GASZTRO

Ezekkel az egyszerű trükkökkel javíthatod fel az instant kávéd ízét, hogy jobban hasonlítson az igazira

Sokan szeretnék tudni, mi a titka az olcsó, mégis ízletes kávénak. Az egyik az elkészítés módja, a másik az ízesítés.

Megosztom
Link másolása

Sokakat foglalkoztat az a kérdés, hogy miként lehet feljavítani az instant kávé ízét.

A diákokat, fiatalokat azért érdekli, mert a kollégiumban vagy albérletben nincsen lehetőségük profi kávégépet használni, arra pedig nincsen pénzük, hogy minden nap, naponta akár többször is specialty kávét fogyasszanak.

Aki nem bírja a főzött kávét, vagy nem ihat a várnyomása miatt, az is szeretné finomabbá varázsolni az instant kávéból készülő frissítő italát.

Nos, a jelenség külföldön is létezik, éppen emiatt születtek róla blogbejegyzések.

Találtunk is egyet, plusz egy videót, amelyekből te is elleshetsz pár trükköt az instant kávé ízének felturbózásához.

Az első és legfontosabb szabály, hogy a kávé granulátumokat először kis mennyiségű hideg vízben vagy hideg tejben oldd fel teljesen, és csak azután öntsd rá a forró vizet.

Második: ezt követően öntsd a kávéba a tejet. Természetesen tej helyett használhatsz tejszínt vagy növényi tejhelyettesítő italokat is.

Ha édesen szereted a kávét, a finomított cukor helyett használj lehetőleg olyan természetes édesítőszereket, mint amilyen a méz, a juharszirup, az agaveszirup, a rizsszirup vagy tegyél bele vaníliakivonatot.

Egyes kávés blogok szerint pici fahéjjal, őrölt szerecsendióval, kardamommal vagy kakaóporral is izgalmasabbá teheted az instant kávé ízvilágát.

Kísérletezz különféle tej- és tejszínfajtákkal, beleértve a növényi alapú alternatívákat is, például a mandula- vagy zabtejet, hogy selymesebb, gazdagabb textúrát érj el. Ezekből ma már barista minőségű is kapható - Magyarországon is.

Találd meg a neked legjobban megfelelő kávé–víz arányt. Ehhez is kísérletezgetned kell.

Használj tejhabosítót, hogy krémes, bársonyos textúrát kapj – ettől az instant kávé is sokkal jobb minőségű lesz.

Ügyelj a víz hőmérsékletére – közel forráspontig melegítsd, de ne forrald fel, mert a túl forró víz megégetheti a kávét, ami kiemeli a keserű ízt.

Íme, a videó:

Forrás: Yahoo.blog


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


GASZTRO
Sós vízben fürdetik az epret – félelmetes, amit sokan látnak utána
Újabb sokkoló TikTok-trend hódít a közösségi médiában: egyesek szerint elég egy tál sós víz, és máris kiderül, mi rejtőzik az eper belsejében. Sajnos tényleg kiderül, és elég undi.

Megosztom
Link másolása

Dübörög az eperszezon, de legyél óvatos, milyen epret falatozol. A #strawberrybugs hashtag alatt terjedő videókban apró fehér élőlények bújnak elő a gyümölcsből, miután pár percet sós oldatban áztatták, mutatta be a TWN. A látvány sokakat elborzaszt, mások csak kíváncsian próbálgatják.

A sós vízben való áztatás célja, hogy kimutassa azokat az apró rovarlárvákat, amelyek olykor a gyümölcs belsejében lapulnak.

A felvételeken jól látható, ahogy a nyugtalanító kis lények elhagyják rejtekhelyüket. Bár a gondolat zavarba ejtő lehet, valójában nincs ok pánikra:

ezek többnyire ártalmatlan gyümölcslegyek lárvái, amelyek már a termés leszedése előtt belepetézhetnek a gyümölcsbe.

Mondjuk persze ez még nem megnyugtató hír, ahogy az sem, hogy nemcsak az eper lehet érintett – hasonló jelenséget figyeltek meg az őszibarack, a nektarin és a füge esetében is.

A lárvák jelenléte a gyümölcs természetes fejlődési folyamatának része, és semmilyen egészségügyi kockázatot nem jelent az ember számára.

Bár az ötlet, hogy rovarlárvákat is megehetünk a gyümölccsel, elsőre visszataszító lehet, szakértők szerint nincs ok aggodalomra: az emésztőrendszerünk könnyedén megbirkózik ezekkel az apró organizmusokkal - bármennyire is legyen undorító a rovarevés.

