INSPIRÁLÓ
A Rovatból

Tapasztó Orsi: „Amikor érzed a hívást, nem sokat tudsz tenni ellene, hiába néz mindenki hülyének”

Fizikusként évtizedeken keresztül a tudománynak élt, ma a segítő szakmában dolgozik. Tapasztó Orsi története olyan, akár egy valóra vált mese arról, hogyan kövessük az álmainkat.

Megosztom
Link másolása

Tapasztó Orsi vicces, elgondolkodtató videói tízezrek, ha nem százezrek napjait teszik színesebbé, adnak gondolkodni valót, vagy épp szórakoztatnak egy-egy fárasztó időszak után. De ki ez a lány, aki néhány év alatt annyi ember kedvence lett azzal, hogy tűpontosan tudja megfogalmazni a problémáinkat, és egyben valamiféle kiutat is képes mutatni?

Orsi 16 évig dolgozott kutatófizikusként. Az évek során azonban rájött, hogy számára az jelenti az igazi boldogságot, ha emberekkel foglalkozhat, ezért elvégezte a Semmelweis Egyetem mentálhigiénés képzését is. Így írt erről 2020-ban, amikor épp beiratkozott a képzésre:

„Először egyetemre 2000-ben jelentkeztem, Kolozsváron, fizika-kémia szakra, jórészt szülői nyomásra.

Aztán 2006-ban a BME doktori iskolájába, ez már teljesen saját döntés volt - otthagyni Erdélyt, a kipárnázott családi hátteret, a barátokat, a Mindent, de amikor érzed a hívást, nem sokat tudsz tenni ellene, hiába néz mindenki hülyének.

A BME-ről 2012-ben távoztam egy doktorival a kezemben, fizikusként.

Most 38 évesen, pontosan az első beiratkozásomtól számítva húsz évvel később érzem azt, hogy megtaláltam az eddig hiányzó láncszemét az utamnak.

Nem látom, hogy teljesen elengedném a kutatást, de a SE mentálhigiéné képzése meg kell férjen mellette, mert hosszútávú terveim közt szerepel, hogy örökbefogadói tanácsadással is foglalkozzak - legalábbis ezt látom most, de ki tudja két év múlva mire vége ennek a képzésnek, mit fogok érezni, pontosan melyik terület lesz az, ami leginkább hív.

Aki elvégezte ezt a képzést, ódákat zeng róla, ezért nem is akartam abba belegondolni, hogy felvesznek - rettenet túljelentkezés volt, én meg nem akartam pofára esni.

Most meg itt ülök egy rozoga folyosón, pislákoló neon alatt - kicsit olyan, mintha a kolozsvári BabeşBolyai egy lepukkant szegletében ücsörögnék - és várom, hogy leadjam a papírjaimat a beiratkozáshoz, közben a telefonomba pötyögök.

Pötyögök, hogy soha ne feledjem az érzést, mikor először beléptem ide, hogy elkezdett emelkedni a gyomrom, szorult a torkom és szökött könny a szemembe.

Ne feledjem milyen érzés 38 évesen új fejezetet kezdeni.”

- Gyönyörűen fogalmaztad meg négy évvel ezelőtti posztodban, hogy mi motivált a váltásban. De mi motivált akkor, amikor fizikusnak jelentkeztél?

- Általános iskolában kezdődött az egész, amikor először találkoztam a fizikával.

Totál lefagytam, mintha nem tudta volna feldolgozni az agyam a dolgok működésének a magyarázatát.

De szerencsére reálos családban nőttem fel, apukám mérnökként dolgozott, anyukám pedig könyvelő volt, az ő magyarázataik átsegítettek az első blokkon, így elkezdtem ráérezni arra, amit fizikának hívunk. Illetve a fizikatanáraim is zseniálisak voltak, mind fantasztikusan magyarázott, ez rengeteget hozzátett ahhoz, hogy beleszeressek a tudományok világába. Aztán jött az egyetem, és én fizika-kémia szakra mentem. Az alapszak után elvégeztem a mesterképzést is, majd néhány év tanítás után ledoktoráltam. Hosszú éveket dolgoztam kutatóként, míg végül a mentálhigiéné mellett horgonyoztam le.

