INSPIRÁLÓ
A Rovatból

Horváth Zsuzsa: Nem untam meg a hazámat, engem Sri Lankára hozott a sorsom

13 évvel ezelőtt Zsuzsának esze ágában sem volt Sri Lankára költözni, az élet mégis válaszút elé állította. Eleinte se odamenni, se ott maradni nem akart, végül annyira megszerette, hogy végleg odaköltözött.

Megosztom
Link másolása

Galle városában már estefelé jár, amikor Zsuzsával beszélgetni kezdek. A háttérben az egzotikus madarak és pávák szokásos esti rikoltozása hallatszik, mielőtt a nap teljesen lemegy és minden elcsendesedik.

- Hogyan jött ez a nem mindennapi ötlet, hogy Sri Lankára költözz?

- A történetem 13 évvel ezelőtt kezdődött, amikor az akkori férjem egy napon azzal az ötlettel állt elő, hogy elmenne Magyarországról, hogy új életet kezdjen Sri Lankán. Nagyon meglepett, mert igaz, hogy sokat utaztunk turistaként Ázsiába,

korábban jártunk már Sri Lankán is, de sosem gondoltam azt, hogy ideköltöznék.

Addig a komfortzónámban éltem, amit szerettem, ezt kellett otthagynom. Messze van Ázsia, de emiatt nem voltak félelmeim, sokkal inkább attól tartottam, hogy mi lesz ott. Amíg ezt eldöntöttem, addig sokat emésztettem magam, míg végül aztán nekivágtunk.

Egy jó hónap múlva megszűnt a hosszú nyaralás varázslatos érzése, jöttek az átlagos hétköznapok, minden sokkal bizonytalanabb lett bennem.

Szerencsémre elkezdtem dolgozni egy hotelben, mint vendégszervező, ezért egyre jobban megismertem és megszerettem az országot. Létrehoztuk a Magyarok Sri Lankán utazási vállalkozásunkat, és abban dolgoztunk.

Sri Lanka fővárosa, Colombo tengerpartja

- Nehéz volt beilleszkedni?

- Sokan vakmerően vágnak bele a kiköltözés kalandjába, én 4-5 év után éreztem azt, hogy ez az otthonom, tehát abszolút megértem, mert nekem is több időbe telt. Előfordul, hogy tőlem kérnek segítséget a kitelepedésben, amit tudok, megteszek. Volt olyan, akinek már minden meg volt szervezve, végül mégis meggondolta magát, és inkább hazament.

Szerintem az a legjobb, ha valaki ad egy próbát magának és eljön három hónapra, csak azután dönteni el, hogy tényleg itt akar-e majd élni.

- Meg kell nézni a környéket, mert előfordulhat, hogy nem jól mérjük fel a helyzetet és önmagunkat sem ismerjük eléggé. Nekem sem volt zökkenőmentes, többször haza is mentünk kisebb-nagyobb megszakításokkal, mert mindig történt valami, mint például a covid. A családom végül Európa mellett döntött, de nekem valami mégis azt súgta, hogy maradjak, ezért elkezdtem megalapozni az életemet egyedül. Jól tettem, hogy hittem benne, mert végül igazam lett.

- Milyenek az ottani emberek?

- Nagyon közvetlenek a helyiek, nem titkolóznak, nyugodtan le lehet szólítani bárkit az utcán, és ha van idejük, bármennyit szívesen mesélnek az országról. Nagyon sokszor leültem már idegenek mellé az után és csak kérdezősködtem, róluk, a szokásokról.

Sri Lankáról először a szabadság jut eszembe és az, hogy az itt élők nagyon tisztelik egymást.

Minden szavukban, minden tettükben egyszerűen kedvesek. Nemcsak mutatják, hanem tényleg törődnek egymással, nem tesznek semmit rosszindulatból a másikkal. Emiatt úgy érzem, nagyon egyszerű és tiszta itt az élet. Emlékszem, amikor megérkeztem, olyan érzésem támadt mintha a gyerekkoromba érkeztem volna vissza a 70-es évekbe. Rájöttem, hogy nagyon könnyű itt lenni, ha valamit hazavihetnék, az mindenképpen az emberek egymáshoz való kedves hozzáállása lenne.

Az emberek nagyon segítőkészek. Bármit kérek, ha nem beszélnek angolul, kézzel-lábbal elmagyarázzuk egymásnak. Igazából ide nem nagyon kell beilleszkedni, mert annyira természetes nekik, hogy mások is élnek velük rajtuk kívül, hiszen gyarmati ország volt sok évszázadon keresztül. Nagyon szívesen osztják meg a dolgaikat és a hagyományaikat, elmagyarázzák, hogy mi miért van, ha az utcán megállok és megnézek valamit, rögtön hárman odaugranak. Elmondjam, hogy mi ez? – kérdezik kedvesen, így nem is kell kutakodnom.

Sri Lanka mindenkit elvarázsol

- Milyen Sri Lanka természeti környezete?

- Sri Lanka misztikus világa tele van természeti csodákkal, amelyek a világörökség részét képezik. A sziget szinte minden szeglete zöld, hihetetlenül jó a klímája, az év nagy részében süt a nap és 30-32 fok van általában napközben. A magas páratartalomnak köszönhetően mindent benőnek a növények. Engem ez is megbabonázott. Ennek a rengeteg zöldnek hihetetlen a rezgése.

A helyiek minden növényt védenek, semmit nem irtanak ki, átültetik a fákat is, ha éppen egy építkezés útjában áll.

Magyarországnál kisebb Sri Lanka, 400 kilométer hosszú és 200 kilométer széles, de az utazás sok ideig tarthat, mert a különös szabályok miatt lassú a közlekedés. 22 millió ember él itt, érdekes, mert nem tűnik zsúfoltnak egyáltalán. Annyira változatos, mintha 10 helyen lennénk egyszerre, ezért érdemes mindenhol megállni. Egyik része mintha Afrika lenne, a másik már Balira vagy éppen Svájcra emlékeztet. A hegyekben fenyőerdők vannak, ott kell a kabát, esik az eső. Az óceánpart óriás teknősökkel és a kék hullámaival, míg a városok történelmi látványosságaikkal mind önmagukért beszélnek. Ma már nem is értem miért nem akartam ide jönni.

- Veszélyes állatok is élnek ott?

