GYEREK

Csak óvatosan! Ezt az 5 mondatot soha ne mondd a gyerekednek, ha igazán szereted!

Azt mondani a síró kisgyereknek, hogy nem kell sírni, hogy minden rendben van, és hogy nincs mitől félnie, évszázados bevett gyakorlat. Egyes szakemberek szerint azonban ezek a mondatok időnként többet árthatnak, mint használnak.

Megosztom
Link másolása

Néha nehéz megállni, és egy-egy feszültebb nevelési helyzetben kicsúszik olyan is a szánkon, amit jobb lett volna bent tartani. vannak simán efelejthető mondatok ezek között, de vannak, amik egy eggész életen át fogják kisérteni az utódot. Nézzük sorban, hogy melyiknek milyen következményei lehetnek:

1. Ne sírj!

Egy síró kisgyereket a kezünkben tartva alig jut más az eszünkbe, mint hogy azt dünnyögjük a fülébe: ne sírj, kicsi. Ezt hallva a legtöbb gyerek szeretetből megpróbál megfelelni nekünk, és inkább elnyomja az érzéseit.

Pedig a szakemberek szerint fontos, hogy ebben a korai életkorban is kifejezzék a gyerekek az érzelmeiket, és a sírás ennek természetes és egészséges módja.

Ha azt mondjuk neki, hogy hagyja abba, azzal azt az érzést keltjük benne, hogy az ő érzelmei nem érvényesek.

Eszerint az iskola szerint tehát a szülőknek inkább azt kellene mondaniuk a feldúlt gyereknek, hogy megértik az érzéseit, aztán meg kell próbálni elterelni a kicsi figyelmét valamivel, egy játékkal, könyvvel, különösen, ha a sírás épp egy hiszti része.

2. Katona dolog!

Szülőként gyakran kerülünk olyan helyzetbe, hogy csak nézzük a zokogó gyereket, de igazán nem értjük, ez az apróság miért dúlja fel annyira. Legyen az egy apró szúrás az ujján, egy tesó által lenyúlt Túró Rudi, vagy egy esés a puha fűben.

Azt gondoljuk, hogy ha rávilágítunk a dolog jelentéktelenségére, azzal segítünk a helyén kezelni a sérelmeket. Csakhogy a szakember szerint ilyenkor ismét csak leértékeljük a gyerek érzelmeit. Újra azt üzenjük neki: az ő érzései nem fontosak. Úgy érezheti, hogy elutasítjuk, nem vesszük komolyan őt.

Ehelyett a szülőknek inkább azzal kellene megnyugtatniuk a gyereküket, hogy megölelik, és azt mondják, én itt vagyok neked, gyere, beszélgessünk, miért fájt neked ez ennyire?

3. Megmondtam, hogy ne csináld!

Ezt a mondatot általában a ‘miért nem figyeltél jobban?’ szokta követni, és olyankor használjuk, amikor tisztán látjuk előre, hogy baj lesz valamiből, de a határait próbálgató gyerek fittyet hány ránk.

Felmászik a létrára, mert ejtőernyős szeretne lenni, és nyilván leesik, aztán ott a sírás. Vagy őrült rohangálásban kergetőzik a testvérével a parkettán, és persze elcsúszik, a szája meg felreped.

A sor végtelen, a reakció véges: Megmondtam, hogy ne csináld! A szakemberek szerint azonban ezzel pont nem azt érjük el, hogy máskor hallgasson ránk, csak azt, hogy ha máskor történik vele valami, azt lehetőleg nem fogja elmondani nekünk.

Ha hibáztatjuk vagy megszégyenítjük a bajáért, még nem fog tanulni a leckéből. Hogy mi a helyes mondat ilyenkor? Egyszerűen lássuk el a sebét, és mondjuk el neki, hogy szeretjük.

4. Ne félj!

Rémálom éjszaka, szörnyek az ágy alatt, vicsorgó kutyák, hatalmas teherautók az úton, pók a falon, ezer oka lehet, hogy egy gyerek (és tegyük hozzá, egy felnőtt) félhet.

Jó ötlet azt mondani, hogy ne félj? Ha nekünk mondják, amikor az a tíz centis pók épp 2 méterre tőlünk fut át a szobán, már meg is nyugszunk? Nem valószínű.

