ÉLETMÓD

15 apró, de ordító jel, hogy a főnököd egy igazi pszichopata

Irreális célokat tűz ki, amiket aztán megpróbál belőletek kitaposni? Nincsenek érzelmei? Akkor nincs jó hírünk...Figyelj a jelekre.

Megosztom
Link másolása

Az ember rendszerint nem maga választhatja meg a munkatársait, és kivételes esetektől eltekintve a főnökét sem. Időnként előfordul, hogy egy igazi pszichopatába (vagy szociopatába, gyakorlatilag alig van különbség) botlunk bele, aki pokollá teszi az életünket.

Mi árulkodik arról, hogy valami nem oké vele? Például ő a társaság középpontja, jópofa, szellemes, de ha úgy adódik, gondolkodás nélkül rajtad tölti ki a dühét.

De kit is nevezünk pszichopatának?

Ez a viselkedés az antiszociális személyiségzavar körébe tartozik.

Az antiszociális személyiségnél a társadalomba való beilleszkedés súlyos zavara figyelhető meg, erre a személyiségre az jellemző, hogy „nem szeret, nem szorong, nem tanul" (itt nem szó szerinti tanulásról van szó, hanem abból, hogy sem példákból, sem tapasztalatokból stb. nem tanul ez a személyiség, nem fejlődik.)

Az antiszociális személyiségzavar egyike a pszichopátiás betegség – ez a legveszélyesebb a társadalomra nézve. A pszichopata ember gyakran megtéveszti a környezetét a viselkedésével, mert gyakran simulékony modorú, kedvesnek látszik, kiválóan ért ahhoz, hogyan adja el magát másoknak. Valójában viszont nem érdeklik mások érzelmei, nincs bűntudata, nem bánja meg a tetteit, az erkölcsi ítélőképessége igen fejletlen. Gyakran hazudozik, és a hódítási vágya miatt gyakran váltogathatja a partnereit.

Erről az összetett mentális rendelenességről a Business Insider is közölt korábban összeállítást, szerintük az alábbi jelek alapján azonosíthatod be a munkahelyeden a pszichopatát.

Kegyetlenkedik másokkal

Például főnökként a rettegéssel és a megfélemlítéssel akar eredményt kicsikarni, félelemmel akar motiválni. Ha valaki hibázik, azt üldözi és megsemmisíti. Ne téveszd össze a kemény és szigorú főnökkel! A pszichopatával ellentétben a kemény főnök azért kemény, azért szigorú, hogy a HIBÁT javítsa vagy a megszüntesse a problémákat. De soha nem öncélúan kegyetlen.

Gyakran olyan ember, akinek szájmenése van

Imád beszélni, a hangját hallatni, felszínes bókokkal (nyalizással) próbálja megnyerni az embereket, elhitetni magáról, hogy kedves. Úgy látják sokan, hogy milyen kellemes társasági ember, milyen okos, milyen jó történetei vannak. Ez azonban csak a látszat, arra való, hogy manipulálja a környezetét.

Indulatos

Egy-egy akaratlan dühkitörés árulja el a pszichopatát, ilyenkor jaj neked, elszabadul a pokol, az összes dühét rád zúdítja.

Beképzelt

Úgy gondolja, hogy ő a világ közepe, minden körülötte forog, és a többi ember csak eszköz a céljai eléréséhez.

Magabiztos

Hatalmas az önbizalma, ezt érezteti is, szívesen dicséri magát és a teljesítményét. Nem egyszerűen magabiztos, hanem önhitt.

A társadalmi szabályokra magasról tesz

A pszichopata úgy gondolja, ezek rá nem érvényesek, ő mindenki és minden felett áll. Ebbe beletartozik az is, hogy meg van róla győződve: bármit is követ el, megúszhatja büntetés nélkül.