- Sri Lankán 11 nemzeti park van, amiben több mint 7000 elefánt él, minden turista kíváncsi ezekre a csodálatos lényekre. Természetes életközegükben élnek, de időnként kiszöknek a közeli falvakba is, ami egyáltalán nem mulatságos, mert erőszakosak is tudnak lenni. Vigyázni kell velük, mert

a vadon élő elefántokat nem szabad megközelíteni. Ha nem zavarják nem bánt, de ha kicsinye van, még a dzsippet is képes felborítani.
70000 elefánt él Sri Lankán

Én is voltam már ilyen veszélyben, amikor közel ment az autónk az elefánthoz. Nagyon hirtelen és gyorsan tud megiramodni, ezért a kocsival tolatva kellett menekülni. Az elefánt csak elzavarni akart minket a területéről, de ez nagyon ijesztő. Ám Sri Lankán az állatokkal együtt élünk, legutóbb egy kobrát ráztam ki a ponyváról. A varánusz is mérgező, ha a farkával megcsap, az örökké benne marad a véráramban. Nagy pitonok is előfordulnak a kertben, de nem félek, csak óvatosnak kell lenni velük, itt ez természetes, ezzel együtt kell élni.

- Milyen otthonra leltél ott?

- Nagyon más, mint Magyarországon, mert 100 méterre bérelek az óceánparttól egy első emeleti apartmant, aminek a teraszáról körbe látom a hatalmas vizet, ami tényleg egy lépésnyire van tőlem. A munkám miatt valójában alig vagyok itthon, mert folyton utazom mindenfelé a szigeten a vendégeimmel. Szerencsére az alsó szinten laknak a háziak, akikkel nagyon jól összebarátkoztam, befogadtak.

Folyton pezseg az élet és minket nőket a főzés hozott össze, mert az itteniek is nagyon szeretnek enni.

Átálltam a helyi konyhára és mivel vegán vagyok, ez itt sokkal könnyebb. Gyakran főzök együtt a szomszédokkal, hogy tanuljak tőlük. Olyankor minden nő a konyhában van, a nagymama, az unokahúgok az anyuka, mindenki együtt. Főzés közben megvitatják, miből mennyi kerüljön az ételbe, minden lépést megbeszélnek. Egyébként naponta háromszor készítenek friss ételeket, szóval szinte egész nap főznek. Nagyon finomat, hasonlatos a magyar ízekhez, jó fűszeres, sok hagymával, és sok a csípős. Sok a rizs és a curry, sokan vegetáriánusok.

- Milyen nyelven értitek meg egymást?

- Angolul szoktunk beszélni, de valamennyit beszélek én is szingalézül, bár nem annyit, hogy ez folyamatos legyen, ebben még fel kell zárkóznom. Sok mindent megértek, nem annyira nehéz nyelv, mert alig van nyelvtana.

- Sri Lanka megváltoztatott?

- Emlékszem, milyen nehezen akartam befogadni ezt az élményt, azt hogy itt vagyok, de most már látom, hogy nagyon kellett ez nekem. A sri lankai emberek egyszerűen és békésen élnek, semmit nem bonyolítanak túl: igazi szeretetben vannak, ami nagyon erőteljes.

Itt ritkák a súlyos betegségek, mint a rák, vagy a stressz, mert nincs az az energia, ami okozza.

Ők sokkal csendesebbek és nyugodtabbak, sosem emelnék fel a hangjukat. A gyerekek úgy nőnek fel, hogy csupa kedvességet és szeretet kapnak, soha egy rossz szót, csak türelmet akkor is, ha rosszalkodnak. Sok új tapasztalatot szereztem, egyértelműen jobban tudom kezelni a problémákat.

Elkezdtem foglalkozni a fűszerekkel is, amit a főzésen kívül gyógyításra is használnak. Itt terem az igazi fahéj, a ceyloni tea, a kurkuma, a kardamom, a szegfűszeg, a bors. Mindennek sokkal intenzívebb az íze. Ma már az életemben jóval kevesebbet stresszelek, ezt megtanultam itt. Igyekszem mindent nyugodtan várni, de ha jön egy jó lehetőség azt biztosan elcsípem.

Sri Lanka kicsi ország, de rengeteg a látnivaló

- Hogyan élnek a családok?

- A régi időkből megmaradt, hogy a generációk együtt élnek, mert régen sem volt külső támogatás és most sincs. Nincs gyes, nincs nyugdíj, csak a köztisztviselőknek, és közalkalmazottaknak, de mivel a legtöbben nem ott dolgoznak, ezért keveseknek jár.

A szülőkről gondoskodni kell, ezt nem a törvény írja elő, hanem a természet. És természetes módon gondoskodnak is a szülőről, a gyerekről, a testvérről, ha nem megy férjhez például.

Még a távoli rokonokról is, akinek nincsen családja. Ezért nagyon kevés a koldus az országban, mert itt a család az első. Az, hogy valakinek ne legyen gyereke, az szerencsétlenségnek számít. Itt ez olyan, mintha az ő élete megszűnne, mert nem viheti tovább a gyerek. Mindenki együtt él, de a városokban a fiatalok már gyakran külön költöznek a családtól. Itt is, ahol élek, minden generáció együtt lakik: anyuka, gyerekek, szülők, vejek. Munkamegosztás van, mindig van valaki, aki dolgozik és hazahoz annyi pénzt, hogy az elég legyen. Mivel nincsen szociális háló, gondoskodnak magukról az emberek.

- Tényleg ennyire nyugodt az élet?

- A legfurcsább eleinte az volt nekem, hogy ha felemeltem a hangom, szinte belefehérednek az itteniek. Láttam a szemükben, hogy valami nem stimmel. Viszont nem csak a félelmet láttam, hanem azt az ijedtséget is, hogy úristen mi történt veled? Ők nem úgy érzékelik a dühöt, náluk ez nem úgy megy, mint nálunk. Nem térnek ki a középpontjukból, a belső egyensúlyukból, nem szélsőségesek, legalábbis az átlagemberre ez a jellemző.

Mindenki nyugodt, egyszerűen nincs bennük harag, és mivel a gyerekeket is így nevelik ez nincs is benne a kultúrájukban.

Védelmezik a gyermekeiket, nagyon támogatóak a családban, és nagy bizalommal vannak másokhoz is. Az sem zavarja őket, ha ma nem tudsz fizetni valamiért a kisközértben, tudják, hogy majd megadod, de az is előfordul, hogy többet ad vissza a boltos, ha nincs kisebb pénze.

Nagyon szeretetteljesek és szeretnek adni, ha valami jót teszel valakivel, akkor mindenképpen viszonozni fogja, nem sokat gondolnak a holnapra.

Ők abszolút a mának élnek. Persze ennek vannak hátrányai is.

Mivel a holnapra nem gondolnak, ez például a munkaszervezésben szokott gondot okozni, mert nem mindig jön össze az ütemezés. Mindenre igent mondanak, mert nem akarnak megbántani, vagy nemet mondani. Erre figyelni kell, ha intézek valamit.

Zsuzsa szerint, az egész sziget csodálatos nyugalmat áraszt

- Milyen amikor valaki először érkezik oda?

- Egy európai elsőre valószínűleg azt mondaná, hogy ez egy szegény ország, de szerintem nem így van. Ez egy nagyon jó képességekkel megáldott ország, egyébként lehet, hogy szegényebbek itt az emberek, de elégedettek azzal, amijük van. Azt szoktam mondani: ez India-light. Az ország nagy része Buddhista-filozófiát vall, mégis, itt tesznek az emberek azért, hogy legyen étel az asztalukon.

