LIFE

    Egy új kutatás szerint egy ember hangjából meg tudjuk állapítani, hogy megcsalta-e a párját

    Vagy éppen minket. A tudósok is lefagytak a felmérés eredményétől.
    Sassy - sassy.hu
    2022. július 05.


    Megosztom
    Link másolása

    Egy kutatás szerint az emberi hang szinte bombabiztos "hűtlenség-jelző". A felmérésben résztvevő férfiaknak és nőknek több ember (szintén férfiak és nők vegyesen) hangfelvételeit játszották le. A felvételeken a vizsgált személyek arról beszéltek, hogy hűtlenek voltak-e a párjukhoz vagy nem. Akik hallgatták őket, kérdőíveket töltöttek ki. Be kellett jelölniük, hogy kinek hisznek, és kinek nem.

    Az eredmény a kutatókat is alaposan meglepte. Azok, akik tényleg félreléptek, szinte egyöntetűen a legalacsonyabb pontszámot kapták megbízhatóságból, vagyis nekik hittek a legkevésbé.

    A kutatók arra is figyeltek, hogy a vizsgált személyek hangja lényegesen ne térjen el egymástól, hangmagasságuk, beszédük tempója körülbelül hasonló volt, és akik hallgatták őket, semmi egyéb háttérinformációt nem tudtak róluk. Mégis megállapították, hogy ki hazudik.

    via GIPHY

    "Egyelőre nem tudjuk, hogy a hangnak mely akusztikus jellemzői mutatják meg ennyire biztosan, hogy valaki hűtlen vagy nem, ez egy következő vizsgálat tárgya lesz, de az biztos, hogy van valami az emberi hangban, ami teljesen más lesz, ha valaki hűtlen, és hazudik a párjának."

    Az biztos, hogy nem a hangmagasság, valami más lehet, amit az agyunk "a háttérben" érzékel. Érdekes volt az eredmény abból a szempontból is, hogy a nők nagyobb arányban szúrták ki a hűtlenkedőket - az a bizonyos női ösztön -, valamint az is, hogy az extrovertált, vagyis a nyitottabb, társaságkedvelő embereket sokkal többen találták megbízhatatlannak, mint a befelé forduló, csendesebb, introvertált, vizsgált személyeket.

    Independent


    Megosztom
    Link másolása

    Címlapról ajánljuk

    Címlapról ajánljuk


    LIFE
    Videó: Egy Uber-sofőr szó nélkül hazafuvarozta a hűtlen férjet és szeretőjét a feleségéhez, ünnepli a net
    A dallasi nő azt mondja: az ő kocsijában nincs helye „szemétládáknak”, elvégezte a karma helyett, amit kell.
    Sassy - sassy.hu
    2022. szeptember 28.


    Megosztom
    Link másolása

    Már több mint nyolc és félmillióan látták azt a döbbenetes videót, amelyet egy Uber-sofőrként dolgozó, Roni nevű, amerikai nő készített, és posztolt a TikTokra – számol be róla a YourTango.

    Roni döbbenetes magánakciót hajtott végre, amelyet nem szégyellt a világ elé tárni. Elmesélte, hogy aznap reggel egy férfit vett fel a házánál, látta, ahogy a felesége és a gyerekei elbúcsúznak tőle. A férfinél valami utazótáska-féle volt.

    Pár háztömbbel odébb, alig 7-8 kilométerre a családi fészektől a férfi megállította a kocsit, és beszállt mellé egy csinos nő – nem a felesége –, akivel azonnal ölelkezni és csókolózni kezdtek. Roni hallotta, hogy a nő ezután noszogatni kezdte a férfit, hogy mikor hagyja már ott a nejét, a pasi pedig nyugtatgatta, hogy adjon neki még egy kis időt.

    Roni itt pörgött be. A kért cím helyett fogta magát, és a mit sem sejtő szerelmeseket szépen visszafuvarozta – a férfi családi házába. Ott szó szerint kiparancsolta őket a cuccaikkal együtt az autóból. Hogy mi lett a vége, Roni már nem látta, de szerinte a feleség biztos kiszúrta a dolgot, egyébként meg mindegy is.

    Üzenem minden dallasinak és dallas környékinek, hogy az én kocsimban nincs helye szemétládáknak. Magánvállalkozó vagyok, nincs főnököm, nem felelek senkinek, aki olyasmit csinál az autómban, ami nem tetszik, úgy jár, mint ezek itt ketten. Ne nálam alázzátok meg a feleségeteket vagy a férjeteket, viselkedjetek ember módjára, mert a karma nagyon durva tud lenni, de én is” – üzente meg a videó végén leendő klienseinek Roni.

