GASZTRO
A Rovatból

Steiner Kristóf: Vegán vakáció Kaliforniában - rózsaszín napszemüveg nélkül

„Kalifornia, jövünk - oda, ahonnan elindultunk!” dudorásztam magamban huszonéves-korom kedvenc sorozatának, a Narancsvidéknek főcímdalát, amint a repülőgép landolásra készült San Francisco felett. Nem tudtam, és nem is akartam titkolni az izgatottságomat

Megosztom
Link másolása

Bár valójában sosem jártam korábban az Arany Államban, kétség kívül személyiségem, érdeklődési köröm, sőt, talán egykori, mára azért sokat változott értékrendem is nagyban inspirálódott innen.

Innen indult el a hippi mozgalom, az 1960-as években - a békét, szeretetet, egyenlőséget, szabadságot hirdette, a queer közösség történelmi és kulturális központja - elég ha Harvey Milkre, a világ első nyíltan meleg politikusára gondolunk, akinek emberjogi aktivizmusa tragikus meggyilkolásához vezetett, ám halála csak még jobban megerősítette az embereket a hitben: többé nem hallgathatnak az ellenük elkövetett igazságtalanságokról.

Nincs kreatív iparág, és művészeti forma, amelyre ne lett volna hatással: sokszínűsége, nyitottsága, ikonikus helyszínei a globális kultúra, és pop kultúra meghatározó helyszínévé tették.

Bár mi most csak belekóstoltunk - San Francisco után Los Angeles felé vettük az irányt -, ezalatt az itt töltött egy hét alatt is rengeteget változott a fejemben-szívemben mindaz, amit a kaliforniai életérzéshez kötöttem… de kezdjük a „sárga út” elején!

Úgy érkeztem ide, mint Dorothy, Óz birodalmába - no nem egy égből pottyant házzal, hanem azzal a meggyőződéssel: most magam mögött hagyom az élet szürkeségét, és egy szivárványszín valóságba toppanok be. És bár tény, hogy a szivárvány-zászlók mindenhol ott lobogtak,

a kép, ami fogadott, inkább emlékeztetett az Óz azon jelentére, mikor a főhősnő megpillantja a halott boszorka két lábfejét, és megérti: ez az utazás nem csupán tündérmese.

A szállásunk - az Amsterdam Hostel, amely egyszerű, tiszta, és elsősorban megfizethető volt - a Tenderloin negyed sarkán állt, így megérkezésünk estéjén, szürkületben sétáltunk át rajta. Mit sem sejtve: a környék hanyatlását évek óta próbálja megállítani a városvezetés, sikertelenül: szó szerint több ezer heroin tű hevert a földön, a szegénység, elveszettség, a társadalmi rétegek közötti szakadék fájdalmasan és élesen üvöltött a fülünkbe.

Az emlékezetemben élő, filmekből ismert viktoriánus és edwardiánus épületek, amelyeket harsány színeik miatt „festett hölgyeknek” neveznek, sehol sem voltak - látványos lakhatási válság, és kézzel tapintható bűnözés - azaz a mi esetünkben lábbal, ugyanis egy utcasarki építkezés mellett a szandált viselő lábfejünktől centikre fúródott a földbe egy pisztoly lövedék: mint másnap kiderült,

banda-leszámolásba keveredtünk, rosszkor, rossz helyen… azaz egy centi híján, mégiscsak jó helyen.

Az első esténken egy rendkívül különleges étteremben vacsoráztunk, ahova évek óta vágyakozom - nem egy puccos hely, és bevallom, egészséges választásnak sem nevezném feltétlenül, mégis ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy felfedezzem. A Mr Charlie’s tulajdonképpen egy kamu McDonald’s, ahol minden hajszál pontosan ugyanolyan, mint a Mekiben - azonban az összes ismert ízt 100% vegán változatban élvezheti a vendég.