- Milyen az orvosi ellátás?

- Szerintem a betegellátással itt minden teljesen rendben van. Nagyon jó minőségű magánorvosi rendszer működik Sri Lankán és alapvetően jól értenek mindenhez az orvosok. Nagyon gyorsan és olcsón ellátják az embereket, és minden városban több magánkórház van, ahová be lehet menni, ha valami egészségügyi gondunk akadna.

- Spirituális útkeresőkkel is találkozol?

- Nekem is sokféle az érdeklődésem, már gyerekkoromban is érdekeltek a misztikus dolgok. Sri Lankán elkezdtem saját magam önfejlesztését, és a szellemi út, amin járok, azt is eredményezi, hogy nem tudom kihagyni a munkámból sem. Érdekes, hogy több olyan utas jön, akinek szintén igénye van erre.

Nagyon jó beszélgetéseket is folytatunk ezalatt a pár nap alatt, amíg együtt vagyunk.

Nagyon gyakori, hogy tele voltak kérdéssel amikor ideérkeztek, de itt egy másik szemszögből láttak rá a dolgaikra. Ebben Sri Lanka nagyon sokat segít, ezzel én is tisztában vagyok. Itt van erre lehetőség, hogy magaddal foglalkoz, hogy kissé kitisztuljanak a dolgaid.

- Hiányzik otthonról valami?

- Nincs semmi, ami most eszem bejutna, hogy tényleg hiányozna. Egyedül talán az, hogy a lányomék Ausztriában élnek, de igyekszünk gyakran látogatni egymást. Annak ellenére, hogy nem élek otthon, az egyik legbüszkébb dolog az életemben, és a legnagyobb pozitívum, amiért hálás vagyok, hogy magyarnak születtem.

Nem untam meg a hazámat, engem idehozott a sorsom, de a mostani életemet nem adnám fel, hogy otthon lehessek.

Szeretek haza menni, szeretem érezni a magyar földet, de nem érzek hiányt. Egyáltanán nem bántam meg, hogy ideköltöztem, mert bár otthon is jól voltam, az itteni munkámban is hihetetlenül jó visszajelzéseket kapok. Fantasztikus energiák vannak itt, a helyiek és maga az ország miatt is. Akik idejönnek ellazulnak, mert mindenkit elvarázsol a sok gyönyörű dolog. Hálás vagyok ezért, így ezt nem is nevezem munkának. Ma már furcsállom, hogy eleinte nem akartam itt maradni, de most már Sri Lanka lett az otthonom.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Vilmos herceg bérlője vagyok - alig hittem a szememnek: levelet kaptam a Buckingham palotából!
Két levél is érkezett, és az egyik nagyobb meglepetés volt, mint a másik. De szó lesz a csintalan piskie-kről is.

Megosztom
Link másolása

Kezdjük a legizgalmasabb résszel. A házam bérleti szerződésében ez szerepel: az ön landlordjának neve His Royal Highness The Prince William Arthur Philip Louis Prince of Wales, Duke of Cornwall, Rothesay and Cambridge, Earl of Carrick and Strathearn, Baron of Renfrew, Baron Carrickfergus, Lord of the Isles, Prince and Great Steward of Scotland.

Azaz Ő királyi fensége Vilmos Artúr Fülöp Lajos herceg, walesi herceg, Cornwall, Rothesay és Cambridge hercege, Carrick és Strathearn grófja, Carrickfergus és Renfrew bárója, Isles ura, Skócia hercege és Great Stewardja.

Igen, ő Vilmos herceg, a brit trónörökös.

Hogy kerültem ebbe a házba? Milyen az élet a királyi család birtokán? Egy olyan 200 éves farmházban, aminek nem címe, hanem neve van? Elmesélem.

Egy nagyon váratlan levél a Buckingham palotából

Errefelé szombatonként is jár a postás, szép piros autóval, mert kicsit félreeső helyen áll a házunk. A mi postásunk egy nagyon szép, csokibarnára sült mosolygós lány, aki mindig rövidnadrágban jár, mintha sosem lenne tél. De most is az van, sőt, mindjárt karácsony. Amikor a strandon futunk össze vele, a két kutyája és a mi Mollink jót játszik egymással, ha itt az úton sétálunk amikor jön, már messziről integet, és ha van levelünk, oda is adja. Most szombaton azonban különleges küldeményt hozott. Fent dolgoztam, amikor a lányom szólt, hogy levele érkezett a kutyusunknak. Azt hittem, rosszul hallok, de másodszor is ezt kiáltotta, amikor visszakérdeztem. Oké, akkor szünetet tartok, mert ezt látnom kell.

A borítékra tényleg az volt írva a címzett neve helyére, hogy Molly. Meg a címünk. És a postáslány gond nélkül kihozta. A kutyának. A levelet.

Először azt hittem, talán az állatorvos írt valami miatt, emlékeztető egy vizsgálatra, vagy ilyesmi. De nem volt rajta feladó, az állatorvos biztos tett volna oda valami pecsétet - gondoltam. Izgatottan bontottam ki a borítékot, mégis nagy dolog ez: soha nem kapott még levelet a kutyusunk. Egy karácsonyi képeslap bújt meg benne, és amikor elolvastuk, eléggé meghatódtunk. Szomszédunk, (vagyis az ex szomszédunk), küldött üdvözlőlapot az egész családnak, és azt a viccet találta ki, hogy a kutya nevére küldi. Megható volt a figyelmessége, a kedvessége és a tréfája is.

Ekkor adta oda a lányom a másik borítékot.

A másik borítékon egyből látszott, hogy nem hétköznapi küldemény. Vastag volt, nehéz, drága papírból, a tetején pedig néhány bélyegző, ami láttán elfelejtettem levegőt venni is.

A Buckingham palotából küldték, ott feszített rajta III. Károly király saját címere!

Annak ellenére, hogy nagyon izgatott lettem, nem tudtam mire vélni a levelet. A király ír nekem? Miért?

Károly király címere és a palota pecsétje

Magamhoz képest elég sokáig húztam az időt, mielőtt felbontottam volna a küldeményt. Valahogy jól esett hosszan elidőzni a pillanatban, kezemben egy nagyon váratlan levéllel, amiben bármi lehetett. El is játszottam a gondolattal, hogy mi mindenről értesíthetnek a palotából, bár esélye egyik verziónak sem volt, mert amióta itt élek, semmit nem tettem a birodalomért - csak élveztem amit nyújtott. Az időhúzás mestereként megkerestem a legjobb ollómat, hogy nehogy sérüljön a boríték vagy a tartalma amikor kinyitom, aztán nekiláttam.

