Átprogramozhatja az agyunk egyik fontos központját a chia mag? Meglepő eredményre jutottak a kutatók
A chia mag, a gasztroinfluenszerek szentháromságának egyik alappillére a zabkása és az avokádó mellett, most épp azzal kecsegtet, hogy talán képes beleszólni az agyunk legmélyebb parancsaiba: az éhségbe és a jóllakottságba. Persze eddig is tudtuk, hogy tele van mindenféle hasznos dologgal a rosttól az omega-3 zsírsavakig, de egy friss brazil kutatás ennél mélyebbre ásott, és azt nézte meg, mit művel ez az apró mag az agyban.
A dolog egy, a Nutrition folyóiratban megjelent állatkísérletből pattant ki, ahol a tudósok fogtak egy csapat patkányt, és
– szúrta ki a LADbible. Az állatokat három csoportra bontották: az egyik simán kapta a hizlaló menüt, a másik kettő pedig ugyanezt, csak megspékelve chiaolajjal vagy chialiszttel. A kísérlet végén pedig jött az agyszövetek elemzése.
Ami az eredményeket illeti:
A chalisztnél ez a hatás nem volt ennyire látványos, de mindkét chia-verzió javította az agy válaszát a leptin nevű hormonra, ami lényegében az agy „elég volt, tele vagyok” kapcsolója.
A kutatók a tanulmányukban persze tudományosabban fogalmaztak: „A chaliszt és -olaj fogyasztása egy magas zsír- és fruktóztartalmú étrend mellett modulálta a jóllakottságban és a gyulladásos válaszmechanizmusokban szerepet játszó gének kifejeződését. Ezenkívül a bélmikrobióta modulációja összefüggésben állhat az agyi jóllakottsági jelekkel, valamint a gyulladásos és oxidatív válaszokkal, ami potenciális stratégiává teszi a kiegyensúlyozatlan étrenddel összefüggő anyagcsere-betegségek kontrollálására.”
Mielőtt azonban bárki rohanna chialiszttel felütött kenyeret sütni a garantált fogyás reményében, jöjjön a feketeleves. A kísérletben részt vevő patkányok ugyanis nem fogytak számottevően.
És ha már fogyasztás: a szakértők arra is komolyan figyelmeztetnek, hogy a száraz magot soha, de soha ne nyeljük le magában, mert a nyelőcsőben megduzzadva egészen horrorisztikus elakadást okozhat, ami finoman emlékeztet rá, hogy a szuperélelmiszer is csak élelmiszer. Annak minden kockázatával.
