ÉLETMÓD

Hatalmas botrányt kavart egy lányról a tudta nélkül készült, topless fotó, amit több férfi nyilvánosan megosztott

Az ausztrál lányt a strandon kapta le valaki a telefonjával, két félmeztelen kép is körözni kezdett róla a neten. Harcba szállt az „undorító, perverz és gyerekes alakokkal.”
Sassy - sassy.hu
2022. november 28.


Megosztom
Link másolása

Lily Cook Sydney-ben, a tengerparton napozott a testvérével, számtalan más strandoló között, amikor a tudta nélkü egy férfi a közelébe osont, és lekapta őt a telefonjával. A lányon nem volt fürdőruhafelső, amely arrafelé - és egyébként már mindenfelé a nyílt standokon - teljesen megszokott dolog.

A The Telegraph és a Daily Mail beszámolója szerint azonban itt nem ért véget az ügy. Lily ugyanis nem sokkal később megkapta a lesifotókat egy ismerősétől, aki egy közösségi oldalon, egy zárt, de igen nagy létszámú csoportban bukkant rá. A strandoló férfitársaság egyik tagja osztotta meg, és mint kiderült, több haverja követte a példáját. A net tele volt Lily topless fotóival.

A lány nyomozásba kezdett, és végül eljutott a fotót készítő férfihoz, aki először mindent tagadott, aztán azt mondta: egy nagytotál képből vágta ki a fotót. Ez viszont Lily szerint egyértelmű hazugság, mert a kép minőségén látszik, nagyon nagyon közelről készült.

"Ezek a férfiak - ha egyáltalán annak nevezhetem őket - folyamatosan hazudoztak meg sunnyogtak nekem, be akarták bizonyítani, hogy én látok rosszul, ahelyett, hogy igazi férfiként felvállalták volna, amit tettek, és bocsánatot kértek volna. Ez az egész undorító, perverz és gyerekes" - írta ki a lány az Instagramjára, ahol az egész esetről beszámolt, és a fotókat is posztolta (természetesen a mellét kitakarva, alább látható a lapozható poszt).

A lány egyébként a rendőrségen is feljelentést tett, ám ott azt mondták, nem tehetnek semmit, a kép közterületen készült, nem privát környezetben, tehát nem esik a "bosszúpornó" kategóriájába. Más lenne az eset, ha Lily kiskorú lenne, akkor el lehetne járni a férfiak ellen.

Rengeteg kommentelő háborodott fel az ügyön, sokak szerint igenis törvényileg kellene tiltani a közösségi médiában ilyen módon terjedő lesifotókat, hiszen ez a lány személyiségi jogainak durva megsértése, és komoly károkat tett Lily mentális egészségében.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Lily Cook (@lilycook) által megosztott bejegyzés


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


ÉLETMÓD
61 évesen olyan a teste, mint egy 30 körüli férfinak, most elárulta a titkát
Természetesen mindehhez nagyon szigorú napirend, edzések, egészséges ételek, na meg rengeteg táplálékkiegészítő szükséges.

Megosztom
Link másolása

Nyilván senkit nem vonz az öregedés gondolata, azonban egy Dave Pascoe nevű, 61 éves férfit egyenesen taszított a gondolat. Állítása szerint ugyanis hiába annyi éves, amennyi, biológiai életkora csak 38 év.

A nyugdíjas hálózati biztonsági mérnők Dave, aki azóta főállású biohacker, arra fordítja minden szabadidejét, hogy genetikai óráját visszafordítsa.

Ez persze nem egy gyalog-galopp, cserébe szigorú rutint követ.

A fejlődését dokumentáló weboldalán megosztja kidolgozott edzéstervét, valamint azt is, hogy naponta 158 táplálékkiegészítőt szed.

„Nem szeretném, hogy az egészségi állapotom az élettartamom előtt lejárjon. Az a célom, hogy a lehető kiegyensúlyozottabbá tegyem őket. Az az elvárásom, hogy legalább 95 éves koromig éljek, méghozzá fantasztikus formában ... ha nem is jóval 110 éves korig, ha Isten is úgy akarja.”

Az anti-age guru azt is elárulta, hogy az alvás rendkívül fontos, és soha nem állít ébresztőt, hogy felébredjen.

Ehelyett hagyja, hogy a teste természetes módon ébredjen, bár ritkán fekszik le későn, és napfelkelte előtt ébred.

Dave ezután egy kimerítő reggeli rutinba kezd, amely 15 perces nyújtásba és öt perc mini trambulinon való ugrálásból áll, hogy felpezsdítse a vérkeringést.

Ezután fogat mos, és vár egy órát, mielőtt beveszi az első adag -  83 darab táplálékkiegészítőt, köztük D3-vitamin tablettát is.

Ezután Dave napozik kicsit, majd futni vagy sétálni megy, mielőtt egy P90X edzéssel folytatná, amely az ellenállás és a súlyzós edzésre összpontosít.

Miután a délelőtt folyamán átmozgatta a testét, ezután a szaunába megy és 45 percet meditál.