Igazi parazita

Kollégaként mások munkájából, a többiek teljesítményéből él, ő gondosan ügyel arra, hogy a munkához leginkább mások férjenek oda. Szívja a többiek energiáit. Szereti utasítgatni a többieket. A kritika lepereg róla. Nincs tekintettel másokra.

Főnökként simán lenyúlja az alkalmazottak munkáit, vagy elfelejti megemlíteni, kié az érdem, és ő zsebeli be a dicséreteket.

Hajlamos a lódításra, hazudozásra

Ez a manipuláció eszköze nála, és leginkább arra szolgál, hogy magáról a legjobb képet fesse.

Manipulálja a környezetét

Például úgy, hogy probléma vagy hiba esetén a felelősséget hárítja, és hagyja, hogy másnak kelljen elvinnie a balhét. Főnökként nem áll ki a kollégái mellett, nem tart össze, nem tartja kifelé a hátát értük.

Gyermekkorában balhés volt

Például lopásra, gyújtogatásra, életveszélyes játékokra vette rá a többi gyereket, hazudozott, lógott, vandál cselekedeteket követett el, és lehet, hogy már egészen korán elkezdte a szexuális életet.

Képtelen az elköteleződésre

Ha van mellette valaki egyáltalán hosszú távon, akkor csalja. Általában nem hűséges és kitartó az emberi kapcsolataiban: "megrágom és kiköpöm" típus.

Látványosan unatkozik

Ez a fenti ponttal van összefüggésben.

Irreális célokat tűz ki, amit aztán megpróbál a környezetéből kihajtani

Mivel a pszichopata nem jól tervez, és hajlamos a túlzásokra, szinte megvalósíthatatlan vagy teljesen irreális célokat fogalmaz meg az alkalmazottainak. Munkatársként bedob a többiek nevében is valami grandiózus, rohadt sok melóval járó ötletet, aztán a megvalósításnál diszkréten félreáll, és nem veszi ki a részét belőle, hanem hagyja, hogy mások szívjanak vele.

Nem mutat megbánást

Mert tényleg NEM bánja meg a tetteit. Ha szembesítik ezekkel, tud rá indokot, megpróbálja kidumálni magát. Vagy egyszerűen letagadja, amit tett.

Szívtelen

A pszichopatának nincsenek mély érzelmei, ezeket csak megjátssza.

A pszichopátia Hervey Cleckley amerikai pszichiáter által meghatározott jellemzői:

Felületes báj, amit fel is használ ahhoz, hogy elérje céljait

Téveszmék hiánya és a patológiás gondolkodás más jeleinek hiánya

Idegeskedés hiánya

Megbízhatatlanság

Őszinteség hiánya

A megbánás és szégyenérzet hiánya

A szociális normák szándékos megszegése

Gyenge ítélőképesség és a saját hibáiból való tanulás hiánya

Kóros egocentrikusság, szeretetképtelenség

Öngyilkos szándékok, bár ritkán valósítja meg

Empátia teljes hiánya

Személytelen, unalmas szexuális élet

Felelőtlenség


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


ÉLETMÓD
Ez a teljesen általános háztartásbeli szokás akár ADHD-t is jelezhet
Egy szakértő szerint az, hogy hogyan tárolod a ruháidat, elárulhatja, hogy szenvedsz-e ettől a neurológiai betegségtől.

Megosztom
Link másolása

Egyre többen döbbennek rá, hogy a kényszeres szokásaik valójában egy neurológiai természetű betegség, az ADHD, azaz a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar tünetei.

A betegség vezető tünete a nevében is szereplő figyelemzavar, kísérő tünetei pedig a hiperaktivitás, a feledékenység és a gyenge impulzuskontroll.

Most egy ADHD szakértő, Jeff Rice, elárulta TikTokon, hogy van egy általános dolog, amit szinten minden ADHD-s ember megtesz.

