Steiner Kristóf: „Ribollita - az olasz egytálétel, amely a toszkán konyha ételmentő finomsága”
„The show must go on!” - énekeltük Nimivel a Queen ikonikus dalát, miközben élő online örömfőzésünkre készültünk. Ez a harmadik év, hogy így ünnepeljük a Veganuárt, a prove.hu-val együttműködésben. Idén viszont az örömünket és izgatottságunkat beárnyékolta egy tragédia: hat cicánk közül az egyik - Humusz, aki afféle önjelölt falkavezér, aki minden reggel a mellkasunkra telepedve ébreszt minket, és akinek olyan hatalmas az étvágya, hogy sosem elégszik meg a saját tányérjával -
Néhány nappal korábban elvittük állatorvoshoz, ahol vért vettek tőle, és gyógyszert is kapott, de ezen a ponton a közeli kisváros állatorvosa eszköztelen volt, és azt javasolta: vigyük fel Athénba a cicát, ahol kórházi felügyelet mellett infúziót is kaphat, illetve ultrahang vizsgálatot is végezhetnek rajta. Mindezt még inkább megnehezítette a tény, hogy öt nappal később már Costa Ricában kell lennünk - ahol egy vegán vakációra várunk tizenhat vendéget, akiket nem hagyhatunk cserben.
hogy a következő három nap során ott lehessünk Humusznak az állatkórházban. Mikor ezeket a sorokat írom, más a repülőn ülünk. Az ultrahang eredményre még várunk - emiatt Humusz előreláthatólag még három éjszakát a kórházban marad, de már eszik, iszik, sokkal jobban van, és - a ha minden jól megy - szomszédaink, Wendy és Ian pénteken mennek érte.
Kevés egyszerre szomorúbb, és reménytelibb hely van egy állatkórháznál - a délután 4-6-ig tartó látogatási időben megtelik a váróterem kisírt szemű gazdikkal, akik aggodalommal és bizalommal vegyes mosollyal köszönnek az állatorvosoknak. Csendben ülünk, majd egyszeriben megjelenik egy beteggondozó, kezében Humusszal - aki puha takaróba tekerve érkezik meg az ölünkbe.
És bár mindketten magunkba roskadtunk, most nekem jutott a szerep, hogy erős maradjak - azt hiszem, sosem láttam Nimit ennyit sírni, mint az elmúlt napokban. És ez jól van így - volt, hogy a kapcsolatunk során én tudtam csak 10%-on funkcionálni, és ő vette át a praktikus döntéseket, az életünk “karbantartását”, így természetes, hogy most én rakok bele 90%-ot, amíg megerősödik. Valójában nem a show-nak kell tovább mennie, hanem magának az életnek, az élőkért.
És ez az, amit a veganuári virtuális kulináris kalandunk során is elmondtam az online velünk főző nézőinknek: a mi személyes szomorúságunk szorosan kapcsolódott mindahoz, amiről ez a 31 napos kihívás szól:
És ha egy cicáért 10 000 nézőnk tette össze a kezeit élőben, majd további többtízezer néző csatlakozott hozzájuk a következő napok során, miért ne érdemelne kegyelmet minden állat?
Hálásak vagyunk mindenkinek, amiért idén rekord számú nézőt vonzott az élő örömfőzésünk, és amiért soha korábban nem látott számban iratkoztatok fel a kihívásra a www.veganuar.hu oldalon - ahol receptek és mintaétrendek mellett dietetika és egészségügyi tanácsadást, hasznos információkat, filmajánlókat, és mindenek felett egy támogató közösséget is kaptok. Humuszért, és minden állatért, aki nem olyan szerencsés mint ő - mert nincs senkije, aki meglátja benne az érző lényt.
És hogy mi volt a menün?
Ribollita - az olasz egytálétel, amely a toszkán konyha ételmentő finomsága,
és amelyet korábban a szintén Prove.hu-szervezte Vegan Summiton, Magyarország valaha volt legnagyobb vegán rendezvényén készítettünk el. Lényege, hogy szinte bármi kerülhet bele, amit ideje volna felhasználni. Tradicionális összetevői
a hagyma,
fokhagyma,
káposzta,
valamilyen gyökérzöldség,
sütőtök,
vagy cukkíni,
paprika és paradicsom - falatnyi darabokban -
valamilyen előfőzött hüvelyes,
száraz kenyér,
só, bors, olívaolaj, és balzsamecet.
Gyakran kerül bele még bor, és zöldfűszerek - oregánó, bazsalikom, vagy egy kis zsálya, kakukkfű, rozmaring.
Az elkészítés egyszerű: az olajon hagymát, fokhagymát pirítunk - mi szeretjük karamellizálni kicsit -, majd mehet rá a paprika, és ha lecsó-szerűre pirult, a falatnyi kockákra vágott krumpli, édesburgonya. Fedő alatt pároltuk egy kis borral (mi kombuchát használtunk - de akinek megvan Így is ehetünk című szakácskönyvünk, ezen a spontán döntésen nem lepődik meg) -, majd ugrott bele a sütőtök, és felöntjük annyi növényi tejjel, hogy majdnem ellepje.
Miután minden megpuhult, mehet a koktélparadicsom, és egy kis spenót, pár percre. A cafatkákra tépett kenyeret az utolsó egy percben forgatjuk bele.
És - ha már a kevésbé radícionális lépéseket említjük - mi hintettünk bele egy kis fahéjat, és köményt is, a tetejére pedig kókuszjoghurtot kanalaztunk. Egészen elképesztően finom lett - de nem sokat ettünk belőle, mert amint kész lett, indulnunk kellett Athénba.
A még meleg serpenyőt otthagytuk Michaynak - barátunknak, és hűséges cicaszitterünknek, aki beköltözött hozzánk gondoskodni a macskacsaládunkról, míg mi megtartjuk az elvonulásainkat. És ő lesz az, aki fogadja majd a hazatérő hőst, Humuszt. Neki vagyunk a leghálásabbak.
ahhoz, hogy az élet mehessen tovább, támogató rendszerre van szükségünk. Arra, hogy ott legyünk egymásnak - embernek, állatnak. Boldog Veganuárt mindenkinek!
