Komoly összegeket veszíthetnek a testvérek örökléskor, ha elkövetnek egy alaphibát a hagyatéki tárgyaláson
A szülői ház öröklése sokszor nem a békés megegyezésről, hanem egy rejtett pénzügyi aknáról szól, ami csak hónapokkal később robban.
Egy rossz döntés a hagyatéki tárgyaláson, és máris milliós pluszköltséggel nézhetnek szembe a testvérek. A Hóvége portál erre hívja fel a figyelmet.
A gyermek egyenes ági rokonként illetékmentesen örököl a szülő után, ez azonban könnyen félrevezető lehet.
Ez a klasszikus forgatókönyv: két testvér megörököl egy lakást, de az egyik megtartaná, a másik viszont szeretné megkapni a saját részének értékét. Ilyenkor sokan automatikusan arra gondolnak, hogy majd az egyik testvér kivásárolja a másikat.
Ha a kivásárlás már a hagyatéki eljárás lezárása után történik, az már nem öröklés, hanem visszterhes vagyonátruházás. Ennek pedig főszabály szerint 4 százalékos illetéke van a megszerzett tulajdonrész értéke után, amihez még hozzáadódik az ügyvédi díj és más járulékos költség is.
Ezzel az örökösök már a tárgyaláson megegyezhetnek arról, hogy az ingatlan teljes egészében azé az örökösé legyen, aki meg akarja tartani, cserébe pedig a másik örökös kapja a hagyaték egyéb részét, vagy pénzbeli megváltást.
Ha nem a kivásárlás, hanem az örökölt ingatlan eladása a cél, akkor már nem illeték-, hanem személyi jövedelemadó-kérdés merül fel. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerint öröklésnél a szerzés időpontja az örökhagyó halálának napja, nem a hagyatéki végzés dátuma. Az ingatlan eladásából származó jövedelem után 15 százalék SZJA fizetendő, de az adóalap az évek múlásával csökken, és a szerzést követő ötödik év után teljesen megszűnik.
Na de hiába írtatok róla papírt, ha a NAV egy ellenőrzés során a bankszámlakivonatokból látja, hogy pénzmozgás történt. Ekkor ki fogja szabni a 4 százalékos illetéket és a mulasztási bírságot is.
A hatóság ugyanis a szerződés valós tartalmát vizsgálja, és ha ellenérték mozog a felek között, az visszterhes ügyletnek minősül.
Mielőtt tehát a testvérek a hagyatéki tárgyalásra mennek, érdemes tisztázniuk, ki mit szeretne az ingatlannal, felbecsültetni annak értékét, és megtervezni a kivásárlás finanszírozását.
Via: Hóvége