Ez pedig nem más mint az angolul floordrobe, azaz padlógardrób jelenség. Ennek a lényeg az, hogy minden olyan tiszta, vagy még nem eléggé koszos ruhát egy bizonyos helyen, általában egy fotelon, vagy a földön szeretnek tárolni az ADHD-s emberek.

Ennek a szakértő szerint két oka lehet.

Az egyik az, hogy ezeket a ruhákat vizuális jelként hagyják szem előtt, hogy később emlékeztessék a tulajdonosukat arra, hogy ez még nem koszos annyira, hogy a szennyesbe kerüljön, később is fel lehet venni.

Sajnos ezzel azonban az a gond, hogy a szemünk egy idő után szimplán csak megszokja, így szépen lassan egy szép kis halom gyűlik majd ebbe a "gardróbba".

A másik oka, ami valószínűleg nem csak az ADHD-sokat sújtja, hogy a tiszta ruhák elpakolása munka.

Egy ADHD-s számára pedig nem is érdekes, nem újszerű, nem sürgős és még csak nem is jelent kihívást. Így addig halogatódik, mígnem a stóc elpakolása már sürgetővé nem válik.

@jeff_coachyouradhdbrain It seems like many people with ADHD have challenges dealing with laundry.  The clean laundry, and the “not quite dirty and I’ll probably wear it again” laundry tends to accumulate and create clutter.  This laundry clutter is often called our “floordrobe”.  Here are two thoughts on how to tackle this kind of clutter. #laundry #clutter #organizationhacks #adhd #adhdtiktok ♬ original sound - Jeff Rice - Author, ADHD Coach

Ezeket a sorokat olvasva biztosan sokan azt gondolják, hogy „na igen, én ADHD nélkül is így élek", és ez lehet teljesen normális. Tény, hogy sokkal egyszerűbb egy fotelról vagy a földről összeszedegetni a szükséges ruhákat, ráadásul sokszor átláthatóbb is, mint egy szekrényben.

Mi csak azt mondjuk, érdemes ezen elgondolkozni.

Forrás: LadBible


Megosztom
Link másolása

ÉLETMÓD
Vigyázat! A vény nélküli orrcsepp elnyújthatja az idei, egyébként is hosszabb allergiaszezont
A győri Elysia Clinic tüdőgyógyász-allergológusa szerint a legrosszabb, amit az allergiaszezonban elkövethetünk, az az öndiagnózis és a vény nélküli szerek használatának kombinációja.

Megosztom
Link másolása

Még rosszabb állapotba taszíthatja az allergiás betegeket, ha az etikátlanul allergiaellenesnek hirdetett, de nem megfelelő hatással rendelkező, vény nélkül kapható orrsprayket és készítmények használjuk, tartja dr. Szalai Zsuzsanna szakorvos.

A Képmás Magazin összegzése szerint a pollenszezon egyre korábban indul be, és egyre durvább tünetekkel jár.

Idézik Lewis Ziskát, a Columbia Egyetem környezet-egészségügyi tudományok professzorát, aki szerint az USA-ban három héttel tovább tart a pollenszezon 1990-hez képest.

Ez idő alatt pedig legalább 20 százalékkal nagyobb mennyiségű pollen termelődik. „Az emberek hosszabb ideig lélegeznek be polleneket, így több pollenhatásnak vannak kitéve” – mondja.

Hogy ki lesz allergiás, az sok esetben genetikai kérdés, a felmérések szerint a civilizált országok összességében 2-10% az arány. Az ekcémától az allergiás nátháig sok betegség tartozik az allergia kategóriába.

„Ezek a betegek komplex gondozást igényelhetnek, figyelni kell az érintettek bőrére, kezelni kell a náthájukat, és fontos, hogy az asztmát mielőbb kiszűrjük”

– hívja fel a figyelmet dr. Szalai Zsuzsanna.