- Amikor beiratkoztál, még csak hosszútávú tervként beszéltél a karrierváltásról, azóta azonban te is meglépted. Mi gyorsította fel a folyamatot?

- Mindig ott volt bennem a kettősség, hogy mind a két világ vonz: a tudomány és az emberek is. Fizikus éveim alatt sokat önkénteskedtem különböző civil szervezeteknél, ezzel párhuzamosan pedig elkezdtem önismerettel is foglalkozni, terápiára járni. Ugyanakkor a tudománytól nem tudtam teljesen megválni, félállásban még a férjem kutatásait segítem, hiszen a férjemet is a fizikának köszönhetem. Illetve ma egy tudományos podcast társműsorvezetője is vagyok, ami egy igazi szerelemprojekt. Az egyetemi képzés során megismertem a pszichodráma módszerét is, ez az egyik legjobb önismereti módszer, engem is ez segített át a váltás nehézségein.

Nem tudta teljesen otthagyni a fizikát, ma tudományos podcast műsort vezet

- Kihagyhatatlan kérdés: segít a fizikai tanulmányok során megtanult analitikus gondolkodás a mentálhigiénés munkádban?

- Érdekes, de a segítő beszélgetésben nem a logika segít, itt nem történik mélyelemzés, hanem az empátiának és az elfogadásnak van központi szerepe.

Egy ilyen beszélgetések során az ember mélységeiben találkozhat az érzéseivel, segítséget kap azok beazonosítására, új perspektívákhoz juthat.

Ha valaki egy ilyen folyamat során átérezheti az empátiát, a teljes elfogadást, akkor visszatalálhat ahhoz az erőhöz, ami mindenkiben ott van és mely a fejlődésünket szolgálja.

Ugyanakkor a pszichodráma vezetésében a logika is nagyon hasznos, mert itt egy drámajátékot kell vezetni, amihez sokszor jól jön, ha az ember rendszerben látja az elakadást. Nagyon szeretem ezt a módszert, ezért nemrég elkezdtem mélyebben is megismerkedni vele.

- Nagyon népszerűek a posztjaid, sokakat elérsz velük, és rengeteg embernek segítesz, amikor megfogalmazod mindazt, ami másokat is érint. Legyen az a menopauza, a hírek okozta szorongás, a gyereknevelés nehézségei. Úgy érzed, ott vagy ahol kell? Vannak terveid arra, hogy később visszatérsz valaha a fizikához?

- Jelenleg a segítő szakmában érzem magam a helyemen, az egyéni klienskísérésben és az önismereti workshopok vezetésében, így nem tervezem, hogy saját kutatási témát vinnék a jövőben. A mindennapi munka mellett egy önismereti könyvön is dolgozom, ami jövőre fog megjelenni a Libertine gondozásában Szabados Ági könyvkiadójánál. Jelenleg azt érzem, hogy ebben a világban találtam meg a helyem, de hogy mit hoz majd a jövő? Erről kérdezz meg öt év múlva újra!

- Miről szól majd a könyved?

- Az elmúlt tíz évem önismereti tapasztalataira épül. A saját utam, elakadásaim is megjelennek majd, olyan módszereket és eszközöket is mutatok, melyek segítettek nekem és a klienseimnek is. Az önismeret, a mentálhigiénés életszemlélet és a pszichodráma módszerei mind helyet kapnak benne. Nagyon izgalmas projekt ez számomra, egy látlelete annak, ahol most, ebben a pillanatban tartok és amit most, ebben a pillanatban gondolok arról, hogy hogy élhetnénk teljesebb életet.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Tapasztó Orsi (@tapaszto.orsi) által megosztott bejegyzés

És hogy milyen gyorsan változnak a dolgok, arra legyen itt egy újabb, jóval frissebb idézet Tapasztó Orsi Instagram oldaláról:

„2020 nyarának utolsó strandolós hétvégéjén ült mellettünk egy házaspár és a pasi olyan Józsi volt, a nő meg olyan anyós – ők inspirálták életem első vicces videóját, aminek hatására teljes tudathasadásba kerültem, hisz akkor még fizikusként dolgoztam (vagyis már bejutottam a mentálképzésre, de a publikus vicceskedés egyáltalán nem volt az identitásom része).

