190 ezer embert vizsgáltak: a fogaid állapota elárulja, mekkora eséllyel halsz meg idő előtt
Oké, kapaszkodj meg: a fogorvosod nemcsak a lyukas fogaid miatt nyaggat, hanem mert a szád állapota elég pontosan megjósolja, mekkora eséllyel halsz meg idő előtt. Egy friss, 190 ezer, 75 év feletti japán felnőtt adatait feldolgozó kutatás szerint ugyanis nem is az a lényeg, hány fogad van, hanem hogy azok milyenek.
Az Oszakai Egyetem kutatói rárepültek a témára, és minden egyes fogpozíciót bekategorizáltak: hiányzik, ép (egészséges), tömött (fogorvos által javított) vagy szuvas.
A legdurvább felismerésük viszont az volt, hogy az ép és a tömött fogak együttes száma sokkal pontosabb előrejelző, mint bármi más. „Az ép és tömött fogak együttes száma pontosabban jelezte előre a bármely okból bekövetkező halálozást, mint az ép fogak száma önmagában, vagy az ép, tömött és szuvas fogak együttes száma” – írják a kutatók a tanulmányukban, a ScienceAlert szerint.
Na de miért is van ez így?
Arról nem is beszélve, hogy kevesebb foggal nehezebb rendesen megrágni az ételt, ami egyenes út a hiányos táplálkozáshoz. Szóval a tanulság az, hogy a fogak megjavíttatása nemcsak a mosolyodnak tesz jót, de konkrétan az életedet hosszabbíthatja meg. Ahogy a kutatócsoport fogalmaz: „Bár több tanulmány is a megmaradt fogak számát azonosította a halálozás jelentős előrejelzőjeként, kevesen vizsgálták az egyes fogak klinikai állapotának hatását a halálozásra”.
Persze a kép nem ennyire egyszerű. A kutatók is elismerik, hogy más tényezők is beleszólhatnak a dologba, amiket ők nem vizsgáltak.
Például akinek nincs pénze fogorvosra, az valószínűleg alacsonyabb társadalmi-gazdasági státuszú, ami önmagában is befolyásolja, hogy meddig él valaki.
Az eredmények egyébként összecsengenek egy másik, a Tokiói Tudományos Intézet által jegyzett kutatással. Ők az „orális gyengeség” nevű jelenséget vizsgálták, ami magában foglalja a foghiányt, a rágási és nyelési problémákat, a szájszárazságot és a beszédnehézséget. Azoknál az időseknél, akiknél ebből legalább három tünet jelen volt, 1,34-szer nagyobb eséllyel következett be a halál a vizsgált időszak alatt. Úgy tűnik tehát, a szájhigiénia tényleg nem úri passzió.
A jövőben a kutatók azt javasolják, hogy ne csak a fogak számát, hanem az állapotukat is vegyék figyelembe a hasonló vizsgálatoknál. Mert ahogy ők is mondják,
„A szuvas és tömött fogak száma és a bármely okból bekövetkező halálozás közötti összefüggés mögöttes mechanizmusát gondosan megtervezett kohorszvizsgálatokban kell alaposan megvizsgálni” – zárják a tanulmányt.
Via ScienceAlert