Elmondta azt is, hogy az allergiavizsgálatok eredményeit ne otthon próbálja meg kibogozni a laikus öndiagnosztizálást hajtva végre magán, mert ez sok esetben kontraproduktív. Szerinte a tüneteket bárki meg tudja ítélni, ám orvosnak kell kimondania azt, milyen készítményt és hogyan kell eztán használni.

Szerinte a legnagyobb baj a recept nélküli készítményekkel az, hogy egyes tabletták álmosságot, csökkent koncentrációt okozhatnak.

„A recept nélküli orrcseppeket és spréket pedig kifejezetten tilos használni ilyen esetekben, még akkor is, ha allergia ellen hirdetik őket – egyébként teljesen inkorrekt és etikátlan módon.

Öt nap, de legföljebb egy hét használat után ezeket szigorúan abba kell hagyni, mert

hozzászokást, függőséget okozhatnak. Az olyan orrsprék viszont, amiket a szakorvosok írnak föl, amiket naponta kell és lehet használni, a függőséget is gyógyítják, és az allergiás nátha tüneteit is akár teljesen megszüntetik”

- emeli ki a doktornő.

„Az allergológusok a szúrásos bőrpróbák során szinte minden gyakori allergént megnéznek, ami Magyarországon előfordul és panaszt okoz. A diagnózist elsősorban a tünetekre alapozzuk, a teszt csak alátámasztja” - mondta el a vizsgálatokról, amelyekre buzdítja is a lakosságot.


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
Hidd el, nem akarod túladagolni ezt az 5 vitamint!
Lehet, mégsem kellene rutinszerűen vitaminokat szedned. Van egy kis gond velük.

Megosztom
Link másolása

Kiderült, hogy bizonyos vitaminok és ásványi anyagok esetében igaz a mondás, hogy a jóból is megárt a sok. És a következmények súlyosabbak lehetnek, mint hitted.

„Szeretnénk, ha az emberek óvatosabbak lennének a zsírban oldódó vitaminokkal kapcsolatban, mert ezek felhalmozódnak a szervezetben, és túlzott mennyiségben mérgezést okozhatnak”

- mondta Dr. Wendolyn Gozansky.

A vitaminokat két csoportra lehet osztani: vízben oldódó és zsírban oldódó vitaminokra. A vízben oldódó vitaminok legtöbbször kimosódhatnak a szervezetből, nehéz túladagolni őket. Ide tartozik a C-vitamin és a B-vitamin család (például a folsav, a biotin, a tiamin, a niacin és mások) a National Institutes of Health szerint.

A zsírban oldódó vitaminok viszont könnyebben raktározódnak - és mérgezést okozhatnak.

Általánosságban elmondható, hogy egy átlagos, egészséges embernek nincs szüksége extra étrend-kiegészítőkre.

Mégis, a 20 évnél idősebbek 58%-a számolt be arról, hogy az elmúlt 30 napban valamilyen vitamint vagy étrend-kiegészítőt szedett, a Centers for Disease Control and Prevention szerint. A nők 63%-a, a férfiak 51%-a.

Míg a multivitaminok jobb választásnak tűnnek, hiszen ott komplexen viszed be a vitaminokat, és egy-egy alkalmilag bedobott D-vitamin vagy Magnézium sem okoz nagy kárt, de egyes vitaminok és ásványi anyagok túlzásba vitt fogyasztása sokat árthat a szervezetednek.

Soroljuk, melyikekre kell különösen figyelned:

A-vitamin

Az A-vitamin ismerős lehet a kozmetikai krémek dobozáról, de maga a vitamin sokkal több dologért felelős, mint a ráncok és az öregedő bőr elleni küzdelem.

Az A-vitamin zsírban oldódik, ezért a májban lerakódva mérgezést okozhat, ha túl sokat szedsz belőle.

„Akut tünetek jelentkezhetnek, mint hányinger, hányás, szédülés, homályos látás”

- mondta az AARP-nek Dr. Matthew Farrell, az Ohio State University Wexner Medical Center háziorvosa.