Aztán nem volt megállás, játszóteres élményeim alapján Zsorcika anyukája is megjelent a sztorijaimban, engem pedig ledöbbentett, hogy egyrészt mennyire jól esik így levezetni az ítélkezés okozta tehetetlen dühöt, másrészt milyen jó volt a fogadtatása ezeknek a lökött jeleneteknek.

Ekkor az oldalamon kb ezer ember volt jelen, akik végül megszavazták, hogy költözzenek ezek a karakterek egy külön instaoldalra, rá néhány hétre pedig hárman létrehoztuk a Nemakarokbeleszólni oldalt.

Egyedül ehhez persze, hogy beszari voltam, és milyen jó, hogy beszari voltam, mert így lehetett ez az oldal az, ami lett: egy közel négy évig működő közös projekt, annyi élménnyel, amennyit felsorolni lehetetlenség.

Óriáserő kell ahhoz, hogy emberek ki tudják mondani, ha valamiben elfáradtak, pedig kívülről milyen logikus és egyszerű döntésnek tűnik, nem?

Hála minden figyelemért és támogatásért, amit ott kaptunk, minden mozzanatát viszem magammal.”


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Majdnem 100 évig mindenki rosszul tudta, mit jelent Schrödinger macskája, és azóta sem oldódott meg a probléma
Sokan azt hiszik, Schrödinger macskája a kvantumelmélet bizonyítéka, pedig az valójában egy tudományos kritika volt. A friss kísérletekkel a tudomány még mélyebbre ásta magát a Schrödinger által jelzett logikai csapdában.
Sassy - sassy.hu
2026. május 29.


Megosztom
Link másolása

Azt hiszed, Schrödinger macskája valami misztikus, szuperokos dolog egy cicáról, ami egyszerre lehet élő és halott?

Felejtsd el. Az igazság sokkal kiábrándítóbb és végtelenül menőbb:

a híres macska a tudomány történetének legnagyobb trollkodása volt.

És a poén ma jobban ül, mint valaha, miközben a fizikusok már tényleg „macskaállapotokat” hoznak létre szilíciumchipeken, ahogy arról a Nature Physics is beszámolt egy 2025 elején publikált cikkben, ezzel még kellemetlenebb helyzetbe hozva a modern tudományt.

Mert miközben a laborban már kvantumzombikat gyártunk, a lényegi kérdésre még mindig nincs semmilyen válasz.

Most jön a csavar, amitől az egész sztori értelmet nyer.

Erwin Schrödinger 1935-ben azért találta ki ezt az egészet, mert abszurdnak tartotta a kollégái elméletét – miszerint egy részecske a megfigyelésig több állapotban is létezhet egyszerre.

A gondolatkísérlet arra az abszurditásra reflektál, hogy a macska élő vagy holt állapota attól függ, hogy megfigyeli-e valaki ezt az állapotot.

Ezért a kérdést egészen eredeti módon próbálta megvilágítani.

Azt mondta, oké, srácok, ha ez igaz a szubatomi világban, akkor egy dobozba zárt macska is lehet egyszerre élő és halott egy radioaktív atom szeszélye miatt.

 

Schrödinger, hogy a kvantumelmélet egyik abszurditását szemléltesse, egy képzeletbeli macskát egy zárt dobozba helyezett, amelybe kívülről nem lehetett belelátni. A dobozban a macska mellett van egy szerkezet, melyet a macska nem tud befolyásolni. A szerkezet tartalmaz egy darab radioaktív anyagot, melyben egy óra alatt egy atom vagy lebomlik, vagy ugyanekkora valószínűséggel nem bomlik le. A radioaktív bomlást észleli egy Geiger–Müller-számláló, ami egy relén keresztül elenged egy kalapácsot és az összetör egy hidrogén-cianidos üveget, megölve ezzel a macskát. Ha egy órán át magára hagyjuk a dobozt, azt mondhatjuk, hogy a macska él, ha időközben nem volt atombomlás.

