges hazugságokkal, vádaskodással és tagadással.

A bántalmazó a félelem, a megfélemlítés, az instabilitás és a kiszámíthatatlanság légkörét táplálja. Megtévesztésével, szarkazmusával és bántalmazásával folyamatosan a peremre taszít téged, amíg dühödben ki nem törsz, és akkor te leszel az idézőjelben vett rosszfiú, amivel igazolni tudja állításait.

Ha az alábbi dolgok bármelyikét tapasztalod, akkor érzelmileg bántalmazó kapcsolatban vagy.

1. Vádaskodik és hibáztat

Amikor a kapcsolatotok problémáiról van szó, mindig rád tereli a felelősséget. Olyan dolgokat mond, mint például: „Ez a te hibád”. „Mi a bajod?” „Nem emlékeztettél rá.” „Neked semmi sem elég.”

2. Azzal büntet, hogy figyelmen kívül hagy

Nem hajlandó meghallgatni, figyelmen kívül hagyja a kérdéseidet, nem veszi fel a szemkontaktust. Ezzel büntet téged! Lehet, hogy mond semmit arról, hogy hová megy, mikor jön vissza, de az is lehet, hogy visszatart információkat az anyagi helyzetéről és a számlafizetésről is. Sosem ismer el, nem mutatja, hogy megbecsülne, hogy szeretne, de igazából semmilyen érzelmet nem mutat, hogy ezzel is lekicsinyítsen és irányíthasson téged.

3. Témát vált

Saját kénye kedve szerint irányítja a beszélgetést, nem hajlandó megvitatni egy adott témát, vagy teljesen illetlen módon szakít félbe egy beszélgetést. Kiforgatja a szavaidat, tévét néz, miközben beszélsz hozzá, vagy éppen kisétál a szobából. Az is lehet, hogy kritizálni kezd téged, ami miatt védekezésbe kezdesz, és szem elől téveszted az eredeti beszélgetést.

4. Mindig ellentmond

Helyteleníti és szembemegy a gondolataiddal, a felfogásoddal még az életszemléleteddel is. Bármit is mondasz, ellentmondó érvekkel frusztrál és fáraszt téged. Ha azt mondod: „Gyönyörű nap van”, ő azt fogja mondani: „Mi a jó benne, rossz az idő”. Ha azt mondod, hogy szereted a sushit, azt fogja mondani: „Viccelsz, parazitákat kaphatsz tőle".

5. Lebecsül

Tagadja a bántalmazásával kapcsolatos tapasztalataidat. Helyette azt mondja, hogy túlérzékeny vagy, vagy hogy csak képzelődsz, és hogy így soha nem lehetsz boldog. Elferdíti az igazságot, és ezzel arra késztet, hogy ne bízz az érzékelésedben és a bántalmazásának valóságában.

6. Megaláz a humorával

A verbális bántalmazás gyakran viccnek álcázott. A bántalmazó gúnyolódik, nevetségessé tesz és megaláz. Vonatkozhat a "poén" a külsődre, személyiségedre, a képességeidre és értékeidre tett szarkasztikus megjegyzésekkel. A barátaid és a családod előtt gúnyolódik rajtad, mert tudja, hogy kerülni fogod a nyilvános konfrontációt. Ha azt mondod neki, hogy hagyja abba, ismételten azzal fog jönni, hogy túl érzékeny vagy, és hogy nem bírod a viccet.

7. Állandó őrület-keltés

A torzítás, a hibáztatás, a felejtés, az elhallgatás és a tagadás kombinációját használja, hogy összezavarjon, frusztráljon és az őrület határára sodorjon. Tagadja az igazságot, kiforgatja a szavaidat, védekezésbe kényszerítve téged. Azt akarja, hogy megkérdőjelezd magad, és kételkedj a valóságban és az érvelési képességedben.

8. Ítélkezik és kritizál

Keményen és igazságtalanul kritizál téged, majd ezt építő kritikának adja el. Ha kifogásolod, azt mondja, hogy csak segíteni próbál.

9. Aláás

Megszegi az ígéreteit, és nem tartja be a megállapodásokat. Lenézi az erőfeszítéseidet, az érdeklődési körödet, a hobbidat, az eredményeidet és az aggodalmaidat. Bagatellizálja a gondolataidat és javaslataidat. Ha egy éttermet vagy egy nyaralási célpontot javasolsz, simán lehet, hogy azt mondja: „Ott borzalmas az étel!” és „Miért akarnál Floridába menni, az nem más, mint egy turistacsapda!”

10. Elfelejt

Véletlenül" elfelejti a számodra fontos dolgokat. Elfelejti elhozni a ruhákat a tisztítóból, elvégezni egy háztartási javítást, vagy éppen jegyet venni a moziba. Ezzel azt üzeni, hogy én irányítom az idődet és az életedet.

Forrás: YourTango


Megosztom
Link másolása


LOVE
Jane Fonda innen tudja, hogy házassága a végéhez közelít
Neki eddig 3/3-szor bevált!

Megosztom
Link másolása

Jane Fonda egyedi módon és humorral fűszerezve osztotta meg, hogy miként érezte meg három házasságának végét. Az 85 éves színésznő nevetésbe fulladt története mögött a kapcsolatok őszinte és vicces pillanatai állnak. A színésznő szerint mindig észlelte a jeleket, de az igazi felismerést egy váratlan és sötét humorral átszőtt fantázia hozta meg.

Fonda három házasságát a francia filmrendező Roger Vadim, az aktivista Tom Hayden és a médiamogul Ted Turner társaságában élte meg.

