Elfelejtheted a pirospaprikát: egészen más fűszerezi az igazi erdélyi ételeket - 3 meglepő tény, amit nem tudtál az erdélyi konyháról
Aki szerint az erdélyi konyha annyi, hogy mindenbe is teszünk egy kanál tejfölt és kínálunk egy adag puliszkát, annak most lesz egy-két meglepetés. Az igazi erdélyi ízeket ugyanis nem a pirospaprika-fétis hajtja – ami a ott szinte teljesen hiányzik –, hanem egy több száz éves, székely-román-örmény-zsidó kulturális katyvasz, ami pont ettől lesz zseniális. És a legjobb, hogy simán beilleszthető egy modern, egészségtudatos étrendbe is, már valakinek ez számít.
A puliszkát
például sokan még ma is a szegénységgel azonosítják, pedig a helyzet ennél jóval árnyaltabb. A kukoricakása a XVII. századtól alapélelmiszer volt, és mivel a törökbúza jóval többet termett a búzánál, egészen a hatvanas-hetvenes évekig a kenyeret helyettesítette.
az esztenák világában pedig a mai napig él a mondás, hogy „aki nem evett puliszkát, az nem evett igazán jót”. Az erdélyi gasztroforradalomnak köszönhetően ma már „polenta” néven fut a menő éttermekben, és semleges íze miatt tökéletes kísérője pörkölteknek, gombás fogásoknak vagy vadételeknek. Ráadásul gluténmentes, B-vitaminban gazdag és még a gyomrot is nyugtatja.
A másik nagy erdélyi specialitás
a leves,
de nem akármilyen, hanem a savanyított. Ezeket a tartalmas fogásokat régen nem előételként, hanem laktató főételként ették. Az igazi csavar pedig a savanyítás módjában rejlik, ami nemzetiségenként eltért: a románok korpaciberét, a szászok ecetet, az örmények pedig egy churut nevű, egészen különleges tejkészítményt használtak. A churut egy erjesztett, majd kúp alakúra formázott és kiszárított tejtermék, ami az ángádzsábúr, vagyis az örmény „fülleves” elmaradhatatlan alapanyaga. Ez a hússal töltött, fülkagyló alakú tésztáról elnevezett leves az erdélyi örménység számára ma is identitásképző erővel bír.
És akkor jöjjön a legnagyobb sokk:
a zakuszka és a vineta,
az erdélyi konyha két alfája és ómegája, valójában elég újkeletű cuccok. Mindkét zöldségkrém népszerűsége töretlen, de csak a XX. század második felében terjedtek el. Míg a vineta lényegében padlizsánkrém, a balkáni eredetű zakuszka alapja általában paprika, paradicsom és hagyma, amit szezonálisan elérhető gombával, babbal vagy padlizsánnal dúsítanak. Az 1960-as évektől váltak a zöldségtartósítás alapvető formájává, korábban ugyanis az alapanyagok – a padlizsán, a paprika és a paradicsom – egyszerűen nem voltak általánosan hozzáférhetők. A térhódításukat végül a közlekedés, főleg a vasút fejlődése tette lehetővé.
