GASZTRO

Szenes, újhagymás, pálinkás - Az avokádó latte csak pontszerző a fura habos kávék olimpiáján

Milyen habos kávét főznek a távol-keleti sötét konyhákban, milyen növénytől lesz Barbie-színű egy latte, és mi a közös a Guiness-ben és a nitro kávéban? Latte-körkép!

Megosztom
Link másolása

Az őszi időszak ikonikus social media sztárja, a pumpkin spice latte (a barátainak csak PSL), minden basic girl szezonális BFF-je már augusztus közepe óta folyik a netes csapokból.

Az idén az Államokban is hivatalosan nagykorúvá vált Starbucks-költemény 2003 óta fűszerezi meg az utolsó nyári napsugaraktól Halloween másnapjáig tartó kávészüneteket. Mindent elsöprő és tartósnak látszó sikere még az ilyenkor tavaszi időszakát élő déli féltekére is hatással van, a különbség talán csak annyi, hogy az egyre melegedő időjárás miatt arrafelé többen választják a kávé jeges változatát.

Hazánkban az elmúlt hetekben inkább az avokádó latte került előtérbe, és

ki tudja, ki lesz a következő latte-celeb: a koreai sajtos, a kínai snidlinges, esetleg a hasfogó szenes változat?

Egy rövid latte-körképben összeszedtük a lehetséges versenyzőket, hogy a pulthoz érve már ne kelljen rákérdeznünk mondjuk arra, mitől pink a szomszéd asztalnál ülő lány kávéja.

Legyen egészségesebb, ami kávé

A kávéiparból élők természetesen folyamatosan a trendi dolgok ütőerén tartják a kezüket, ezért sem meglepő az utóbbi években a  sokféle egészséges (vagy annak kikiáltott), alternatív latte megjelenése.

Ebbe a csoportba tartozik az avokádó latte is, hiszen az avokádó segíthet a rossz koleszterinnek is nevezett LDL csökkentésében és remek antioxidáns forrás, bár ma már a legtöbben tudjuk,

ha nem élünk avokádó termelő környéken, jobban tesszük, ha a környezet védelme érdekében másfajta, helyben elérhető superfood-ot választunk.

Egy másik egészséges változat, a Pink Latte például remek hazai alternatívája lehet az avokádósnak, hiszen ebben a kávéban a mi éghajlatunkon termesztett cékla a főszereplő. A forró italba porított formában kerülő cékla jótékonyan hat a vérkeringésre, déli társához hasonlóan tele van antioxidánsokkal. Hasonló Barbie-színben tündöklő egyébként a pitaya latte, melynek a trópusi sárkánygyümölcs adja különleges árnyalatát, és céklás rokonához hasonlóan erősíti az immunrendszert és a mikrobiomot.

A zöld és rózsaszín lattekkal szemben azonban

a Goth Latte néven futó, tökéletes kontrasztos latte art-ok alapjául szolgáló aktív szénnel gazdagított ital csak első olvasatra egészséges.

A fekete italban lévő szénről ugyan azt állítják, segíti a test méregtelenítését, az aktív szén magas adszorpciójának köszönhetően sajnos nem csak a káros dolgokat, hanem többek között a sima fejfájáscsillapítótól kezdve az antidepresszánsokon át a fogamzásgátlók hatóanyagáig válogatás nélkül mindent magába szív, ezért nem árt vigyázni a fekete szépséggel.

A sötét világú Insta-selfie kiegészítő mellett a régi motorosnak számító, nyugtató hatású L-teanin nevű aminosav tartalmú matcha latte, az anyagcsere pörgető fűszeres chai latte biztonságos és ízletes habos finomság, melyek a kurkumás arany latte-val egyetemben a hideg, betegségekkel tűzdelt őszi-téli szezonban jó szolgálatot tehetnek a vírusok elleni küzdelemben.

