Szilágyi János: „90 évesen majdhogynem újra tanulok járni” a combnyaktörés után
A kilencvenedik születésnap általában nem arról szól, hogy az ember újra megtanulja a két lábon járás bonyolult technikáját. Szilágyi Jánosnak, a magyar rádiózás és televíziózás egyik utolsó, még köztünk járó ikonjának azonban most épp ez a fő program. Nem sokkal a kerek évforduló előtt ugyanis hatalmasat esett, ami egy combnyaktörésben és egy sürgős műtétben csúcsosodott ki. A legenda most a rehabilitációját tölti, és közben azt is megmutatja, hogy a test törékenysége és a szellem ereje két külön dolog.
A baleset részleteiről maga Szilágyi számolt be. A május eleji beszélgetésben „másfél hónappal ezelőtt”-re tette az eseményt, ami alapján a dolog valamikor március végén történhetett. A helyzetet a tőle megszokott, drámamentes tényszerűséggel foglalta össze: hatalmasat esett, kórházba vitték, majd jött a műtét. A lábadozás pedig egy 90 éves szervezet számára nem gyors.
A rehabilitáció mindennapjait az óvatosság és a kitartás kettőssége jellemzi. A napi rutin része a séta és az otthoni torna, a tenisz, ami korábban a szenvedélye volt, már évekkel ezelőtt a múlté lett. A helyzetet egyetlen, kíméletlenül őszinte mondattal írta le.
– mondta a Blikkben. A baleset a születésnapi ünneplést is átírta. A nagy felhajtás helyett a legszűkebb baráti körrel, mindössze hat emberrel ült össze. A család egy része csak később tudja felköszönteni, aminek praktikus okai vannak.
A gyerekekkel és az unokákkal való találkozást későbbre tervezik, amikor már a fizikai állapota is többet enged.
A testi kihívások azonban a szellemi aktivitást láthatóan nem vetették vissza. Miközben a járást gyakorolja, az írást egy pillanatra sem hagyta abba. A tervei között egy új kötet szerepel, ami májusban jelenhet meg Ez–Az címmel. Nem egy újabb önéletrajz, hanem esszékötet, ami talán jobban is illik ahhoz a reflektív, elemző attitűdhöz, ami a pályáját mindig is jellemezte.
A nyilvánossághoz való viszonya is megfontolt. A mai médiakínálatot visszafogottan fogyasztja, a rádiót ritkán hallgatja, a tévét sem nézi rendszeresen. Mégis, egyáltalán nem zárkózik el a szerepléstől, ha annak van értelme. Egy hosszabb, mélyebb lélegzetvételű tévéinterjúra nyitott lenne, de csak bizonyos feltételekkel. „Ha értelmes meghívást kapnék, alighanem elfogadnám.” Ez a mondat finom, de egyértelmű üzenet a mai televíziózásnak: a felszínes csevegésre nincs ideje, de egy valódi beszélgetésre még mindig van benne erő és kíváncsiság.
És ha már interjút adott, egy-két mondatban a közéletre is kitért, noha a politikától mindig távol tartotta magát.
Szilágyi János neve a magyar médiatörténet megkerülhetetlen része. A Halló, itt vagyok! és a Táskarádió a Magyar Rádió aranykorának kultikus műsorai voltak, amelyek egy egész országot ültettek a készülékek elé. Később a televízióban is otthonra lelt, olyan műsorok fűződnek a nevéhez, mint a Kávé habbal, a Kettesben vagy a Senki többet? Harmadszor!. Pulitzer-emlékdíjas újságíróként a szakma is elismerte, de a legnagyobb elismerés talán mégis az a több generáción átívelő népszerűség, amit higgadt, intelligens és empatikus stílusával kivívott magának.
Via Blikk