Ide évek óta vágyakoztam

Nem szégyellem bevallani, a könnyem is kicsordult, ahogy gyerekkorom kedvenc szendvicseit haraptam, több, mint tizenöt év után először - utolsó reggelinket is itt fogyasztottuk, akkor már a gyorsétterem klasszikus McMuffin-jai közül válogatva. Az étterem nem csak a recepteket csente el, de az ikonikus piros-sárga dizájn is megmaradt, a Happy Meal menü helyett pedig Frowny Meal, azaz „rosszkedvű menü” van. Zseniális marketing!

Éjszakai sétánk a SoMa negyedbe vezetett - mely híres-hírhedt utca ad otthont a szokatlanul szabados utcafesztiválnak, a Folsom Street Fairnek, amely a BDSM kultúrát hirdeti: a fesztivál során elfogadott a meztelenség, míg mások sokat láttató szado-mazo cuccokban érkeznek. És bár úgy hangozhat, ez nem szex parti, hanem egy szubkultúra ünnepe. A II. világháborút követően, főként veterán katonák kezdték „megszelidíteni” magát az erőszakot, az egyenruhákat jelmezekké, az agressziót erotikus magabiztossággá változtatva.

Másnap egy klasszikus dinerben, a David’s Delicatessenben reggeliztünk - amely a 20. század közepe óta kínál tipikus amerikai ételeket, különös tekintettel a zsidó konyha klasszikusaira.

Isteni volt a David's reggelije

Nagy meglepetésünkre volt tofuból készült rántottájuk is, és isteni, vegán hash brownt, azaz rösztit kínáltak mellé. Eztán nyakunkba vettük a várost, és egyetlen nap alatt 30 000 lépést megtéve végigjártunk mindent, amire kíváncsiak voltunk.

Ellátogattunk az üzleti negyedbe, amelynek felhőkarcolói óriás kontrasztot mutatnak a korábban említett környékekkel. Jártunk a bájos China Townban, ahol kínai utcazenészek muzsikáltak, és egy teaház cégére azt hirdette: „Ha már tudod, hogy kell gyógynövényeket szívni, most tanuld meg inni őket.”

Az említett teaház cégére

Rátaláltunk a mesebéli festett házacskákra is, kistermelői piacon kóstolgattuk a portékákat a Marina District kikötője mellett, láttuk az Alcatraz-szigetet, ahol Al Capone raboskodott.

Aztán lesétáltunk a tengerpartra, ahol könnybe lábadt szemmel bámultuk a Golden Gate hidat. Ám a legizgalmasabb és legszebb élmények még hátra voltak: a Haight-Ashbury negyed, amely a Summer of Love, 1967-es hippi tüntetések helyszíne volt - melynek során több tízezer fiatal fejezte ki tiltakozását a vietnámi háború ellen.

A „flower power feeling” máig megvan: ez volt az a környék, ahol hipszter-szívem igazán otthon érezte magát.

Az éjszaka a Castro negyedben ért minket, amely a meleg közösség saját kis faluja - itt rendezik meg a San Francisco Pride Parade felvonulást, amely a világ egyik leghatalmasabb LMBTQ-jogi rendezvénye. Az utcákat barátságos kis bárok és merész motyókat kínáló „felnőtt játékboltok” szegélyezik, a környékbeli Dolores parkot pedig „gay beach”-nek becézik, mert bár vízpartnak nyoma sincs, az ide látogatók pont úgy heverésznek a fűben, mintha strandon lennének.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kristóf Steiner (@kristofsteiner) által megosztott bejegyzés

Érdemes megemlíteni még - hogy senkit se lepjen meg - könnyen előfordulhat, hogy piknik kosárkákat körbe hordozó árusokkal találkozik az erre járó, amelyek kanabisszal készült süteményeket rejtenek:

Kalifornia államban legális a vadkender fogyasztás, és a tiszta, helyben termesztett füvet erre szakosodott patikákban árusítják.

Fontos hozzátennem: a brownie-t majszoló kreatív közösség nem összekeverendő az opioidokat abúzáló kábítószerfüggőkkel. Itt létezik az „érték a mérték” fogalma.

