9 jel, hogy a partnered megcsal – és miért nem feltétlenül jó hír, ha hirtelen több lesz a szex
A május, amely egyébként az egyik legerősebb hónap, ha romantikáról, szexről és pezsgésről van szó, a megcsalások szempontjából az év második legforgalmasabb időszaka. Hogy mi buktathatja le a félrelépőt?
Nem csak a nyálas üzenetekre, a gyanús értesítésekre vagy az éjjel kettőkor felvillanó „csak egy haver” típusú SMS-ekre érdemes figyelni.
És ha valaki ráadásul olyan környéken él, amely a félrelépések szempontjából különösen „aktív” zónának számít, talán nem árt kicsit jobban odafigyelni a másik viselkedésére, telefonjára – sőt, még a mosási szokásaira sem.
Mindannyian ismerjük a klasszikus jeleket, amelyek arra utalhatnak, hogy valaki megcsal: állandó túlórák, aktív a profil egy társkeresőn, jóval azután is, hogy hivatalossá tettétek a kapcsolatot. De a hűtlenséget nem mindig könnyű észrevenni. Sokszor nem nagy, látványos lebukásokról van szó, hanem apró viselkedésbeli elmozdulásokról, amelyek csak idővel válnak igazán feltűnővé.
1. Hirtelen ő maga akar mosni – ráadásul gyakran
A mosás nem az a házimunka, amit a legtöbb ember azért vállal nagy lelkesen, mert hirtelen rátört az önmegvalósítás. Éppen ezért lehet érdekes, ha a partnered egyik napról a másikra ragaszkodni kezd ahhoz, hogy ő dobja be a szennyest a gépbe, ő szárítson, ő hajtogasson, és úgy általában ő kezelje a ruháit.
Persze ennek akár ártatlan oka is lehet, de gyakran nem.
Ha a partnered sokkal gyakrabban ajánlja fel, hogy ő mos – esetleg életében először –, az utalhat arra, hogy valamit el akar rejteni előled. Lehet, hogy vett magának valami kicsit szebb fehérneműt, hogy lenyűgözze az új szeretőjét, de az is lehet, hogy valamilyen »szuvenírt« hozott a ruháján.
Persze simán lehet, hogy egyszerűen csak rájött: eddig aránytalanul sok házimunka szakadt rád, és most szeretne többet vállalni. Csakhogy ha ez az egyetlen terület, ahol hirtelen nagyon segítőkész, az már gyanús.
2. Ajándékok minden különösebb ok nélkül
A váratlan apró figyelmességek alapvetően jó dolgok. Egy hétfői virágcsokor csak úgy, egy illatgyertya, amire egyszer ránéztél egy boltban, a kedvenc csokid, amit a másik hazafelé „véletlenül” megvett – ezek normális esetben kedves gesztusok.
De ha a partnered korábban nem volt kifejezetten romantikus típus, most viszont hirtelen eláraszt ajándékokkal, akkor érdemes lehet legalább egy pillanatra elgondolkodni.
Ugyanis a megcsaló partner nem mindig hidegül el. Néha pont az ellenkezője történik.
Ahelyett, hogy teljesen visszavonulna az intimitástól vagy a figyelemtől, előfordulhat, hogy a hűtlen partner hirtelen kedvesebb, még gyengédebb, még intimebb lesz – érzelmileg és fizikailag is. Ennek több oka lehet. Bűntudat. Pánik. Önáltatás. Vagy az a vágy, hogy saját magát és a másikat is meggyőzze arról: minden rendben, a kapcsolat még működik, nincs itt semmi látnivaló.
Magyarul: egy csokor virág oké. De ha a virágcsokor mellé bűnbánó tekintet, túl sok kedvesség és furcsa feszültség is társul, akkor lehet, hogy a romantika mögött nem is romantika áll.
3. A „számológép” app, ami nem feltétlenül számológép
Első ránézésre csak egy számológép. Vagy mégsem?