Szép óvatosan vágtam fel. A nyitott levélre még ekkor sem csaptam le, kihúztam félig a tartalmát, és csak néztem, tovább élvezve a pillanatot.

Bolondság, nem? Mégis jó volt.

Amikor végül kivettem az üzenetet, akkor lepődtem meg igazán. Nem Károly egyik beosztottja írt valami okból, a kemény papír hátlapján két díszes dombornyomott, ezüstözött betű díszelgett, koronával a tetején. Egy W és egy C.

Két díszes dombornyomott betű

Kinyitva a képeslapot, Vilmos herceg és családja mosolygott rám a jobb oldalon, boldogan összeölelkezve, ahogy a nyár végi videójukban is láthattuk őket. „Nagyon boldog karácsonyt és új évet kívánok” - állt szép nyomott betűkkel a bal oldalon,

a szöveget pedig fekete tollal, kézzel maga Vilmos herceg írta alá - annyit, hogy Vilmos, vagy mit is beszélek: William. Csak így egyszerűen. William.

A családi kép nem valami nagytételben nyomott képeslap volt. Szép olívzöld keretbe egy valódi fotó volt beragasztva. Szinte láttam magam előtt, ahogy Vilmos elmegy a helyi fényképlaborba, ahol analóg filmekkel is foglalkoznak, odaadja a 36-os filmtekercset és megszólal: „A 14-es kockából kérek 50 darabot szép fotópapírra nagyítva” - mondhatta.

„Akkor mennyiségi kedvezményt is tudok adni Felségednek” - felelte az eladó, és már számolta is, hogy: „ez így 50 font lesz.”

„És mikor lesz kész, kérem?” - kérdezhette erre Vilmos. - „Három nap?” Egy gyorsfejszámolással nyugtázta, hogy még meg fogjuk kapni az ünnepek előtt az üdvözletét. „Végül is az még belefér” - mondta.

Amikor hazavitte a képeket, együtt örült az egész család, és senkinek nem volt baja azzal, hogy épp furán nézett volna, miközben a többiek tökéletesek.

Talán Vilmos látta úgy egyedül, hogy egy kicsit hunyorít, miközben Katalin és a gyerekek olyan nagyon cukik, de hát úgy volt vele, hogy őmiatta nem kell másik képet keresni, jó ez így.

A lényeg, hogy a többiek mennyire boldogok - a képen is, meg itt most a Windsor kastély kis lakásában mellette ülve is. Lajoska különösen elégedett volt magával a fotón, hozta a huncut formáját, ahogy megszokták tőle. Katalin karcsún és boldogan ölelte két idősebb gyerekét, Györgyöt és Saroltát, őt viszont Vilmos tartotta a karjai közt, ahogy most is, a kép ellenőrzésekor.

„Nagyon boldog karácsonyt és új évet kívánok: William

Amikor kiválasztották a legjobban sikerült nagyítást, akkor jött a lényeg.

Vilmos tudta, mire van még szükség: „Elkérhetem az iskolai UHU ragasztódat, kislányom?” - fordult Saroltához, és a hercegnő már hozta is a sárga stiftet. Szépen bekenték a kép hátulját, majd Katalin pontosan a megfelelő helyre illesztette azt, az olívzöld színű keret közepére. Sarolta a helyén tartotta néhány percig, amíg megszáradt a ragasztó.

Képzeletemben ekkor György megszólalt: „Apa, kölcsönadhatom a kedvenc fekete tűfilcemet, hogy odaírhasd a nevedet a karácsonyi üdvözlet alá, ha akarod”.

Vilmos boldogan elfogadta a segítséget, gondosan odaírta a lapra hogy William, majd együtt betették a borítékba és Lajoska leragasztotta azt.

A többit már az alkalmazottak elvégezték: a postázóba vitték, ott szépen betették egy gépbe, ami rányomta, hogy Buckingham palota, meg a király címerét, elvégre ennyit lehet potyázni egy trónörökösnek, az uralkodónak nem fog feltűnni, hogy kimegy egy plusz levél Vilmos herceg bérlőjének, Károly egyéb küldeményeivel együtt. Eddig a mese.

Az meg már a hihetetlen valóság, hogy Vilmos herceg karácsonyi üdvözlete főhelyre került a lakásban, a nappaliban a könyvespolcról néz rám vissza az egész családjával együtt.

Lajoska, Vilmos, Katalin, Sarolta és György, ilyen sorrendben mosolyognak rám - és én csak ülök a kanapén, a karácsonyfa színes fényei világítanak, és visszanevetek rájuk.

Ez már a hihetetlen valóság :)

Hogy azt mondtam, karácsonyfa?

Az első itt töltött karácsonykor meglepődtem, hogy már november végén álltak a fák a lakásokban, nem is engedtem a kísértésnek, és csak Szenteste tettük be a miénket, amit előző nap vettünk, mondjuk azt nem állítanám, hogy válogattunk a fák közt, de ahhoz képest, hogy a maradékból hoztunk, egész kis szépség lett.

A következő itt töltött ünnep már ebben a farmházban ért, igen, Mikulás után mi is felállítottuk a fenyőt, és egészen különleges volt úgy nekimenni az év végének, hogy nem tetézi a Szenteste kapkodó feszültségét az, hogy a karácsonyfát is be kell még faragni, és feldíszíteni.

Idén már rutinosan vettük meg a szokott helyen, a fenyő olyan friss volt, hogy az egész háznak citrusos-gyanta illata lett, és szintén könnyed rutinnal állítottuk fel.

Ha nem lenne illatos, egyértelműen azt mondanám, hogy ez műfenyő, olyan szép és formás. Hozzá kell tenni, hogy jól láthatóan formára is van nyírva, ami eléggé meglepett a magyar fenyőviszonyokhoz képest.

Otthon a jólesően szabálytalan fákat lehet forgatni, hogy melyik fele adja kevésbé bután ki magát, itt erre nincs szükség. Talán csak egy kis hazai vas fenyőtalpra lenne, de helyette műanyag vödörszerű tartóval küzdöttünk eddig. Most, a harmadik karácsonyra azt hittem, már kiismertük ezt az eszközt, és nagyon büszkén gyönyörködtünk a frissen beállított és feldíszített fában.

Molli bentről gyönyörködött, mi kintről

Majd amikor éjjel egy nagyon szokatlan és furcsán pattogó robajra riadtunk, igazából már tudtam, hogy a fenyőnk az. Elájult - mondhatnánk, de valójában eldőlt, mint a zsák - a gond csak az volt, hogy a talpába töltött 5 liter víz is kiborult, szétáztatva a szőnyeget, meg a padlót. Nem rossz program ezt feltakarítani késő este, de a lányom a takarítás után még a fát is feldíszítette újra, hiába mondtam, hogy ráér reggelig. Csodás lett, talán még szebb, mint elsőre.

