Huszonöt éve indult a forradalom, ami a zenei albumok végét és a slágerek aranykorát hozta el
Ma van pontosan 25 éve, hogy Steve Jobs, az Apple fekete garbós pápája a San Franciscó-i Macworld színpadán kimondta a mondatot, ami egyszerre volt pofátlanul magabiztos ígéret és kíméletlen hadüzenet a zeneipar akkori teljes káoszának:
Ez a nap nemcsak egy szoftverről szólt. Ezen a napon kezdődött az a zenei forradalom, amelynek hatásait ma is érezzük a zsebünkben lapuló telefonon és a fülünkben szóló playlisteken, és amely végleg átírta a zeneipar szabályait.
A 2001-es bemutató idején a zenehallgatás a digitális vadnyugat volt. A háttérben ott tombolt a Napster-korszak, a fájlcserélő, ami ingyenessé és korlátlanná tette a zenét, miközben a lemezkiadókat a csőd szélére penderítette.
A bíróságok végül a kiadóknak adtak igazat, a Napster 2001 júliusában leállt, a piac pedig ott maradt egy tátongó űrrel és a kérdéssel: mégis hogyan lehet legálisan, kényelmesen és nem lehúzós áron zenét venni a neten?
Ebbe a helyzetbe érkezett meg az iTunes, ami akkor még nem is volt zenebolt, csak egy digitális svájci bicska a Mac-felhasználóknak.
– mindezt egyetlen, ingyenes felületen. „Az Apple azt tette, amihez a legjobban ért – a bonyolult alkalmazásokat egyszerűvé, és ezzel egy időben még erőteljesebbé tette” – írta az Apple hivatalos közleménye. Jobs ezt az Apple „digitális hub” stratégiájának központi elemeként mutatta be, ahol a számítógép válik a fotók, videók és a zene kezelőközpontjává.
A valódi atombombát az Apple 2003. április 28-án dobta le az iTunes Music Store elindításával. A modell pofonegyszerű és forradalmi volt:
Steve Jobs az induláskor tökéletesen foglalta össze a filozófiát: „A fogyasztók nem akarnak bűnözőként kezeltetni, az előadók pedig nem akarják, hogy ellopják értékes munkájukat.” Az első héten több mint egymillió dal kelt el.
Az igazi robbanás azonban 2003 októberében következett be, amikor az Apple megtette azt a lépést, amit a piac elképzelhetetlennek tartott: kiadta az iTunes-t Windowsra is. Jobs a tőle megszokott drámai érzékkel kommentálta a bejelentést:
A bemutatón a U2 énekese, Bono „az integráció Dalai Lámájának” nevezte őt, amiért képes volt áthidalni a Mac és a PC közötti szentnek hitt szakadékot.
Az iTunes a slágerdalra, a single-re helyezte a hangsúlyt, ezzel évtizedek után újra a zeneipar központi termékévé tette. Az albumkultúra háttérbe szorult, a hallgatók már nem voltak rákényszerítve, hogy egy-két jó dalért megvegyenek egy egész lemezt.
Míg a világot átformálta a digitális zene, Magyarországra a hivatalos csatornák csak késve érkeztek meg. Az iTunes zenei áruháza 2011 szeptemberében vált elérhetővé. A valódi áttörést azonban a streaming hozta el: a Spotify 2013-as magyarországi indulása után a lemezkiadók szövetsége, a MAHASZ is beemelte a szolgáltatás adatait a hivatalos slágerlistákba. A magyar zeneipar azóta is kettős valóságban él: a ProArt 2020-as jelentése szerint
A letöltés és a streaming átalakította a magyar popzenét is: a ciklusok felgyorsultak, a single-központú gondolkodás megerősödött, és bár a digitális disztribúcióval bárki eljuttathatja a zenéjét a hallgatókhoz, a láthatóságért már a platformok algoritmusainál kell harcolni.
Via Apple Newsroom