Hogy eldöntsük, a macska él-e vagy meghalt, ki kell nyitni a dobozt.

Ám a kérdés azonban az, hogy milyen állapotban van a macska a doboz kinyitása előtt?

A kvantumelmélet szerint a macska hullámfüggvénye egy élő és egy halott macska hullámfüggvényét egyszerre tartalmazza.

Schrödinger számára az az elképzelés, hogy a macska egyszerre élő és holt is, abszurd elképzelés volt, amit nem tudott elfogadni.

Ezzel akarta megmutatni, hogy a kvantumelmélet logikája a való világban látványosan összeomlik.

És itt jön a lényeg: a provokációja annyira betalált, hogy a fizika azóta is ezzel a problémával küzd. Ezt hívják „mérési problémának”, és arról a pofonegyszerű kérdésről szól, hogy pontosan hol és hogyan dől el, hogy a kvantumvilág elmosódott valószínűségeiből mikor lesz a mi valóságunk kőbe vésett ténye? Hol van a határ?

A legújabb kísérletek, amikben már nemcsak egy atomot, hanem annál jóval nagyobb rendszereket hoznak szuperpozícióba, csak még égetőbbé teszik a kérdést.

Létrehozzuk a paradoxont a laborban, de a magyarázatot ugyanúgy nem találjuk, mint Schrödinger idejében.

Szóval, amíg a neten mémként pörög a dobozban kuksoló, félig élő cica, addig a tudomány pont azt a falat bámulja, amit Schrödinger közel száz éve felépített. A kísérlet valódi üzenete nem a kvantumvilág varázslata, hanem egy megalázó emlékeztető: fogalmunk sincs, hogyan működik a valóság átmenete a mikroszkopikusból a makroszkopikusba. A helyzet az, hogy a világegyetem még mindig sokkal rejtélyesebb, mint amit a legokosabb egyenleteinkkel magyarázni tudnánk.


Megosztom
Link másolása

INSPIRÁLÓ
A Rovatból
„Vannak még jó emberek”: 3,2 millió forintot talált egy férfi Túrkevén, hiánytalanul visszaadta a nyugdíjasnak
A becsületes megtaláló kutyasétáltatás közben talált egy táskát, benne a hatalmas összeggel. A pénz egy idős úré volt, aki nyaralót szeretett volna vásárolni a településen.

Megosztom
Link másolása

Olyan, mint a mesében, de ez a történet a valóság: Túrkevén Vasas Lajos a reggeli körét rótta a kutyájával, amikor figyelmes lett egy táskára. A sztori másik főhőse egy Lajos bácsi nevű nyugdíjas, aki nem a lottón nyerte a pénzt, hanem a nyugdíjából spórolta össze, hogy vegyen egy kis nyaralót. A terv az volt, hogy Túrkevén telepszik le, mert egy rádióműsorban hallotta, hogy milyen szuper hely, meg ott a gyógyvíz is.

„El lehet képzelni, milyen sokáig tartott, amíg a kis nyugdíjamból összespóroltam ezt a pénzt.”

A hétvégét már a városban töltötte, ingatlanokat nézegetett, a teljes vételárat pedig végig magánál hordta a táskájában, mert hát hol máshol lenne a legnagyobb biztonságban, ugye. Aztán a hazaúton jött a hideg zuhany: a táska sehol. A pánikot és a beletörődést tökéletesen foglalta össze:

„Sejthetik, mit éreztem, levert a víz, magamban pedig már lemondtam a pénzről.”

Nagyjából ekkor lépett a képbe Vasas Lajos és a kutyája. Amikor meglátták a táskát, még nem sejtették, hogy egy kisebb vagyont rejteget. „Eszünkbe sem jutott volna, hogy ennyi pénz van benne, kinyitottuk, hátha találunk valamilyen nyomot, ami a tulajdonosra utal” – mesélte.