Ha félretesszük azt a magyarázatot, hogy a fát nem elég gondosan helyeztük be a talpba, csak az marad, hogy a környéken lakó piskie-k megörültek neki, és addig táncoltak körülötte, amíg az a nagy forgatagban elszédült és eldőlt.

Hogy kik a piskie-k? Ők itt Cornwallban valami olyasmik, mint máshol a tündérek. De inkább csak tündér-szerű lények, akik a lapvidéken, mezőkön laknak, kőkörök körül táncolnak, és néha megtréfálják és félrevezetik az utazókat. Meg szokták látogatni a házakat is, régen a helyi emberek nem csak számon tartották, de fel is jegyezték, hogy mikor és milyen találkozásban volt részük. A mi szeszélyes piskie-jeink megtehették ugyan, hogy éjjel titokban kitakarították a házat, rendbe szedték a konyhát, megjavították a szerszámokat, vagy akár szőttek is egy kicsit, de

ha épp csintalan kedvükben voltak, összekuszálták a fonalakat, eldugták a házban a fontosabb tárgyakat, vagy kiborították a liszteszsákot (értitek már, miért gondoltam rájuk a fenyőfa kapcsán, ugye?).

Szóval vegyük úgy, hogy itt jártak a piskie-k, és ez - akárcsak Vilmos üdvözlete - ritka és különleges alkalomnak számít még errefelé is. A kis tündér-félék évezredeken át tartó jelenléte a XIX. század elejére megritkult, egyre kevesebb alkalommal találkoznak velük az emberek. Samuel Drew 1824-es Cornwall története című könyvében ezt írta: „A piskie-k kora, akárcsak a lovagkor, lejárt. Manapság talán alig van olyan ház, amelyet meglátogatnának. Még azok a mezők és keskeny ösvények is, amelyeket egykor oly gyakran felkerestek, szinte teljesen elhagyatottnak tűnnek. Elbűvölő zenéjüket is ritkán hallani már.”

Boldog karácsonyt mindenkinek!


Megosztom
Link másolása

INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Vilmos herceg bérlője vagyok - ekkora vihart még nem láttam, nálunk még van áram, de a szomszédos településen már nincs
A viharszezon itt télen tombol, és ezen a hétvégén a ház és az elemek komolyan megküzdenek egymással. Üvöltő szelek Jacob Elordi nélkül.

Megosztom
Link másolása

Kezdjük a legizgalmasabb résszel. A házam bérleti szerződésében ez szerepel: az ön landlordjának neve His Royal Highness The Prince William Arthur Philip Louis Prince of Wales, Duke of Cornwall, Rothesay and Cambridge, Earl of Carrick and Strathearn, Baron of Renfrew, Baron Carrickfergus, Lord of the Isles, Prince and Great Steward of Scotland.

Azaz Ő királyi fensége Vilmos Artúr Fülöp Lajos herceg, walesi herceg, Cornwall, Rothesay és Cambridge hercege, Carrick és Strathearn grófja, Carrickfergus és Renfrew bárója, Isles ura, Skócia hercege és Great Stewardja.

Igen, ő Vilmos herceg, a brit trónörökös.

Hogy kerültem ebbe a házba? Milyen az élet a királyi család birtokán? Egy olyan 200 éves farmházban, aminek nem címe, hanem neve van? Elmesélem.

Üvöltő szelek és tajtékos napok Cornwallban

A viharunk neve Darragh és pénteken érkezett, mintha csak leugrott volna Cornwallba egy hosszú hétvégére. Izmos fickó, és kitartó, már második napja rázza a házat szakadatlanul. A 90 centis falak nem sokat foglalkoznak vele, de a kéményeken befütyül a szél, az ablakon befúj, és ha az eső is megeredne, még be is nyomná a vizet - de szerencsére esőből mi itt a déli csücsökben nem kapunk, az a walesieknek jutott.

Oké, most, hogy leültem a padlóra, módosítok: a 200 éves falak érezhetően nem reagálnak a szélre,

az emeleten a padló mégis diszkréten meg-megremeg egy-egy nagyobb széllökés közben. Remeg a laptop képernyője is, és nagyokat kattan-koppan a kémény belső falában valami.

A tető jól bírja, de elég zajos az élet most ebben a csodás György-korabeli farmházban. És a zaj nem tőlünk, emberektől ered. Az ablaktáblák rázkódnak a keretükben, ha nem akarsz megőrülni, mindenféle papírfecnikkel ékeled ki a felhúzható táblákat, így csak a beáramló levegőnek adsz több helyet, a zörgésnek nem. A házban - és gyanítom, ez Angliában nem egyedi - a gipszkartonnal borított belső falakon szellőzőket helyeztek el, ezeket, ha nem is tetszenek, nem szabad eltakarni, mert nem és kész. A mieink most szépen dúdolgatnak, hol magasabb hangon, hol átváltanak egészen mély bömbölésbe, mert a viharos szél alaposan átmossa a járataikat.

Nálunk még van áram, de a tőlünk 5 kilométerre lévő szomszédos településen már nincs.

Sokezer háztartás maradt áram nélkül a megyében, a legtöbb esetben fák dőltek a vezetékekre, de ami fura, a szolgáltató azt ígéri, két-három óra múlva már vissza is kapcsolja őket. Nem lennék a szerelőik helyében.

A közeli városban tényleg katasztrófahelyzet van. Téglakerítéseket döntött ki a vihar, házak tetejét ragadta el és vitte magával, majd szórta szét mindenfelé. Darragh egyik legnagyobb fogása azonban egy nagymotor, amit felkapott, és arrébb ledobott az útra. De nem jár a vonat sem, hiszen a síneken is fák hevernek, és hát a repülőkről már ne is beszéljünk. Hét vége van és Advent, de az adventi vásárokat és minden egyéb programot is töröltek. Szerencsére az én kedvencem, a Dickens éj csak a jövő héten lesz, kedvemre kiborzonghatom majd magam a sok jelmezes figura közt az éjszakai kisvárosban.

A motorkerékpárt és a kukákat a járólappal együtt is arrébb tette Darragh

Most látszik csak igazán, hogy miért nőnek ferdén a fák Cornwallban. Ezek az őrült viharok mindig észak-nyugat felől érkeznek, és már egész kiskoruktól irányba állítják a fák törzsét. És az is értelmet nyert, hogy miért van annyi mélyút errefelé, miközben olyan gyönyörű a táj, hogy direkt sajnálod, hogy eltakarják előled a kőfalak és lombok autózás közben.

 

Egy átlagos út két város közt - keskeny és mély, persze ez a kép nyáron készült

A meteorológiai szolgálat borostyán riasztást adott ki, az már csak egy fokozattal van az életveszélyes vörös alatt.

De azért most ez is hoz átlagban 80-100 km/órás szelet, 150 km/órás lökésekkel feljavítva.

