INSPIRÁLÓ
A Rovatból

Nem cserélné le vályogkunyhóját az ugandai szupermodell, akitől Afrikáról is sokat tanulhatunk

Egy Gucci bemutató meg egy Moncler fotózás között fenntarthatóságról és a falusi közösség erejéről, kulturális különbségekről és hasonlóságokról beszél videóin Aketch Winnie Joy, az ugandai angoltanár

Megosztom
Link másolása

Az ugandai szupermodell, Aketch Winnie Joy huszas éveiben felfüggesztette tanári hivatását, hogy egy másik álmának, a modellkedésnek is lehetőséget adjon a kibontakozásra.

A jelenleg 31 éves ugandai angoltanár elég későn csöppent a divat világába: míg a legtöbben már egész fiatalon járnak casting-okra, szerepelnek különféle reklám- vagy divatanyagokban, Aketch akkor került a kifutókra, amikor a többiek már a visszavonulást szokták fontolgatni.

A falusi tanárnő ugyan régóta dédelgette azt az álmát, hogy eljusson a divat nagyvárosaiba, kifutókon vonulhasson és címlapokon szerepelhessen, ezt a vágyát egy időre el kellett nyomnia.

Édesanyja és nagyanyja is tanítók voltak, így gyakorlatilag a családi bizniszt vitte tovább egészen addig, amíg bele nem fáradt  a számunkra is ismerős helyzetbe: a tanárok súlyos alulfizetettségébe.

Hátrahagyva faluját és addigi hivatását (amit egyébként saját bevallása szerint is hivatásnak tekint és a mai napig nagyon szeret), Fokvárosba költözött, hogy elindítsa a biztosabb anyagi háttér megteremtését sejtető modell karrierét.

„A tanári munka megvár, azt lehet csinálni 80 évesen is” - mondta egyik videójában.

Azonban a siker nem jött könnyen: három hónap modellkedés után összeomlott, és haza akart költözni. Szülei azonban támogatták, és megerősítették hitében, hogy jó helyen van, tovább kell csinálnia. Végül egy évig élt Fokvárosban anélkül, hogy bármilyen bevétele lett volna.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

(@aketchjoywinnie) által megosztott bejegyzés

Aztán szépen-lassan beérett az a rengeteg próbafotózás, és ma már elmondhatja magáról, hogy dolgozott együtt többek között olyan nagyágyúkkal, mint a Gucci , a Marc Jacobs , a Giorgo Armani , vagy a Dolce and Gabbana

A social media felületein pedig továbbra is edukál: modellkedésről, Afrikáról, falusi közösségek megtartó erejéről és arról is, hogyan kell beizzítani a magyar dédszüleink által használt szenes vasalót.

Vályogházban lakni

Szegény afrikaiak, 2024 van és még mindig szalmatetős sárkunyhóban élnek… Gondolják sokan. Ez a hozzáállás már önmagában is elég XIX. századi, ezt már csak azzal lehet tetézni, hogy ha valaki egy internettel rendelkező készülékkel a kezében gondolja mindezt, és közzé is teszi.

Joy számtalan olyan hozzászólást és üzenetet kap a különböző csatornáin, melyben (le)sajnálják őt azért, hogy a falujában még mindig csak vályogházakban élnek az emberek.

Egyik videójában ezért kicsit mélyebben foglalkozik a témával.

Kezdi az egészet azzal a tiszteletteljes hozzáállással, hogy megjegyzi, a hasonló kérdések szerinte mindig vagy őszinte kíváncsiságból vagy tudatlanságból fakadnak, és egyiket sem ítéli el.

A felvetésre ő elegánsan visszakérdez:

„Miért is ne laknék egy olyan házban, ami saját, természetes klímával rendelkezik? Miért is ne laknék egy olyan házban, amelyben a legeslegmelegebb hónapokban sincs szükség hűtőre az italok vagy a víz hidegen tartására?”

A szalmatetős vályogkunyhó ugyanis mindezt ingyen nyújtja a benne lakóknak.

Az ugandai sárkunyhó egyébként ugyanazon alapanyagokból és rendszer szerint épül fel, mint a régi magyar paraszti épületek, vagy akár a német Fackwerk-házak.

Az egyik kommentelő meg is jegyzi, hogy a német ősei által épített Fackwerk-házakat több száz év után is egyszerű renoválni, hogy a módszer egészen nagy házak felhúzásához is alkalmazható. Emellett ráadásul az összes felhasznált anyag vegyszermentes, és ha egyszer le kell bontani egy ilyen épületet, az egész gond nélkül lebomlik, és senkinek sem fog évtizedekkel később kellemetlen meglepetést okozni a sitt.