Őszintén bevallja, hogy benne is felmerült egy pillanatra a kísértés, de aztán gyorsan elhessegették a gondolatot. Mivel a táskában nem volt semmi konkrétum, felhívták a 112-t, ahol a hivatalos utat, vagyis a jegyzőt javasolták. Csakhogy vasárnap volt, a hivatalok pedig alszanak. Így jött a 21. századi megoldás: egy Facebook-poszt. A felhívás több áttételen keresztül végül eljutott a kétségbeesett Lajos bácsihoz, aki azonnal visszafordult Túrkevére. Egy gyors azonosítás után hiánytalanul visszakapta az elveszettnek hitt milliókat. Az öröme akkora volt, hogy 50 ezer forintot nyomott a becsületes megtaláló kezébe, aki először nem is akarta elfogadni. Végül beadta a derekát, de a pénz sorsa igazán szívmelengető fordulatot vett.

„Mivel a feleségem tanárnő – elviszi az egész osztályt ebből a pénzből moziba.”

Lajos bácsit pedig a történtek csak megerősítették abban, hogy Túrkeve a legjobb hely a világon, és továbbra is ott keres magának nyaralót.

Tavaly nyáron például Rácz Jenő sztárséfnek sikerült a kocsija tetején felejtenie a táskáját, benne a pénztárcájával és közel egymillió forinttal. A tárca természetesen lerepült útközben, de szerencséjére egy becsületes megtaláló pár bukkant rá, és a benne lévő névjegykártya segítségével visszajuttatták neki.

A séf akkor a közösségi oldalán lelkendezett, hogy „vannak még jó emberek, sőt angyalok is!”

 


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
A 16 éves lány már nem érhette meg a ballagását, de a szíve ott dobogott a tömegben egy másik fiúban
A 16 éves Emily Matejovitz már nem érhette meg saját ballagását, halála előtt azonban olyan döntést hozott, amely több ember életét is megváltoztatta. A tinédzser felajánlotta szerveit átültetésre, az iskolai búcsúünnepségen pedig megjelent az a fiú is, aki Emily szívét kapta meg.

Megosztom
Link másolása

Az iskolai ünnepségek általában a kényelmetlen egyenruháról, a szülők büszke könnyeiről és a jövőbe vetett reményről szólnak.

A michigani Reeths-Puffer középiskolában viszont ennél sokkal többről volt szó: egy lányról, aki már nem lehetett ott, és három emberről, akik azért utaztak több száz kilométert, hogy tisztelegjenek előtte.

A 16 éves Emily Matejovitz ugyanis már nem érhette meg a ballagását, de a döntése, hogy szervdonor lesz, három másik embernek adott új életet. Ők pedig úgy gondolták, a legkevesebb, amit tehetnek, hogy ott vannak az ünnepségen.

Emily tavaly decemberben, mentális egészségügyi problémákkal küzdve hunyt el, de pár hónappal korábban, a személyi igazolványa igénylésekor már jelezte, hogy halála esetén felajánlja a szerveit.

A lány édesanyja, Rebecca a People újságírójának, Toria Sheffieldnek arról beszélt, hogy lánya mindig is másokon akart segíteni, és ez a gesztus a legmélyebb gyászban is ad némi vigaszt.

„Hálás vagyok, hogy Emily szervei csodálatos emberekhez kerültek, és hogy a felajánlása beteljesítette azt, amit végső soron tenni akart: másoknak segíteni.”

A kedden tartott diplomaosztón ott volt a 16 éves Landon Coleman, aki Emily szívét kapta meg. A fiú számára ez a találkozás legalább annyira fontos volt, mint a gyászoló családnak.

„Sokat jelent, hogy találkozhatok azokkal az emberekkel, akik felnevelték és szerették azt a személyt, aki második esélyt adott nekem az életre”

– mondta, majd arról beszélt, most már olyan dolgokra készülhet, amik korábban elképzelhetetlennek tűntek.

„Alig várom, hogy megszerezzem a jogosítványomat, leérettségizzek és egyetemre menjek. Ezek olyan lehetőségek, amelyeket azért kaptam, mert valaki úgy döntött, hogy donor lesz.”