    A videó óriási sikert aratott, több mint 1,7 millió lájkja van, a kommentelők pedig hősként ünneplik a kérlelhetetlen sofőrt.

    @perfectly_unbroken ♬ original sound - 🌻UnBreakable🌻

    Címkép: TikTok/Pixabay


    Megosztom
    Link másolása

    LIFE
    Hüledeznek a netezők a videón, amelyen egy lány a legjobb barátnője lánybúcsúján jelenti be, hogy terhes
    Sokak szerint nagyon ízléstelen húzás volt.
    Sassy - sassy.hu
    2022. október 04.


    Megosztom
    Link másolása

    Csaknem tízmillióan látták már a TikTokon a videót, amelyet egy Katie Jo nevű felhasználó töltött fel a platformra. A lány azt örökítette meg, amikor a lánybúcsúján az egyik legjobb barátnője mindenki teljes döbbenetére váratlanul bejelenti, hogy két hónapos terhes.

    A lányok egy homokos tengerparton vagy tóparton sorakoznak fel, kezükben pohárral, és játékosan, egymás után mondják bele a kamerába, hogy milyen márkájú ruhákat és ékszereket viselnek. Egyszer csak az egyik lány így szól: "Zara, Kendra Scott, Alyssa’s wedding, és...egy babapocak Riley-tól."

    A mögötte álló menyasszonynak szó szerint leesik az álla, csak kapkod levegő után a nagy hírtől. A barátnő eloszlatja a kétségeit: "Két hónapos terhes vagyok."

    A döbbenet teljesen lefagyasztja az ünneplő lányokat, ám a menyasszonyjelölt nagyon jól reagál: barátnője nyakába ugrik, gratulál neki, és a videóra is azt írja ki, mennyire szerei a barátnőjét, és hogy szerinte "a legjobb anya lesz a világon."

    Ám a kommentelők nem mind vették ilyen jól a dolgot. Rengetegen hozzászóltak, és sokan gondolták úgy, hogy a várandós lány tönkrevágta a legjobb barátnője lánybúcsúját, ami egyszerűen taplóság. Íme néhány a kommentek közül:

    "Ez a csaj azt gondolja, hogy az egész világnak körülötte kell forognia. Ez a barátnőd napja, az ő lánybúcsúja, hogy a fenébe jutott eszedbe ellopni a show-t? Nem tudtál várni egy napot?"

    "Hát, nagyon jól kezelte a menyasszony, én nem lettem volna ilyen jó fej. Tönkrevágta a lánybúcsúdat, mindenáron túl kellett ragyognia az ünnepeltet."

    "Ez csak egy lánybúcsú volt, nem az esküvő. Ha ott jelenti be, az tényleg gáz. De egészséges barátságnak tűnik, kibír ennyit. A menyasszonyjelölt meg örül, úgyhogy nincs itt semmi látnivaló."

    @katiejo_germany The best gift can’t wait to watch you be the best parents. ILY #bestfriend #MOH #pregnant #pregnancyannouncement #babymama #auntie ♬ original sound - Katie Jo

    YourTango


    Megosztom
    Link másolása


    LIFE
    „28 év után ejtett egy másik nőért a tökéletes férjem, és CSAKIS én tehetek róla, mert nem feküdtem le vele”
    Az 53 éves Sara az Instagramon fedezte fel férje szeretőjét. Brutális nyíltsággal vállalja: megérti a párját, mert már csak kétévente volt szex közöttük.
    Sassy - sassy.hu
    2022. október 03.


    Megosztom
    Link másolása

    Az 53 éves Sara Collins, akit 28 év boldog házasság és három gyerek után, teljesen váratlanul hagyott el a férje egy másik nőért, kendőzetlenül őszinte cikkben számolt be az okokról a Daily Mail hasábjain.

    Sara 24 éves volt, amikor megismerkedett vele egykorú férjével. Óriási szerelem volt az övék, egy év múlva össze is költöztek, és összeházasodtak. A szex soha nem volt probléma közöttük: első gyerekük, a nagylányuk megszületéséig az asszony elbeszélése szerint naponta többször is szeretkeztek. A szülés után hörülbelül hat ónapig ez visszaszorult, már csak heti három-négy alkalommal bújtak össze, de még így is nagyon boldogok voltak.

    „A lányunk, és utána a fiunk születése után mindig volt a szexuális életünkben pár hónap szünet, a szoptatás miatt, meg igazság szerint nem is volt hozzá erőm meg kedvem, de Graham megértette. Nagyon empatikus férj volt, én a helyi wellness-központ vezető recepciósaként nagyon jól kerestem, a gyerekeket gyakorlatilag Graham nevelte, és a háztartást is főként ő vezette” – írja az asszony.