Mindhárom kapcsolat feszült volt, problémákkal terhelt, de Jane a humort használta arra, hogy felismerje, mikor következik be a vége. Heather McMahan podcastjében el is mondta, mikor tudja hogy nincs sok hátra a kapcsolatból:

„Mindig tudom, ha egy házasság előbb-utóbb véget ér, mert elkezdek fantáziálni a temetéséről”

– mondta a színésznő.

Mindhárom házasságáról beszélve mondta el, hogy milyen problémákkal küzdöttek, beleértve az alkoholproblémákat és a hűtlenséget is. A színésznő arról is beszélt, hogy az édesapjával, a legendás Henry Fondával való kapcsolata negatívan befolyásolta a házasságait.

@dearmedia If you’re thinking about his funeral, it’s not looking good 👀 #marriageending #relationshipadvice #janefonda #janefondatok #absolutelynot #podcastclips ♬ original sound - Dear Media

A beszélgetés során Jane arról is beszélt, hogyan sikerült fenntartania a barátságot volt férjeivel, beleértve Ted Turnert is. Elárulta, hogy kezdetben dühös volt a szakítás miatt, de terápiával és őszinte levelek írásával sikerült túljutnia a nehézségeken.

„Megírtam a levelet, amit tényleg meg akartam írni neki, és ami még mindig megvan. Nem küldöm el. De ha megírod, az segít”

– mondta a színésznő.

@dearmedia @Jane Fonda best advice for keeping a good relationship with an ex? Write them a letter, but don’t send it! #janefonda #janefondatok #exrelationship #relationshipadvice #relationshipletters #absolutelynot #podcastclips ♬ original sound - Dear Media

A beszélgetés végén Jane Fonda nyitottan beszélt a jövőről és az esetleges új szerelemről, ugyanakkor humorosan megjegyezte, hogy következő szeretőjének "20 évesnek kellene lennie", mert nem szereti az öreg bőrt.

Forrás: Your Tango


Megosztom
Link másolása


LOVE
3 hazugság, amit nyugodtan mondhatsz a társadnak, hogy boldogabb legyen
Vannak jó és rossz hazugságok. Szakítós hazugságok és összetartó hazugságok.

Megosztom
Link másolása

Néha hazudsz annak, akit a legjobban szeretsz? Hogy ezt csak az ő érdekében teszed? Lássuk, mik azok a hazugságok, amelyek valóban segítik a másikat, és nem csak a te lelkiismeretedet altatják el egy-egy ronda árulás után.

Ez a három hazugság az, amit nyugodtan mondhatsz a házastársadnak, hogy boldogabb legyen:

1. Erős túlzás az önbecsülés növelésére

Vannak esetek, amikor a társadnak segítesz azzal, ha nem fejted ki a teljes igazságot. Bár nem biztos, hogy hazudnod kellene ha közvetlen kérdéssel szembesülsz,

elég rossz döntés, ha korábbi partnereid tulajdonságait dicséred, vagy a jelenlegi társad testsúlyáról, általa nem szeretett tulajdonságairól beszélsz,

vagy bármilyen formában közölsz vele olyan igazságot, ami fájhat neki. Ezekben a helyzetekben a megfelelő pillanatban használt erős túlzással átitatott dicséret, ami nem teljesen igaz, képes boldoggá tenni a másikat: „Te vagy a legkedvesebb ember, akivel valaha találkoztam, te vagy a legszebb a világon”, és így tovább.

2. Átfogalmazás a hatás enyhítésére

A következő nem annyira hazugság, mint inkább átfogalmazás. A szakemberek azt mondják, ne valld be, ha vonzónak találsz valaki mást. Ha muszáj, beszélhetsz a személyiség és a megjelenés pozitív aspektusairól, de soha ne említs vonzó fizikai tulajdonságokat vagy azt, hogy milyen más módon találod vonzónak.

A különbség az „érdekesnek találom, ahogy kinéz” és a „hű, jól néz ki” között nem nagy, de sokat számít - függetlenül attól, hogy mennyire féltékeny típus a párod.

Persze, van, aki képes az ilyesmit jól kezelni, de miért a fájdalmasabb útra küldesz valakit, ha az a házastársad?

3. Teljesen igaza van

Ha veszekedésbe torkollik egy beszélgetés a pároddal, azonnal kihúzhatod a helyzet méregfogát azzal, hogy azt mondod: sajnálod, vagy hogy igaza van.

Ezzel a társadat kizökkented védekező helyzetéből, így könnyebben levezetheti a feszültséget, és rendezhetitek, bármi is legyen a nézeteltérés köztetek.

A megtévesztés, a hazugság, a manipuláció és a becstelenség ugyanannak a dolognak a különböző fokozatai.

Amikor tudatosan döntesz úgy, hogy a másik érdekében nem leszel egészen őszinte, óvatosnak kell lenned. Végig kell gondolni, hogy mekkora az a hazugság? Megtévesztésről van-e szó? Manipulációs célú hazugságról lenne szó? Vagy elferdíted, esetleg kicsit átfogalmazod az igazságot, hogy megkíméld a szerelmedet a felesleges érzelmi viharoktól?

Korábban megállapodtatok abban, hogy mindig őszinték lesztek egymáshoz? Ha igen, akkor még az apróbb ferdítések is tiltólistásak lehetnek.

Az is számít, hogy te mit érzel közben. Együtt tudsz élni a hazugsággal vagy a „nem egészen kerek igazsággal”, amit mondasz? Egyetlen apró füllentés nem nyitja-e meg a viselkedésetekben azt az ajtót, ami a további hazugságokhoz vezet? Végső soron a döntés, hogy az igazat, a teljes igazat és csakis az igazat mondod, rajtad múlik, és azon, hogy mennyire jól ismered magad és a társadat.


Megosztom
Link másolása