GYEREK

Kínos: egy nő szülés közben jött rá, hogy exével és annak vajúdó feleségével kell osztoznia a szobán

Már az is elég rossz lehet, hogy ebben a helyzetben idegenekkel osztozni a szobán. De ha még pluszban kiderül, hogy nem is teljesen idegen, hanem egy ex...

Megosztom
Link másolása

Amikor Maddy Cifelli elképzelte, milyen lesz, mikor gyermeke születik, úgy gondolta, hogy szépen befekszik a kórházba a saját szobájába, ahol együtt lesz párjával, Codyval. De amikor vajúdni kezdett és megérkezett a kórházba, meglepetésszerű találkozásban volt része.

Cifelli nemrég felvett egy videót a kórházi ágyáról, ahol maszkkal az arcán látható, azonban nem is ez az érdekes, hanem a felirat, amit a videóhoz írt:

„Amikor az exed és a felesége ugyanabban a szülőszobában vannak.”
@madi_lane_ The hospital was too full for L&D at least we had a curtain😂🙌🏻 #fyp ♬ sound ni grace - BENGBENGMARCOS

Később a nő közzétett egy másik videót is, amiben elárulja a részleteket. Ebben elárulja, hogy nehéz és komplikációkkal teli terhességen van túl, így különösen odafigyeltek rá a kórházban.

„A kórházban teljes őrület volt, a sürgősségi osztály tele volt, a vajúdó- és a szülőszobák is zsúfoltak voltak. Először minden nagyszerű volt. Codyval megkaptuk a szobánkat. Nagyszerű volt, szó szerint elmondtam neki, hogy amikor legutóbb itt voltam, akkor egy szobán kellett osztoznom valakivel, és az egy borzalmas élmény volt, mert egész idő alatt csak ordított.” - mesélte.

„Aztán besétáltak, felvettük a szemkontaktust. Szerencsére volt köztünk egy függöny, de annyira kínos volt, hogy úgy éreztem, nem tudok beszélni.”

- folytatta.

@madi_lane_ Reply to @posey2010 #fyp ♬ Afterglow - Ed Sheeran

Később suttogva elmondta a férjének, hogy az exe lépett be a szobába, szerencsére azonban nem az exférje, akitől már van egy közös gyermekük, hanem egy régebbi, még középiskolás kapcsolata. Azért így is elég kínos.

A kommentekből kiderül, hogy jó páran éltek át hasonló szituációt, volt, aki rosszabbat is:

„A bátyám jelenlegi csaja és exe ugyanabban a kórházban szült, 2 ajtónyira egymástól, ugyanazon a napon. Mindkettőnek ő volt az apja.”

- írta az erős sztorit az egyikük.

„JAJ. A srácom exe volt a nővér, amikor én a kórházban voltam.” - írta egy másik.

Sokan pedig arról osztották meg a véleményüket, amivel mi is erősen egyetértünk, hogy egy ilyen helyzetben szobán osztozni egészen borzasztó dolog lehet, hála istennek, nálunk azért a kórházak legalább a szülés alatt garantálják a privát szobákat.

Forrás: YourTango


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


GYEREK
A Rovatból
Vadiúj Porschét kapott szülési ajándékként az influenszer – szerinte minden nő ezt érdemelné
És ti mit kaptatok a gyerekszülés örömére?

Megosztom
Link másolása

Sok leendő anyuka kap ilyen-olyan ajándékot a várandóssága kapcsán, időnként még a szülés után is gondolnak az anyára, ám általában ezek csak babaruhák, egy csokor virág vagy valami más babás ajándék. Nem így történt ez azonban azzal a Kamille nevű influenszerrel, aki egy vadi új Porschét kapott férjétől.

Kamille egyébként énekesnő is, de TikTok csatornája alapján sokkal inkább fényűző életmódját hirdeti, amit ez a videó is jól mutat.

Az egyik videójában ugyanis azt láthatjuk, amint terhessége vége felé járva elmennek egy luxusautó kereskedésbe, hogy Kamille megkapja a szülési ajándékát.

Angolul erre ezt "push presentnek", azaz kitolási ajándéknak hívják.

Az üzletben természetesen nem csak az autót vehették át, kaptak virágot, ajándék kártyát, babajátékot és még alkoholmentes pezsgőt is.

Kamille a videóban azt is bevallja, hogy pocakja miatt már nehezen szállt be előző autójába, ezért is volt szükség a cserére, bár annak nem nevezhetjük, mert aztán hozzáteszi, hogy nem hajlandó lemondani előző luxusjárgányáról sem.

A videó alapján Kamille határozott elképzelése, hogy ő bizony megérdemli ezt az autót, sőt véleménye szerint mindenki ezt érdemelné.

„Olyan keményen dolgoztunk! Ez az új autó egy ajándékom, amiért egy egész új embert hozok a világra!”

Videója elképesztő sebességgel terjedt el, már több mint 1,9 millió megtekintésnél jár és persze több vicces hozzászólás is érkezett.

„Az én szülési ajándékom egy olyan gyerek volt, aki 2 éves koráig éjszakánként 5-7-szer ébredt fel” – írta az egyik ironikusan.

Egy másik aztán hozzátette, hogy szülés után egy párnát kapott, amire az volt írva, hogy „szuper anya”.

