Istennek és a megtérésének köszönheti Krisz Rudi gyermeke édesanyját, mégis szakítottak titokban
Az 1990-es években minden tinilány rajongott az igézően kék szemű Krisz Rudiért.
Az énekes még mindig zenével foglalkozik, nincsen olyan mértékben szerepel rivaldafényben, mint régen.
Nemrég Hevesi Tamásnál járt, akivel régóta ismerik egymást, és interjút adott neki.
Krisz Rudi most először ismerte el, hogy már nem él együtt hétéves kislánya, Lea édesanyjával, de a kapcsolatuk harmonikus maradt.
A jó viszony a munkában is megmutatkozik: Lea édesanyja írta például a kilenc évvel ezelőtti, Kimentünk a divatból című slágerének szövegét is. „Ekkor jöttem rá, hogy zseniális író, nagyon jól fogalmaz. Ő olyan sorokat tud írni, amit még nem hallottam vissza soha a magyar poptörténelemben” – dicsérte volt párját Krisz Rudi.
Ahhoz, hogy megértsük a mostani helyzetet, egészen 2012-ig kell visszamennünk az időben, amikor az énekes élete legmélyebb pontjára került. Akkoriban egy hajón zenélt, távol a szeretteitől, amikor rossz híreket kapott.
„Hogy ott vagyok egy hajó alagsorában, a legalsó kabinban, ablak nélkül, a tengerszint alatt méterekkel, és nagyon magam alatt voltam. A párommal is akkor egy nagyon-nagyon nehéz időszakot éltem meg.
A mélypontnál azonban váratlan kapaszkodó érkezett.
Amikor legközelebb kikötöttek, Krisz Rudi Amszterdamban kétségbeesetten keresett valamit, amibe kapaszkodhat. Rózsafüzért vagy keresztet. Miután sehol sem talált, beült egy templomba.
Azon az éjszakán megfordult az élete.
Az énekes bevallotta, valóban voltak nehézségeik a párjával, és ő akarta a szakítást, de a helyzet megfordulásától összetört. Ekkor érkezett a mindent megváltoztató ígéret:
A másnap már egy másik történet kezdete volt. „Felkeltem, tudtam enni, és azt éreztem, hogy biztonságban vagyok. Hogy a Jóisten irányítja az életem, és azóta is a tenyerén hordoz” – mesélte.
Az ígéret valóra vált: „Megtörtént minden: együtt maradunk a párommal, lett egy kislányom tőle, és azóta is szép és könnyű életem van.”
A inspiráló és izgalmas beszélgetést itt láthatjátok: