A gyerekek bevonásával reformáljuk meg az oktatást, de szélsebesen, és ne helyettük találjuk ki, nekik mi a jó
Még mindig fordítva ülünk a lovon oktatásügyben, és közben a világ úgy suhan el mellettünk, hogy fel sem fogjuk.
Csak ülünk a mocsárban, mint a dinoszauruszok a meteor becsapódásakor, és pislogunk, hogy jaj, most mi lesz.
Amúgy mindenhol gyökeres szemléletmód-váltásra van szükség, amit éppen az oktatással kell kezdeni. És azzal, hogy a jövő oktatásának kialakításába bevonjuk a gyerekeket is, mondják el ők, milyen iskolában és hogyan tanulnának szívesen.
Az AI megjelenésével már most új korszakban járunk, teljesen más készségekre és tudásra van szükségük a gyerekeknek, mint 150 évvel ezelőtt.
De nem úgy, hogy megint felülről kezdünk el ötletelni mi, felnőttek, hogy mi legyen.
Mostanában olvastam több olyan projektről is, amelyekben gyerekek véleményét kérik ki. Ha jól emlékszem, Hollandiában applikáció tesztelésére kérték fel őket, hogy egészen biztosan olyan alkalmazás készüljön, amit mondjuk egy 14 éves is használni tud.
A veteményeskert volt körükben a legnépszerűbb, nagyon örültek neki. Az is kiderült, hogy a környéken lakó tinédzserek több zöldterületre és mozgásra alkalmas játszóterekre vágytak: kosárlabdapályákra, hintákra, vizes játékokra.
Az oktatásban ugyanez kellene tennünk, mint a fenti, franciaországi projektben. De volt akár egyetlen olyan magyar oktatási miniszter a rendszerváltás óta, aki egyenesen az oktatási rendszer elszenvedőihez, alanyaihoz, a gyerekekhez fordult volna, hogy „amúgy mi újság az iskolában, min változtatnátok, milyen iskolában szeretnétek tanulni, mi hiányzik ahhoz, hogy jobban tudj tanulni”?
Nincs ilyen? Kár. Mert a gyerekeken csapódik le minden, kezdve a förtelmes fércmunkákkal, az innen-onnan összeollózott-ott szövegű, értelmetlen, használhatatlan tankönyvekkel.
Foglalkozik ma bárki azzal, hogy akadálymentesített legyen a tananyag? Megkérdezte bárki a tankönyvekről mondjuk az általános iskolásokat, hogy figyi, érted, mi van leírva a tankönyvben? Nem? Hú, akkor ezt elszúrtuk, írni kellene egy másikat.
A jelenlegi, még mindig a feudalizmusra épülő oktatási rendszerrel nem fog menni értelmes, felelősségteljes, intelligens, érzelmi intelligenciával rendelkező, kreatív, konstruktív, alkalmazkodni képes stb. emberek felnevelése. Ennek része az is, hogy az állami iskolákról teljesen leválasztjuk az egyházi oktatást és szemléletet.
Tanuljon hittant egyházi iskolában, aki akar, a hívő szülő vigye a saját gyülekezetébe istentiszteletre és különféle gyülekezeti alkalmakra a gyerekét, de ennek semmi keresnivalója a nem egyházi intézményekben.
Most.