A gombás latte, mely elkészítéséhez különféle egészségtámogató gombát (reishi, chaga, hernyógomba, ganoderma) használnak, már

inkább gyógyászati segédeszköz vagy táplálékkiegészítő, mintsem élvezeti cikk,

bár sokan próbálják különféle ízesítőkkel kellemesebbé tenni, vagy nagy arányú arabica kávéval keverni. A gombás kávéval készülő latte is egyfajta Mary Poppins-i megoldás: Egy kis kanál cukor kell, és  lemegy az orvosság.

Sötét keleti humor: snidlinges és sajtos latte

Míg a britek a fekete humor nagymesterei, a távol-keleti népek mostanában – többek között - a latte-jukba rejtik sötét poénjaikat. A hei an liao li kifejezés, melyre a dark kitchen névvel is szoktak hivatkozni (nem összekeverendő a kizárólag házhozszállítással foglalkozó éttermekre használt dark/ghost kitchen-nel! ),

olyan ételeket takar, melyek megjelenésükben és összeállításukban szokatlan, vagy egyenesen bizarr hatást keltenek.

Az egyik ilyen különlegesség a 2010-es években Kínában és Taivanon nagy sikerrel futott sajtos tea (cheese tea vagy naigai cha) kistestvérének kikiáltott sajtos latte. A sajtos tea egy hidegen fogyasztott ital, melynél a hűvös fekete vagy zöld tea tetejére az eredeti, taivani recept szerint sajtporból, tejből és tejszínből készült hab kerül. Ez a kínai, majd a nemzetközi változatoknál sajtkrémre lett cserélve. Az édes-sós-földes ízvilágú ital sikerén felbuzdulva kávéval is kipróbálták a fura házasítást.

A kísérlet olyan jól sikerült, hogy ma már a távol-keleti Starbucks-ok termékpalettáján is ott találjuk a sajtos latte-t.

Egyébként a hozzánk földrajzilag közelebbi skandináv népek Kaffeost-ja is hasonló ízkombinációval bír,

csak náluk a leipäjuusto típusú finn sajt nem hab, hanem szilárd, kocka formában kerül a kávéba.

A hidegen készített sajtos latte-hoz egyébként nem környezetvédelmi okokból nem szoktak szívószálat adni: a kávé és a hab ízének és állagának keveredését ugyanis csak a közvetlenül a pohárból történő fogyasztás teszi lehetővé.

Egy másik, talán még morbidabbra sikerült dark cuisine poén a újhagymás latte. Az ital alapja egy klasszikus jeges tejeskávé, amely jégből, állati vagy növényi tejből és egy adag eszpresszóból készül. Ezt a keveréket öntik egy maréknyi újhagymára (csak a zöld részét használják!), majd a tetejét is bőven megszórják a markáns ízű és illatú, csípős zöldfűszerrel.

A nyugati kávéfogyasztók közül nem meglepő módon keveseket ejtett rabul a hagymás ízvilág, és

van egy olyan érzésünk, hogy keleti barátainkat sem szokták a törzshelyükön „Akkor a szokásos hagymás latte, ugye?” kérdéssel fogadni,

hanem udvariasan a markukba röhögnek a jól sikerült viccen.

Alkoholos latte, és ami csak annak látszik

Mit csinál egy italgyártó vállalat, amikor az évszázadokig jól működő bizniszt valami egészen új fajta generáció és a gazdasági környezet elkezdi kicsinálni? Cselhez folyamodik!

Így tett a kínai Moutai pálinkát is gyártó cég is, mikor előállt forradalmi ötletével, a Moutai Latte-val. A covid járvány alatt elképesztő gazdasági ugrást produkáló cég

a kávét az alkoholnál fontosabbnak tartó Y és a Z-generációt próbálta saját piacának hosszútávú biztosítása érdekében „jobb belátásra téríteni”.

Az eredetileg 53%-os, tehát igen erős pálinkából a latte-ban már csak 0,5% alkoholtartalom mutatható ki, ez viszont hosszú távon pont elég a most még csak kávézgató fiatalok vagy régebb óta fiatalok alkoholra szoktatásához.