A vályogból épült falak azon kívül, hogy környezetkímélőek és masszívak, nagy hőtároló tömegük miatt nyáron sokáig tartják a hűvöset, télen pedig a meleget, páraszabályozó tulajdonságuknak köszönhetően pedig minimalizálják a penészedés veszélyét.

A sárkunyhók vagy régi vályogházak hasznos tulajdonságaiból a mai építőipar is ihletet merít: itthon is egyre nagyobb népszerűségnek örvend a vályogvakolat használata, mely természetesen szabályozza a levegő nedvességtartalmát, nemcsak felveszi, tárolja, de le is adja a levegő nedvességtartalmát.

Winnie falujának lakói tehát egyáltalán nem szorulnak rá drágább és környezetszennyezőbb, klímaberendezéses házakra.

Megtartó közösség

Aketch számos videójában beszél arról, mi mindent szeret szülőfalujában, annak hagyományaiban. Mindez leginkább annak tükrében vált számára is ennyire fontossá, amit a modellkedéssel járó folyamatos utazás során a nyugati kultúrából látott.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

(@aketchjoywinnie) által megosztott bejegyzés

Ahogy ugyanis a követőinek is számos furcsaság szúrt szemet az ő kultúrájával kapcsolatban (a fiatalok mindig letérdeléssel köszöntik az idősebbeket, kicsi kortól fogva minden gyerek be van vonva a háztartási és földművelési feladatokba, stb.), neki is meghökkentő volt pár amerikai vagy európai szokás vagy helyzet saját gyökereivel összevetve.

Az egyik ilyen az ingatlantulajdon kérdése volt. Aketch falujában mindenki az ősei által birtokolt földet műveli, saját mezőgazdasági területtel és lakóingatlannal rendelkezik, míg az Egyesült Államokban a legtöbben hitelre vásárolnak házat, földet, vagy egész életükben bérleményként használják azokat.

Többek között ez a függésben élés okozza Aketch szerint az általa megfigyelt állandó szorongást és depressziót, ami a saját falujában ismeretlen fogalom.

Az oktatás finanszírozásának kérdésében is más a két ország: míg az amerikaiak többsége diákhitelből jár főiskolára  vagy egyetemre, az ugandai szülők előre kispórolják gyerekeik taníttatásának költségeit. Ebből is fakad, hogy a felsőoktatásból kikerült fiatalok szinte kivétel nélkül egész hátralevő életükben „törlesztik” ezen adósságukat: minden szinten kiveszik a részüket a szülők és családtagok megsegítéséből. Aketch számára egyébként az egyik legmegdöbbentőbb nyugati furcsaság az idősek otthonának intézménye volt.

Számára elképzelhetetlen, hogy bárki az ő falujából ne a saját házában, a szerettei körében töltse életének utolsó napjait is.

Többször hangsúlyozza a nálunk szinte már csak szólásban élő „Egy gyerek felneveléséhez egy egész falu kell” közösségi együttműködés fontosságát, és teszi ezt nem csak tanári minőségében, hanem mint testvér, szomszéd és 2020 óta a Little Hands Of Grace nonprofit szervezet egyik alapítójaként is. A szervezet Aketch falujának azon gyerekeit támogatja étellel, iskolai felszereléssel, ruhával, és, ami a legfontosabb: figyelemmel és törődéssel, akiknek ez saját családjukban nem adatik meg. Ezzel tudják távol tartani a kicsiket az olyan súlyos problémák megélésétől, mint a korai vagy elrendezett házasság, a tini terhesség, a droghasználat, vagy az, hogy megfelelő étkezés és felszerelés hiányában időnek előtte otthagyják az iskolát.

Edzőterem nincs, organikus élelmiszer és őszinteség van

Sokan kérdezik Aketch-től, hogyan lehet, hogy a videóin szinte mindenki vékony és kisportolt, miközben edzőtermet egyet sem látni a környéken.

A válasz egyszerű: mivel mindenki részt vesz a háztartás, a konyhakert és a farmok fenntartásában, esélyük sincs meghízni vagy eltunyulni.

Számos felvételen látni a modellt is kapálni, ananászt szüretelni vagy kölest aratni, otthon mindenhova gyalog vagy biciklivel jár, de még a vasalással is a karizmait edzi.

Ebben a videóban mutatja be, hogyan használhatták a magyar nagyik és dédik is a maguk idejében a szenes vasalót, kettlebell-ként lóbálva a nehéz eszközt a parázs felizzítására.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

(@aketchjoywinnie) által megosztott bejegyzés

Ami pedig a táplálkozást illeti, ezen a téren is csak akkor szembesült saját szerencséjével, amikor külföldön megtapasztalta, mennyire drágák és nehezen elérhetők az organikus élelmiszerek.

