3 módszer, amivel sikeresen kezelheted a finomabb (és kevésbé finom) életkori diszkriminációt
Vicces dolog az öregedés. Mármint addig legalábbis biztosan, amíg nem veled történik. Mert ha azt gondolod magadról, hogy fiatalabbnak látszol a korodnál, megkönnyebbülsz. Magabiztosabb leszel. Szerencsésebbnek érzed magad annál, akinek azt mondják, idősebbnek néz ki. De miért? Miért számít győzelemnek, ha valaki letagadhat pár évet, és miért tűnik kudarcnak az, ha egyszerűen csak annyinak néz ki, amennyi? Vagy netán idősebbnek?
Azért, mert
Hanem egy nagyon is élő, nagyon is működő jelenség, különösen középkorúak esetében. Persze erről már sok szó esett a médiában, megjelent egy rakás cikk, elemzés, jó tanács, de attól még a legtöbben nem igazán nézünk rá arra, hogy mi magunk hogyan gondolkodunk erről az egészről.
Mert néha egészen nehéz szétválasztani, hogy a saját negatív érzéseid honnan jönnek. Tényleg te vagy ennyire kemény magaddal, vagy egyszerűen annyira beléd égett a kultúra összes üzenete arról, hogy fiatalnak lenni jó, öregedni meg gyanús, hogy már észre sem veszed? Mennyire vagy valójában rendben azzal, hogy öregszel?
Íme három módszer arra, hogyan lehet nyugodtan kezelni a középkori életkori diszkriminációt.
1. Te magad mit gondolsz az öregedésről?
Figyeld meg, mit érzel, amikor azt gondolod: „A koromhoz képest jól nézek ki.” Valószínűleg rögtön jobban leszel tőle. Megjön az önbizalmad, kihúzod magad, és hirtelen máshogy nézel a tükörre is. És ez fontos, mert ebből rögtön látszik, hogy van a kezedben egy nagyon erős eszköz: a saját gondolkodásod.
Nem azért, mert mostantól erőszakosan pozitívnak kell lenni, és minden reggel mosolyogva kell kántálni, hogy „ma is csodásan öregszem”, hanem azért, mert jó tudni, hol állsz te ebben az egészben, függetlenül attól, ki mit szól be kívülről.
Egy 32 kutatást összefoglaló áttekintés szerint azok az emberek, akik pozitívabban látják a saját öregedésüket, következetesen jobb életminőségről számolnak be, és magabiztosabbnak érzik magukat akkor is, amikor váratlan nehézségek jönnek. Magyarán:
Vagyis az öregedéshez való viszonyod nem valami háttérben zúgó filozófiai kérdés. Hanem konkrétan befolyásolja, hogyan élsz.
2. Készülj fel rá, hogy bunkó emberek mindig lesznek
Ez a rész nem fog túl nagy meglepetést okozni: az emberek időnként egészen megdöbbentően tapintatlanok. Szóval az egyik legjobb dolog, amit tehetsz, hogy egyszerűen felkészülsz rá. Nem paranoid módon, nem úgy, hogy mostantól minden társas helyzetet csapdahelyzetként kezelsz, hanem
A kor lehet, hogy csak egy szám, de a türelem és a perspektíva tényleges érték, és a kutatások is azt mutatják, hogy ha valaki a pozitívumokra figyel, akkor az életkor jóval kisebb hatással lesz az önbizalmára és az önértékelésére. Magyarul: amikor valaki váratlanul odaszúr valamit a korodra, akkor valójában nem az ment meg, hogy gyorsan kitalálsz egy frappáns választ, hanem az, hogy ezt a belső munkát már korábban elvégezted, és eldöntötted, mit gondolsz magadról.
Persze egy jó visszavágás sosem árt. Ha nincs kedved finomkodni, jöhet az egyszerű kérdés: „És ezt most miért mondod nekem?” Ennél kevés kellemetlenebb mondat van annak, aki addig azt hitte, a bunkóság társasági műfaj.
3. Kezdj el figyelni arra, mi mindenért lehetsz hálás ebben az életkorban
A középkorúnak lenni amúgy sem az a nyugodt, kisimult életszakasz, amikor az ember hátradől, és csendben kortyolja a teáját a teraszon.
A gyerekek felnőnek. A nagyszülők és az idősödő szülők támogatásra szorulnak, vagy egyszerűen betegek lesznek. A barátaid ugyanezekkel a helyzetekkel küzdenek. Magyarán ez az az időszak, amikor az élet nem finoman jelzi, hogy telik az idő, hanem teljes testsúllyal rád ül.
És mégis: ebben a káoszban is ott van valami, amit érdemes észrevenni. Az, hogy itt vagy. Hogy jelen vagy azoknak az embereknek az életében, akiknek szükségük van rád. Hogy van szereteted, figyelmed, tapasztalatod, tartásod, amit oda tudsz adni másoknak. Ez nem valami giccses bölcsességkártya-üzenet, hanem nagyon is valós erőforrás.
Ha emlékezteted magad arra, mennyi mindent tudsz adni a világnak, akkor sokkal nehezebb lesz bárkinek is letörnie pusztán azzal, hogy tett egy félművelt megjegyzést a korodra.
A hála ezen a ponton nem valami puha, ködös spiritualitás, hanem egy stabil gondolkodási keret, ami megvédi az embert attól, hogy az ageizmus minden zaját teljes hangerővel beengedje.
Vagyis nem arról van szó, hogy tagadni kellene az öregedést. Hanem arról, hogy ne engedd, hogy kizárólag veszteségként legyen eladva neked.
A saját öregedésedhez fűződő gondolataiddal kapcsolódni azért is fontos, mert a középkorúság valahogy mindig alattomosan érkezik meg. Az ember egyszer csak arra eszmél, hogy már benne van. Ha képes vagy nyugodt és magabiztos maradni, akkor könnyebben tudsz őszintén beszélni a korodról, kevésbé fogsz meginogni mások megjegyzéseitől, és az önértékelésed sem azon múlik majd, hogy valaki szerint fiatalnak látszol-e még.
Mert a valódi kérdés igazából nem az, hogy hány évesnek nézel ki. Hanem az, hogy amikor belenézel a tükörbe, ellenséget látsz-e benne.