A kávék ilyenfajta alkoholos befolyásolása persze nem korlátozódik a világnak ezen keleti felére. A kávés vagy kávélikőrös koktélok (pl. White Russian, Espresso Martini) és az alkoholos kávék (nációtól függően a cseresznyelikőrtől kezdve a calvadoson át a konyakig kb. bármi) ott leselkednek szinte minden kávézó és bár itallapján, hogy 2:1 megoldást nyújtsanak a kétféle élvezeti cikk bevitelére. Alkoholos Latte-ból persze egyelőre nem túl sokat találni, inkább csak a hobbi baristák osztanak meg a vörösboros latte-hoz hasonló recepteket.

Azonban van egy másik, alkoholmentes latte, ami

kinézetre sok hasonlóságot mutat egy nyugaton is híres alkohollal, a Guinness-szel: ez a nitro latte.

Függetlenül attól, hogy ki készítette az első nitro latte-t, az inspirációt Michael Ashnek, a Guinness Beers munkatársának köszönheti. Az ő ötlete volt ugyanis, hogy az 1959-ig csak a szén-dioxid bubisságára támaszkodó sört inkább nitrogénnel dúsítsák. Az eljárásnak köszönhető a rubinfekete sör különleges édeskés, krémes és szuper tartós habja és a pohárban fentről lefelé haladó buborékok tüneménye is.

A fenti megoldást vették át a baristák, akik a kávé szén-dioxiddal történő keverésénél rendre gasztronómiai kudarcot vallottak, a nitrogénnel azonban ugyanazt az eredményt érték el, mint a Guinness (és azóta sok más sörfőzde) szakemberei.

Kávézz úgy, mintha lenne holnap

Hidegen vagy melegen, alkohollal vagy anélkül, pink, zöld vagy a szivárvány bármely árnyalatába fogyasztjuk is a latte-nkat, mindig figyeljük meg az adott változat ránk, a testünkre és az érzékeinkre gyakorolt hatását is.

Mindenkire másképp hatnak a különféle koffeintartalmú italok, és fontos ezekkel a hatásokkal tisztában lenni.

Személyes finomhangolással mindenki meg tudja találni az adott egészségügyi állapotához passzoló kávét, ami támogatja, de legalábbis nem rombolja a szervezet megfelelő működését, legyen az alvási ciklus, a mellrák kockázatának csökkentése vagy hogy egy koffeinmentes változattal rövid távon mit veszítünk, hosszú távon mit nyerhetünk.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


GASZTRO
Ezt az 5 ételt SOHA ne melegítsd meg a mikróban, ha jót akarsz magadnak!
Bár csábító lehet, hogy a mikrohullámú sütőt használjuk ezek újramelegítésére, az ételszakértők szerint ez nem mindig a legjobb választás.

Megosztom
Link másolása

A Michigan State University szerint a mikróban az étel egyenlőtlenül melegedhet fel, hideg foltok maradnak benne, amelyek lehetőséget adhatnak arra, hogy a káros baktériumok túléljék az újramelegítési folyamatot.

Ráadásul a mikrózott étel íze sem mindig kielégítő. Amit így melegítesz, az kiszáradhat vagy túlfőhet.

Ételkészítési szakértők osztották meg a Fox News Digitallal arról, hogy mikor érdemes elkerülni a mikrohullámú sütő használatát, és mely ételeket nem ajánlott így újramelegíteni.

Néhány példa talán meglepő lehet:

1. Tojás

A tojás köztudottan igazi fehérjebomba, ráadásul főve könnyen hordozható snack.

Az ételszakértők azonban azt javasolják, hogy ha főtt tojásunk maradt otthon, azt hidegen fogyasszuk, és ne próbáljuk a mikróval „felmelegíteni”.

„Soha ne mikrózd meg a főtt tojást” – mondta Amanda Holtzer, New Jersey-i dietetikus.

„Ettől ugyanis gőz és nyomás keletkezik a tojás fehérjéjében, ami konkrétan robbanáshoz vezethet, amikor felvágod.”

„Ez a robbanás megtörténhet már a mikróban is, vagy a tányérodon, esetleg – ijesztő módon – a szádban, amikor beleharapsz a tojásba” – tette hozzá Holtzer.

