Képzelt barát a gyerekszobában: A gyerekek 65%-át érinti, a szülők többsége mégis a legrosszabbtól tart
A jelenség a legtöbb esetben ártalmatlan, és 7-9 éves kor körül magától eltűnik, segítve a gyermeki fantázia fejlődését. Aggodalomra csak akkor van ok, ha a képzelt barát agresszív vagy fenyegető.
Kezdjük az alapoknál. A fejlődéslélektan nem csinál nagy ügyet a dologból, alapvetően kétféle fantázialényt ismer el, és mindkettőt egy kalap alá veszi. Vannak a klasszikus, a semmiből előhúzott, teljesen láthatatlan haverok, és vannak a megszemélyesített tárgyak, mondjuk
A kutatók szerint ez a fajta fantáziajáték a legkevésbé sem a megbomlott elme jele, hanem egy teljesen természetes, sőt, roppant egészséges fejlődési ugrás.
Ha azt hiszed, csak a te gyereked beszélget a láthatatlannal, óriásit tévedsz. A téma legfontosabb kutatását Marjorie Taylor és csapata végezte el, az eredményeiket pedig a Developmental Psychology című szakfolyóiratban publikálták. A vizsgálatukból feketén-fehéren kiderült, hogy a hétéves korig követett gyerekek hatvanöt százalékának volt képzelt társa. Vagyis a láthatatlan haver jelenléte nem valami ritka, deviáns anomália, hanem kőkemény statisztikai norma. Inkább az a furcsa, ha nincs.
De mire is jó ez az egész felhajtás a nem létező vendégek körül? Leginkább arra, hogy a gyerek tét nélkül gyakorolhassa a kinti világ brutális szabályait.
Mindezt egy olyan partnerrel, aki garantáltan nem vágja fejbe a legóval, ha épp nem tetszik neki amit épít. Ez a dolog a kreativitás és a történetmesélés inkubátora, egyfajta főpróba az élet nagy, ijesztő helyzetei előtt. Ahogy Kate Eshleman, a Cleveland Clinic gyermekpszichológusa is megfogalmazta: „A képzelt barát jelenléte önmagában nem ad okot aggodalomra.”
A szülők legnagyobb félelme, hogy a gyerek végleg elszakad a valóságtól, szintén alaptalannak tűnik. „A gyerekek többnyire tisztában vannak vele, és félúton gyakran hozzáteszik: ‘ez nem igazi’” – hangzott el a Science Friday interjújában Tracy Gleason fejlődéslélektan-professzortól.
Szóval mikor dőlhetsz hátra nyugodtan? Nagyjából akkor, ha a gyereked 3 és 8 év között van, mert ez a csúcsidőszak, és
Akkor sincs gond, ha a gyerek amúgy jól elvan az oviban vagy a suliban, vannak hús-vér barátai is, és nem próbálja meggyőzni a tanár nénit, hogy a láthatatlan barátja ette meg a leckéjét. A formai változatosság is teljesen természetes: lehet az egy ember, egy beszélő mosómedve vagy egy komplett, kidolgozott fantáziavilág, a lényeg, hogy a gyerek irányítja a játékot.
A vészharangot akkor kell megkongatni, ha a képzelt társ hirtelen átcsap egy Stephen King-regény gonoszába.
Intő jel az is, ha a gyerek viselkedése vagy iskolai teljesítménye hirtelen romlani kezd, és elhagyja a korábban szeretett tevékenységeit. Ha a „hang” veszélyes dolgokra utasítja, vagy a mindennapokat szétzilálják a képzelt barát miatt kirobbanó konfliktusok, akkor ideje a gyermekorvossal beszélni.
De mit tegyél, amíg minden a megszokott kerékvágásban zajlik? A legfontosabb a kíváncsiság, nem a kihallgatás.
Nyugodtan menj bele a dologba, de a kereteket te határozd meg. „Nálunk minden barát – akár képzelt – az asztalnál ül, de külön menüt nem készítünk neki.” Ha a láthatatlan haver válik bűnbakká egy kiöntött almalé miatt, a megoldás nem a megszégyenítés, hanem a közös felelősségvállalás: „Lehet, hogy a barátod is benne volt, de most együtt takarítunk fel.”
A makacs tévhitek, mint hogy a gyerek biztos magányos, vagy hogy összekeveri a valóságot a fantáziával, a kutatások szerint egyszerűen nem állják meg a helyüket. A legtöbb ilyen gyereknek vannak valódi barátai, és pontosan tudják, hol húzódik a határ a két világ között.
Via PsychologyToday