Csak mi legfeljebb rávágjuk, hogy könnyű azt mondani! De ez a mondata még nincs készen egy gyereknek, ő csak azt érzi, hogy egyedül maradt a félelmével, mert nem kap tőlünk támogatást. Magányosnak és még elveszettebbnek érzi majd magát, a félelem tárgya meg egyre ijesztőbb lesz.

Mindenki jobban jár, ha komolyan vesszük a félelmeit, beszélgetünk róluk és megpróbáljuk a kritikus helyzeteket kedvesen orvosolni.

5. Fel a fejjel!

Szomorú vagy? Fel a fejjel! Elköltözött a legjobb barátod? Fel a fejjel! Meghalt a kiskutyád? Fel a fejjel! - Működhetnek ezek a mondatok? Kizárt. Csak azt üzenjük velük, hogy bennünket nem érdekel a lelkiállapota, nyomja el nyugodtan a fájdalmát, itt nem szabad senkinek szomorúnak lenni (csak nekünk, ugye?). Pedig szabad.

Akár egy háziállat halt meg, akár egy barát kezdte meg máshol az iskolát, a gyereknek tudnia kell, hogy nem baj, ha szomorú. Persze nem könnyű felvidítani, de nem is kell egyből. Meg kell tanulnia a dolgok elgyászolását, és az ilyesmit jobb kicsiben kezdeni, mint ha felnőttként felkészületlenül egyben borul rá az élet.

Beszélgessünk vele a bánatáról, hallgassuk meg akkor is, ha szerintünk jelentéktelen a problémája. Neki akkor ott épp az egész világa omlik össze. Szülőként igazán mellette állhatunk ilyenkor.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


GYEREK
A Rovatból
Így élvezte a vakációt a hármasikrekkel Rúzsa Magdi az újvidéki Duna-parton
Mióta megszülettek Rúzsa Magdi gyermekei, sokkal gyakrabban tér vissza szülőfalujába, és szülőföldjére, a Vajdaságba.

Megosztom
Link másolása

Rúzsa Magdi, a Megasztár győzteseként ismertté vált énekesnő, évek óta visszafogottan kezeli magánéletét, ám az utóbbi időben mégis bepillantást engedett rajongóinak boldog családi életébe.

Férjével, Vilivel, 2022 februárjában lettek három gyermek büszke szülei, amikor világra jöttek a hármasikreik, Lujzi, Keve és Zalán.

Az énekesnő korábban úgy nyilatkozott, hogy a gyermekáldás csodaként érte, hiszen a mesterséges megtermékenyítés után rögtön három babát hordhatott ki.

A terhessége komplikációktól mentes volt szerencsére.

A hármasikrek születése óta Rúzsa Magdi egy kis időre visszavonult a nyilvános szerepléstől, hogy teljes figyelmét a családjának szentelje.

Ám már visszatért a munkához és a fellépésekhez. A pletykák szerint a TV2 visszahívta volna a háromgyerekes énekesnőt a megasztár új évadára, de a belső átrendezések — magyarán zsűricsere — miatt Rúzsa Magdolna nemet mondott.

Az énekesnő idén is megosztott néhány feledhetetlen pillanatot az anyaság örömeiről – természetesen a gyermekek arcát továbbra is óvja a nyilvánosságtól.

A napokban Újvidéken, a Duna partján élvezte a nyarat a gyerekekkel, és erről fotósorozatot tett közzé Instagramon.

A képeket erre a linkre kattintva láthatod.


Megosztom
Link másolása

GYEREK
A Rovatból
Ráthonyi-Palácsik Tímea elárulta, mi lesz a kislánya neve, és azt is, hogy mekkora baba
Az influencer azt is elárulta: megálmondta, hogy az utolsó beültetés sikeres lesz, és kislánya születik.

Megosztom
Link másolása

Ráthonyi-Palácsik Tímea volt nemrég Kandász Andrea podcast műsorának vendége.

4 baba elvesztése, 15 hormonkezelés és 17 műtét után sem adta fel az álmait. Most, 42 évesen életet adhat második gyermekének.

Los Angeles-i otthonából adott interjút a Sztár Mamik című adásnak.

Elmondta, hogy elkeserítő volt a kudarc. Amikor nem sikerült teherbe esnie, először magát hibáztatta, aztán a párját is.

Egy idő után nem hitte el, hogy valaha is anya lehet. Ám az orvosa biztatta.

Az első beültetés a béranyánál sem volt sikeres.