Könnybe lábadt szemmel bámultuk a Golden Gate hidat.

Mi azonban most másfajta vacsorát választottunk: a Castro Indian Restaurant vendégeiként mennyei vegán curry-ket fogyaszthattunk. Ez volt az utolsó vacsoránk az öböl-városban.

Másnap kicsit még maradni vágyva, ugyanakkor izgatottan indultunk el Los Angelesbe, amely már megérkezésünkkor lenyűgözött, és megrémített minket gigantikus méreteivel, és hatalmas forgalmi dugóival - a város központi pályaudvarától másfél óránkba került eljutni a szintén belvárosi Broadway-ig.

Bár a legtöbben valószínűleg a tengerparthoz közel, talán Santa Monica, Venice, vagy Manhattan beachen, esetleg Hollywood, vagy Beverly Hills környéken szálltak volna meg, mi kíváncsiak voltunk DTLA, a belvárosra, amely a 19. században elegáns és felkapott környék volt - rengeteg színházzal. mozikkal, és áruházakkal, ám

Hollywood térhódítását követően szegény munkások, illegális bevándorlók otthonává vált, a bezárt filmpalotákból pedig csak a máig neonfénnyel világító színes homlokzatok maradtak meg.

A Stile hotelben szálltunk meg, mely indusztriális bájával és brutális szépségével azonnal belopta magát a színünkbe - még volt tetőtéri medence is. Nem mintha olyan sok időt töltöttünk volna a szállodában.

Másnap reggel a Wild Living Foods nyersvegán étteremben reggeliztünk, de olyan mennyeit, hogy bevallom, magamtól eszembe sem jutott volna, hogy nyers ételt eszem. Egy mindennel megtömött buritot, és egy kanapészendvicset majszoltunk el, és hazavittünk későbbre két óriás szelet tortát is.

Ez volt az az emlékezetes vegán burító

A downtown - számunkra - kihagyhatatlan programja volt elcsatangolni az úgy nevezett Fashion Districtbe, amely nevével ellentétben nem épp az a hely, ahová Vivian, a Micsoda nő! főhősnője várásolni ment volna, hogy elegáns ruhákat szerezzen be. A valamikori textil-negyed ma több, mint 4000 olcsó és színes stand helyszíne, ahol kizárólag készpénzzel lehet fizetni.

Mi imádjuk az ilyen gagyi ruha piacokat - még ha nem is veszünk semmit, szeretünk elmerülni az életszagú forgatagban.

A következő két nap során pedig elvittem gyerekkori-énemet az összes olyan helyre, amelyekről (azt hitte) mindig is vágyott oda. Az első és leghatalmasabb csalódás a Walk of Fame, a hírességek sétánya volt - ahogy kiléptünk a metró aluljáróból elénk tárult a felrepedezett, lepattogott, megfakult csillagok látványa, amelyek sokkal kisebbek, és finoman szólva kevésbé lenyűgözőek, mint amilyennek messziről ragyogni látjuk őket.

A sétány maga csalódás volt - de azért ez John Lennon csillaga

Igaz ez egész Hollywoodra - azt mondam Niminek:

„A megvalósult, és meghiúsult álmok illata nem is olyan különböző.”

Az utcákon szebb jövőről álmodó hajléktalanok, és rohanó, magukban beszélő, vagy épp a dugóban egymásra kiabáló nagymenők váltják egymást, de kevesen tűnnek igazán boldognak, megérkezettnek, elégedettnek. Ahol kedvesek az emberrel, azok az üzletek - nyilván nem véletlenül.

A Hollywood-feliratot egy kertvárosi kis utcából tekintettük meg - nem éreztük szükségét, hogy felmásszunk egy kilátóig, Nimi pedig - férjem, aki színészként is dolgozik - ironikusan megjegyezte, csak úgy a levegőbe: „Na, hol van már a nagy kiugrási lehetőségem, amire számítottam?”

