FONTOS
A Rovatból

Már a második unokájával terhes a 60 éves magyar nő, az elsőt 59 évesen szülte

Az anyai szeretet valóban határtalan. Íme, Epres Ilona megható történet a kitartásról és az önfeláldozásról Friderikusz Sándor beszélgetős műsorában.

Megosztom
Link másolása

2023 őszén különös hír jelent meg a sajtóban: egy 59 éves nő a saját unokáját szülte meg.

Epres Ilona története azért is volt szenzációs, mert első szülése és a tavalyi közt 43 év telt el. A nő most Friderikusz Sándornak mesélte el a történetét.

Epres Ilona lánya, Bernadett, és veje Zoltán hiába szeretett volna gyermeket. Sokáig próbálkoztak, egy kisyebb vagyont költöttek orvosi beavatkozásokra és lombikprogramra, de nem jártak sikerrel. Bernaadett szinte minden alkalommal elvetélt. Egy alkalommal félidőt megért a baba, de egy fertőzés miatt megindult a szülés és a koraszülött, 27 hetes babát elveszítették.

Egy orvos viszont forradalmi javaslattal ált elő.

Azt tanácsolta nekik, hogy a gyermeket próbálja meg kihordani Bernadett édesanyja. Epres ILona az orvosi vizsgálatok során egészségesnek és erre alkalmasnak bizonyult. Ám egy akadály gördül eléjük: a lánya petesejtjének és veje hímivarsejtjének a beültetését Magyarországon azzal az indokkal nem végezték el, hogy Epres Ilona túlkoros.

Más megoldást kellett találni.

Az Egyesült Királyságban, ahol Bernadett és Zoltán élt, érdekes módon ennek nem volt semmi akadálya.

A beültetés megtörtént.

Kilenc hónappal később, 2023 szeptember végén megszületett Danika.

Az angol anyakönyvi kivonat szerint a nagymama, Ilona fiaként látta meg a napvilágot, de egy örökbefogadási eljárás végén Bernadetté és Zoltáné lett.

Epres Ilona és lánya családjának történetét itt hallgathatjátok meg:


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


FONTOS
A Rovatból
Szombaton már hógolyózunk? Várhatóan megérkezik az első hó: akár hózápor is lehet, ami fehérbe boríthatja az országot!
Köd, hidegpárna, és végre egy kis tél a láthatáron – úgy tűnik, elérkezett az a pillanat, amikor az első hópelyhek is megjelenhetnek Magyarország felett.

Megosztom
Link másolása

Egy markáns hidegfront szombaton északnyugat felől érkezik, és a hegyvidéki tájakon már hózáporokat is hozhat. A változékony időjárás újabb fordulatot ígér a hétvégére.

A novemberi szürkeség mostanra mindenkit elért: napok óta köd borítja az ország jelentős részét, a levegő fojtott, a napsütés pedig egyre ritkább vendég.

A helyzetet egy úgynevezett anticiklon tartja fenn, amely a magasban melegebb levegőt sodor fölénk, miközben a hideg a felszín közelében marad.
Az eredmény: tartósan párás, hűvös, helyenként fagyos idő.

„A hidegpárna miatt a ködös területeken mindössze 4–6 fokot mérhetünk, ami fagypontközeli hőérzettel jár, míg a naposabb vidékeken 10 fok feletti maximumok is előfordulhatnak” – magyarázta Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu szakértője.

A ködhelyzet a hét közepén tovább fokozódik: kedden és szerdán az ország több pontján is elsőfokú figyelmeztetés lesz érvényben a hat óránál is tovább fennmaradó, sűrű köd miatt.
A változás azonban már látszik a láthatáron: szombaton északnyugat felől egy markáns hidegfront érkezik, amely végre megkeveri a levegőt.

A fronttal együtt csapadék is érkezik – és bizony, nem mindenhol eső formájában.

