"Erre a világra?" – Ne nyaggassatok folyton, hogy mikor szülök gyereket!
Ráadásul ahogy szétnéz a világban, látja a problémákat és az egyre aggasztóbb trendeket, komoly aggodalom tölti el: erre a világra szüljek? Csak azért, hogy anya legyek, miközben lehet, hogy a gyerekemmel épp kiszúrok? Hiszen az lenne a legnagyobb önzés.
Charli viszont az egyre növő társadalmi nyomást is érzi. Most, amikor szerinte mindenki arról harsog, hogy "posztfeminista" korban élünk, amikor minden nő úgy dönthet az életéről, ahogy akar, ez egyszerűen nem igaz.
Sőt, szerinte a nőktől egyre többet és többet várnak el. "Fejlesszen ki" a húszas éveire egy nyugodt, kiegyensúlyozott, önazonos személyiséget, aki tökéletes támasz és útmutató lesz majd a gyerekének.
Szüljön, ne túl hamar, ne túl későn, és persze csakis a megfelelő férfinak, mintha azt csak úgy le lehetne akasztani a fogasról, bármikor.
És persze legyen karrierje, keressen ő is rendes pénzt, valósítsa meg önmagát, emellett mindig nézzen ki szuperül, a koránál lehetőleg legalább tíz évvel fiatalabbnak.
A lány szerint ez egyszerűen teljesíthetetlen. Véleménye szerint az, aki bármilyen beszólogatással ("Majd ha szülsz, megjön az anyai ösztön is"; "Meg fogod bánni, ha gyerektelen maradsz"; "Hogy fogsz így magadnak rendes párt találni, ha nem akarsz családot?") egyszerűen démonizálják a mai nőket.
Charlie állásfoglalása egyértelmű: hagyják őt (is) békén. Ha egy nő csak a harmincas, negyvenes éveiben érzi magát késznek az anyaságra, vagy csak akkor talál megfelelő társat hozzá, ám legyen. Ha soha nem vállal gyereket, ám legyen.
Ha az anyai (védelmező, támogató, szeretgető) ösztöneit egyéb kapcsolataiban szeretné csak megélni (család, barátok, vagy akár egy kutya, cica), ám legyen.
De ne sulykolja azt a társadalom még mindig, most is a huszonéves lányoknak, hogy egy világban, ahol szinte már semmi sem normális, az anyaság az egyetlen "normális" választás.