Elképesztő felfedezés: ez történik a terhesség során a nők agyával
Drámai változásoknak voltak tanúi a kutatók.
„A tudomány sokáig figyelmen kívül hagyta a nők egészségét” – magyarázta a vezető kutató, miért nem készült korábban ilyen vizsgálat. Most először sikerült feltérképezni azokat a valós fizikai változásokat, amelyek a terhesség alatt történnek az agyban.
Dr. Emily Jacobs, a Kaliforniai Egyetem pszichológiai és agytudományi tanszékének docense és a tanulmány vezető szerzője elmondta, hogy „nagyon sok mindent nem értünk még a terhesség neurobiológiájáról -, majd hozzátette: -
Ez nem azért van, mert a nők túl bonyolultak... Ez annak a következménye, hogy a tudomány sokáig nem foglalkozott a nők egészségével.
2024-et írunk, és ez az első alkalom, hogy bepillantást nyerünk ebbe az érdekes agyi változásba.”
A kutatók egy 38 éves nőt vizsgáltak három héttel a fogantatás előtt, majd két évvel a szülés után, összesen 26 MRI-vizsgálat segítségével követték nyomon az agy változásait. Az eredményeket a Nature folyóiratban tették közzé, bemutatva, hogyan változik a terhesség alatt a nők agya.
A tanulmány megállapította, hogy az agy bizonyos szerkezeti változásai még két évvel a szülés után is megmaradtak.
A terhesség kilencedik hetére a kutatók észrevették a változást a szürkeállomány térfogatában, ezzel együtt a gerincvelői folyadék és a fehérállomány megnövekedett. Ezek a változások valószínűleg az agy felkészülését segítik elő a baba iránti kötődés kialakítására.
A Cleveland Clinic elmagyarázta, hogy ezek a változások azt mutatják, hogy az agy finomhangoláson megy keresztül, felkészülve a szülői szerepre.
„A viselkedésbeli alkalmazkodások nagyon fontosak, hogy megfeleljünk a gyermekgondozás követelményeinek”
– áll a tanulmányban. Más kutatások is azt sugallják, hogy ezek a változások összefüggenek a megnövekedett szülői kötődéssel.
A fehérállomány növekedése segítheti az érzelmek és a vizuális információk közötti jobb kommunikációt. A kutatás szerint a sejtek és agyi rendszerek működésének mélyebb vizsgálata segíthet megérteni, hogyan alakítja át a terhesség az agyat az anyai viselkedés elősegítése érdekében.
A kutatók szerint a terhesség alatti agyi változások alapos megfigyelése segíthet előre jelezni, hogy valaki mennyire van kitéve a depresszió, epilepszia, fejfájás, sclerosis multiplex és más egészségügyi problémák kockázatának.
„Az anyai agy pontos feltérképezése lehetővé teszi, hogy jobban megértsük a terhesség során bekövetkező kisebb és nagyobb változásokat, legyenek azok szerkezeti, funkcionális, viselkedési vagy egészségügyi szempontból fontosak.”
És akkor most képzeljük el, hogy a hírességek béranyával született gyerekei mekkora hátrányból indulnak, ha az anya-gyerek kapcsolat biológiáját vesszük figyelembe.