Ehelyett inkább kiugrottunk magunktól, West Hollywoodba. A Sunset Strip az LA Pride Parade helyszíne - még az utakat átszelő zebrák is szivárványszínűek.

És persze voltunk Beverly Hillsben is, ami leginkább egy modern skanzenhez hasonlított, de egy kicsit olyan szabadtéri mauzóleum-feelingje is van, ahol az igazi élet nyugszik. Egyszerű emberi ésszel felfoghatatlan gazdagság, síri csend, két lábon járó Instagram-filterek… de persze biztosan sokkal több ennél, ám a Rodeo Drive-on és környékén sétálva sajnos ennyit adott. Nem állítom, hogy benne, vagy bennem van a hiba - egyszerűen nem passzoltunk.

Kedvenc környékünk a Silverlake lett, amely - azt hiszem, az előbbiek után nem meglepő módon - a helyi hippi és hipszter közösség otthona.

Bolhapiacai, kis kreatív üzletei, alternatív művészeti galériái, és emberi léptékű energiája tette számunkra Los Angeles egyetlen olyan negyedévé, ahol akár lakni is tudnánk… egy rövid ideig.

Nekünk Los Angeles legnagyobb erőssége a vegán-barát ételkultúra volt, amiért viszont bármikor visszatérnénk egy kis kulináris kalandorzásra.

Így aztán, búcsúképpen:

Megúszhatóak a (méreg)drága éttermi számlák, ha közvetlenül zárás előtt, szupermarketben vásárolunk - a Whole Foods üzleteiben minden, és bármi fellelhető, és saját konyhájuk is van, ahol lenyűgözően finom juharsziruppal pirított fokhagymás kelbimbót, és vietnámi nyári tekercset is kifogtunk, féláron. Megfizethető, és amolyan pun-kajaként kiváló vegán ételeken kínál a Beelman’s, ahol növényi „csirkeszárnyat” ropogtathattunk.

Drága, de olyan vegánoknak, akik hozzám hasonlóan mindenevő korukban rajongói voltak a tengeri ételeknek, kihagyhatatlan az Au Lac étterem - ahol fenomenálisan finom volt a grillezett nem-rákfarok. Igen, tudom - többnyire húsos-halas fogások vegán imitációit említem, de mivel máskor ritkán eszünk hasonlókat, nekem izgalmas gasztro-élményt jelentettek, még ha nem is választanám őket nap mint nap.

A Hollywood-feliratot egy kertvárosi kis utcából tekintettük meg

Volt egy autentikus thai lakománk is, a White Elephant étteremben - amely talán a legízletesebb ételeket sorakoztatta fel az összes említett közül, így aztán különösen örültünk, hogy ide szerveztük a búcsú vacsoránkat. Hajnalban friss emlékekkel, és örökre szóló élményekkel szívünkben elindultunk a reptérrre, ahonnan Mexikóba repültünk - ahol évről évre áttelelünk, és ahol óévbúcsúztató elvonulásainkat tartjuk.

Amerikától elköszönve Rick Castro szavai visszhangoztak a fejemben - a legendás fétis fotós a 80-as évek óta ismert megosztó, de mindenképpen magas művészi értéket képviselő munkáiról. Követjük egymást Instagramon, Los Angelesben jártunkkor pedig összeröffentünk egy ebédre. Egy ponton művészetéről mesélve azt mondta nekünk:

„A dolgok nagyrésze fantázia.” Bár a képeiről beszélt, valójában számomra igaz volt ez egész Amerikára is.

New York, San Francisco, és Los Angeles meglátogatása után, a gyerekkori illúziókat részben hátrahagyva még jobban, azaz inkább őszintébben estem szerelembe az Egyesült Államokkal. Hazudnék, ha azt mondanám: „Amerika mindaz, aminek elképzeltem.” - de ez nem az USA hibája, és nem volna igazságos felróni neki. A fantáziát mi magunk tartjuk életben - ha akarjuk, mögötte azonban ott van egy hús-vér, lélegző, dobogó szívű „lény”, amely pont olyan, amilyennek látni véljük, vagy akarjuk.

