LIFE

    28 milliót tarhált össze partnereitől a magyar randis csaló - ha megkapta a pénzt, köddé vált

    Álnéven regisztrált, így ismerkedett meg gyanútlan nőkkel.
    Sassy - sassy.hu
    2022. április 22.


    Megosztom
    Link másolása

    Magyar Tinder-csalót lepleztek le a rendőrök.

    A vádirat szerint egy 52 éves férfi 2015 szeptembere és 2018 augusztusa között jellemzően társkereső oldalakon, álnéven regisztrálva ismerkedett meg nőkkel. A párkapcsolat ígéretével férkőzött közel hozzájuk, ezután különféle indokokkal pénzt kért tőlük.

    A vád szerint három nőtől összesen csaknem 28 millió forintot csalt ki.

    A férfi módszere az volt, hogy az ismerkedés során magáról valótlan dolgokat állított, illetve a ténylegesnél kedvezőbb életkörülményeket színlelt.

    Miután a nő bizalmába férkőzött, tőlük valótlan indokokra hivatkozva – kölcsön címén, vagy más ürüggyel – jellemzően pénzt csalt ki, aztán pedig számukra elérhetetlenné vált.

    Az első esetben, 2015-ben a férfi jogerős szabadságvesztés büntetését töltötte, amikor egy vele együtt fogvatartott elítélt által, levelezés útján megismerkedett az egyik sértett nővel, akihez a fenti módszerrel férkőzött közel. A szabadulása után szinte azonnal össze is költözött a sértettel annak XX. kerületi lakásában. A 2016 novemberéig tartó kapcsolatuk alatt különféle ürüggyel több részletben összesen csaknem 20 millió forintot csalt ki a sértettől.

    Volt, hogy azt ígérte, az átvett több millió forintból a sértettnek vásárol majd autót, más esetben az állítólagosan induló vállalkozásához kért kölcsön, megint más alkalommal egy külföldön tervezett közös vállalkozás költségeire kért 10 millió forintot.

    A nőnek nem volt ennyi pénze, így egy magánszemélytől kért kölcsön, amire fedezetként a saját lakását kínálta fel, amit emiatt később kénytelen is volt értékesíteni. Mindeközben a vádlott egyre súlyosbodó egészségügyi problémákra hivatkozott, „rohamokat” produkált a nő jelenlétében, majd 2016 márciusban egy sürgős külföldi szívműtétre hivatkozással hetekig távol volt. Visszatérése után még közös, külföldre költözéssel is hitegette a sértettet, miközben még különböző értéktárgyakat, valamint arany ékszereket csalt ki tőle, majd 2016 novemberében végleg elérhetetlenné vált.

    A vád szerinti másik két nőt a vádlott 2018-ban egy társkereső oldalon ismerte meg. Egyiküktől egy súlyos betegségre és egy külföldi, életmentő műtétre hivatkozással 3 millió forintot csalt ki, majd a sértett számára elérhetetlenné vált. A másik nőnek pedig magát valótlanul egy jól menő, ingatlan beruházásokkal foglalkozó vállalkozónak adta ki, és felajánlotta a sértettnek, hogy segít neki a megtakarított pénzét befektetni, ezáltal rövid időn belül megduplázni. A valótlan ígéret alapján a sértett 5 millió forintot adott a vádlottnak, aki ezután elérhetetlenné vált.

    A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség a többszörösen büntetett férfit egy esetben jelentős, két esetben nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével vádolja, és vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza a vádiratban annak megállapításával, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. A terhelt más – tárgyában a jelenlegi üggyel azonos – csalási ügy miatt jelenleg letartóztatásban van.

    Forrás: Magyarország Ügyészsége


    Megosztom
    Link másolása

    Címlapról ajánljuk

    Címlapról ajánljuk


    LIFE
    Egy kutatás szerint ha a barátnőiddel néha elmész nyaralni, jelentősen csökken a depresszió veszélye
    Tudtuk, tudtuk, tudtuk!
    Sassy - sassy.hu
    2022. június 28.