Egyéb tünetek a súlyos fejfájás és az izom- vagy koordinációs problémák.

Komolyan mondjuk: az A-vitamin túladagolása kómához vagy halálhoz is vezethet - bár a legtöbb mérgezéses eset a megfelelő beavatkozás után felépül az érintett.

 Ajánlott napi mennyiség:

  • 700 mcg nőknek
  • 900 mcg férfiaknak
Túladagolás:
  • Napi 25 000 NE krónikus mérgezést okozhat.
  • A biztonságos felső határ felnőttek esetében 3000 mcg.
A-vitamint tartalmazó élelmiszerek:
  • Marhamáj
  • Édesburgonya, héjában sütve
  • Spenót
  • Sárgarépa

D-vitamin

A gyakran napfényvitaminnak nevezett D-vitamin egyedülálló, mert bár táplálékból is hozzájuthatunk, a szervezetünk a napfény hatására maga is előállítja. Ez az egyik leggyakrabban szedett étrend-kiegészítő.

A D-vitamin elengedhetetlen a csontok, a veseműködés és az izmok egészségéhez - de a túl sok komoly problémákat okozhat.

„Nem akarjuk, hogy az emberek túl sok D-vitamint szedjenek, mert az problémákat is okozhat a vér magas kalciumszintjével” - magyarázta Gozansky.

Egy 2022-es esettanulmányban egy brit férfi egy táplálkozási szakember tanácsára 150 000 NE D-vitamint kezdett el szedni - ez a napi ajánlott mennyiség 375-szöröse.

A férfi hónapokon keresztül hányingert, hányást, szájszárazságot, hasmenést és fogyást tapasztalt.

Mire végre megjelent a kórházban, a veséi már nem működtek.

Egy másik hasonló esetben egy 89 éves férfi a D-vitamin túladagolása miatt halt meg - túl sok kalcium volt a vérében.

 Ajánlott napi mennyiség:

  • 1-70 éves korig: 600 NE férfiaknak és nőknek
  • 70 év felett: 800 NE férfiak és nők számára
Túladagolás:

Naponta legfeljebb 4000 NE felső határértéket vegyen be ételekből, italokból és étrend-kiegészítőkből.D-vitamint tartalmazó élelmiszerek:

  • pisztráng
  • lazac
  • tojás sárgája
  • sajt
  • számos müzlifélét dúsítanak D-vitaminnal

B6-vitamin

Annak ellenére, hogy a B6-vitamin egyike a kevés vízben oldódó vitaminoknak ezen a listán - ami azt jelenti, hogy nehéz túladagolni -, mégis veszélyes lehet, ha sokat veszel be belőle. Napi 250 mg-nál több szedése idegkárosodást és fájdalmat okozhat.

 Ajánlott napi mennyiség:

  • 19-50 éves korig: 1,3 mg férfiaknak és nőknek
  • 50 év felettieknek: 1,7 mg férfiaknak, 1,5 mg nőknek.
Túladagolás:
  • 250 mg naponta, hosszú távon (100 mg naponta a felső határérték).
B6-vitamint tartalmazó élelmiszerek:
  • Csicseriborsó
  • Marhamáj
  • Tonhal
  • Lazac

Kalcium

A kalcium a szervezetben legnagyobb mennyiségben előforduló ásványi anyag, de ez nem jelenti azt, hogy a végtelenségig szedheted.

A kalcium mintegy 98%-a a csontokban raktározódik el, de szükség van rá a fogak egészségéhez és más létfontosságú funkciókhoz, például az erek összehúzódásához és a véralvadáshoz is.

A túl sok - jellemzően étrend-kiegészítőkből, nem pedig egy pohár tej elfogyasztásából - származó kalcium azonban komoly károkat okozhat.

A túladagolás tünetei közé tartozhat a hasi fájdalom, a hányinger, a hányás, a vesekő és a szívproblémák is - írja az AARP.