    „A harmadik gyerek, a fiunk születése után csúszott el valami. Akkor már 40 éves voltam, és császárral kellett szülnöm, egy ideig nem is volt biztos, hogy túléli a baba. Iszonyú nagy trauma volt.

    Utána hónapokig görcsölt a hasam, fájt a vágás, és lelkileg is teljesen alkalmatlan voltam a szexre. A gondolatától is rosszul lettem. Lassan be is léptem a menopauzát megelőző időszakba, és Grahammel az addig tényleg klassz szexuális életünk...valahogy elmaradt.”

    Sara egykori gyönyörű alakja szerinte sokat változott, jó néhány kilót felszedett, és a sportos, izmos férje mellett csúnyának érezte magát. A férje próbált kezdeményezni, sőt beszélni is igyekezett vele a szexről, de az asszony mindig elterelte a témát.

    „Úgy tíz éve gyakorlatilag végleg kizártam a férjemet a hálószobánkból – persze képletesen. Két évente, ha szeretkeztünk. Meg voltam róla győződve, hogy a tökéletes házasságunkhoz elég az együtt töltött, hosszú idő, a három gyerek, a szép otthonunk, a jólét, az egymás iránti szeretetünk és tiszteletünk. Nem kell ide a szex. Graham azonban nyilvánvalóan nem így gondolta.”

    Sara akkor sem gyanakodott, amikor a férje egy csinos nőbarátjával kezdett el futni meg edzeni járni. Jóideig ment ez így, amikor Sara véletlenül a férje Instagram-profilján, egy gyanús komment miatt elkezdett kattintgatni, és rábukkant a nő profiljára, ahol rengeteg képen a férjével együtt volt. Nem is nagyon titkolták.

    „Amikor szembesítettem Grahamet a dologgal, nem tagadott. Azt mondta, négy hónapja van együtt a nővel, testileg mindent megkap tőle, odavan érte, nem tehet róla, de már képtelen volt szex nélkül élni. Iszonyatosan összetörtem. Én költöztem el, mert a házban Graham édesanyja is velünk élt, ő gondozta, eljöttem, és azóta egy lakást bérelek. Két hónapig csak sírni tudtam, lefogytam, az egész világom összeomlott.

    Azután elkezdtem gondolkodni: vajon hogy jutottunk el odáig, hogy olyan könnyen mondtam nemet a szexre? Két évente feküdtem csak le a saját férjemmel? Nincs férfi, aki ezt kibírja. Kezdtem megérteni Graham álláspontját. Évekig próbálkozott. Megérteni, elfogadni, tolerálni, aztán közelíteni, szeretgetni, megbeszélni. Mindentől elzárkóztam. Csakis az én hibám, hogy idáig jutottunk” – szögezi le a nő.

    A férje afférja egyébként érdekes módon a szétköltözésük után véget is ért, de azután talált magának egy új párt, akivel Sara is jól kijön. Az asszony elmondása alapján mindketten bánják, hogy hagyták kicsúszni a kezük közül a házasságukat, és Graham is vállalja a maga részét. A férje úgy érzi, nem kommunikálta elég jól, hogy a testi szükségletei mennyire létfontosságúak a számára.

    Sara végül így zárja a beszámolóját:

    „Ha az ember boldog házasságban él, hajlamos azt hinni, ez örökké így lesz, tennie sem kell érte. Most, 53 évesen, elváltként, divatos szóval szingliként egyvalamiben biztos vagyok. Ha a lányom férjhez megy, a lelkére kötöm: soha ne hanyagolja el a szexet a házasságában, mert ha ő nem hajlandó lefeküdni a férjével, akkor előbb-utóbb valaki majd megteszi helyette.”

    Címkép: Pixabay


    Megosztom
    Link másolása


    LIFE
    10 tapintatlan beszólás, amit nap mint nap a gyermektelenek arcába vágnak
    Mert mindig lesznek olyanok, akik szeretnek mások magánéletében vájkálni.
    Sassy - sassy.hu
    2022. szeptember 30.


    Megosztom
    Link másolása

    A gyermektelen felnőttek gyakran kapnak tapintatlan kérdéseket, sőt, kifejezetten bunkó beszólásokat másoktól. Különösen akkor, ha kiderül, hogy tudatosan nem vállalnak gyermeket, bármi is ennek az oka, vagy a tudatosan gyermektelen személy egy nő.

    A társadalmi nyomás nagy a gyermekteleneken, éppen ezért küszködnek sokat ezért, hogy ne mások elvárásai szerint kelljen élniük. Az őket érő negatív véleményektől azonban nem mindig tudják magukat függetleníteni.

    Bár van, aki nem rossz szándékkal mondja ezeket a kijelentéseket, az a baj velük, hogy elvárásokat közvetítenek, és nem hagyják meg a jogot a másik embernek azzal kapcsolatban, hogy eldönthesse, hogyan él.