Míg az Államokban egy átlag élelmiszer bolt tömve van félkész vagy készétellel, és csak elenyésző mennyiségben találni jó minőségű és organikus zöldséget vagy gyümölcsöt, ráadásul aranyáron, addig mindez odahaza, Ugandában pont fordítva van.

Az egészséges élelmiszerek mellett a közösséget a hagyományos gyógynövények ismerete is támogatja. A faluban szinte mindenki tisztában van a különféle növények, például a hosszúkás indiai citromfű, a mangó vagy a tüskés annóna levelének  jótékony hatásával. Aketch is sokszor oszt meg ilyen tartalmakat: saját gyomorfekélyét például a tamarind levével gyógyította meg, és azt is bemutatja, hogyan készíti - szintén karizom erősítő módon – vízből és a gyümölcsből a frissítő innivalót egy palack segítségével.

A modell videóit nézve egy olyan ember személyisége bontakozik ki előttünk, aki a világjárás közben fedezi fel igazán saját otthonának, népének értékeit, és

ezek bemutatásával igyekszik árnyalni a sokszor egysíkú, Afrikát nem kontinensként, hanem egyetlen országként kezelő nyugati összképet.

Tanárként türelmesen, nyitottan, lényegre törően és játékosan vezet be minket akár a modellvilág árnyékosabb oldalára, akár abba, mit nem illik Ugandában az első találkozáskor megkérdezni a másikról, vagy abba, miért ne higgyük a filtereknek, legyenek azok applikációk vagy sztereotípiák.

Üljünk be néha az óráira, hátha mi is tanulunk valami újat.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Felrobbantotta az internetet az amerikai fiú, aki magyarul próbál rendelni egy gyorsétteremben - videóval!
Mindenki ugyanazt gondolja, aki megnézte a felvételt!

Megosztom
Link másolása

Aki próbált már külföldön valamelyik gyorsétterem autós részén rendelni, az tudja hogy elég embert próbáló feladat megérteni, mit is mond vagy kérdez éppen az éttermi dolgozó a furcsán minden eltorzító headsetben. Nem csoda, hogy csak azok vállalkoznak erre, akik tényleg jól beszélik az adott nyelvet. A többség inkább besétál és úgy veszi meg az ételt.

Nem így egy amerikai férfi, aki úgy döntött, magyarul fog rendelni egy magyar gyorsétterem drive részén.

A rendelés videója alig 24 óra alatt közel 100.000 megtekintésnél jár, és egyszerűen mindenki imádja!

@exotranq That was great practice! Let me know how I did thank you @Burger King for the meal! #fyp #xyzbca #hungary #american #language #viral #challenge #food ♬ original sound - exotranc

A több száz kommentelő dicséri a fiú bátorságát, hogy ezt a nyelvet tanulja:

„Elképesztő, hogy sokakban van ambíció egy ilyen kis ország ilyen nehéz nyelvét megtanulni . Gratulálok, nagyon jó volt! ” - írja egyikük.

„Nagyon szépen beszélsz viszont a legjobban a kedvességed és a tiszteleted ” - tette hozzá egy másik néző.

„Úriember vagy, rengeteg magyar nem képes ilyen illedelmesen rendelni! Csak így tovább!” - írta egy harmadikuk.

Volt, aki még ennél is tovább ment: „Jobban beszélsz, mint sok magyar, gratulálok”.

Szerinted is ügyesen rendelt vagy még lenne mit gyakorolnia?


Megosztom
Link másolása

INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Vilmos herceg bérlője vagyok - Egy szép reggel váratlanul megérkeztek a tehenek…
Kiderül, hogy a háznak lelke van, méghozzá elég kedves. És akkor jönnek a tehenek…

Megosztom
Link másolása

Kezdjük a legizgalmasabb résszel. A házam bérleti szerződésében ez szerepel: az ön landlordjának neve His Royal Highness The Prince William Arthur Philip Louis Prince of Wales, Duke of Cornwall, Rothesay and Cambridge, Earl of Carrick and Strathearn, Baron of Renfrew, Baron Carrickfergus, Lord of the Isles, Prince and Great Steward of Scotland.

Azaz Ő királyi fensége Vilmos Artúr Fülöp Lajos herceg, walesi herceg, Cornwall, Rothesay és Cambridge hercege, Carrick és Strathearn grófja, Carrickfergus és Renfrew bárója, Isles ura, Skócia hercege és Great Stewardja.

Igen, ő Vilmos herceg, a brit trónörökös.

