Dévényi Tibor őszintén beszélt súlyos betegségéről és a magányról: „Nekem most is tart a rehabilitációm”
Dévényi Tibor, a legendás lemezlovas novemberi házassági évfordulója minden volt, csak épp önfeledt buli nem. A hangulatot leginkább egy rehabilitációs központ várótermének csendje jellemezte, Tibi bácsi ugyanis épp a testével vívja a legnagyobb harcait.
– nyilatkozta.
A rádiós és felesége, Beáta tizenhat éve vannak együtt, és három éve házasodtak össze, a magánéletüket pedig mindig tudatosan tartották távol a nyilvánosságtól. A mostani csendességnek azonban már sokkal prózaibb okai vannak: Dévényi Tibor visszatérő lábproblémával küzd, a mindennapjait pedig gépi elektromos kezelések és gyógytorna töltik ki.
„Megbarátkoztam vele, hogy a bot már örökké velem marad” – fogalmazott az egykori lemezlovas. Ez pedig a munkájára is rányomja a bélyegét: bár a közönség még mindig hívja, a fellépésekre már nincs ereje.
A fizikai korlátoknál azonban talán még fájdalmasabb a magány, amit az idő múlása hozott. Dévényi Tibor arról beszélt, hogy a baráti köre drasztikusan megfogyatkozott. „Eltűnik szépen lassan az ember mellől a korosztálya, és ez nagyon szomorú. És akik élnek, azok is messzire sodródtak, nincs már idő kényelmes beszélgetésekre, mindenki rohan” – mondta. A telefonbeszélgetések azért még jólesnek neki, Rózsa György például időnként felhívja, hogy a régi szép időkről nosztalgiázzanak.
A legkegyetlenebb csavar a történetben, hogy a lába miatt már a temetésekre sem tud elmenni, hogy végső búcsút vegyen a barátaitól. A gyásznak így egy csendes, otthoni rituálé maradt. „Az zavar a legjobban, hogy éppen a lábam miatt még a temetésekre sem tudok elmenni.
A mindennapokban a legnagyobb támasza a felesége, Bea, aki az állandóságot jelenti az életében.
Via Meglepetés