Korábban már kiderült, hogy egyes társkereső appok lehetőséget adnak arra, hogy az ikonjukat álcázzák, így első pillantásra nem tűnnek társkeresőnek.
És vannak kifejezetten olyan alkalmazások is, például a Calculator+ vagy a Calculator Pro+, amelyek teljesen ártatlan számológépnek látszanak. Aztán ha valaki beírja a megfelelő PIN-kódot, megnyílik egy titkos tároló, amelyben képeket, üzeneteket vagy videókat lehet rejtegetni.
De általában nem a látványos technikai trükkök a legárulkodóbbak, hanem az, ahogyan valaki hirtelen másképp kezdi használni a telefonját.
Ilyen lehet például, ha a partner hirtelen sokkal jobban védi a kijelzőjét, váratlanul megváltoztatja a jelszavát, vagy akkor is magához szorítja a telefont, amikor korábban teljesen lazán kezelte.
Más szóval: nem az a baj, ha valakinek van számológépe a telefonján. Az a baj, ha úgy viselkedik vele, mintha a nemzetbiztonsági archívumot őrizné.
4. Több szex és nem kevesebb
Sokan azt gondolnák, hogy ha valaki mással szexel a kapcsolatán kívül, akkor otthon nyilván csökken a szexuális érdeklődése. Ez logikus, csak épp nem mindig így történik.
Előfordulhat, hogy a félrelépő partner pont gyakrabban kezdeményez szexet, nyitottabbá válik, figyelmesebb lesz, vagy új dolgokat akar kipróbálni.
A libidó hirtelen megugrása vagy az új mozdulatok megjelenése jelezheti, hogy a partner máshol inspirálódik, a bűntudatát próbálja elfedni, vagy el akarja terelni a gyanút. Az is lehet, hogy az új partner által kiváltott izgalom hat rá – egy dopaminlöket, amely még jóval a találkozó után is tart.
Nem lehet pusztán abból következtetni hűtlenségre, hogy valaki hirtelen többet kívánja a párját. De ha hirtelen, magyarázat nélkül, más gyanús jelekkel együtt jelenik meg, akkor már lehet, hogy nem csak arról van szó, hogy a tavaszból nyár lett.
5. „Nem vagyok elég jó neked”
Mindenkinek vannak rosszabb napjai. Olyan időszakok, amikor az önbizalma lejjebb csúszik, és szüksége van egy kis megerősítésre a barátaitól vagy a párjától.
De ha a partnered általában magabiztos, vidám, stabil, aztán hirtelen elkezdi rendszeresen azt mondogatni, hogy nem érdemel meg téged, nem elég jó hozzád, vagy te jobbat érdemelnél nála, az már lehet piros zászló.
Ennek hátterében a bűntudat állhat.
A megcsalás alapvetően árulás, és a megcsaló félnek sem biztos, hogy könnyű együtt élnie ezzel a bűntudattal. Ez a szégyen és bűntudat oda vezethet, hogy negatív megjegyzéseket tesz saját magára, gyakrabban lehúzza magát, vagy úgy viselkedik, mintha nem érdemelne meg téged.
Ez a akár odáig is fajulhat, hogy az illető tudat alatt téged próbál rávenni arra, hogy szakíts vele.
Vagyis a „te jobbat érdemelsz nálam” néha nem romantikus önostorozás, hanem egy kerülőút a lebukás és a felelősségvállalás elől.
6. Külön töltött családi események és társasági programok
A közös programok sok párkapcsolat fontos részei. Családi vacsorák, baráti összejövetelek, munkahelyi események, ünnepek – ezek azt is jelzik, hogy a másik mennyire vállal téged a saját életében.
Éppen ezért lehet gyanús, ha a partnered hirtelen elveszíti az érdeklődését ezek iránt. Ha nem akar veled menni társasági eseményekre, családi alkalmakra vagy munkahelyi rendezvényekre. Különösen akkor, ha ez nem egyszeri kivétel, hanem minta kezd lenni.