A felhőkön átdereng a nap fénye, és hiába vagyunk 3 kilométerre a tengertől, az ablakaink már vastagon tajtékosak, mert a szél vígan viszi magával tovább azt, amit az óceán felszínén felkapott. Ha tajték van ott, hát a tajték jön vele. Mások rosszabbul jártak, egyiküknek trambulin akadt a kéményébe a szomszédságban, a másikuknak a kőkerítését döntötte le a vihar.

Mellettünk, a mezőn lakó szarvasmarhákat azonban nem hozzák ki a sodrukból sem a tajtékos napok, sem az üvöltő szelek, sem a trambulin, sem a vihar,

egykedvűen rágják a hullámzó füvet, és nyomát sem látni rajtuk annak, hogy zavarná őket ez a Darragh nevű időjárási képződmény.

 

Próbáld lefotózni a szelet

Reggel gyorsan bedobtam a mosógépbe egy nagy plédet, igazán nem gondoltam végig, hogy a teregetés ma macerás lehet. Amikor elkészült, kimentem vele - ahogy szoktam - a kertbe, hogy kiterítsem. Aztán megpróbáltam rátenni a kötélre - ahogy szoktam -, de kiderült, hogy mennyire alulbecsültem a szél erejét. Végül kíváncsiságból kb. 4-5 percig hagytam, hogy a vihar rángassa és tépje, miközben tartottam az egyik felét. Amikor behoztam, a műszálas takaró a frissen, napon szárított ruha illatát árasztva száraz volt. Ilyen szupergyors szárítógépem még nem volt soha.

Bár reggel óta azt nézegettem, ahogy a ház mellett vezető ösvényen vidáman sétáltatják a kutyáikat a cornish emberek, én, aki más égövön nőttem fel, úgy terveztem, hogy ki sem teszem a lábam ma a házból, mégis csak azt kérték a hatóságok, hogy mindenki vigyázzon magára. Csakhogy hiába tervezek, ha a kutya hirtelen nincs jól, és el kell vinni az állatorvoshoz. Úgyhogy mégis felvettem a kapucnis kabátomat, hogy beüljünk a kocsiba, és elguruljunk a dokihoz.

Már az autó megközelítése is komoly ügyességet igényelt, akkorákat lökött rajtam közben a szél, hogy alig tudtam irányítani, merre menjek,

pedig mi egy nagyjából szélvédett völgyben lakunk. Végül sikerült beülni, és ugyan durván taszigálta a kocsit a vihar, azért elindultunk. Az utak üresek, mint otthon karácsony szenteste, néhány kíváncsian sétáló gyereken kívül alig volt élő ember a házak közt. De amikor megálltunk, szinte alányúlt az autónak egy újabb hirtelen széllökés, rángatta, emelgette, szerencsére nem kapta fel, mint a fent említett nagymotort, vagy épp ennek az étteremnek a tetejét:

A túra végén egész felbátorodva értünk haza a lányommal: miért ne próbálnánk ki mi is a sétát ezen a kivételesen száraz decemberi napon? Hát, a kapuig azért eljutottunk. Ott

szembekaptunk egy akkora lökést, hogy még lélegzetet se sikerült venni közben, a szél bömbölésétől egymást sem hallottuk, a kutya meg otthagyott minket és visszamenekült a ház ajtaja elé, ott reszketett, és nézett ránk értetlenül, hogy ez most komoly?

Jelnek vettem, úgyhogy még várunk a sétával egy kicsit.

Azt mondják, az állatok megérzik a vihar közeledtét. Talán emiatt falták fel egy nap alatt a madarak a madáretető teljes tartalmát (ami azért máskor néhány napig kitart).

Vagy emiatt menekült fedett helyre az a valami, ami két napja a frászt hozta rám a konyhában.

Egyedül voltam otthon, és épp főztem. Nem hangos dolog az ilyesmi, néha kifut a víz a villanytűzhelyre, az szapora pattogó hangot szokott adni.

Na, megint nem figyeltem - gondoltam, amikor meghallottam a fura hangot nagyjából a tűzhely irányából. Odamentem, de ott semmi nem futott ki.

Mindenesetre fura - morfondíroztam, és eszembe jutott jóindulatú szellem-lakótársunk.- Ezek szerint ő viccelődik velem.

Csakhogy a csendben megint meghallottam. Már inkább a tűzhely melletti falból érkezett a hang, mocorgás, matatás, majd váratlanul a fejem fölött mozdult meg, pedig a kétszintes ház földszintjén voltam. Szóval a dolog az álmennyezetben szaladgált kitartóan oda és vissza. Nem lettem nyugodt tőle. Hol csend volt, hol újra kezdte, csak figyeltem, ahogy lassan felderítette a fejem fölötti világot. Tegnap estére átjutott a nappali fölötti plafonba, ott talán még hangosabb és ijesztőbb a matatása.

Már nem apró lábacskákat hallottam, ahogy szaladgál, most recsegett a plafon, egészen kísérteties hangokat adott ki a ház.

Egyébként abban bízom, hogy csak a vihar elől cuccolt be valami olyan nyíláson, amit nem látok kívül a falakon sehol, és nem arra készül, hogy itt húzza ki a telet, és közben felnevel néhány alomnyi utódot. Mert akkor mégis megeshet, amitől egész este, mindkét este féltem: hogy átrágja magát a plafonon, és egyszer csak váratlanul előttem terem, bármilyen állat is legyen - én meg csak bámulok rá, kővé válva.


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Koltai Róbert: „Volt olyan jelenetem, ahol kerítésre kellett felmásznom, na az már nem volt egyszerű”
A 81. születésnapja előtt beszélgettünk annak apropóján, hogy egy Los Angeles-i filmfesztiválon a legjobb férfi alakítás díját kapta nemrégiben, és arról is szó volt, lenne-e ma Illetékes Elvtárs.

Megosztom
Link másolása

Koltai Róberttel két fellépése között sikerült beszélgetni. A népszerű színész elárulta, annyira elfoglalt, hogy közelgő 81. születésnapján is premierje lesz. Az interjú elején mindjárt zavarba is hoztuk a művészt, amikor szemtől szembe színész legendának neveztük, helyre is tett bennünket azonnal:

- Nem szeretem, ha színész legandának neveznek. Ez egy nagyon túlzó kifejezés, nem gondolom, hogy legenda lennék. Abszolút nem vonultam vissza, fellépek színházakban, filmet forgattam, boldogan elvállalok mindenféle felkérést, szinte naponta találkozom a közönséggel. Éppen tegnap is volt egy sikeres, szép estünk Komárnoban. A párommal, Gaál Ildikó rendezővel járunk mindenfelé, megyünk amerre meghívnak, nagyon sűrűek a napjaink.

- Ön fantasztikus kondiban van, hogyan tudja fitten tartani magát?

- A lehetőség szerinti pihenéssel, amikor van rá módom. Sokat sétálok a környéken, vagy a kertben.

Ha rossz idő van akkor a lakásban gyalogolom le a napi 1-2 kilométert.