Hogy kerültem ebbe a házba? Milyen az élet a királyi család birtokán? Egy olyan 200 éves farmházban, aminek nem címe, hanem neve van? Elmesélem.

A ház lelke

Az, hogy az emeletre vezető lépcsőtől kezdve felfelé mindent krémszínű, süppedős padlószőnyeg fed, nagy élmény. A fenti előtér tágas, kifejezetten nagyon szép a 200 éves faragott korláttal és annak oszlopaival, a plafonon a gerendával, és az észak-nyugatra néző feltolható ablak esténként csodás kilátást nyújt a félig érett gabonára a hullámzó mezőn, meg a naplementére, amiért eddig a tengerre jártunk.

A nap itt megy le nyáron - télen a másik ablakban látni

Ez a néhány négyzetméter egyszer csak a nappalink lett. Észre sem vettük, hogyan történt. Kiültem az ablakba nézni az esti fényeket, gyönyörködni a tájban. A lábamhoz ült a kutya, mert ő nem tágít tőlem, csak ha más eszik éppen (ahogy ebben a pillanatban is). Jött a lányom, hogy hol vagyok és mit csinálok, és már meg is történt.

Ott ültünk a szőnyegen az arany fényben, beszélgettünk, fél szemmel az ablakot néztük, kicsit később elővettük a kártyát is, mert a padlón jól le lehetett teríteni a lapokat.

Aztán már alig vártuk az estéket, hogy a kicsit hűvösebb konyhából feltelepedjünk a meleg és kényelmes padlóra az emeleten. Egy este beszöktek a legyek. Általában el tudjuk kapni őket, de most egy különösen gyors példány döntött úgy, hogy zümmögni fog a fülünkbe. Elkezdtük kergetni, kapkodtunk utána, persze mindig elszökött. Molli kutya egy darabig nézte, ahogy szerencsétlenkedünk, aztán egyszer csak felállt, és egy kaffantással elkapta. Utána elégedetten ült vissza, és fogadta a hálás gratulációinkat.

Szeretjük ezt a kis területet a házban. Valószínűleg az előző lakó is szerethette, mert a padlón egy nagyobb bútor (talán egy benti pad) lábának nyomai látszanak a padlószőnyegen. Érdekes, ahogy egyszer csak funkciót kapnak terek, melyek első ránézésre használhatatlan részei egy otthonnak.

Olyan, mintha maga az épület szólna, hogy állj már meg egy kicsit, ne siess. Mutatok valamit. És mutat.

Ennek a háznak lelke van. Ráadásul jó lelke. Úgy érezzük, hogy nem csak mi szeretjük őt, de ez az érzés kölcsönös. Nem fura, hogy a világ végén lakunk, körbevéve mezőkkel, és mégsem félünk? Recseg a padló? De kedves hang. Motoszkál valami a falban? Érdekes, talán egy rovar, vagy pocok lehet. Zaj van a tetőn? Biztos rászállt egy madár… Ha magától kinyílik egy ajtó vagy leesik valami, akkor is úgy gondolunk a váratlan változásra, mint egy kedves dologra.

Természetes érzés egyedül aludni egy szobában, és az, hogy az én hálómban nincs függöny az ablakon (oké, a többin római roló van, és olyan szépek, hogy nincs szívem egy olcsó függönnyel rontani az összhatáson), szóval hogy nincs függöny az ablakon, abban sincs semmi ijesztő.

Igen, bekukkant a bagoly éjjel. Meg a tenyérnyi molylepke bepróbálkozik. De isteni érzés az ágyból nézni a teliholdat és a fák körvonalát elalvás előtt.

És érezni azt, amit nagyon sok éve nem éreztem már sehol: itt biztonságban vagyok.

Egy reggel aztán megérkeztek a tehenek. Na nem a sajátjaink, arról szó sincs. De a tőlünk 15 méterre lévő lévő mezőn szomszédokat kaptunk. Molli vette őket észre először. Nyilván jó az orra, mert a csukott ablakon keresztül érezte meg az állatok szagát, ugyanis nem csaptak zajt, csak csendben elkezdték rágni a füvet a kocsibehajtónk mellett.

A kutya azonban észrevette a változást, felpattant, és őrült ugatással nekiugrott az ablaknak: ilyen állatokat még sosem látott, ráadásul egészen közel a házhoz, nyilván halálos veszély fenyegetett mindannyiunkat - szerinte. Szólt tehát, hogy legyen időm előkészíteni a puskámat. Mi mást gondolhatott volna egy vizsgázott vadászkutya, ha rémes és hatalmas állatokat lát felbukkanni hirtelen? Az ő ugatására vettük észre mi is, hogy micsoda kedves kis szomszédság költözött mellénk. Nagyjából 30 tehénlányka, kiskamaszok lehettek, és velük egy hatalmas és nagyon öreg bika, hogy vigyázzon rájuk.