2. C-vitaminban gazdag ételek

Mivel a C-vitamin vízben oldódó és rendkívül hőérzékeny, Holtzer szerint érdemes kerülni a mikró használatát az ilyen ételek esetében.

„Hő hatására a C-vitamin lebomlik és megsemmisül” – mondta. A C-vitaminban gazdag ételek közé tartoznak a bogyós gyümölcsök és a leveles zöldségek.

„Ha szeretnéd megőrizni ezeknek az ételeknek a C-vitamin-tartalmát, azt ajánlom, hogy inkább nyersen fogyaszd őket”

– javasolta Holtzer.

3. Csirkehús

Élelmiszer-biztonsági szempontból a csirkehús újramelegítése általában biztonságos – állította Holtzer.

„Minőségi szempontból azonban nem ajánlom a csirke újramelegítését” – tette hozzá.

„Amikor a csirkehús főzés után a hűtőbe kerül, a húsban lévő zsírok oxidálódhatnak, ami megváltoztathatja a csirkehús szerkezetét, és ezzel együtt az ízét is.”

„Újramelegítéskor pedig a csirkében lévő nedvesség elpárolog, így egy furcsa ízű és állagú húst ehetsz csak.”

Holtzer azt javasolta, hogy a maradék csirkét inkább olyan ételekhez használjuk fel, amelyek nem igényelnek újramelegítést, például csirkés szendvicshez, salátához vagy wraphoz.

4. Halak

A tenger gyümölcseinek újramelegítése nem jó ötlet – mondta Holtzer.

„A hal az az étel, amit egyáltalán nem javaslok újramelegíteni” – állította.

„A mikrohullámú sütő magas hőmérséklete gyorsan elpárologtatja a hal nedvességtartalmát, és ez nagyon száraz, gumiszerű textúrát eredményezhet.”

Kulinaris szempontból Jim Nuetzi, az atlantai Valor Hospitality vállalati séfje is egyetértett, hogy a halak mikrózása nem jó.

„A tenger gyümölcsei nálam teljesen kizártak” – mondta Nuetzi.

„Nagyon nehéz bármilyen tengeri ételt újramelegíteni anélkül, hogy káros hatások ne érjék,

de a mikrohullámú sütőben történő újramelegítés különösen tönkreteszi őket.”

5. Marhahús

Ha maradt egy kis marhahús, és másnap mikróban szeretnéd megmelegíteni, az élmény nem lesz ugyanaz, mint az első alkalommal – figyelmeztettek a szakértők.

„A steak például újramelegítése során elveszítheti omlós textúráját és ízét, mivel a plusz hő gyakran kiszárítja a húst és rágóssá teszi”

– mondta Nuetzi.

„Ráadásul az újramelegítés gyakran egyenetlen hőmérsékletet eredményez. A hús egyes részei túlfőhetnek, míg más részek hidegek maradnak.”


Megosztom
Link másolása

GASZTRO
A Rovatból
Kiderült, a krumpli igazi superfood! Ezért nem kell rosszul érezni magad, ha szereted
Évekig tévhitben éltünk: a diétázók is mellőzték a krumplit, pedig valójában szuperélelmiszer!

Megosztom
Link másolása

Sokan úgy gondolják, hogy a krumpli hizlal és egészségtelen, ezért óvatosan bánnak vele a konyhában. Az alacsony szénhidráttartalmú diéták (például az Atkins vagy a paleo meg a keto) népszerűsége miatt a krumpli lassan a tiltott zöldségek listájára került. Azonban

a legújabb kutatások bebizonyították, hogy a krumpli valójában tele van létfontosságú tápanyagokkal, és igazából egy szuperélelmiszer.

Egy nemrég készült felmérés szerint az emberek majdnem fele (46 százalék) tévesen hiszi, hogy a krumpli súlygyarapodáshoz vezet. A fiatalabb generáció sem kivétel:

a Z generáció tagjainak több mint kétharmada (68 százalék) nincs tisztában azzal, hogy a krumpli tele van vitaminokkal, ásványi anyagokkal és emésztést támogató rostokkal.