Családi házban élünk, egyik szobából a másikba sétálok, körbejárom az összes helyiséget. Közben hallgatom a rádiót és mérem a lépésszámomat.

Nincsen különösebb hobbim, én inkább csak másodsorban vagyok aktív a ház körül, nem nyírok füvet, vagy ilyesmi. De szeretek színházba járni is, megnézni a tehetséges kollégákat, barátokat.

- Volt valami, amit szeretett volna eljátszani élete során, de nem sikerült?

- Nem, soha nem gondoltam erre. Jókat, jókor, nagyon jó partnerekkel játszhattam. Olyan színházi sikersorozatokban voltam benne, mint a Miniszter félrelép vagy, a Balfácánt vacsorára, amelyeket egyszerűen évtizedekig nem tudtak levenni a repertoárból a József Attila Színházban. Húszon évig mentek sikeresen, és mind a két darabban többek között Kern András volt a partnerem.

Különben a Miniszter félrelépre duplán büszke vagyok, mert

a mai napig mozinéző csúcsot döntött a film a közel 800 ezer nézőjével,

amit Andrissal közösen rendeztünk és játszottunk. Nagyon szerették az emberek, ezt a moziban való nézettségi csúcsot a mai napig tartja már több, mint 20 éve.

- Mi a véleménye a mai modern világról?

- Kíváncsian figyelem, amikor van időm, főleg a színházi szakmai teljesítményeket. Sok minden érdekel, bár a technikai újdonságok nem az erősségeim. Nem is értek nagyon az internetes dolgokhoz, csak a filmeket és a napi híreket követem.

- Lenne ma illetékes elvtárs?

- Semmiképpen. Azon már nagyon régen túl vagyunk. Akkor az egy improvizáció volt, amiken jókat nevettek az emberek és

senki nem sértődött meg, még az elvtársak sem, pedig én, mint illetékes elvtárs ki- és megnevetettem őket.

Nem foglalkozom ezzel, ennek már sok évtizede vége, az akkori közönség szerette, ott születtek a mondatok, a poénok a színpadon, improvizálva. Elbúcsúztam ettől a karaktertől és nem kezdeném ma újra.

- Milyen tervei vannak?

- Majdnem minden héten szerepelek és sokat utazom. Önálló estekre készülök, sok helyen találkozom a közönséggel.

Nemsokára 81 éves leszek, pont azon az estén, december 16-án lesz egy premier darabunk a Pinceszínházban

Az semmi címmel, Jordán Tamással. Ebben egymást újabb meg újabb történetek elmesélésére sarkalljuk. A második előadás január 15-én lesz, ami viszont a Tamás születésnapjára fog esni.

Nemrégiben a Los Angeles-i Magyar Nemzetközi Filmfesztiválon nyertünk a párommal, a Meghalni bárki tud című kisjátékfilmmel.

Ildi a legjobb forgatókönyv és legjobb film kategóriájában nyert, én pedig a legjobb férfi alakítás díját hoztam haza.

Sok önálló estem volt elsősorban itthon, de külföldre is gyakran meghívnak, így felléptem már Amerikában, Kanadában és Európában is többfelé.

- Ha Amerikában született volna, filmcsillag is lehetett volna?

- Na erre sohasem gondoltam. Komolyan nem is lehet ilyesmire gondolni, hogy mi lett volna, ha. Azt hogy ki hova születik meg végképp nem lehet eldönteni. Volt mindig érdekes és jó feladatom a pályám során, nem akartam más dolgokat.

Soha nem vágyódtam el, én abszolút örülök, hogy Magyarországon születtem meg.

A magyar nyelv csodálatos, nagyon szeretem a költészetet, minden fellépésemen mondok verseket, mert ezek örömet okoznak a nézőknek és nekem is. Büszke vagyok a magyarságomra.

- Soha nem érezte magát beskatulyázva?

- Évekig tartó fantasztikus sikerekben éltem, soha nem voltam beleragadva egyetlen szerepembe sem emiatt. Akármerre mentem, a közönségtől rengeteg szeretetet kaptam mindig és ez töretlen a mai napig. Kilenc saját filmem van, amit rendezhettem és játszottam is benne. Ebből a Sose halunk meg, a Szamba, a Csocsó, és a Világszám a legfontosabbak nekem.

Ezeken keresztül mondtam el a legtöbb dolgot, amit szerettem volna.

Nem vagyok sem író sem rendező, de mesélni szeretek.

- Mennyire fontos a közönség visszajelzése Önnek?

- Nagyon fontos, mert egy színész abból érezheti, hogy szeretik, ez éltető energia ezen a pályán. Friss élmény a tegnapi Komárnoban, nem is kell rajta gondolkodnom, hogy elmeséljem, még mindig a hatása alatt vagyok, mert hihetetlen, hogy a fellépésen mennyi szeretetet és odafigyelést kaptunk. Közel kétórás volt az est, majd végül a legújabb könyvünket is dedikáltuk, a Koltai 80 Filmeskönyv címűt, amit a párom írt, és tavaly jelent meg. Ebben Ildi rólam beszélgetett régi filmes kollégákkal, barátokkal és a kettőnk közös munkáiból fakadó tapasztalatait is megírta.

- Van valami filmötlet, ami foglalkoztatja mostanában?

- Már nem annyira foglalkoztat ez, és mostanában amúgy is nehéz támogatást szerezni egy-egy filmhez, de nincs okom a panaszra, rengeteget dolgoztam, alkottam.

A nagybátyámnak megígértem, hogy egyszer film lesz belőle, ezt mondogattam neki mindig viccesen.

Sokáig mesélgettem, míg végül megtetszett a történetem Nógrádi Gábor írónak, és elkezdtük megírni a forgatókönyvet. Ebből született meg a Sose halunk meg. A többi filmem már annak a sikeréből, mint alapból indult el.

- Hogyan indul el egy film ötlete?

- Nem akarok általánosságban beszélni, mindegyiknek meg van a maga története, röviden nem is lehet elmesélni. Ha eszembe jutott valami, elkezdtem róla mesélni másoknak. Van, aki kész forgatókönyvet mutat be, én nem így működöm. Író barátoknak elmeséltem, hogy mire gondoltam, és ha a sztorimat elég jónak találták, azt megcsináltuk a szerzőtársakkal. Ezért aztán egyáltalán nem írok otthon, de olyan volt, hogy beköltöztem a filmgyárba arra az időre, míg elkészült a filmem forgatókönyve.

A mai helyzetem már teljesen más, hiszen 81 éves vagyok, ami gombócból is sok.

Nincs miért harcolgatnom a mai világban, elértem mindazt amiért a közönség ismer és szeret, és én is hálás és boldog vagyok emiatt.

- Nemrégen jött ki a legújabb filmje, milyen volt a forgatás?