    Megosztom
    Link másolása

    Egy igazi csajos vakációnál nincs is jobb a világon, ezt mindannyian jól tudjuk. Koktélozni, pancsolni, sikítva röhögni, vagy csak punnyadni a medencénél a legjobb barátnőiddel felér egy valóságos terápiával, még ha csak néhány napról van is szó. A Harvard Egyetem kutatói szerint viszont ez nemcsak egy közhely, hanem tudományosan bizonyított tény. Kutatásokkal támasztották alá, hogy az erős, pozitív szociális kapcsolatok - természetesen a család is beletartozik, de a hangsúly a jó közérzetet adó, bizalmon alapuló baráti viszonyokon van - önmagában is stresszoldó hatásúak, és növelik az önbizalmat.

    Egy-egy közös nyaralás alkalmával pedig annyira megnövelik a szervezetünkben az oxitocin nevű hormon szintjét (ezt szokták "boldogság-hormonnak" vagy "ölelés-hormonnak is nevezni), mintha infúzióban adtak volna be nekünk egy nagy adag jó közérzetet.

    Ez a hormon bizonyítottan csökkenti a depresszív és szorongásos tüneteket, oldja a stresszt, empatikusabbá, nyitottabbá, a bizalommal, szeretettel és elfogadással teli kapcsolatok létesítésére alkalmasabbá tesz. És természetesen egészségesebbé, fájdalom-tűrőbbé, sőt, hosszabb életűvé.

    Egy másik kutatás ugyanezt támasztja alá, csak a másik oldalról közelít: 309 ezer ember vizsgálatával bizonyították, hogy az erős, szoros emberi kapcsolatok jelentősen megnövelik a várható élettartamot. A magányos, izolált emberek átlagosan 50(!) százalékkal nagyobb arányban voltak kitéve a korai elhalálozás és a demencia, vagyis az időskori szellemi leépülés kockázatának.

    Endoriot (Címkép: Pexels)


    Megosztom
    Link másolása

    LIFE
    Kutatás: Aki rendszeresen bulizik élő koncerteken, fesztiválokon, átlag 9 évvel tovább él
    Kéthetente egy jó kis tombolás jobb a mentális egészségnek, mint a jóga vagy a kutyasétáltatás.
    Sassy - sassy.hu
    2022. június 29.


    Megosztom
    Link másolása

    A zene jótékony hatását a lélekre már sokan ismerjük. Azt is, hogy a barátokkal együtt lógós, tombolós, "mindenről-elfeledkezős" esték néha a legjobb antidepresszánsok tudnak lenni, ezekben a járvány-sújtotta, ilyen szempontból ínséges időkben ezt mindannyian átéreztük. De ha ezt a kettőt kombinálod, sőt, megfűszerezed azzal, hogy a kedvenc zenekarodnak élőben csápolsz, az nemcsak az általános közérzetedet javítja számottevően, de szó szerint meghosszabbíthatja az életedet.

    A londoni Goldsmith Egyetem és a brit O2 telefontársaság közös kutatásában a vizsgált személyeket három csoportra osztották. Az egyik csoport rendszeresen - egész pontosan két hetente - járt el bulizni valamilyen élő koncertre (a legnagyobb arénáktól a helyi kocsmában játszó, jó kis bandákig bármi belefért). A másik csoport rendszeresen jógázott, a harmadiknak pedig a kutyasétáltatás volt a fő szabadidős tevékenysége. A három csoport tagjainak szív- és érrendszeri adatait összevetették közvetlenül a kedvenc tevékenységük végzése után, illetve úgynevezett "boldogság-kérdőíveket" is ki kellett tölteniük.

    Az eredmény szerint mindössze húsz perc tombolás vagy bulizás egy élő koncerten 21 százalékkal növelte a résztvevők jó közérzetét, míg ez a szám a jógázóknál 10, a kutyásoknál csak 7 százalék volt.

    via GIPHY

    A koncertlátogatók emellett 25 százalékban számoltak be arról, hogy bulizás közben növekedett az önbizalmuk és a másokhoz való közelség-érzésük, és 75 százalékuk úgynevezett "mentális stimulációja" növekedett meg számottevően, vagyis szó szerint "bebizseregtek" a jó érzésektől, úgy érezték, tele vannak élettel.