Vagy épp a gyerek iskolai ünnepségét hagyja ki, a megbeszélt névnapi hajókázást passzolja, vagy a tesód a költözködésekor akad sokkal fontosabb dolga.
A háttérben akár az is állhat, hogy a hűtlen partner finoman elkezd kihátrálni a kapcsolatból.
Ha megcsal, lehet, hogy megpróbál lassan visszavonulni, vagy elkerülni azokat a helyzeteket, ahol kellemetlen kérdések merülhetnek fel, esetleg átfedésbe kerülhetnek a társasági körei.
Persze mindenkinek lehet fáradt időszaka, szociális telítődése, családi konfliktusa vagy munkahelyi stressze. De ha a másik korábban természetes módon része volt ezeknek az alkalmaknak, most pedig látványosan távol marad, akkor érdemes lehet megkérdezni: mitől akar ennyire kívül maradni azon az életen, amelynek eddig része volt?
7. Hirtelen nagyon érdekli a naptárad és a tartózkodási helyed
Elsőre kedvesnek tűnhet, ha a partnered érdeklődik a terveid iránt. Hova mész, mikor jössz, kivel találkozol, milyen napod lesz. Egy figyelmes partnernél ez természetes.
De ha valaki hirtelen a megszokottnál sokkal részletesebben kezd érdeklődni arról, hogy pontosan hol leszel és mikor érsz haza, akkor érdemes lehet figyelni – különösen, ha közben más furcsa jelek is megjelentek. Ha már több jel is arra utal, hogy valami nincs rendben, ez egy nagyobb probléma része lehet.
Aki szeretné a házat magának és a szeretőjének, gyakran részletesebb kérdéseket tesz fel arról, mikor érsz haza vagy pontosan hova mész – így csökkentheti annak az esélyét, hogy rajtakapod.
Ez az a pont, ahol a „csak érdekel, milyen napod lesz” és a „logisztikailag optimalizálom a félrelépésemet” között már elég nagy különbség van.
8. Gyanúsan hosszú vécézések
Mindenkinek szüksége van néha egy kis egyedüllétre. Van, aki a fürdőszobában görgeti végig az életét, van, aki lefekvés után még olvas, van, aki egyszerűen csak szeret pár percet csendben lenni.
De ha a partnered rendszeresen eltűnik egy másik szobába, órákkal tovább marad fenn, mint te, vagy
A lakáson belüli fizikai távolság sokszor érzelmi távolságot is jelez.
Ha megcsal, az, hogy kerül téged otthon, megkönnyítheti számára, hogy több időt töltsön a telefonján, esetleg kapcsolatba lépjen a szeretőjével, miközben nem kell a szemedbe hazudnia.
A külön szobába vonulás, az indokolatlanul hosszú vécészünetek vagy az éjszakai telefonozások tehát nem automatikusan lebukási jelek. De ha korábban nem voltak jellemzők, most pedig rendszeressé váltak, akkor a „csak egy kis nyugi kell” magyarázat mellett azért más lehetőségek is felmerülhetnek.
9. Elrejtett bankszámlakivonatok és furcsa pénzügyi titkolózás
Minden pár máshogy kezeli a pénzt. Van, ahol közös kassza van. Van, ahol minden teljesen külön megy. Van, ahol félig közös, félig külön. Ezek közül önmagában egyik sem furcsa.
A gond akkor kezdődik, ha a megszokott pénzügyi működés hirtelen megváltozik.
A romantikus titkolózás és a pénzügyi titkolózás gyakran kéz a kézben jár.
Ha ezen a téren nagy változás történik, én kétszer is meggondolnám, mi állhat mögötte. Ha valaki hirtelen zárkózottá válik a költéseivel kapcsolatban, elrejti a bankszámlakivonatait vagy megmagyarázhatatlanul hirtelen elkezd vonzódni a készpénzhez, ezek mind jelezhetik, hogy a partnered nem teljesen őszinte veled.
