Tudósok megtalálták a magyarázatot a bizarr jelenségre, amikor valaki óriásnak érzi magát egy apró szobában
Ha a falak hirtelen rád záródnak, a hangok lelassulnak, a saját kezed pedig aránytalanul nagynak tűnik, nem biztos, hogy az elméddel van baj – könnyen lehet, hogy egy ritka, de nagyon is valós neurológiai jelenséget élsz át.
a legfrissebb kutatások szerint pedig a Covid utóhatásai között is felbukkanhat. A jelenségre a egy riport hívta fel ismét a figyelmet egy ausztrál fiú, Josh történetén keresztül, akinek a világ egyik napról a másikra fordult ki a sarkaiból.
„Ahogy az autó haladt, a két oldalon álló épületek hirtelen megnagyobbodtak, mintha rázáródtak volna” – mesélte fia élményeit az édesanya, Sonja.
Az iskolában a tanárok feje aránytalannak tűnt, otthon pedig a sakkfigurákat sem tudta megfogni, mert ujjait megvastagodottnak érezte.
„Először nagyon megijedtem” – mondta a dán Lene, aki gyerekkorában tapasztalta meg a szindrómát.
A diagnózis pillanata sokaknak hoz megkönnyebbülést. „Ah, ez úgy hangzik, mint az Alice Csodaországban-szindróma” – emlékezett vissza a brit Gillian Harris arra a mondatra, amit a szakorvosától hallott, és ami végre nevet adott a rémisztő tapasztalatainak.
A tudomány ma már nemcsak nevet ad, de magyarázatot is kínál. Egy októberben publikált latin-amerikai felmérés szerint a Covid után tartós fejfájással küzdő felnőttek negyede számolt be legalább egy AIWS-tünetről.
Egy másik friss vizsgálat pedig 37, AIWS-t kiváltó agyi elváltozás elemzésével azonosította azt a közös agyi hálózatot, amely az esetek több mint 85 százalékában érintett: a jobb extrastriátum testképért felelős területét és a bal alsó fali lebenyt, vagyis az agy azon csomópontjait, amelyek a testkép és a méretarányok feldolgozásáért felelnek.
a vizsgált migrénes felnőttek 16,5 százaléka élt már át AIWS-epizódot, több mint felüknél ráadásul 18 éves koruk előtt jelentkezett az első.
Bár a tünetek gyermekkorban sokszor enyhülnek vagy teljesen megszűnnek, nem szabad legyinteni rájuk. Ritkább esetekben ugyanis komolyabb betegségek is állhatnak a háttérben, például agydaganat, stroke vagy ritka neurodegeneratív kórképek.
Éppen ezért, ha valaki torz test-, távolság- vagy méretérzékelést tapasztal, különösen fejfájással vagy egy friss fertőzés után, mindenképpen forduljon neurológushoz.
VIA Life.hu