    A felmérésben azt is kiszámították, hogy a rendszeres (legalább két heti) koncertlátogatók várható átlagos élettartama hosszabb a többiekénél - egész pontosan kilenc évvel.

    via GIPHY

    A kutatók szerint a zene, a rajongás, a hangos éneklés, a tánc, és a többi bulizó ember közelsége együtt olyan élmény, amely tulajdonképpen nem más, mint pár órányi nettó életöröm. Akik pedig nem engedhetik meg maguknak, hogy drága nagykoncertekre meg fesztiválokra járjanak, azoknak a jó hír: ha leugranak egy közeli bárba, ahol élő banda nyomja, és a haverokkal buliznak egy jót, az is bőven megteszi. Pszichológiailag mindenképp.

    ThePowerofSilence (Címkép: Pexels)


    Megosztom
    Link másolása


    LIFE
    „Ez csak vicc, ugye?” – Kiakadtak a nőre, aki mindennap három fogást készít a férjének és csomagol is neki
    A fiatal nő visszavágott a kommentelőknek, akik szerint ő az 1950-es években él, párja pedig nőgyűlölő.
    Sassy - sassy.hu
    2022. június 30.


    Megosztom
    Link másolása

    Kisebb felháborodást okozott a TikTokon egy ausztrál nő, aki rendszeresen készít videókat arról, hogy miket főz a férjének és hogyan csomagolja el ezeket neki dobozokba. Sonali Arora a Daily Mailnek elmondta, hogy fele-fele arányban osztják meg a házimunkát a szerelmével, de mivel ő nagyon szeret főzni, ezért az ételkészítés az ő dolga. Imád újabb recepteket kipróbálni és csomagolni is, ezért kezdett el videózni ezekről a TikTokon.

    @sonali.arora_xx Omg the dinner this night was something else 🔥🔥 #cookingformyhusband #healthyliving #foodtiktok #foodie #husbandwife #wifelife #couplegoals #dinnertime #malaysianfood #thaifood #chef #easyrecipe #quickrecipes ♬ Monkeys Spinning Monkeys - Kevin MacLeod & Kevin The Monkey

    Sokan azonban kiakadtak azon, hogy napi három ételt tesz az asztalra a férjének.

    "Ez csak vicc, ugye? Szerintem én még sose csomagoltam uzsonnát a férjemnek, nem vagyok az anyja."

    "Büszke vagy arra, ami nekem a legrosszabb rémálmom..."

    A 26 éves nő próbál nem foglalkozni az ilyen hozzászólásokkal, de némelyik már annyira bántó, hogy ezeket kénytelen törölni.

    "Ha nem az adag mennyiségét kritizálják, akkor a férjemet támadják úgy, hogy nem is ismerik. Kétéves gyereknek nevezik, vagy nőgyűlölőnek, rám meg azt mondják, hogy az 1950-es években élek. Persze, hogy védekezel, ha egy olyan embert bántanak, akit szeretsz, különösen, ha rossz fényben tüntetik fel"

    - mondja Sonali.

    Szerinte a szerelme a legédesebb, legtámogatóbb férfi, akire a legkevésbé sem illik a nőgyűlölő jelző. Elárulta, hogy a férje szokott elmosogatni, de az ő feladata a fürdőszoba takarítása és a porszívózás is.

    Azt is elmondta, hogy mivel kiberbiztonsági cégnél dolgozik, otthonról is tudja végezni a munkáját, így van ideje napi három ételt készíteni a párjának. Ha nem home office-ban lenne, ezt nyilván nem tudná megtenni.

    Hiába a sok negatív komment, Sonalit nem fogják elrettenteni a rosszindulatú emberek attól, hogy továbbra is videózzon. Mint mondja, a főzés számára szerelem, szeretetnyelv, és szerencsére sok hasonló ember is követi a TikTok-oldalát, nekik pedig érdemes tartalmakat gyártani.