A teste táplálására egy edzőturmixot iszik, amihez egy zöld banánból és chia-, dió- és bogyós gyümölcsös tálból álló reggelit fogyaszt.

És bár ez rém szigorúnak tűnik, elmondása szerint igyekszik rugalmasan kezelni.

„Ha valami közbejönne, ami akadályozná egy vagy akár több edzésemet is, nem stresszelek rá. Bár nagyszerű, ha van egy jó struktúra és fegyelem, a legjobb dolgok az életben spontán történnek! Az "énidőm" rendkívül fontos számomra, ezért beosztom, de nem hagyok ki egy lehetőséget sem, hogy minőségi időt töltsek másokkal.” - mondja.

„Egyedül élő, egyedülálló férfiként minden alkalommal elcserélem az edzést, a szaunázást vagy a biohacket a kapcsolatokat ápoló minőségi időre. Egyetlen nap, amikor kihagyok néhány dolgot a rutinból, még nem fog megölni.”

Dave azt is megosztotta, hogy gyakran kihagyja az ebédet és délután 3 óra körül már vacsorázni szokott, valami organikus, szabadon tartott marha, csirke vagy vadon fogott halból álló ételt. Minden étkezéshez egészséges zöldségeket, valamint erjesztett ételt, például savanyú káposztát fogyaszt.

Emellett megesküszik a kékfény szűrős szemüvegre, ami csökkenti a fényhatást  miközben tévét vagy tabletet néz.

A nap zárásaként még egy kis rugalmassági gyakorlatot végez, majd beveszi a maradék táplálékkiegészítőt. Állítása szerint kollagén és peptidek segítségével tartja távol a ráncokat.

Végül Dave szereti a napját úgy befejezni, hogy kizárólag a pozitívumokra koncentrál, imádkozik és listát készít a nap apró győzelmeiről.

Akit érdekelnek a szigorú részletek, ITT tud olvasgatni angol nyelven.

Forrás: The Sun


Megosztom
Link másolása

ÉLETMÓD
Ez a teljesen általános háztartásbeli szokás akár ADHD-t is jelezhet
Egy szakértő szerint az, hogy hogyan tárolod a ruháidat, elárulhatja, hogy szenvedsz-e ettől a neurológiai betegségtől.

Megosztom
Link másolása

Egyre többen döbbennek rá, hogy a kényszeres szokásaik valójában egy neurológiai természetű betegség, az ADHD, azaz a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar tünetei.

A betegség vezető tünete a nevében is szereplő figyelemzavar, kísérő tünetei pedig a hiperaktivitás, a feledékenység és a gyenge impulzuskontroll.

Most egy ADHD szakértő, Jeff Rice, elárulta TikTokon, hogy van egy általános dolog, amit szinten minden ADHD-s ember megtesz.

Ez pedig nem más mint az angolul floordrobe, azaz padlógardrób jelenség. Ennek a lényeg az, hogy minden olyan tiszta, vagy még nem eléggé koszos ruhát egy bizonyos helyen, általában egy fotelon, vagy a földön szeretnek tárolni az ADHD-s emberek.

Ennek a szakértő szerint két oka lehet.

Az egyik az, hogy ezeket a ruhákat vizuális jelként hagyják szem előtt, hogy később emlékeztessék a tulajdonosukat arra, hogy ez még nem koszos annyira, hogy a szennyesbe kerüljön, később is fel lehet venni.

Sajnos ezzel azonban az a gond, hogy a szemünk egy idő után szimplán csak megszokja, így szépen lassan egy szép kis halom gyűlik majd ebbe a "gardróbba".

A másik oka, ami valószínűleg nem csak az ADHD-sokat sújtja, hogy a tiszta ruhák elpakolása munka.

Egy ADHD-s számára pedig nem is érdekes, nem újszerű, nem sürgős és még csak nem is jelent kihívást. Így addig halogatódik, mígnem a stóc elpakolása már sürgetővé nem válik.

@jeff_coachyouradhdbrain It seems like many people with ADHD have challenges dealing with laundry.  The clean laundry, and the “not quite dirty and I’ll probably wear it again” laundry tends to accumulate and create clutter.  This laundry clutter is often called our “floordrobe”.  Here are two thoughts on how to tackle this kind of clutter. #laundry #clutter #organizationhacks #adhd #adhdtiktok ♬ original sound - Jeff Rice - Author, ADHD Coach

Ezeket a sorokat olvasva biztosan sokan azt gondolják, hogy „na igen, én ADHD nélkül is így élek", és ez lehet teljesen normális. Tény, hogy sokkal egyszerűbb egy fotelról vagy a földről összeszedegetni a szükséges ruhákat, ráadásul sokszor átláthatóbb is, mint egy szekrényben.

Mi csak azt mondjuk, érdemes ezen elgondolkozni.

Forrás: LadBible


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
A Rovatból
Vigyázat! A vény nélküli orrcsepp elnyújthatja az idei, egyébként is hosszabb allergiaszezont
A győri Elysia Clinic tüdőgyógyász-allergológusa szerint a legrosszabb, amit az allergiaszezonban elkövethetünk, az az öndiagnózis és a vény nélküli szerek használatának kombinációja.