Ennek ellenére nem adták fel, tovább próbálkoztak. Az egyik barátnője is támogatta ebben, ő ugyanis 45 évesen lett anya. Ez a barátnője küldte el immunológushoz, ott derültek ki további egészségügyi problémák.

Ráthonyi-Palácsik Tímea arról is beszél, hogyan érzi magát mindenórás terhesen.

"Most már az utolsókat rúgom, azért, mert óriási a pocakom. Zoli azt mondja, úgy nézek ki ebben a ruhában, mint egy nagy gombóc szellem"

- viccelődött. "Valahogy extra nagy a hasam, nagy a baba is, szerintem a rengeteg vitamintól, amit szedtem. Meg azt mondják, a lombikos babák általában nagyobbak." Hozzátette:

"Nagy lesz, magas, mint Ben, ő is több mint három és fél kilóval született."

Azt is elárulta, hogy mi lesz a kislány neve:

Hailey-nek fogják hívni, mert férje kedvence Hailey Bieber.

Ben pedig Ráthonyi-Palácsik Tímea kedvenc színészéről, Ben Affleckről kapta a nevét.

Az influencer azt is elárulta: megálmondta, hogy az utolsó beültetés sikeres lesz, és kislánya születik.

A teljes beszélgetést itt hallgathatjátok meg:


Megosztom
Link másolása


GYEREK
A Rovatból
A Viva TV volt műsorvezetője, Zsu elárulta, hogy nem ő neveli a fiát, hanem a fiú édesapja
Élete legnehezebb döntése volt, és sokáig gondolkodott, nem követett-e el hibát, de most már látja, hogy ez volt a legjobb, amit tehetett.

Megosztom
Link másolása

Interjút adott a Palikék világa podcastben Nyul Zsuzsa, akit annak idején a Z+, később VIVA műsorvezetőjeként ismert meg az ország.

A zenei csatorna 1997. június 27-én indult el Z+ néven, majd 2001 és 2003 VIVA+, azután 2003 és 2017. között VIVA volt a neve. A csatorna végül 2017. október 3-án megszűnt.

Nyul Zsuzsa annak idején Gerhardt Máté párja volt, de fiuk születése után pár évvel elváltak az útjaik, és

a volt zenei műsorvezető 12 évig egyedülálló anyaként nevelte a gyermeküket.

"Senki nem így képzeli el az életét, ez egy nehéz helyzet volt. Tudnotok kell, hogy akkor jött be a válság, akkor szűnt meg az a televízió, ahol akkor dolgoztam, és a magánéletem romokban volt" - mondta a Palikék világában.

Elárulta, hogy 12 évig csak arra figyelt, és az életét is úgy alakította, hogy harmóniát teremtsen a kisfiának. Amikor nyolcadik osztályos lett a fia, látva a fejlődését, és azt, hogy apai energiákra van szüksége, vett egy nagy levegőt, és elkezdte megszervezni, hogy a középiskolai évek alatt az édesapjával lakjon.

"Számítottam arra, hogy ebből egy hatalmas botrány lesz, mindenki ki fog ezen akadni a családomból. Képzeljétek el, hogy a legnagyobb egyetértésben hoztuk meg ezt a döntést"

- mesélte Nyul Zsuzsa.

"Volt egy évünk arra, hogy erre mentálisan felkészüljünk. Tehát ez nem máról-holnapra történt, nem indulatból történt, nem azért történt, mert valamilyen krízis volt az életünkben. Hanem azért, mert tudtam, hogy neki most erre lesz szüksége."

Az, hogy a fia átköltözött az apjához, kemény következményekkel járt.

Egyrészt egyáltalán nem volt könnyű megtenni ezt a lépést, másrészt ő fizet gyerektartást az apukának.

Először azt hitte, mégis rossz dolgot tett, ám amikor jöttek a visszajelzések, és látta a fia fejlődését, megnyugodott, hogy jó döntést hozott.

"Az egyik legjobb dolog volt, amit tehettem, hogy elengedtem őt az apukája családjában élni. (...) A fejlődésében ez a legtöbb, amit én akkor, abban a korban adhattam"

- mondta.

A fia jól tanul, sportol, az édesapja határozottsága és következetessége pedig jó minta volt ahhoz, hogy bizonyos helyzetek megoldásában elég határozott legyen.