Persze egyből kirohantunk ismerkedni, annyira édesek, tiszták és tejszagúak voltak, hogy csak simogattuk őket megállás nélkül.

Molli az első időszakban ezt nagyon zokon vette, próbált rájuk ijeszteni, de ezek a jószágok azt hitték, egy cuki kistehénnel van dolguk, nem ijedtek meg, nem rohantak el, csak szimatoltak a nagy orrlyukaikkal a kutya felé.

Molli és a tehenek

Azóta megszokták egymást, bár a szarvasmarhák részéről az erős érdeklődés fennmaradt, Molli már oda se bagózik rájuk.

És hogy hogyan kerültek ide a tehenek?

Mivel a teljes farm Vilmos herceg tulajdona, de ő maga nem igazán akar most a tehenekkel bajlódni, ezért kiadta bérbe a területet.

Az a gazda, aki a földeket bérli, a domb másik oldalán lévő elég szép házban él - de a mezeje, szántója itt van, a mi farmházunk körül mindenfelé. Évtizedeken keresztül élt ő is ebben a házban, amiben most mi, de aztán vett 10 éve magának egy sajátot. Onnan vidáman idekocsikázik minden nap leellenőrizni az állományt.

A szomszédlányok mindegyikének saját neve van (elolvastam a fülbevalójukon), és

esténként megjelennek itt a kocsibeállónknál, kicsikét bőgnek is, mint ha azt várnák, engedjük már be őket a farm üresen álló istállójába, végül is lement a nap. Hát, csajok, ebben nem tudok segíteni.

Ha van időm, csak ülök a kertben és nézem őket, ahogy esznek, kérődznek, aztán megint esznek, vagy ha esik meg fúj, akkor irány az ablakfülke, onnan lehet csodálni a tájat, az előkertet, a madarakat, meg a kőkerítéssel körbevett, külön kapuval ellátott másik kertünket is, amit funkciója szerint hátsó kertnek hívok, hiába van legelöl.

A ház mögött lévő igazi hátsó kertben, ami egy picike melléképületnek ad helyet (amiben a kazán lakik néhány millió húsos lábú pókkal társbérletben), állt egy nagyon érdekes, világos bézsre festett, már rozsdásodó és kishibás kovácsoltvas rózsa-futtató, amire ülni is lehet, mert egy pad is tulajdonképpen. Csak itt szomorkodott ebben a nem túl szép udvarban, a zúzottkövön, teljesen értelmetlenül, mert senki, de tényleg senki nem akart volna oda kiülni, hogy nézze az egy méterre tőle álló melléképületet. Ezt a lugas-padot aztán egy jó nagy kanyarral átvittük először a ház előkertjébe, mert elsőre úgy gondoltam, ott nagyon menő lesz, plusz mivel a kerti székek konyhaiak lettek, lesz hová ülni kint is. Csakhogy sehogy nem érezte jól magát ott ez a pad, billegett, bután mutatott, úgyhogy végül beköltözött a fallal körbekerített „hátsókertbe”. És ott meg is találta a helyét! Teljesen feldobta azt,

az egész egy mesebeli kis romantikus kertté vált tőle, egyenesen a XVIII. századból,

szinte látom benne a napernyős kisasszonyokat sétálni, és megpihenni néha, ha cseppet elfárad a lábuk.

@ourcornishfarmhouse Peaceful garden #fyp #cornwall #cottagecore #garden #nature #xyzbca #aesthetic #viral #england ♬ オリジナル楽曲 - ranpis

Az egyik nap szóba került a palacsinta. Boldog tűzhelytulajdonosként örömmel mondtam igent rá, okés, akkor bekeverek egy nagy adagot és sütök végre palacsintát. El is kezdtem. Az első darab 8 percig sült, és még mindig nagyon fakó volt. Kiderült, hogy a fél éves tűzhelynek azért van némi hibája, például, hogy nem igazán melegít.

Vagyis ha van elég időd, és csak úgy főzőcskézni akarsz, akkor egy idő után el fog készülni rajta valami, de a hirtelen nagy hőt igénylő ételeket nyugodtan el lehet felejteni.

Ez a mi palacsintánk két óra alatt készült el, a végén már extrém vastagokat sütöttem, mert kiönteni sem volt szívem a tésztát, de már tovább állni és nézni, ahogy inkább szárad, mint sül, hát azt se. Tojásrántottát is egy örökkévalóság sütni rajta. Írtunk az eladónak, hogy van ez a kis baki. Hogy ha ez fél éves, adja már oda a garanciapapírokat, mert azt véletlenül elfelejtette.