Egy másik meglepő adat, hogy a megkérdezettek közel fele (48 százalék) szinte soha nem eszik héjában sült krumplit, inkább a hasábburgonyát választják. Pedig ezzel rengeteg fontos tápanyagról mondanak le, hiszen a burgonya héja komplex szénhidrátokat, C-vitamint, B1-vitamint (tiamin) és káliumot tartalmaz, amelyek energiát adnak és támogatják az egészséget - írja az Express.

Egy fitneszszakértő így nyilatkozott:

„A krumpli alapvető energiaforrás, különösen azok számára, akik aktív életmódot élnek. Segíti az izmok regenerálódását, fenntartja az erőnlétet, és egész nap energikusak maradunk tőle.”


Megosztom
Link másolása


GASZTRO
Ezzel a trükkel hetekig friss marad a krumpli – sokat spórolhatsz, ha kipróbálod!
Így tárold a krumplit, hogy hetekig friss maradjon – egy egyszerű trükk, ami megváltoztatja az életed.

Megosztom
Link másolása

A krumpli különleges zöldség, mert bár nem romlik meg túl gyorsan, ha nem tárolod megfelelően, hamar megjelenhetnek rajta zöld foltok vagy csírák. Egy TikTok-influenszer, Leen (@leen.bd) megosztott egy egyszerű trükköt, amivel frissen tarthatod otthon a krumplit.

A titok abban rejlik, hogy tegyél egy-két almát a krumplik közé.

Az alma által kibocsátott etiléngáz, amely természetesen keletkezik a gyümölcs érése során, segít lassítani a krumpli szénhidrát-anyagcseréjét

és növeli a légzésintenzitását. Ennek köszönhetően a krumpli tovább marad friss, és elkerülhető a csírázás vagy a zöld foltok megjelenése, amelyek mérgezőek lehetnek, ha nem távolítod el őket rendesen.

Ezt a módszert tudományosan is alátámasztja a Journal of Food Science and Technology kutatása, amely szerint az alma etiléngáza segít megőrizni a krumpli frissességét.

A TikTok-videó alatt sokan lelkesen dicsérték ezt a praktikát. Egy hozzászóló például így írt:

„Egy éve tudok erről, és megváltoztatta az életem! Tényleg működik!”

Mire figyelj a tárolásnál?

- Az alma trükk csak a krumplira vonatkozik. Más gyümölcsökkel együtt tárolva az alma meggyorsíthatja azok érését és romlását.

- Édesburgonya esetén ez a módszer nem ajánlott, mert az alma által kibocsátott gáz csírázást okozhat.


Megosztom
Link másolása


GASZTRO
Tél van: ezt tedd a tányérodra, hogy elkerülhesd a szezonális depressziót
A leghidegebb és legreménytelenebb téli hónap áll előttünk, de nem kell megadni magunkat a szezonális depressziónak. A konyhában is harcolhatunk ellene!

Megosztom
Link másolása

A téli depresszió, vagyis a szezonális affektív zavar (SAD) egy komoly probléma, amely az életminőséget is jelentősen ronthatja. Szerencsére nem csak a fényterápia vagy a pszichológus segíthet – az étrendünk is kulcsszerepet játszhat abban, hogy átvészeljük a hideg, komor hónapokat.

Boldogság a tányérunkon

Az étel sokkal több, mint puszta tápanyag. A megfelelő ételek fogyasztása segíthet szabályozni az agy kémiai egyensúlyát, amely hatással lehet a hangulatunkra. Szóval, ha nem akarjuk, hogy a tél teljesen maga alá gyűrjön, érdemes átgondolni, mi kerül a tányérunkra.

1. Omega-3 zsírsavak: a téli hősök

Nem lehet eleget beszélni arról, mennyire fontosak az omega-3 zsírsavak. Ezek a tápanyagok gyulladásgátló hatásuk mellett az agyműködésre is jó hatással vannak. Tanulmányok kimutatták, hogy az omega-3 segíthet csökkenteni a depresszió tüneteit. A tengeri halak, a lazac, a makréla és a szardínia, kifejezetten gazdagok ebben a tápanyagban.