Se nem csak móka és kacagás, vagy csupa csillogás, és nem is sötét, disztópikus dráma helyszíne. „Csak” egy hely - sűrített energiákkal, amelyekhez könnyű hozzászokni, mi több, függőjévé válni. Úgyhogy jövünk mi még az utcáiba… csak legközelebb kevesebb irreális elvárást pakolunk a bőröndünkbe. Rózsaszín napszemüveg nélkül minden szín sokkal szebb, érdekesebb, és igazibb.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


GASZTRO
Ha te sem tudnád megfizetni Rácz Jenő éttermét, most tizedannyiért megkóstolhatod a főztjét a McDonaldsban!
És nem kell hozzá se kiöltözni, se asztalt foglalni hetekre előre.

Megosztom
Link másolása

Rácz Jenő, a magyar fine dining egyik legismertebb arca most olyat csinált, amitől még a sokat tapasztalt gyorsétterem fanok is meghajolnak: a Rumour soktízezres vacsorái után most a McDonald’s-ban kóstolhatod meg a stílusát – nagyjából tizedannyiért. Nem tréfa, hanem Limited by Rácz Jenő néven futó menü, amit október 9-től minden hazai Meki kínál.

És ami a legdurvább: három éven át fejlesztették, nem pedig egy gyors promóciós együttműködésről van szó.

A Rumour: ahol megkérik az árát

Rácz Jenő saját étterme, a budapesti Rumour nem egyszerűen egy étterem – egyfajta gasztronómiai színház, ahová titkos ajtón jutsz be, és

a séfasztal mellett ülve nézed végig, ahogy elkészül a tíz fogásos vacsorád. Igen, tíz. A Rumour menü ára: 68.800 Ft / fő.

Ha valaki csak ízelítőt szeretne az élményből, létezik egy úgynevezett Pre‑theatre menü, 44.900 forintért – azt kizárólag 17:00-tól szolgálják fel, és legkésőbb 19:30-ig véget is ér az este.

Mindez persze egyedülálló, látványos, kifinomult és elegáns – de azért nem pont az, amit egy átlagember megengedhet magának. És itt jön be a képbe a fekete fokhagyma és a vajas buci.

A burger, ami miatt sor állhat a Mekinél

A Limited by Rácz Jenő menü lényege, hogy a séf stílusa és ízvilága egy sokkal hétköznapibb kontextusban is elérhetővé váljon. A burger extrán vajas, briósszerű, len- és szezámmagos zsemlével készül, benne szaftos marhahúspogácsa, tömbből szeletelt füstölt sajt, paradicsom, lollo rosso saláta, bacon, valamint pirított és friss hagyma.

A csavart egy enyhén csípős, fekete fokhagymából készült szósz adja meg, amit az Univer gyártott le Rácz Jenő eredeti receptje alapján.

A fekete fokhagyma Magyarországon még mindig kevéssé ismert alapanyag, édeskés, umamis íze teljesen más karaktert ad az egész szendvicsnek.

„Amikor most lehetőséget kaptam, hogy megtervezzem ezt a menüt, azonnal tudtam: olyat szeretnék alkotni, amitől a vendég is megáll egy pillanatra, és azt érzi – na, ez valami más” – mondta Rácz Jenő.

A menü része egy fűszeres burgonya, külön tálka fekete fokhagymás mártogatós és egy 0,4 literes üdítő. A szendvics elérhető McMenü és McMenü Plusz ajánlatként is.

Megadták a módját

Rácz Jenő három éven át dolgozott a McDonald’s termékfejlesztő csapatával, hogy a gyorséttermi világ klasszikus alapanyagai (mint a 100%-os marhahús) harmonikusan találkozzanak az ő stílusával.