Nagyon vicces volt, amikor közölte, hogy hát úgy értette a fél évet, hogy ő vette használtan fél éve.

Szó nincs garanciáról, és vissza sem vásárolja, bocsi. Szóval a használt cuccoknál sokkal jobban résen kell lenni, mint gondoltuk.

Ma egy intarziás fiókos szekrényt tett fel valaki fillérekért a netre. Alapvetően nem a stílusom, de pont jó lenne a hálószobába. Most már óvatosabbak vagyunk, úgy terveztem, hogy először elmegyünk, és alaposan megnézzük. Aztán a helyszínen majd döntünk. Hát, erre már nem volt szükség. Megelőzött valaki, aki nem óvatoskodott. Így megy ez errefelé.

Folytatás jövő vasárnap, akkor a zombikról lesz szó.


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Ezzel a zseniális kérdéssel ösztönzi a tanár a diákjait, hogy megmutassák, mit tudnak – A diákok pedig imádják érte
Ha a mi időnkben is ilyen dolgozatok lettek volna, most talán nem utálnánk ennyire az oktatási rendszert.

Megosztom
Link másolása

Valakinek már csak ködösen rémlik, másoknak élesen él az emlékezetében, de az biztos, hogy mind belefutottunk már abba, hogy iskolás éveink alatt hiába tanultuk át az éjszakát, másnap a dolgozatban csak azt kérdezte a tanár, amit pont nem tudtunk.

Ennek kiküszöbölésére állt elő egy külföldi tanár egy olyan megoldással, ami arra ösztönzi a diákokat, hogy megmutassák, mit tudnak, és nem azt kéri számon, hogy mit nem.

A közösségi médiában kezdett el terjedni az a kép, amin látható a zseniális kérdés, amit a tanár feltett a dolgozatban:

"Van olyan téma, amivel időt töltöttél, hogy megtanuld, de nem volt róla kérdés a dolgozatban? Mi az, és hogy működik? Írd le részletesen!"

Ezzel a pofonegyszerű nyitott kérdéssel a tanár megadta diákjainak a lehetőséget, hogy megmutassák tudásukat, és még ha a dolgozat többi kérdésénél nem is teljesítettek olyan jól, ezzel szerezhetnek egy pár plusz pontot.

A kommentelők imádják az okos tanári megoldást. Sokak egyenesen forradalmian új feladatnak nevezték, mások azt javasolják, minden iskolai dolgozatnak legyen része ez a kérdés, ami igazán motiválóan hat a tanulókra.

Vajon itthon is működnének az ilyen tanári újítások?


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Vilmos herceg bérlője vagyok - kiderült, miért van Viktória királynő címere a falunkon
Magyarként izgalmasra sikerült az akklimatizáció, és az is kiderült, hogy egy dologban még a híresen semleges királynő is kénytelen volt állást foglalni.

Megosztom
Link másolása

Kezdjük a legizgalmasabb résszel. A házam bérleti szerződésében ez szerepel: az ön landlordjának neve His Royal Highness The Prince William Arthur Philip Louis Prince of Wales, Duke of Cornwall, Rothesay and Cambridge, Earl of Carrick and Strathearn, Baron of Renfrew, Baron Carrickfergus, Lord of the Isles, Prince and Great Steward of Scotland.

Azaz Ő királyi fensége Vilmos Artúr Fülöp Lajos herceg, walesi herceg, Cornwall, Rothesay és Cambridge hercege, Carrick és Strathearn grófja, Carrickfergus és Renfrew bárója, Isles ura, Skócia hercege és Great Stewardja.

Igen, ő Vilmos herceg, a brit trónörökös.

Hogy kerültem ebbe a házba? Milyen az élet a királyi család birtokán? Egy olyan 200 éves farmházban, aminek nem címe, hanem neve van? Elmesélem.

Devoni kanyar, a scone és a királynő(k)

A legdrágább luxus, amit még a beköltözés előtt, de már a farmházra tervezve megengedtem magunknak, egy 4 fős étkészlet volt. Csodálatos tengerkék tányérokból áll, müzlis, leveses (ezt itt tésztásnak hívják), kistányérok és a nagy laposok. Nem tudtam ellenállni neki. Állítólag helyi porcelánból készült, kézzel festve.

Oké, annyiba került, mint a használt étkezőasztalunk. De úgy döntöttem, emiatt most nem fogom rosszul érezni magam. Isteni lesz belőle enni.

Ezt a tengerparti hangulatot, itt 2 kilométerre az óceántól, megérdemeljük.