Bár a sós víz valóban segíthet eltávolítani az esetleges lárvákat, az eljárásnak hátránya is van: a só ugyanis vizet von el a gyümölcsből, ezáltal megváltoztatja az állagát és csökkenti az ízélményt.

A frissen szedett, lédús eper helyett így könnyen egy pépes, ízetlen masszát kapunk, ami már messze áll az eredeti gyümölcstől.

@itsmyrayeraye Ewwwww it works!!! I’ll never look at strawberries the same again! #fyp #strawberrybugs #strawberrieswithbugs ♬ original sound - Everett
Szóval választani kell: lárvamentes, de sós és/ vagy íztelen epret eszünk, vagy a lédús, mennyei ízvilágért bevállalunk egy kis plusz fehérjét.

A legjobb módszer továbbra is az, ha hideg, folyó víz alatt alaposan átmossuk a gyümölcsöt, és eltávolítjuk róla a szennyeződéseket. Ha biztosra akarunk menni, használhatunk gyümölcsmosó oldatot vagy enyhe ecetes vizet, amely szintén segíthet semlegesíteni a felszíni kártevőket anélkül, hogy az eper ízét tönkretenné.

Aki mégis kipróbálja a sós vizes módszert, készüljön fel a látványra – nem mindenkinek való.

De ha megértjük, hogy mindez a természet része, talán kevésbé lesz meglepő: a friss gyümölcs olykor nemcsak vitaminokat, hanem apró meglepetéseket is rejthet.


Megosztom
Link másolása

GASZTRO
A Rovatból
Steiner Kristóf: A vegán gyros, ami nem akar hús lenni
Következik egy recept, amiben benne van három generációnyi szeretet, egy visszatérés ereje – és az elengedésé is.

Megosztom
Link másolása

Ez a gyros nem akar hús lenni… csak emlékezetes. Egy megszűnt taverna, a Pame Platia (magyarul: gyerünk a térre) öröksége, ami emlékeztet arra, hogy semmi sem örök – csak az ízek.

Vannak receptek, amiket csak úgy dob össze az ember magának. Aztán vannak olyanok, amik valakinek készülnek – nagy műgonddal, szívből.

Ez a gyros Elpidáé, mert az ő felkérésére alkottam meg először.

Barátnőnk, és kollégánk ő - aki Methanán nevelkedett, azon a vulkanikus félszigeten, ahol Nimivel élünk. Ahol a citromfák illata összemosódik a tenger sójával.

Elpida azonban elment. Séfként, nagy álmokkal, Michelin-csillagokat hajszolva Amszterdamba költözött. Egy olyan konyhában dolgozott, ahol a csicsókát ezüst csipesszel kellett elhelyezni a tányér peremére.

Aztán egy nap hazajött – hátrahagyva a csillagot. Nem drámából. Nem kiégésből. Hanem mert érezte: ideje visszatérni a gyökerekhez. A nagymamához, aki még mindig kézzel gyúrja a leveles tésztát. Az anyukájához, aki reggelente a kertjében válogatja a paradicsomot.

Methanába, ahol mindenki tudja mindenki nevét – és azt is, ki mit evett tegnap. A „Pame Platia” nevű kis éttermet hármasban vitték, és

ott született meg ez a gyros – nem húsból, hanem újragondolva mindazt, amit a gyros jelent: forróságot, füstöt, egy kis görög hangzavart.

Alapja laskagomba, ami szálakra esik szét, ha épp elég türelmes vagy vele. Ehhez jön a selymesre sült, füstös padlizsán. A tofu pedig? Egy jó éles krumplihámozóval szeletelem – így lesz belőle gyros-hatású cafat, ami úgy issza be az umamit, mintha az lenne az anyanyelve.

A pác sötét szójaszósz, olívaolaj, mustár, füstölt paprika, fokhagyma, balzsamecet, és egy kevés juharszirup. A végeredmény: egy olyan gyros, amiből nem hiányzik a hús – mert benne van a figyelem. A szeretet. A történet.

Serpenyőben pirítom tökélyre, majd pitába töltöm, ahogy illik. Mellé (vagy bele) egy adag kézzel vágott sült krumpli – sosem fagyasztott. Csak krumpli, olaj, só és a nap.

És természetesen jár hozzá a vegán tzatziki: növényi joghurt, fokhagyma, friss kapor, reszelt uborka, citromlé, só és bors.

Ez a gyros évekig ott volt az étlapon. Jöttek érte egynapos túrázók, hetente visszatérő falubeliek, nyaraló jógik.

A Pame Platia már bezárt – a történet lezárult, ahogy minden fejezet, ami megtette, amit kellett. De Elpida most új csúcsok felé tart. Lehet, hogy újra Michelin-csillag. Lehet, hogy valami más. Lehet, hogy most arra figyel, mit választ a lelke a lehetőségek menüjéről.