A cél nem az volt, hogy fine diningot erőltessen a Mekibe, hanem hogy hozzáadjon egy plusz dimenziót ahhoz, amit már ismerünk

– és megmutassa, hogy a megszokott kereteken belül is lehet valami igazán más ízűt és minőségűt alkotni.

És ha mindezt azzal vetjük össze, hogy egy Rumour-vacsora árából akár 10-15 ilyen menüt is megvehetnél, akkor tényleg kijelenthető:
 ennyiért még sosem kóstoltál Rácz Jenőt.


Megosztom
Link másolása

GASZTRO
A Rovatból
Így készül az egyik legkülönlegesebb hazai sütemény, a szolnoki habos isler
Ez a desszert egy valódi retró legenda, amit még ma is rengetegen imádnak, és amit sokan próbálnak meg otthon is reprodukálni.

Megosztom
Link másolása

A szolnoki habos islerről már te is biztosan hallottál.

Különleges, helyi cukrásztermék.

Formájában és a csokimázzal az osztrák ischlert idézi, de lekvár helyett magas tojáshab a töltelék a két omlós linzerkarika között.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Értéktár szerint a süteményt a szolnoki Hegedűs László cukrász alkotta meg, és először az egykori Kádár Cukrászdában árusították.

Az alapja illatos linzertészta, középen stabil, fényesre vert tojáshab (cukorsziruppal főzve vagy gőz fölött készítve), kívül pedig sima csokoládé- vagy karamellás fondant bevonat.

Több leírás kiemeli, hogy a tökéletes hab titka a megfelelő hőfok és a cukorszirup, a tészta esetében pedig a legfontosabb az, hogy omlós legyen.

A habos isler idővel Szolnok jelképévé vált; 2020-ban megszerezte a HÍR-védjegyet (Hagyományok-Ízek-Régiók), ami a hungarikummá válás felé vezető út első lépcsője. A helyi sajtó szerint a speciális desszert mára nemcsak az országban, hanem külföldön is ismertté vált.

A szolnoki habos isler a helyi tv egyik adásában:

Így lehet elkészíteni, ha otthon szeretnéd rekonstruálni - Borbás Marcsi videója segít benne:


Megosztom
Link másolása


GASZTRO
A Rovatból
A magyar aranygaluska világhírű: Amerikában karácsonykor a Fehér Házban az elnöknek is megsütötték!
Az aranygaluska a magyar kelt tészták egyik koronázatlan királya: édes, puha, dióval és vajjal gazdagítva mindenki szívébe belopja magát.

Megosztom
Link másolása

Bár ma már elterjedttebb, és világszerte ismerik, eredete a magyar konyha ünnepi asztaláig nyúlik vissza, és különlegessége miatt a Fehér Ház karácsonyi menüjére is felkerült már.

Az aranygaluska története szorosan összefonódik a kelt tészták múltjával. Az élesztő felfedezése után a gazdagabb háztartásokban már kovászolt kenyerek és fonott tészták készültek, az ünnepi asztalra díszként.

A középkori pékek szakértelme és az ipari élesztő elterjedése tette lehetővé, hogy a kelt tészták minden társadalmi réteg számára elérhetővé váljanak.

Jókai már 1862-ben említést tett az aranygaluskáról, a magyarországi zsidó közösség pedig a diós-cukros változatot húsz évvel később készítette. A Monarchia és a békebeli polgári háztartások kedvence lett, és az emigránsok révén

a XX. század második felében az Egyesült Államokban is elterjedt, Hungarian coffee cake néven.

Az aranygaluska igazi varázsát a tészta puhasága, a vaj és a dió harmonikus kombinációja, valamint a lágy sodó adja,

amely kávé vagy leves után egyaránt tökéletes desszertté teszi.

Még Nancy Reagan is felvette a Fehér Ház karácsonyi menüjére, bizonyítva, hogy a magyar konyha klasszikusa világszerte értéket képvisel.