A hegyvidéki területeken, főként az Északi-középhegységben hózáporok is előfordulhatnak, így akár az első idei hópelyheket is megpillanthatjuk.
A front hatása vasárnapra is áthúzódhat, amikor már többfelé felszakadozik a felhőzet, és kisüt a nap.

Érdekesség, hogy a front távozásával a hőmérséklet is különösen alakul majd: a korábban ködös, hideg részeken hirtelen 6–8 fokig is melegedhet a levegő, miközben a napos tájakon marad a 10 fok körüli maximum.

A jövő hét időjárása egyelőre bizonytalan, de az biztos: a tél első jelei megérkeztek.
A következő napokban érdemes figyelni az eget – lehet, hogy szombaton reggel már néhány pelyhet is elcsíphetünk. Forrás


Megosztom
Link másolása

FONTOS
A Rovatból
Hatalmas siker! Magyar kutatók fejlesztése egy új molekula, amely teljesen legyőzheti a rákot!
A LiPyDau nevű „okosgyógyszer” a világ egyik leghatékonyabb daganatellenes molekulája lehet – és mindezt magyar tudósok fejlesztették ki.

Megosztom
Link másolása

Magyar kutatók eredményes áttörést értek el: egy új fejlesztésű rákellenes vegyület egereknél teljes gyógyulást idézett elő bizonyos daganatokban.

Új reménysugár csillan a rák elleni küzdelemben:

magyar kutatók egy olyan hatóanyagot fejlesztettek ki, amely egereknél mellrákot, tüdőrákot és melanomát is képes volt visszaszorítani,
sőt teljes gyógyulást hozott egy örökletes emlődaganat-modellben.

Az áttörést a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont és az ELTE közös kutatócsoportja érte el, és eredményeiket a rangos Molecular Cancer folyóiratban publikálták.

A LiPyDau nevű vegyület különlegessége, hogy egy korábban rendkívül mérgező, de hatékony rákellenes molekulát – a pyrrolino-daunorubicint – „szelídítettek meg” liposzómás nanohordozóba csomagolva.

Ez a technológia lehetővé teszi, hogy a hatóanyag célzottan a daganathoz jusson, miközben megóvja az egészséges sejteket a károsodástól.

A kutatók szerint a LiPyDau akár ezerszer erősebb a jelenlegi kemoterápiás szerekhez képest, és még a gyógyszerrezisztens daganatok ellen is hatékony volt. „Egyetlen dózis elegendő volt a teljes gyógyuláshoz – ilyet még sosem láttunk” – mondta dr. Füredi András, a tanulmány társszerzője.

Bár az eredmények egyelőre állatkísérletekből származnak, a tudósok bizakodnak: ha a további tesztek is sikeresek lesznek,
a LiPyDau új korszakot nyithat a daganatterápiában – és egyben a magyar tudomány történetében is. Forrás


Megosztom
Link másolása


FONTOS
A Rovatból
A milliárdos ásványvizes üzletember bevallotta, olyan idegösszeroppanása volt, hogy négykézláb ment fel a lépcsőn
„Begörcsölt a kezem, nem tudtam fogni a kormányt, forgott velem a világ. A párjának kellett bevinnie a kórházba.”

Megosztom
Link másolása

Balogh Levente befektető és üzletember volt nemrégen a "Beköltözve Hajdú Péterhez" című műsornak.

Korábban már adott interjút Hajdú Péternek, és akkor elmondta, hogyan tette sikeressé a Szentkirályi Ásványvizet.

Annak idején megkérdezte az apját, hogy a borászat és a vizes cég közül melyik az, ami neki mínuszt hoz, és ezért eladná.

Balogh Levente elárulta:

"Senki nem hitt benne, hogy vizet lehet eladni prémium kategóriában."

Ám miután átvette a családi üdítőipari vállalkozás vezetését, sikeressé tette a márkát, és a cég fő terméke, a Szentkirályi Ásványvíz megkapta a világ legjobb ásványvize címet is.