Egy dolog viszont biztos: ez a recept él. Nemcsak azért, mert újra és újra elkészítem vendégeinknek Methanán, hanem mert minden egyes falatban ott van Elpida – és azok a nők, az anyukája és a nagymamája, akik kézről kézre adták neki a főzés örömét.

Következzen a recept:

Vegán gyros

Hozzávalók:

A húsos részhez:

1 marék nagyobb laskagomba

1 kis padlizsán

125 g tofu (lehetőleg fagyasztva, majd kiolvasztva és kinyomkodva)

2 evőkanál olívaolaj a sütéshez

A páchoz:

2 evőkanál szójaszósz (vagy tamari)

1 evőkanál balzsamecet

1 evőkanál dijoni mustár

1 teáskanál juharszirup vagy agavé

1 teáskanál füstölt paprika

2 gerezd fokhagyma, zúzva

1/2 teáskanál őrölt fekete bors

egy csipet szárított oregánó

1 evőkanál olívaolaj

A vegán tzatzikihez:

200 g sűrű, natúr növényi joghurt (kókusz vagy szója)

1/2 kígyóuborka, lereszelve, kinyomkodva

2 gerezd fokhagyma, aprítva

4 evőkanál citromlé

2 evőkanál friss kapor és/vagy 2 evőkanál friss menta, aprítva

só, bors ízlés szerint

A tálaláshoz:

pitakenyér (vagy gluténmentes wrap)

kézzel vágott sült krumpli

friss paradicsom, saláta, lila hagyma

extra citromgerezdek

Elkészítés:

Előkészítés



A laskagombát tépd szálaira. A padlizsánt hámozd, majd vágd hosszú csíkokra vagy félkarikákra. A tofut egy éles krumplihámozóval szeleteld vékony, gyros-hatású lapokra.

Pácolás



Keverd össze a pác hozzávalóit egy nagy tálban. Forgasd bele a gombát, padlizsánt és tofut. Hagyd állni legalább 30 percig, de egy éjszaka a hűtőben még jobb.

Pirítás



Közepes lángon, kevés olívaolajon süsd aranybarnára a vékonyra vágott hagymát, a padlizsánt, aztán a gombát, végül a tofut és mehet bele a fokhagyma is – vagy mindent egyszerre, ha úgy érzed. Akkor jó, ha kissé szenes a széle, de belül még szaftos.

Tzatziki



Keverd össze a növényi joghurtot az uborkával, fokhagymával, citromlével, kaporral vagy mentával, sóval és borssal. Tedd hűtőbe tálalásig.

Sült krumpli



Vágd csíkokra, süsd aranybarnára bő olajban vagy air fryerben. Sózd forrón. Methanán szárított oregánóval szórjuk meg.

Tálalás

Melegítsd meg a pitát. Halmozd bele a forró gyrost, kanalazz rá tzatzikit, jöhet a krumpli, friss zöldség, egy kevés citromlé. És ha lehet, egy kis napfény is.

Ez egy olyan recept, amiben benne van három generációnyi szeretet, egy visszatérés ereje – és az elengedésé is.

További gasztro tartalmak Instán - @kristofsteiner -, a Kristóf’s Kitchen YouTube csatornán, és a szakácskönyveimben.


Megosztom
Link másolása


GASZTRO
Tücsökből készült fagyi veri idén a balatoni lángost - itt a Ciripella
Nem az a legdurvább, hogy rovarokkal készült fagylalt lesz a magyar tenger 2025-ös slágere: hanem hogy népszerűsége már most felülmúlja még az alkotó képzeletét is!

Megosztom
Link másolása

Egészen gusztusosan néz ki a Vitorlás Fagyizó idei Balaton fagylaltja versenyre készített különlegessége, színes virágok, törökmogyóró és egyéb nyalánkságok díszítik

a Ciripella névre keresztelt... tücsök fagyit.

A stílusosan ciripeléssel aláfestett kép alatti kommentek szerint nem mindenki örül a rovarokból készült fagyinak, ami egyébként házi tücsök felhasználásával készül, és mint ilyen - a fagyizó szerint

a vegánok étrendjébe is beilleszthető. Bár ez legalább annyira megosztó kérdés, minthogy mézet kanalazhat-e, aki növényi étrendet követ.

Mindenesetre idén már van tücsökfagyink, és a Balatont körbebringázva meg lehet állni a nyalánkságért, amelyet május 9-én versenyeztettek meg.

A fagyizó szerint ez a fagylalt, amelyben a "természet és az édesség összezenél."