Törj össze villával egy doboz szardíniát, borsozd meg és keverd össze 1-2 evőkanál majonézzel, majd mehet a (teljes kiőrlésű) pirítós kenyered tetejére!

Ha nem vagy halrajongó, a lenmag, a chia mag és a dió is remek alternatíva lehet.

2. Étcsoki: mértékkel, de fontos!

Ha valami igazán jó indokot keresel arra, hogy egy kis csokit nassolj, akkor itt van: az étcsokoládé javítja a hangulatodat.

Tele van antioxidánsokkal, amelyek csökkentik a stresszhormonok szintjét.

Persze nem arról van szó, hogy mostantól kilószámra tolhatod a csokit – napi egy-két kocka 70%-os vagy magasabb kakaótartalmú csokoládé a nyomorultabb hangulatú percekben bőven elég.

3. Triptofán: az alvás és boldogság kulcsa

A triptofán egy olyan aminosav, amely segíti a szerotonin termelését. Mármint tudod, azt a boldogsághormont, ami nagyjából az egyetlen dolog, ami megmenthet a januári blues támadásától. Tojás, sajt, déligyümölcsök, mint a banán, valamint a pulykahús mind bővelkednek benne.

Ha nincs kedved pulykát sütni, készíts tojáskrémet:

Főzz meg két tojást, vágd apró kockákra. Vágj karikákra két szál újhagymát is és a tojással együtt keverd 2-3 evőkanál majonézhez.

Sózd és borsozd, amennyire szükséges, és ezt is ráteheted a pirított sokmagvas kenyeredre.

4. C-vitamin: az immunrendszer és a hangulat védelmezője

A C-vitamin nemcsak abban segít, hogy legyűrd a megfázást, hanem közvetve a stressz szintjére és a mentális épségedre is pozitívan hat. Egy narancs vagy grépfrút remek út megoldás, ha fel akarod turbózni a C-vitamin-szintedet, de a zöldpaprika és a brokkoli is jó forrás.

5. Teljes kiőrlésű gabonák: stabil energiát és jobb hangulatot adnak

A fehér kenyér helyett a teljes kiőrlésű opciókat válaszd, ha nem akarod, hogy az energiaszinted hullámvölgyekben töltse a nap nagy részét. Ezek a lassan felszívódó szénhidrátok segítenek egyenletesen tartani a vércukorszintet, ami kulcsfontosságú az általános hangulat szempontjából is. Hogy mivel edd őket? Az 1-es és a 3-as pontban már adtunk két tökéletes receptet.

6. Fermentált ételek: az agyad barátai

Nem gondolnád, de a bélflórád és a hangulatod szorosan összefügg. A fermentált ételek, mint a kefir, joghurt, savanyúkáposzta és kimchi segíthetnek helyreállítani a jó baktériumok egyensúlyát a szervezetedben, amely a mentális egészségedre is pozitív hatással lehet.

Mi nem segít?

Az ünnepek alatt ömlik a cukor, az alkohol meg a zsír mindenfelé, de ezek nem feltétlenül a barátaid, ha a mentális egészségről van szó. Egy nagy adag szénhidrát- és cukorbomba után ugyan lehet, hogy pillanatnyilag jobban érzed magad, de a hullámvasút sötétebbik völgye biztosan megérkezik utána.

A titok: egyensúly

A téli depresszió ellen nincs csodapirula – de egy kiegyensúlyozott étrend, amely tele van tápanyagokkal, jelentősen hozzájárulhat ahhoz, hogy jobban érezd magad a bőrödben. Persze nem árt, ha mellette odafigyelsz a rendszeres mozgásra,

megpróbálsz minél több napfényt vagy legalább D-vitamint szerezni, és ha nagy a baj, beszélsz egy szakemberrel is.

Ha mindezek mellett az étrendeddel is támogatod a lelki egészségedet, még a legsötétebb január sem foghat ki rajtad.


Megosztom
Link másolása