Mázli, hogy az utolsó hétvégén fullra nyitva volt az IKEA Exeterben, elmentünk, mert volt néhány nagyon konkrét dolog, amit szerettem volna a konyhába, azon felül, amink volt. A fokhagymanyomó nélkül például nincs élet, vagyis van, mert a mamámtól megtanultam késsel elkaparni a fokhagymagerezdeket, de azt csináltam már 8 hónapon át, és vágytam újra a régi jó fokhagymanyomómra. A neten megnéztem a kínálatot, és megdöbbentem, hogy egy AirBnb teljes konyhai berendezése, amiben éltünk egy télen át, filléres IKEA cuccokból állt össze. Úgyhogy betettem a kívánságlistámba a merőkanalas készletet, az olcsó lábos-szettet, a csipeszeket, késeket, aztán útnak indultunk. 100 kilométer, majdnem két óra, pedig autópályán lehet menni. Csakhogy a cornwalli autópálya egészen különleges, máshol egyszerű országútnak hívnák az ilyet.

Kétszer két sávos (időnként), de néha átmennek rajta a tehenek, máskor simán átkanyarodhatnak egymás térfelén az autók, szóval itt a közlekedés jóval lassabb. Ahogy az élet is.

Tudtuk, hogy nagy darab cuccokat nem fogunk venni, mert nem férnének be a kocsiba, de azért az apróságokra szükség volt. Plusz mindenképpen végig akartam ülni a kanapékat, hogy van-e kényelmes és olcsó köztük.

Mint a gyerek, aki beszabadult a játékboltba, úgy éreztük magunkat az áruházban. Hatalmas, és gyönyörűen berendezett, és egyébként olyan otthonos, mintha épp Budapesten lézengtünk volna két órát. Megvettem életem legszebb ágyneműjét, virágos, halványzöld, szatén, semmi nincs, ami jobban illene a gyönyörű új házunkba. A kerti bútoroknál kicsit leálltunk, olyan olcsó volt egy-egy szék meg az asztalka, hogy nem hagyhattuk ott. Végül azért eléggé kiköltekezve, de nagyon boldogan pakoltunk be az autóba, majd indultunk haza Devonból a jó öreg és kényelmes Cornwallba.

Ahogy kihajtottunk Exeterből, úgy éreztük magunkat, mint ezer éve a vikingek, akik épp hazafelé tartanak a zsákmánnyal, amit a szomszédos területeken kalandozva szereztek.

Mi ugyan nem vérrel fizettünk, de határozottan jó érzés volt a megpakolt autóval hazafelé hajtani.

Erről a szomszédos terület-témáról tudni kell, hogy valami oknál fogva a devoniak és a cornwalliak között némi ellenérzés feszül. Hiába élnek mind a ketten Anglia legdél-nyugatibb csücskében, enyhe lenézés érezhető mindkét oldalról a másik iránt. Ennek az egyik leglátványosabb formája egy sütemény, a scone fogyasztása körül kialakult vita. Ezt az édes pogácsaféleséget hagyományosan eperlekvárral és a mascarponéhoz eléggé hasonlító ízű, de kicsit sűrűbb clotted creammel eszik. De nem mindegy, hogy hogyan.

Ez a hagyományos cornish cream tea, amit délutánonként szolgálnak fel

A vita a sorrenden megy. Hogy amikor megkened a kettévágott scone-t, mit teszel alulra. A vajas-lekváros kenyéren szocializálódott énem azonnal a fehér krémet tette a scone-ra, és a krém tetejére halmozta a lekvárt. Ezzel minden cornwalli tudomására hoztam akarva-akaratlanul is, hogy nem vagyok idevalósi.

A helyiek ugyanis késhegyre menő vitákat tudnak folytatni a dzsem és a krém helyes sorrendjéről. Még autóra való matricát is gyártanak Jam first! felirattal.

Aki cornwalli, már kisgyerekkorától tudja: alulra kell a lekvárt kenni, és csak arra jöhet a finom, tejszín ízű vastag krém. Csak a mások eszik máshogy, például a devoniak.

A dolog egyszer addig fajult, hogy a királynőnek is állást kellett foglalnia a témában, amikor scone-t evett. Mit gondoltok, hogy döntött? Naná, hogy cornwalli módra ette a desszertjét, a dzsem volt alul.

Elképesztően büszkévé téve ezzel az Egyesült Királyság legnyugatibb csücskében élő 500.000 embert.