- Nagyon jó volt újra forgatni a kollégákkal, megtiszteltetés volt velük együtt játszani. A Ma este gyilkolunk című filmben, parádés szereposztással találkozhat a közönség, szerintem nagy kedvenc lesz, ajánlom mindenkinek a figyelmébe, hogy nézze meg. Az egész forgatás alatt fantasztikusan éreztük magunkat, a szünetekben pihenésképpen sokat nevettünk a kollégákkal.

Színész óriásokkal együtt dolgozni, mint Bodrogi Gyula, Kern András, Bálint András, Jordán Tamás, Hámori Ildikó, Pogány Judit, Takács Kati és még sorolhatnám, mindig nagyon izgalmas.

A legtöbbjükkel már annyit játszottam, hogy félszavakból is értjük egymást.

- Ön nagyon energikus, nehezebb 81 évesen forgatni?

- Erre válaszoljon maga – mondja elemébe lendülve, vicces hangján Koltai Róbert.

- Gondolom nehezebb...

- Nyilván fölkelni is nehéz ebben a korban. De ettől függetlenül azért azt nem mondanám, hogy nekem meg sem kottyan, de úgy vagyok vele, hogy amikor az ember imádja azt, amit csinál és egy jó csapattal játszhatja el a szerepét, ezen kicsit könnyebb átlendülni. Mivel a sportban nőttem fel, a játék szent dolog! A filmforgatás mégsem ugyanaz, mint 40 éves koromban volt.

Például ebben a filmben is volt olyan jelenetem, ahol kerítésre kellett felmásznom, na hát az nem volt egyszerű.

Segítettek a kaszkadőrök, és a lelkesedésem szárnyakat adott, amivel felrepültem a kerítésre - mondja nevetve.

- Igazából egy színész le tud állni?

- Játszani jó, nem játszani rossz, nekem ez a véleményem. Persze minden színész más, mert van, aki már 50 évesen megfáradt, de én még mindig élvezem azt, hogy a közönséggel találkozom. Eszem ágában sincs, én nem akarok leállni, a játszásban akarok élni, hogy mondhassam a verseket, énekelhessem a dalokat, amiket szeretek, ami eljut a nézők szívéhez.


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Müller Péter: „A Jóisten expressz sebességre kapcsolt velem”
Ma ünnepli 88. születésnapját Müller Péter. Az író élete alkonyán is derűsen néz a jövőbe, és újabb terveket sző.

Megosztom
Link másolása

December elsején ünnepeli 88. születésnapját Müller Péter, akiről az ember hajlamos lenne azt hinni, hogy élete ezen szakaszában már csendes visszavonultságban él. De az író nem lassított – sőt, élete talán legizgalmasabb fejezete zajlik most. Mint mondja: „Hihetetlenül mozgalmas az életem, a Jóisten expressz sebességre kapcsolt velem.”

Jóskönyv a világ körül

Müller Péter éppen egy különleges mérföldkőhöz érkezett: exkluzív szerződést kötött vele az Inner Traditions, egy világszerte ismert multinacionális könyvkiadó, amely a Jóskönyv című művét globális terjesztésre vette fel a listájára.

Az angol nyelvű kiadás 2025 márciusában várható, és már a kínai és spanyol fordítások is készülnek.

„Ez fantasztikus, mert meggyőződésem szerint millióknak az életében segítség lehet, hasznára válik majd az egész világnak” – mondta az író a Bors interjújában.

Azonban magyar olvasói sem maradnak könyv nélkül. „Kikötöttük a szerződésben, hogy magyar nyelvterületen, magyarul továbbra is a mi kiadónk, a Rivaldafény 64 jelentetheti csak meg. Nem szerettem volna, hogy esetleg azért ne jussanak hozzá a magyar olvasók, mert a világkiadónak nem éri meg ezen a kevés ember által beszélt nyelven megjelentetni” – tette hozzá.

A nyelv mint kihívás és ajándék

A Jóskönyv fordítása azonban nem kis feladat, különösen az angol nyelv esetében. Müller Péter ezt így magyarázza: „A magyar gyökérnyelv, egyetlen szótőből számos szót keletkeztet és ezek összefüggenek.

A jóslás például nem egyenlő a jövendőmondással, hanem a „jó” szóból ered, aki jósol, az a javasember, aki jót akar, javaslatokat tesz, ezek viszont az angolban teljesen különálló szavak.

A szer szóról nem is beszélve, amiből a magyarban a szeretet, a szerelem, a szertelen, a szervez és még számtalan szavunk ered.”

A kínai fordítással más a helyzet, hiszen a Jóskönyv alapja, a Ji-King, eleve kínai szöveg volt. „Kíváncsi vagyok, mit szól hozzá a mai Kína. Kérdés, hogy most miképp viszonyulnak az ősi valláshoz, a taoizmushoz” – jegyezte meg Müller.

A világhír és a késői siker

Müller Péter azt mondja, nem bánja, hogy életének alkonyán érte utol a világhír. „Ha fiatalabb korban ér, elszálltam volna.

Most olyan, mintha nem is én írtam volna ezt a könyvet. Mint ahogy valójában nem is én írtam”

– mondja mosolyogva.

De a nemzetközi elismerés néha fizikai nehézségekbe ütközik. Egy novemberi világkonferenciára kapott meghívást Londonba, ahol 150 ország képviseltette magát, de egészségi állapota miatt végül nem tudott részt venni rajta. „Kicsit sajnálom, mert ez jó nemzetközi promóciója lehetett volna a könyvnek, hiszen 150 ország képviseltette magát” – vallotta be.

A világvége és az emberiség sorsa

Müller Péter az emberiség aktuális állapotát is érintette. „Mindenki lelke mélyén ott él Valaki, aki örökkévaló. Erről feledkezett meg az emberiség, amitől embertelenné vált. Ezért alakult ki a Földön egy olyan állapot, mely sokáig már nem tartható fenn.”

Az író szerint azonban van remény. Szerinte nagy szükség van arra, hogy emeljük a rezgésszámot. Az emberiségnek vissza kell találnia a létezés magasabb szintjére.

A boldogság paradoxona

Müller Péter legújabb kötete, a Boldogság, egy régóta ismert, de örökérvényű üzenetet közvetít. „Ez a könyv bepillantást enged abba a paradoxonba, hogy minél inkább akarjuk magunknak a boldogságot, annál távolabb kerülünk tőle és amikor másokat részeltetünk boldogságban, az bennünket boldogít” – mondta az író.

Születésnapja kapcsán felmerült a kérdés: milyen 88 évesnek lenni?

„Sokat szenvedek. De jó. Lelkileg már csomagolok. De még tudok nevetni magamon”

– mondta Müller Péter. Az író élete alkonyán is derűsen néz a jövőbe, és újabb terveket sző. Mint mondja: „Egyszerre jött a baj, meg sok szerencse.” De úgy érzi, van még dolga itt.


Megosztom
Link másolása