Béta vagy Szigma? Már a következő generáció nevén vitatkoznak a szakértők, pedig csak most születtek a gyerekek
Vannak, akik már most szigma generációnak nevezik a 2026-tól születő babákat.
Ugyanis sokan a görög szigma jelhez kötik az Alfa-generáció utáni nemzedéket.
Ám a demográfiai kutatók következetesen más nevet használnak. Az elnevezés a változással és az alkalmazkodóképességgel társított szimbólumból ered, amelyek várhatóan meghatározzák majd ezt a generációt.
– írja a McCrindle. A „Szigma generáció” kifejezés tehát egyelőre egy felkapott, de szakmailag nem megerősített elnevezésnek tűnik.
A legtöbb nemzetközi intézmény, köztük az Annie E. Casey Foundation is 2025-tel zárja az Alfa-generációt, így a 2026-ban érkezők már valóban egy új korszak első képviselői lesznek. A névadás logikája egyszerű: ahogy az Alfa után a Béta következik a görög ábécében, úgy követi az egyik generáció a másikat.
A legtöbb előrejelzés szerint
A McCrindle szerint olyan korszak gyermekei lesznek, amelyet technológiai áttörések, változó társadalmi normák, fenntarthatósági nyomás és globális összekapcsoltság formál.
Otthonosan mozognak majd az AI-világban, és hálózatokban gondolkodnak majd.
Ez azt jelenti, hogy a Béta generáció valószínűleg nemcsak digitálisan lesz fejlettebb, hanem sokkal korábban szembesül majd a technológia etikai, pszichológiai és társadalmi következményeivel is.
Mi várható még a Béta generáció életében?
Vagyis a Béta generáció számára a siker nem azt fogja jelenteni, hogy valaki egy szakmát megtanul fiatalon és ugyanabban dolgozik negyven évig, hanem azt, hogy képes újra tanulni, többféle tudást kombinálni, és eligazodni a gyorsan változó munkaerőpiacon.
Folyamatosan változni fog, és aki nem alkalmazkodik, az lemarad és hátrányt szenved.