"A fagylaltunk alapja Gianduja, egy kis sós karamellás tücsökkel megbolondítva. Amikor azt gondolnánk nincs meglepőbb az eddigi Sajtos-Tejfölös Lángos és a Hekk fagylaltunknál, rájövünk, hogy még mindig van, elvégre a kreativitásnak csak a képzelet szab határt" - írják posztjukban, utalva rá, hogy a Sajtos-Tejfölös lángosos fagyi 2023-ban például különdíjas lett a versenyen.

A Ciripella egy karamellás-mogyorós alappal készül

Pálfi Attila, a balatonmáriafürdői Vitorlás Fagyizó tulajdonosának szavai szerint, és bár idén nem kapott díjat, a vásárlók visszajelzése számára elég.

"A Balaton Fagyija versenyre úgy készítettem el, hogy a tücsköt beleszórtam a fagyiba. A vendégeknek viszont másképp kínáljuk.

Mivel a csoki, a mogyoró és a karamella alapból is egy jó párosítás, ezt önmagában áruljuk, viszont aki elég bátor és kéri, annak egészben szórjuk a tücsköt a fagylaltja tetejére.

Ezeket a szárított tücsköket egyébként szigorú előírások mentén tenyésztik és különböző ízekben kaphatók. Én sóskaramellásat választottam, de létezik csilis, csilis-lime-os és fűszerpaprikás ízesítésű is" - mondta a Blikknek adott interjújában.

Ő maga sem számított akkora érdeklődésre, mint amennyire keresik nála a Ciripellát.

"Meg kell mondjam, egy kimondottan jól menő fagylaltról van szó. Sokkal jobban fogy a vártnál, nagyon tetszik, hogy korosztálytól függetlenül kóstolják. Legelőször egy nyugdíjas pár kóstolta meg.

A vendégek szerint a tücsök íze leginkább a napraforgómaghoz vagy a tökmaghoz hasonlít, önmagában nincsen extrém zamata. Azt gondolom, hogy egy ilyen típusú fagylaltnál inkább a tudatunkkal kell megküzdeni. Ha jól tudom,

Németországban készítettek már fagylaltot rovarliszt hozzáadásával,

de olyasmire még nem volt példa, hogy valaki egészben használt volna fel egy adott rovart."


Megosztom
Link másolása


GASZTRO
Meghan Markle baracklekvárját értékelte egy gasztroszakértő: „Erre nincs mentség”
A szakértő szerint egyetlen dolog volt hibátlan az egész projektben, és az a marketing.

Megosztom
Link másolása

Megjelent Meghan Markle legújabb vállalkozásának első terméke: egy As Ever névre keresztelt sárgabarack lekvár, vagyis inkább valami kenhető gyümölcskrém, amit a hercegné lifestyle márkája dobott piacra. A 43 éves Meghan kézműves hangulatú üvegekben, 9 és 14 dolláros áron kezdte árulni a cuccot, amit percek alatt elkapkodtak a webshopból.

Csakhogy Donna Collins, a Jelly Queens alapítója és a lekvárvilág ismert alakja alaposan kiosztotta a terméket:

„Ez hatalmas csalódás. Ha valaki lekvárt akar készíteni, annak tökéletesnek kell lennie. A dzsem pedig iparági zsargonban azt jelenti, hogy a lekvár nem sikerült. Ha túl híg a lekvár, feltolják pektinnel. Ezt nem lehet kimagyarázni”

– mondta a Daily Mailnek.

Collins szerint a hibák sora ezzel nem ért véget:

A barackot hagyományos, vagyis vegyszeres gazdálkodásból szerezték be, miközben Meghan természetességet ígért. A lekvár pektint tartalmaz, ami zselésítőként csak akkor szükséges, ha a gyümölcsöt nem főzték elég ideig, hogy besűrűsödjön magától.

„Ha valaki pektint tesz bele, az azért van, mert túl folyós lett a végeredmény”

– magyarázta Collins.

Bár az üvegek percek alatt elfogytak, Collins szerint ez nem a minőségnek, hanem a limitált mennyiségnek köszönhető: „Valószínűleg eleve csak nagyon kevés készült belőle, ezért lett ilyen gyorsan hiánycikk. Azt se tudjuk, ki főzi valójában, de hogy nem ő maga, az biztos. Az is egyértelmű, hogy nincs tapasztalatuk ebben.”

Meghan már 2024 tavaszán beharangozta, hogy lifestyle márkájával saját friss lekvárt fog árulni, és akkor 50 kézműves üveget ajándékba kiküldött a barátainak. Azóta a termék a fejlesztés során lekvárból végül dzsemmé alakult, mire idén megjelent a webshopban. És úgy tűnik, annak sem tökéletes. Pláne kis üvegenként 4-5000 forintos áron.


Megosztom
Link másolása