Négy további piros zászló egy magánnyomozó szerint
Aaron Bond, a BondRees magánnyomozója négy olyan figyelmeztető jelet is felsorolt, amelyek szerinte arra utalhatnak, hogy a partner félrelép.
1. Mindenhová magával viszi a telefonját
Egy közeli kapcsolatban gyakran természetes, hogy a felek ismerik egymás jelszavait, vagy néha használják egymás telefonját. Ha ez hirtelen megváltozik, az gyanús lehet.
Aaron szerint: „Ha a partnered elkezdi megváltoztatni a jelszavait, mindenhová magával viszi a telefonját, még a lakáson belül is, vagy védekezővé válik, amikor elkéred tőle, az jelezheti, hogy nem hűséges.”
A telefon letételének módja is árulkodó lehet.
Természetesen létezik magánszféra, és egy kapcsolatban sem kötelező teljes digitális átláthatóságot működtetni. De ha a korábbi lazaságot hirtelen feszült titkolózás váltja fel, az már más kategória.
2. Egyre kevesebbet mesél a napjáról
Ha valaki megcsal, előfordulhat, hogy elkezd kerülni téged. Részben bűntudatból, részben azért, mert így egyszerűbb hazudni.
Aaron szerint: „Ha úgy érzed, hogy a partnered hirtelen kerülni kezd, már nem akar veled közös programokat, vagy nem mesél többé a napjáról, az egy újabb piros zászló lehet.”
Ennek nagyon praktikus oka is van.
Minél kevesebbet mond valaki, annál kevesebb ellentmondásba keveredhet. Ez önmagában még nem bizonyíték, de a hirtelen információs blackout egy kapcsolatban ritkán jó jel.
3. Megváltozik a libidója
A libidó rengeteg okból változhat. Stressz, fáradtság, egészségi állapot, hormonok, munkahelyi nyomás, lelki problémák, kapcsolati hullámvölgyek – és ezek egyike sem feltétlenül kapcsolódik hűtlenséghez.
De Aaron szerint a libidó látványos változása mégis lehet figyelmeztető jel.
„A megcsalók gyakran kevesebbet szexelnek otthon, mert mással szexelnek. De előfordulhat az is, hogy többet szexelnek otthon, mert bűntudatuk van, és ezzel az emelkedéssel próbálják elfedni a hűtlenségüket.”
Az is feltűnő lehet, ha a partner hirtelen új dolgokat hoz be a szexuális életbe, amelyek korábban soha nem voltak jelen.
Ez persze önmagában szintén nem baj. A kapcsolatok változnak, az emberek nyitottabbá válhatnak, beszélgetések indulhatnak, vágyak kerülhetnek elő. A kérdés itt is az: van-e mögötte természetes kommunikáció, vagy csak hirtelen megváltozik minden, magyarázat nélkül.
4. Hirtelen kritikussá válik veled
A megcsaló ember általában tudja, hogy amit csinál, az rossz. Még ha közben élvezi is a helyzetet, belül feszültséget és szorongást élhet meg. Ezt valahogy igazolnia kell saját maga előtt.
Aaron szerint ilyenkor előfordul, hogy a hűtlen fél elkezdi meggyőzni magát arról: nem ő a probléma, hanem te.
Ekkor a korábban apróságnak számító dolgok hirtelen hatalmas ügyekké nőhetnek.
„Lehet, hogy aznap nem sétáltattad meg a kutyát, nem pakoltad el az edényeket, vagy nem olvastál mesét a gyerekeknek lefekvés előtt. Egy ilyen apró probléma hirtelen óriásinak tűnhet, és ha ezt tapasztalod, lehet, hogy a partnered megcsal” – figyelmeztet Aaron.
Magyarul: ha valaki hirtelen mindenben hibát talál, és úgy viselkedik, mintha a mosatlan bögre erkölcsi összeomlás lenne, akkor lehet, hogy nem a bögre a valódi probléma.