    Nézzük, a Psychology Today című lap gondolatébresztő cikke alapján, hogy milyen kérdésekkel vagy állításokkal bombázzák a gyermekteleneket, illetve mit mondanak a kéretlen kritikusok, amikor kiderül, hogy a másiknak nincsen gyereke. A cikket nem fordítottuk le egy az egyben, inkább alapnak használtuk egy afféle vitaindító anyaghoz.

    1. "Ó, sajnálom. Hamarosan összejön!"

    Ezzel a kijelentéssel az a gond, hogy abból indul ki: minden ember akar gyereket és reméli is, hogy lesz neki. Pedig ez nem így van. Azok számára pedig bántó, akiknek azért nincsen gyermekük, mert meddők/terméketlenek, vagy egy, a családban előforduló súlyos, öröklött betegség miatt nem vállalnak gyermeket. És akad olyan ember is, akit a gyermekkorában elszenvedett abúzus traumatizált annyira, hogy nem akar családot, gyermeket.

    2. "Nem érezném magam igazi nőnek, ha nem lennének gyerekeim."

    Ez a kijelentés nem csak sértő, hanem azt a hamis képet közvetíti, hogy egy nő kizárólag akkor nevezhető nőnek, ha már gyermeket szült.

    3. "De hát annyira édesek a kisbabák! Nézd meg ezt a képet az unokatestvérem sógornője barátjának a nagybátyjának az újszülött gyerekéről."

    Nos, aki tudatosan gyermektelen, azt nem fogják meghatni a babafotók, akinek meg nem lehet gyerek, azt szíven döfi egy ilyen kijelentés. Úgyhogy az ilyen szöveget jobb magunkban tartani. A PsychologyToday szerzője arra is felhívja a figyelmet, hogy a fenti kijelentés azért is bajos, mert sokan nem csecsemő korú gyerekeket fogadnak örökbe, márpedig ezt ugyanúgy értékelni és bátorítani kell, mint a csecsemők örökbefogadását. Igen, a babák aranyosak – de más korú gyerekeknek is szükségük van szeretetre.

    4. "És mi lesz, ha a párod majd gyereket akar?"

    Akkor ezt majd ők ketten megbeszélik és megoldják. Ha pedig ez az akadálya egy komoly kapcsolatnak, akkor jobb, ha a felek nem maradnak együtt.

    5. "De nem akarod továbbörökíteni a nevedet/génjeidet?"

    Vagy nem tudja, vagy nem akarja, de a kéretlen beszólogatónak ehhez semmi köze.

    6. "Kifutsz az időből!" "Ketyeg a biológiai órád!"

    Erre a legjobb válasz az, hogy a gyermekvállalás egyrészt nem lóverseny, másrészt nem kötelező. Az idő meg úgyis telik, akármit csinálunk, tehát felesleges frusztrálnunk magunkat még emiatt is.

    7. "Ha egyszer lesz, imádni fogod!"

    Nem érdemes úgy nekivágni a gyermekvállalásnak, hogy nem igazán akarja valaki, de a környezete úgy van vele, hogy majd belenő a feladatba, hozzászokik, majd menet közben megszereti...

    8. "Ne mondd már, hogy az a feminista, karrierhajhász típus vagy!"

    Sajnos még mindig sok nőnek kell választani a karrier vagy a gyermekvállalás között, mert a kettőt egyszerre nehezen tolerálja a környezetük. Ugyan, miért ne lehetnének egy nőnek szakmai sikerei és gyermekei is egyszerre? Miért kell szembeállítani egymással a kettőt? És a kritika helyett miért nem segíti inkább a gyermeket vállaló, dolgozó nőket a környezetük abban, hogy ne egyedül rájuk háruljon a gyermeknevelés terhe, és hogy kibontakozhassanak a munkájukban?

    9. "De olyan jó szülő lennél!"

    Nem kell erőltetni annak, aki nem akarja, és nem kell vele bántani azt, akinek nem lehet saját gyermeke.

    10. "Biztos jó, hogy így ráérsz/ennyi szabad időd van."

    Ilyen beszólást "Jaj, ti szinglik úgyis annyira ráértek!" szerkesztőségünk gyermektelen és éppen akkor egyedülálló tagjai is kaptak már. Ez a szöveg nettó irigykedés, semmi más. Nem láthatunk bele teljesen a másik életébe, nem tudhatjuk, mivel küzd. Ha pedig nem küzd a másikk semmivel, akkor miért ne lehetne szabad ideje, miért ne örülhetne ennek? talán bűn?

    Ti milyen szövegeket raknátok a listára?

    Fotó: Illusztráció/Pixabay.com


    Megosztom
    Link másolása