„Napi 2200 milligramm fölött már gyomorpanaszok jelentkezhetnek, és hajlamosítani a vesekőre”

- mondta Gozansky.

 Ajánlott napi mennyiség:

  • 19-50 éves korig: 1000 mg
  • 51-70 éves korig: 1,000 mg férfiaknak, 1,200 mg nőknek
  • 70 év felettiek: 1 200 mg
Túladagolás:
  • A felső határérték 19-50 évesek esetében 2500 mg.
  • Az 51 év felettiek esetében a felső határérték 2000 mg.
  • A napi 2 200 mg-nál több napi rendszeres bevitel növeli az egészségügyi problémák kockázatát.
Kalciumot tartalmazó élelmiszerek:
  • Joghurt
  • tej
  • sajtok

Vas

Bár az alacsony vasszint vérszegénységet okozhat - ami súlyos állapot -, a legtöbb embernél ez a probléma nem áll fenn.

A vasat vörös húsból, dúsított gabonafélékből, lencséből és spenótból is pótolni lehet.

Bizonyos esetekben - például terhesség alatt - szükség lehet gyógyszeres vaspótlásra.

A túl sok vasnak kellemetlen következményei lehetnek. A túladagolásra utalhat a hányinger, hányás és hasmenés, de a vas néhány fontos szerv működését is megzavarhatja.

„A sok vas problémákat okozhat a májban és a szívben, mert lerakódik a szövetekben” - mondta Gozansky. És napi 8-18 mg-ot javasol, életkortól és nemtől függően.”

 Ajánlott napi mennyiség:

  • 19-50 éves korig: 8 mg férfiaknál, 18 mg nőknél
  • 51 év felettiek: 8 mg férfiaknak, 8 mg nőknek
Túladagolás:
  • A 45 mg a felső beviteli szint 14 éves kor felett mindenki számára.
  • Figyelmeztetés: Vigyázz, hogy ne hagyj elő olyan helyen vaskészítményeket, ahol a gyerekek hozzájuthatnak.
Vasat tartalmazó élelmiszerek
  • Dúsított reggeli gabonapelyhek
  • Bab
  • Marhamáj
  • Lencse
  • Spenót


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
Most már biztos: az iparilag feldolgozott élelmiszer ugyanolyan káros, mint a bagó
10 millió ember adatait vizsgálta meg az ausztrál Deakin Egyetem, hogy kiderüljön: az ipari feldolgozású élelmiszerek óriási mértékben növelik bizonyos betegségek megjelenésének kockázatát.

Megosztom
Link másolása

A szakértők szerint ezeknek az élelmiszereknek

a dohányzáshoz hasonló mértékű hatásuk van a szervezetre, holott sokaknak gyakorlatilag a mindennapi étkezéseik szerves része.

Az új, a TWN szerint a British Medical Journalban megjelent tanulmány most azt tárja a nagyérdemű elé, hogy az iparilag előállított élelmiszerek sokkal károsabbak, mint azt korábban gondoltuk.

Ehhez pedig 10 millió ember adatait vizsgálták meg 45 különböző kutatás eredményeit összevetve. Kiderült, hogy az iparilag feldolgozott élelmiszereket fogyasztók nagy veszélyben vannak.

Olyan súlyos betegségek megjelenésének kockázata nő, mint a rák, a 2-es típusú cukorbetegség és bizonyos mentális zavarok.

A tanulmány szerint a szív- érrendszeri betegségek kockázata 50 százalékkal nő,

a mentális zavarok és a szorongás kockázata 48-54 százalékkal,

a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázata 12 százalékkal nő azoknál, akik feldolgozott ételeket fogyasztanak rendszeresen.

A vizsgált feldolgozott élelmiszerek közé tartoznak a

csomagolt pékáruk, a cukrot tartalmazó gabonafélék, a chipsek, a készételek és fagyasztott ételek, az édes italok.


Megosztom
Link másolása