A videót itt lehet megnézni:

@kamilleofficial YASSSS!!! What I deserve! All thanks to God!! I’ve worked so hard & it’s a beautiful thing to enjoy the rewards. Baby push present yayyyyyyy #porsche ♬ original sound - KAMILLE

Forrás: The Sun


Megosztom
Link másolása

GYEREK
20 évesen már 3 gyermekes anya volt, ezért gyakran belekötnek a kommentelők
Volt olyan hozzászóló, aki szerint nem volt jó ötlet gyerekfejjel gyereket vállalni, más meg azt kérdezte, hogy mind a három gyereknek ugyanaz-e az apja. A 21 éves tiktokker szerint ő gyereknevelésre termett.
Sassy - sassy.hu
2023. november 11.


Megosztom
Link másolása

Szülőnek lenni nagyszerű, ám időnként stresszel, nehézségekkel, folyamatos éberséggel és készenléttel járó feladat.

Különösen, ha több gyermekünk is van. Különösen, ha azok még kicsik, és nem el kell őket látni. És főleg, ha valakinek már 21 évesen három kisgyermeke van.

Vanity, egy külföldi vlogger, aki maga is nagy családból származik (tízen vannak testvérek), 18 évesen szülte első gyermekét, Greysont. A következő évben adott életet második gyermekének, Naliának, harmadik gyermeke, és húszéves volt, amikor megszületett a harmadik gyermeke, TJ.

A 222 éves, három gyermekes anya TikTokon osztja meg a gondolatait, érzéseit, a mindennapjaikban adódó kihívásokat. Arról is posztolt, milyen arcot vágott, amikor megtudta, hogy szülés után nyolc héttel újra terhes lett, és időnként válaszol a kommentelők kérdéseire is.

Akik azért kóstolgatják rendesen az életkora és a 3 gyerek miatt. Volt olyan hozzászóló, aki szerint nem volt jó ötlet gyerekfejjel gyereket vállalni, más meg azt kérdezte, hogy mind a három gyereknek ugyanaz-e az apja. Más meg azt írat, előbb férjhez kellett volna mennie, és csak azután gyereket csinálni.

Íme, egy nem túl kedves kommentelőnek adott válasz:

@mamavanityyy Replying to @Wrath ♬ original sound - 🤷‍♀️

Ezekre Vanity elég türelmesen válaszolgat.

A fiatal nőnek a meggyőződése, hogy arra született, hogy gyerekeket hozzon a világra és gondoskodjon róluk. Bár van szakmája, az anyaságot tartja fő hivatásának.
@mamavanityyy Mommy content..??? ❤️❤️❤️! #fyp ♬ original sound - Alpha Family


Megosztom
Link másolása


GYEREK
Oszter Alexandra: „Látom a gyerekeken, hogy ez a felgyorsult világ kisüti az agyukat”
A színésznő szerint a mai fiatalok már 10 évesen nem tudnak csendben lenni. Olyan hipersebességre kapcsolt az agyuk, és olyan ingeréhesek, hogy azt állandóan táplálni kell.
Sassy - sassy.hu
2023. október 26.


Megosztom
Link másolása

Oszter Alexandra művészcsaládba született, ahol a zene, az irodalom, a tánc és a képzőművészet a mindennapjai része volt.

Ő maga sem csak színészettel foglalkozott, hanem festeni kezdett. Nemrég elárulta, hogy alkotótáborokat szeretne rendezni elhunyt édesapja birtokán, és hogy nagyon szeret a 9-13 éves korosztállyal foglalkozni, de már felnőttek is jelezték, hogy szívesen vennének részt alkotótáborban.

Ezt a témát is érintették a napokban a Palikék világa beszélgetős sorozatban, amelynek Oszter Alexandra volt a vendége.

"Látom a gyerekeken, hogy ez a hiperfelgyorsult világ kisüti az ingerküszöbüket, kisüti az agyukat. Ez azt jelenti, hogy nekik a valóság, a természet tulajdonképpen unalmas. Nem történik semmi, nem villog, nem osztanak tanácsot. Nincsenek ingerek, nem vicces. Csicsereg a madár, jó esetben elmegy egy gyík"

- mondta a színésznő.

"A gyerek nem tud már magával lenni. Ez nagyon nagy baj. Mert aki nem tud magával lenni, teljesen csendben, úgy, hogy nem megy a háttérben a tévé, a rádió, annál a gyereknél bajok vannak, és nagyon nagy bajok lesznek"

- folytatta.

"Ezek a fiatalok már 10 évesen nem tudnak csendben lenni. Olyan hipersebességre kapcsolt az agyuk, és olyan ingeréhesek, hogy azt állandóan táplálni kell, különben kezelhetetlenné válnak."

Hozzátette:

"Nemhogy önismeretük nincsen, hanem ideggyenge, zabolátlan emberek lesznek. Erősíteni kell a másik vonalat."

Palik László ezzel vitatkozott, azt mondta, hogy ez az elmúlt évtizedben alakult ki, és majd a jövő dönti el, hogy ez a rossz forgatókönyv valósul meg, vagy pedig az emberek idegrendszere edzettebbé válik. Abban egyetértettek, hogy az olvasás szokása valóban megszűnt létezni, ami tényleg aggasztó.

A teljes beszélgetést itt láthatjátok:


Megosztom
Link másolása


GYEREK
Videó: cuki vagy szörnyű és hátborzongató ennek az apának a hajvágós trükkje?
Mutatjuk a teljes videót az ötletes hajvágásról.
Sassy - sassy.hu
2023. november 22.


Megosztom
Link másolása

Népszerű lett egy videó a közösségi platformokon.

Ezen az látható, ahogyan egy apa dobozba teszi a kisgyerekét, a dobozt leszigszalagozza, majd így vágja le a kicsi haját.

Sokaknak tetszik az ötlet. Te is köztük vagy? Szerinted is cuki? Vagy te úgy gondolod, hogy ez durva és hátborzongató?

Íme, a videó:


Megosztom
Link másolása