A teljes beszélgetést itt láthatjátok:


Megosztom
Link másolása


GYEREK
A Rovatból
4 fájdalmas igazság a családodról, amik csak felnőttkorban válnak világossá
És mindegyik nagyon keményen meg fog érinteni, amikor rájössz.

Megosztom
Link másolása

Valószínűleg te is jól ismered azt a családi helyzetet, amikor nehéz természetű rokonok próbálják elhitetni veled, hogy csak azért, mert vér szerinti rokonok vagytok, mindent el kell viselned tőlük – még akkor is, ha azzal fájdalmat okoznak.

Pedig akik szeretnének végre a saját jólétükre fókuszálni, azoknak nem árt megkérdőjelezni ezt az állítást.

Íme öt fájdalmas igazság a családodról, ami igazán szíven üthet, ha egyszer végre felismered őket:

1. A családod átlépi a határaidat

Egyik legkeményebb igazság, amit fel kell ismerned a családoddal kapcsolatban, hogy a vér szerinti kötelék nem ad senkinek felhatalmazást arra, hogy átlépje a személyes határaidat. A családtagok gyakran úgy gondolják, hogy a rokoni viszony felmenti őket, és hogy el kell tűrnöd a túlkapásaikat, mert egy család vagytok.

Azonban ha az őszinteség, a tisztelet és az integritás sérül, még a legerősebb családi kötelék is megszakadhat.

Fontos felismerned, hogy az egészséges kapcsolatok – még a családban is – csak a kölcsönös tiszteleten és megértésen alapulhatnak. Ezek nélkül semmilyen családi kapcsolat nem maradhat tartós.

2. A családod hajlamos a problémákat szőnyeg alá söpörni

Előfordulhat, hogy idővel rájössz: a családodban sokan ferde szemmel néztek rád azért, mert elmondtad az igazságot. Meg kellett tanulnod, hogy az ő érzéseik nem akadályozhatnak meg abban, hogy kiállj magadért vagy segíteni próbálj másokon.

Az igazság kimondásával nem ártani akartál, hanem lehetőséget adni másoknak is, hogy feldolgozzák és meggyógyítsák a saját sebeiket.

Ha a családod inkább titokban tartotta volna a régi bántásokat, az az ő döntésük, nem a tiéd – és fel kellett ismerned, hogy nem mindenki akar gyógyulni. Szembesülnöd kellett azzal is, hogy sokan inkább a tagadásban élnek, és úgy tesznek, mintha semmi sem történt volna. Így élnek tovább a fájdalmukkal és haragjukkal – neked viszont jogod van úgy dönteni, hogy nem szeretnél így élni.

3. A családod nem szeret igazán

Most jön az egyik legdurvább dolog. Sokan szeretnék elhinni, hogy a szüleik „a tőlük telhető legjobbat tették”, amikor és ahogy felnevelték őket. De felnőttként egyre többen jönnek rá, hogy a szülők „legjobbja” nem volt elég ahhoz, hogy egészséges, boldog felnőtté váljanak. Amikor felnősz, már tisztán látod a hibáikat, a hiányosságaikat, és megérted,

mennyivel boldogabb lennél most, ha gyerekként több vagy feltétlen szeretetet és együttérzést kaptál volna.

Ha gyakran érzed magad kívülállónak, ha nem hívnak el családi eseményekre, ha csak te telefonálsz a rokonaidra, ők nem találják meg a te számodat, akkor bizony el kell fogadnod, hogy a családod nem szeret igazán. Nem csoda, hogy ilyen előzmények után sokan megfogadják: ők másképp fognak bánni a gyerekeikkel.

4. A családod nem olyan, amilyennek te szeretnéd látni

Fájdalmas felismerni, hogy a családtagjaid képtelenek segíteni a saját érzéseid vagy sebezhetőséged kezelésében. Lehet, hogy szeretnének melletted állni a fájdalmadban, de

sokszor egyszerűen nincs meg bennük az érettség vagy az érzelmi intelligencia ahhoz, hogy valódi biztonságot, megértést és támogatást nyújtsanak.

A család néha kegyetlen tud lenni, és az igazság, amit felnőttként meglátsz mögöttük, még kegyetlenebb. De ha felismered, hogy a családtagjaid is esendő emberek, akik a saját démonaikkal küzdenek, lehetőséged nyílik együttérzéssel fordulni feléjük, vagy eldönteni, hogy kiket akarsz valóban közel engedni magadhoz a saját, választott családodban.

Via Yourtango


Megosztom
Link másolása