Recept 6 főre:

Tészta: 60 dkg liszt, 3 dl tej, 2 dkg élesztő, 2 ek cukor, 7 dkg vaj, 2 tojássárgája.

Töltelék: 30 dkg darált dió, 10 dkg cukor, 12 dkg vaj.

Sodó: 1 l tej, 5 tojássárgája, 6 dkg cukor, 1 kk kukoricakeményítő, 2 tk vanília.

Elkészítés:

- Langyos tejben cukorral felfuttatjuk az élesztőt, majd a liszt + vaj + tojás sárgájához hozzáadva meggyúrjuk, és duplájára kelesztjük.

- A megkelt tésztából ujjnyi galuskákat szaggatunk, megolvasztott vajba forgatjuk, cukros-dióban hempergetjük, egymás mellé tortaformába rakjuk majd egymásra pakolgatjuk, így rétegezzük. 175°C-on 50 perc alatt aranybarnára sütjük - ellenőrizzük ne égjen meg.

- Sodó: tojássárgáják + cukor + vanília + keményítő, a meleg tejjel folyamatos keverés mellett sűrűre főzzük.

A langyos galuskát sodóval tálaljuk. Forrás


Megosztom
Link másolása


GASZTRO
Steiner Kristóf és a pasztitszio: „A görögök valahogy sosem bonyolítják túl a dolgokat”
Pasztitszio, a görög rakott tészta, azaz a helyi vegán lasagne. 
Steiner Kristóf - sassy.hu
2025. november 07.


Megosztom
Link másolása

Ha szereted a lasagnét, ezt imádni fogod - ahogyan methanai elvonulásaink vendégei is, mikor érkezésük estéjén ezt a fogást szolgáljuk fel nekik.

A rakott finomság kicsit a brit pásztorpite rokona is: egy „húsos” és egy krémes réteg találkozik, itt egy extra “emelettel” megspékelve:

főtt, akár gluténmentes tésztával indul a rétegezés.

Anno egy morzsa választott el minket az olaszországi költözéstől, végül Görögország mellett döntöttünk - mert a görögök valahogy sosem bonyolítják túl a dolgokat.

A pasztiszio, a helyi lasagne, tökéletes példa: nincs felesleges fakszni: tésztalapok helyett többnyire makarónit, használnak - de választhatsz te is olyat, ami épp a konyhaszekrényedben várakozik.

Hiszen tudod: minden helyettesíthető - szinte mindennel, majdnem mindig.

Erről szól az új szakácskönyvünk is, amely egy útmutató a kreatív és intuitív főzéshez: fix alapanyagok és mennyiségek helyett lehetséges összetevőket, és arányokat adunk meg

- mert senki sem tud pont úgy főzni, mint te. A címe: Így is ehetünk - 55 végtelenül variálható vegán alaprecept.

A Líra előjegyzési sikerlistáján máris a csúcson csücsül, a november 16-i könyvbemutató beszélgetés és ebéd a Brody House-ban pedig már most majdnem megtelt, a kötet beharangozó élő örömfőzésünket a Nimi & Kristóf Konyhája Facebookon pedig mostanra majd’ 25 000-en nézték meg - mindezt megháláljuk nektek ezzel a csodás fogással.

Akkor tehát jöjjön a recept:

Pasztitszio, a görög rakott tészta

Hozzávalók (4 személyre)

250 g bármilyen tészta (mi az Eden Premium gluténmentes tésztáját használjuk - és 15% engedményre jogosító kupon kódunk is van neked: KRISTOFNIMI15)

1 nagy, vagy 2 kisebb cukkini

250 g zöldborsó fehérje, szója granulátum, főtt lencse, apróra vágott gomba, vagy ezek keveréke

50 g kukorica keményítő, kukorica liszt, vagy csicseriborsóliszt

2 evőkanál sűrített paradicsom, vagy 100 g szárított paradicsom

500 g passzírozott paradicsom, vagy friss paradicsom

2 fej hagyma (vörös vagy lila)