Megosztom
Link másolása

Még rosszabb állapotba taszíthatja az allergiás betegeket, ha az etikátlanul allergiaellenesnek hirdetett, de nem megfelelő hatással rendelkező, vény nélkül kapható orrsprayket és készítmények használjuk, tartja dr. Szalai Zsuzsanna szakorvos.

A Képmás Magazin összegzése szerint a pollenszezon egyre korábban indul be, és egyre durvább tünetekkel jár.

Idézik Lewis Ziskát, a Columbia Egyetem környezet-egészségügyi tudományok professzorát, aki szerint az USA-ban három héttel tovább tart a pollenszezon 1990-hez képest.

Ez idő alatt pedig legalább 20 százalékkal nagyobb mennyiségű pollen termelődik. „Az emberek hosszabb ideig lélegeznek be polleneket, így több pollenhatásnak vannak kitéve” – mondja.

Hogy ki lesz allergiás, az sok esetben genetikai kérdés, a felmérések szerint a civilizált országok összességében 2-10% az arány. Az ekcémától az allergiás nátháig sok betegség tartozik az allergia kategóriába.

„Ezek a betegek komplex gondozást igényelhetnek, figyelni kell az érintettek bőrére, kezelni kell a náthájukat, és fontos, hogy az asztmát mielőbb kiszűrjük”

– hívja fel a figyelmet dr. Szalai Zsuzsanna.

Elmondta azt is, hogy az allergiavizsgálatok eredményeit ne otthon próbálja meg kibogozni a laikus öndiagnosztizálást hajtva végre magán, mert ez sok esetben kontraproduktív. Szerinte a tüneteket bárki meg tudja ítélni, ám orvosnak kell kimondania azt, milyen készítményt és hogyan kell eztán használni.

Szerinte a legnagyobb baj a recept nélküli készítményekkel az, hogy egyes tabletták álmosságot, csökkent koncentrációt okozhatnak.

„A recept nélküli orrcseppeket és spréket pedig kifejezetten tilos használni ilyen esetekben, még akkor is, ha allergia ellen hirdetik őket – egyébként teljesen inkorrekt és etikátlan módon.

Öt nap, de legföljebb egy hét használat után ezeket szigorúan abba kell hagyni, mert

hozzászokást, függőséget okozhatnak. Az olyan orrsprék viszont, amiket a szakorvosok írnak föl, amiket naponta kell és lehet használni, a függőséget is gyógyítják, és az allergiás nátha tüneteit is akár teljesen megszüntetik”

- emeli ki a doktornő.

„Az allergológusok a szúrásos bőrpróbák során szinte minden gyakori allergént megnéznek, ami Magyarországon előfordul és panaszt okoz. A diagnózist elsősorban a tünetekre alapozzuk, a teszt csak alátámasztja” - mondta el a vizsgálatokról, amelyekre buzdítja is a lakosságot.


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
Ne dobd ki a használt teafiltert, inkább élvezd a pozitív hatásait a kertben!
A teafű nem csak számunkra jó, használat után a növények földjében is csodákra képes.

Megosztom
Link másolása

Ugyan a zero-waste háztartások fenntartása majdnem hogy lehetetlen a mai világban, azért van egy-két trükk, ami segíthet ebbe az irányba haladni.

Azt már megírtuk, hogy a banánhéjat például szintén érdemes a kuka helyett felhasználni, ugyanis remekül táplálják a növények földjét.

Most pedig kiderült, hogy hasonlót lehet elérni a használt teafilterekkel is.

A kertben ugyanis az egyik legnagyobb kihívás a kártevők távoltartása, amit igen csak nehéz durva vegyszerek nélkül kivitelezni.

Ezt követően fontos, hogy kellő nedvességet kapjanak a növények, valamint minden tápanyaguk meglegyen ahhoz, hogy virágozni tudjanak.

Ezekre pedig mind lehet használna a teafiltereket.

„A nitrogén fontos tápanyag a növények növekedése szempontjából, a teafilterek pedig kíméletes, hosszan tartó felszabadulást biztosítanak. A teafilterekben lévő szerves anyagok emellett nagyszerűen segítik a talaj vízelvezetésének és levegőztetésének javítását.” - mondta el egy szakértő a The Sunnak.

A tea mellett a kávé is gazdag nitrogénben, így a használt zacc szintén felhasználható a kertben.

A használt teafilterről érdemes eltávolítani a papírt, mielőtt a komposzthoz adnánk, ugyanis ez felgyorsítja a levelek bomlási folyamatát.

A komposztálásra alkalmas teafilterek lebomlása ugyanis akár hat hónapig is eltarthat.

A tealevelekben lévő tanninok vonzzák az olyan hasznos lényeket, mint például a földigiliszta, akik segítenek a talaj fellazításában.

Ha nincs komposztunk, akkor sincs baj, a teafüvet lehet közvetlenül a növények köré, a földbe keverni, ami segíti a növény gyorsabb növekedését.


Megosztom
Link másolása