A legmeghatóbb pillanat talán az volt, amikor a 4 éves Ripley Ferrell, aki Emily egyik veséjét kapta, odaszaladt az anyához. Ripley édesanyja, Audra szerint ez volt az egyik legjobb napjuk a transzplantáció óta.

„Hihetetlen volt nézni, ahogy Ripley nevet és a legnagyobb öleléssel nyúl Rebecca felé”

– mesélte.

Audra szerint a szervdonáció nemcsak életet ad, hanem lehetőséget is: „a lehetőség a felnőtté válásra, az emlékek gyűjtésére és mindazon dolgok megtapasztalására, amelyek egy életet alkotnak.”

A Ferrell családot annyira megérintette Emily története, hogy létrehozták az Emily Matejovitz Alapítványt, amely ösztöndíjakat ad és a mentális egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférést segíti. A harmadik recipiens, egy 54 éves férfi, aki a lány máját és másik veséjét kapta, szintén ott volt az ünnepségen.

A ballagás mint a családi büszkeség és a dráma színtere a sztárvilágban is állandó téma. A közelmúltban például Jennifer Lopez és Ben Affleck jelentek meg együtt Affleck lányának diplomaosztóján, de a róluk készült képeken a köztük lévő feszültség szinte tapintható volt, miközben Heidi Klum és volt férje, Seal együtt sírtak a büszkeségtől fiuk ünnepségén.


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Pokorny Lia a színpadon megható felajánlást tett Kálloy Molnár Péter családjának
Pokorny Lia 500 ezer forintot ajánlott fel a csodálatos színész családjának. Lestár Ágnes, a színész özvegye először udvariasan próbálta visszautasítani a felajánlást.

Megosztom
Link másolása

A taps után egy pillanatra mindenki elcsendesedett a 6SZÍN színpadán. Pokorny Lia kapta az első Kálloy Molnár Péter-díjat, majd a mikrofonhoz lépett, és a frissen kapott félmillió forintos pénzjutalmat egy az egyben felajánlotta néhai barátja és kollégája családjának. A gesztus nemcsak a közönséget, de a díjat átadó özvegyet, Lestár Ágnest is meglepte.

Kedden este tartották a Kálloy Alapítvány első díjátadóját, amivel

azokra a polihisztor művészekre emlékeznek, akik Kálloyhoz hasonlóan több műfajban is maradandót alkottak.

Az elismerést Pokorny Lia és Lutter Imre kapta, de a reflektorfény egyértelműen a színésznő váratlan bejelentésére irányult. Ahogy arról a Blikk is beszámolt, Pokorny egy pillanatig sem hezitált a döntésen.

„Maga a díj az enyém, és Pétert így hazaviszem magammal, de a pénzdíj egyértelműen a családé, ez nem volt kérdés a számomra” – mondta a színpadon.

A színésznő egyúttal a halált és a gyászt tabuként kezelő kulturális közegről is beszélt. „Egészen elképesztő, hogy a kultúránkban mennyire nem foglalkozunk azzal, hogy mindannyian elmegyünk. Erre készülni kell.”

Lestár Ágnes, a színész özvegye először udvariasan próbálta visszautasítani a felajánlást, de végül meghatottan elfogadta. A pénz a legjobb helyre kerül, egyenesen a Kálloy Alapítványhoz, amelynek pontosan az a célja, hogy a művész hatalmas, de jórészt befejezetlen hagyatékát gondozza.

„A Kálloy Alapítványban jó helye lesz ennek az összegnek, mert célul tűztük ki, hogy mindazt megőrizzük, fenntartsuk és továbbgondoljuk, amit Péter itt hagyott”

– erősítette meg az özvegy, utalva a rengeteg filmtervre, kiadásra váró verseskötetre és zenére.

A díj maga is szimbolikus: egy létrát ábrázol, amit egy Péterről mintázott figura tart. „Az az üzenete, hogy a felfelé haladó alak a csillagos égig jusson” – magyarázta Lestár Ágnes.

A díj megalapítását idén májusban jelentették be, azzal a céllal, hogy a Kálloy-hagyatékot gondozó alapítvány forrásokat teremtsen a befejezetlen művekhez.


Megosztom
Link másolása