6 gerezd fokhagyma (vagy ízlés szerint)

3 közepes krumpli, opcionálisan zeller gyökér, vagy mindkettő

200 g liszt (mi rizsliszt + zabliszt keverékét használjuk)

2 evőkanál sörélesztő pehely (elhagyható)

olívaolaj, só, bors, piros paprika (lehet füstölt), őrölt oregánó, vagy más kedvenc szárított/friss zöldfűszer

Variációs lehetőségek:

Tészta helyett rizs

Hagyma helyett édeskömény

Paradicsomszósz helyett pesztó

A lisztek helyett őrölt mandula

Elkészítés:

1. Melegítsd elő a sütőt 180°C-ra.

2. Főzd ki a tésztát sós vízben al dente-re, majd szűrd le, de tegyél félre egy kevés főzővizet.

3. Keverd össze olívaolajjal, a választott lisztből két evőkanállal (csicseri, kukorica vagy rizs/zab keverék), sóval, borssal, friss fűszerekkel és sörélesztő pehellyel.

4. Egy kiolajozott tepsibe pakold az alapot.

5. Krumplihámozóval szeleteld a cukkinit vékony csíkokra, majd forgasd át olívaolajon, 2 gerezd apróra vágott fokhagymával, és mielőtt elkezdene szétmállani, forgasd a tésztás keverékhez.

6. Kezdődhet a munka  a húsos réteggel: melegíts olívaolajat, pirítsd meg rajta a vékonyra vágott hagymát és a fokhagymát.

7. Add hozzá a választott fehérjét - zöldborsó fehérje, szója granulátum (ezt előbb be kell áztatni, majd alaposan kinyomkodni), lencse vagy apróra vágott gomba, majd a fűszereket: só, bors, füstölt paprika, oregánó, egy csepp szirup, balzsamecet, mustár.

8. Kanalazd rá a sűrített paradicsomot és a passzírozott paradicsomot, illetve opcionálisan egy kis vörösbort. Kevergesd, míg egy sűrű, csilis bab-szerű állagot kapsz.

9. Egy kis lisztet (csicseri vagy kukorica) is adhatsz hozzá, hogy könnyebb legyen szeletelni. Kanalazd a tészta rétegre és egyenletesen simítsd el.

10. Jöhet a krémes réteg: főzd meg a krumplit és/vagy zeller gyökeret, majd pépesítsd.

11. Turmixolj hozzá zab, vagy rizslisztet, esetleg áztatott diót, napraforgómagot vagy mandulát, és növényi tejet (pl. kókusz- vagy zabtej), amíg krémes állagot nem kapsz.

12. Ízesíts sörélesztő pehellyel, zúzott fokhagymával, friss vagy szárított zöldfűszerekkel. Lazán simítsd a húsos rétegre, hogy szépen fedje azt.

13. Süsd 15 percig sütőpapírral letakarva, majd további 15 percig anélkül, hogy szépen megpiruljon a teteje. Vedd ki, hagyd hűlni kicsit, majd szeleteld. Díszíts friss fűszernövényekkel tálalás előtt. Ahogy belekóstolsz, látod majd magad előtt a kis tengerparti falunkat.

Ja, és majd’ elfelejtettem, mi imádjuk csili olajjal tálalni - a forró olíva olajat egyszerűen ráöntöm a friss, vagy szárított csilire, egy kis fokhagymára, de akár gyömbér, vagy fahéj is kerülhet bele.

Most pedig nincs más hátra, mint - ha szeretnéd - rendeld elő a szakácskönyveket. Minden előjegyzett példány dedikálva érkezik hozzád, így akár karácsonyi ajándéknak is beillik. Az ingyenes könyvbemutató beszélgetésre pedig szeretettel várunk mindenkit a Brody House-ban, november 16-án délelőtt 11 órára.

További gasztro és életmódtartalmak a @kristofsteiner, és @kristofandnimi Insta oldalakon.


Megosztom
Link másolása