    @sonali.arora_xx Those quesadillas hit different after being toasted 🔥🔥🔥 #packinglunchformyhusband #packinglunch #cookingformyhusband #easylunch #lunchbox #lunchideas #lunchformyhusband #easyrecipe #foodtok ♬ Love You So - The King Khan & BBQ Show

    Címkép: sonali.arora_xx/TikTok, forrás: Daily Mail


    Megosztom
    Link másolása


    LIFE
    Először szólalt meg Berki Krisztián pszichológusa a tragédia óta - arról beszélt, amiről csak kevesen tudtak
    Roboz Zsóka nem csak tanácsadó, hanem igaz barát is volt a celeb életében.
    Sassy - sassy.hu
    2022. július 01.


    Megosztom
    Link másolása

    Ilkó Péter és Roboz Zsóka először, és egyben utoljára állt kamera elé, hogy Berki Krisztián utolsó heteiről beszéljen.

    Ilkó Péter életmód tanácsadóként és barátként is támogatta Krisztiánt. Roboz Zsóka pedig a híresség pszichológusa volt. Együtt nyilatkoztak a TV2-nek.

    Berki Krisztián május 6-án hunyt el tragikus hirtelenséggel. 41 éves volt. Eredetileg labdarúgó volt, majd sportvezető lett, 2007 és 2010 között pedig az FTC vezérigazgatója volt. Több tévéműsorban is feltűnt, eleinte botrányai, különc életvitele miatt lett híres, évekig szerepelt különféle magyar valóságshow-kban, Hajdú Péter is vendégül látta 2020-ban az "Összezárva hajdú Péterrel" című beszélgetős műsorában.

    "Mindennél jobban szerettük egymást, bármilyen hullámzó is volt a kapcsolatunk" - nyilatkozta Berki Krisztián halála után az özvegye, Mazsi.

    A temetésen pedig beszédében a következőket mondta: "Megrendülten állok, mert nem tudtam hogy ilyen hamar mész el... Tudom, hogy itt vagy és talán azt is látod, mennyire arcul csapott minket a halálod. Mindent köszönök, a mosolyod, a szereteted és Natit is. Hiányozni fogsz a gyerekeknek! Ez lesz a legnehezebb: pótolni a szuperhős apát... Megígérem, hogy a gyerekek jó testvérekkent nőnek majd fel. Hálás vagyok neked, érted, és Emmáért, amíg csak élek, szeretlek!"

    Roboz Zsóka és Ilkó Péter szerint Berki Krisztián kifelé mutatott arca mögött egy érző szív bújt meg.

    "Nem akarok beállni abba a sorba, akik olyasmit nyilatkoznak róla, amit ő már nem fog tudni megcáfolni. Megérdemli, hogy minél többen megismerjék azt az oldalát, amit mi ismertünk, ami az ő valódi arca volt"

    - mondta a TV2 stábjának a pszichológus.

    "Mindig azt mondtam, hogy keressen valaki az elmúlt közel 20 évből, amióta a nyilvánosság előtt élt, egy olyan újságcikket vagy képernyős megjelenést, ahol ő negatívan nyilatkozik bárkiről. Egy igazi jó ember volt, és figyelt a környezetére. Kevés olyan ember volt, akire úgy lehetett számítani, mint rá."

    A pszichológus szerint Berkinek mindig fontosabb volt mások boldogsága, mint a sajátja, és ez volt rá jellemző élete utolsó hónapjaiban is. Sok energiát és időt tett abba, hogy előkészüljön egy új életre, mivel más irányba akart elindulni halála előtt.

    "Szerettem volna megvárni azt a lélegzetvételnyi csöndet, amikor annak is hangot lehet adni, ami egy olyan ember véleménye, aki az arc mögötti embert ismerte"

    - nyilatkozta Ilkó Péter, Berki Krisztián életmód tanácsadója.

    A teljes riportot itt láthatjátok:


    Megosztom
    Link másolása