Most az üzletember arról is beszélt Hajdú Péternek, milyen árat fizetett a nagy sikerért és a cég felfutásáért.

"2016 nyarán kaptam egy idegösszeroppanást"

- mondta.

"Emlékszem felhívtam a mostani feleségemet, hogyha nem érek haza, a Blaha Lujza tér környékén vagyok, ide gyere értem. Begörcsölt a kezem, nem tudtam fogni a kormányt. Négykézláb mentem fel a lépcsőn"

- folytatta.

"Összehánytam mindent, forgott velem a világ. Brigi vitt be a kórházba. 50 méterenként meg kellett állni, annyira rosszul voltam."

Hajdú Péter ezt annyival reagálta le, hogy "Azta!", majd áttért a következő témára, hogy akkor jött rá, mekkorára nőtt a Szentkirályi, amikor Luis Figo szerepelt a reklámjukban.

A teljes beszélgetést itt láthatod:


Megosztom
Link másolása


FONTOS
A Rovatból
Szirtes Ági önbizalmát folyamatosan rombolták az apja mérgező szavai: „Ági, te miért nem vagy nő?”
Kamaszként is át kellett élnie, hogy tréfás megjegyzésnek szánt gúnyolódás céltáblája volt.

Megosztom
Link másolása

Szirtes Ági volt nemrég Kadarkai Endre vendége, aminek nagyon örültem, mert szeretem Szirtes Ágit, az egyik kedvenc színészem és szinkronhangom.

Annak viszont már nem örültem, amit az interjú alatt elmesélt.

Ennek  gyönyörű, csodálatos nőnek ugyanis gyermekkorától kezdve letörte az önbizalmát az, ahogyan verbálisan bántotta az apja.

Az 1989-en elhunyt Szirtes Ádám is a kedvenc színészeim közé tartozik, talán ezért is volt fájdalmas hallgatni az interjúnak ezt a részét.

Két történettel is személtette Szirtes Ági, milyen is volt ez annak idején, miket mondott az apja, hogyan kapott sértéseket - néha tréfának álcázva.

"Bejött megnézni a Három lány kékben című előadást a Katonába" - mesélte a színésznő. "Básti Juli hatalmas kék visszereket ragasztott magára, Dorka (Udvaros Dorottya - a szerk.) sem a legjobb formáját hozta, mint csábos nőszemély. Én meg fémfogat használtam, meg lenőtt szőke parókát találtam ki magamnak."

Mi történt?

"És akkor apám jött, és azt mondta: Ági, te miért nem vagy nő? Básti Juli nő, Udvaros Dorottya nő, te miért nem vagy nő? És ez is nagyon szíven ütött."

Arra a kérdésre, meg merte-e valaha mondani az apjának, hogy rosszul esett neki, a színésznő azt válaszolta, hogy nem, mert akkor már túl voltak ezen.

De a megjegyzés aláásta Szirtes Ági önbizalmát. És nem ez volt az egyetlen mérgező mondat, ami elhangzott az édesapja szájából.

Amikor kamaszlány volt és alakult, formálódott a teste,

kapott egy szép új rakott szoknyát, ő pedig nagyon csinosnak érezte magát benne. Az édesapja végigmérte  és azt mondta: "Ha ilyen lábakon állna Magyarország!"

"Ő így viccelődött" - kommentálta a színésznő, majd hozzátette:

"Ezek után az ember nehezen szedi magát össze."

Én annyit szeretnék üzenni az összes szülőnek, nagyszülőnek, testvérnek, rokonnak, ismerősnek, szóval AZ ÖSSZES FELNŐTTNEK:

NE BÁNTSÁTOK A GYEREKEKET. Ne gúnyolódjatok rajtuk, ne ócsároljátok a külsejüket, ne tegyetek rájuk sértő megjegyzéseket. Ne gonoszkodjatok velük.

A teljes beszélgetést itt láthatjátok:


Megosztom
Link másolása