Ha azt hinnéd, hogy ez a téma csak az öregeket érdekli, nagyot tévedsz. Januárban Exeterben volt egy koncert, amire elment a lányom is. Tele volt devoniakkal a sportcsarnok, hiszen Exeter Devonban található. Még a koncert közben is ez volt a téma, amikor a körülötte csápolók számára kiderült, hogy ő Cornwallból ruccant át a bulira. Húsz éves lelkes zenerajongók azon vitáztak, hogy kinek van igaza, hogyan kell enni a scone-t, hogy eredeti, hogyan finomabb.

Ha engem kérdezel, szinte két külön ételről van szó. Jól tudom, mert sok évig nem érdekeltek a rosszalló pillantások, és ettem, ahogy természetesnek tartottam, alul a krém, felül a lekvár. Nagyon kellemes, finoman, édesen éles ízű volt, nem véletlen, hogy tökre sokszor sütöttünk itthon is. Aztán amikor kiderült, hogy ezentúl nem csak átutazó leszek itt, hanem megpróbálok gyökeret ereszteni, megkóstoltam fordítva. Alul a dzsem, felül a krém. Egy sokkal lágyabb ízű, kevésbé édes, ugyanakkor sokkal krémesebb desszert lett belőle.

Nem tudnám most sem megmondani, hogy melyiket szeretem jobban, de határozottan kifinomultabb étel a cornwalli verzió.

Már a beköltözés napján feltűnt, hogy az üresen álló farmépület falán valamiféle címer van, de annyi dolgunk volt, hogy nem mentem közelebb kideríteni, mi is az pontosan. Néhány napnál tovább azért én sem bírtam a kíváncsiságommal, és átmásztam a lakattal lezárt kapun, hogy jobban szemügyre vehessem azt a 50-60 centi átmérőjű faragott kőcímert a falban. Nem volt valami új, ezt mutatta, hogy a faragás élei már szépen lekerekedtek, de még jól ki lehetett venni a dátumot: 1857.

Ami egyre izgalmasabbá tette a felfedezésemet, az a középen lévő királyi korona volt, majd kis idő múlva arra is rájöttem, hogy a furcsán egymásra faragott betűk, melyek külön leírva a VR és az AP kombinációkat adták, mit is jelentenek: Viktória királynő és Albert herceg monogramjai voltak!

Bevésve egy szürke kőlapba a semmi közepén, egy kétszintes gazdasági épület távoli oldalába! Persze, hogy elkezdtem nyomozni, mindent tudni akartam.

VR és AP, azaz Victoria Regina és Albert Prince

Aki itt él, annak annyira természetes a királyi család közelsége és ezek a relikviák, hogy fel sem kapják rá a fejüket és még kevésbé őrizgetnek emlékeket. Azért néhány dolgot mégis megtudtam: a címer és a kőtábla Viktória királynő uralkodásának 20 éves jubileumára készült, akkor helyezték a falba. Ez a birtok akkor is a királyi család tulajdonában volt, sőt, az elmúlt 700 év folyamán végig. Ugyanebben az évbe adományozott a királynő imádott férjének új címet és akkor született utolsó gyerekük, Beatrice is, tehát az 1857-es év amúgy is elég kiemelt év volt a famíliában.

Nem középületeken, főleg a királyi család magánbirtokán két esetben szoktak emléktáblát elhelyezni abban az időben: ha Viktória királynő és Albert herceg szívesen és sokszor időzött a birtokon, vagy

ha a helyszín jelentős modernizáláson esett át (főként Albert herceg építészettel kapcsolatos érdeklődésének köszönhetően), majd az átadáson a királyi pár maga is megjelent.

A mi farmunk esetében inkább az utóbbiról lehetett szó, bár az eredetileg 6 szobás épület a háborítatlan sokhektáros birtok közepén, 1,5 mérföldre a tengerparttól rövid időre akár királyi szállásként is működhetett. Most tehát, ha odaállok a kőtábla elé, úgy 2-3 méterre, biztos lehetek benne, hogy Viktória királynő apró, de jelentős lábnyomába lépek.

@ourcornishfarmhouse A sunny summer morning in Cornwall #fyp #cornwall #cottage #england #cottagecore #aesthetic #summer #xyzbca #foryou ♬ original sound - ellie (regulus' version)

Cornwall akkori hercege 1857-ben már 16 éves volt (Edvárdként lépett trónra jóval később), és természetesen rendszeresen végigjárták vele a birtokait. Hogy akkor milyen előzményei voltak egy royal látogatásnak, azt nem tudom, de ha a trónörökös mostanság erre tervez jönni, azt onnan lehet sejteni, hogy az amúgy is eléggé rendezett környéken váratlanul extra fűnyírást ütemeznek be. Várjunk csak... Ahogy hallom, most is berreg éppen a fűkasza!

Folytatás jövő héten.


Megosztom
Link másolása