Ezt a 4 dolgot bánja meg a legtöbb nyugdíjas, ráadásul sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő
Egy friss felmérés szerint a nyugdíjasok jelentős része nem elégedett azzal, ahogy felkészült az idős korra. Ez Magyarországon nem abban merül ki, hogy „vajon elég lesz-e a második magánnyugdíj-portfólióm hozama”, hanem úgy, hogy „akkor most ebből hogy lesz rezsi, gyógyszer, meg esetleg néha egy kis élet”.
A leggyakoribb megbánások meglepően földhözragadtak. Nem nagy életbölcsességek, hanem nagyon is gyakorlati hibák: kevés megtakarítás, rosszul időzített visszavonulás, halogatott tervezés, és az a klasszikus hozzáállás, hogy nekünk biztos nem lesz szükség drága gondozásra.
Nézzük, mi a 4 legnagyobb bánat, amit a nyigdíjasok leginkább sajnálnak:
1. Nem tettek félre (eleget)
Ez messze a legnagyobb klasszikus. Az ember dolgozik, fizet, túlél, néha vesz egy új mosógépet, néha elromlik az autó, hónapról hónapra él, közben pedig valahogy mindig azt gondolja, hogy a megtakarítás még ráér. Aztán egyszer csak már nem ér rá.
Csakhogy amikor megérkezik a nyugdíj, nem az addig sem magas fizetés kicsit alacsonyabb változata jön, hanem egy teljesen más liga. Magyarországon a rendszeres ellátások emelkednek, van 13. havi nyugdíj is, de ettől még az alaphelyzet nem változik: aki kizárólag az állami nyugdíjra számíthat, az könnyen szembetalálhatja magát azzal, hogy ez nem az aranykor, inkább költségoptimalizálási gyakorlat.
Aki még dolgozik, annak a legfontosabb tanulság prózai: nem elég abban bízni, hogy „majd lesz valahogy”. Érdemes megnézni, mennyi szolgálati időd van, milyen nyugdíjra számíthatsz, és van-e mellette bármilyen saját megtakarításod.
Az MNB külön hangsúlyozza, hogy minél korábban kezdi valaki, annál nagyobb lehet a nyugdíjkiegészítésre félretett összeg.
Magyarul: a nyugdíjra félretett pénz unalmas téma, egészen addig, amíg egyszer csak az lesz az egyetlen igazán fontos kérdés, hogy van-e.
2. Túl korán vagy túl későn hagyták abba a munkát
A nyugdíjba vonulás időzítése nagyon nehéz. A Nők 40-nel lehetőség van arra, hogy a 65 éves határ előtt kilépjünk a munkaerőpiacról, de jogos a félelem: hogy mi lesz, ha valaki nem bírja ki anyagilag. Vagy szívesen dolgozna 65 éves kora után is, csak éppen a piac, az egészsége vagy a munkahelye úgy dönt, hogy ennyi volt.
A túl korai visszavonulásnál a legnagyobb csapda az, hogy papíron még vállalhatónak tűnik a matek, csak közben az ember hajlamos alábecsülni, mennyit drágul majd az élet, mennyi ideig fog élni, és mekkora luxusnak bizonyul később egy olyan apróság, mint például befizetni minden számlát.
Magyarországon az általános öregségi nyugdíjkorhatár 65 év, miközben a nők kedvezményes nyugdíja továbbra is külön lehetőség a jogosultsági feltételek teljesítése mellett. Ez önmagában még nem mondja meg, kinek mikor érdemes megállni.
Az egyik legkellemetlenebb felismerés sokaknál az, hogy nem ők döntöttek a visszavonulásról, csak utólag nevezték el nyugdíjnak azt, ami valójában a munkából kiszorulás volt. És ez Magyarországon sokaknak nagyon is ismerős történet.
3. Túl későn kezdtek el egyáltalán gondolkodni rajta
A nyugdíjtervezés a legtöbb ember számára valami olyasmi, mint a vastagbéltükrözés vagy a végrendeletírás: nyilván fontos, de ma azért még ne. Aztán telnek az évek, és egyszer csak ott tartunk, hogy nemcsak pénzügyileg nem készültünk fel, hanem fogalmunk sincs, mihez kezdünk majd magunkkal.
Hogy mi tölti ki a napokat. Hogy kihez szól majd hétfő délelőtt. Ezt a részét valahogy mindenki szeretné megúszni, aztán sokan pont ettől zuhannak meg.
A pénzügyi oldal sem azért bonyolult, mert bonyolult, hanem mert az emberek túl sokáig nem gondolnak rá. Nem számolnak váratlan kiadásokkal, lakásfelújítással, gyógyszerköltséggel, vagy azzal, hogy a nyugdíjas évek nem két-három, hanem szerencsés esetben húsz-harminc évig tarthatnak. Az önkéntes nyugdíjpénztáraknál az MNB külön kiemeli, hogy hosszú távon érdemes nézni a hozamokat, és a rendszer lényege pont az, hogy korán elindított, rendszeres befizetésekkel épüljön fel valami, ami később kiegészíti az állami nyugdíjat.
Vagyis nem az a terv, hogy hatvanegy évesen megnyitsz egy megtakarítási számlát. Az már inkább kármentés.
4. Nem készültek fel arra, mennyibe kerülhet az időskori gondozás
Na, ez az a rész, amit mindenki szeretne nem végiggondolni. Mert nincs benne semmi aktív szenior életérzés, csak a nagyon nyers kérdés: mi lesz, ha már nem tudod egyedül megoldani?
A magyar közbeszédben az időskori ellátásról valahogy még mindig úgy beszélünk, mintha az vagy a család dolga lenne, vagy valami megfoghatatlan állami rendszeré. Közben az igazság az, hogy a bentlakásos ellátás ára brutális, különösen városi vagy jobb szolgáltatási környezetben.
nem feltétlenül az összes kapcsolódó költsége. A finanszírozás egy része szociális alapon, intézményi és önkormányzati rendszerben történik, de ettől még a legtöbb család számára ez továbbra is súlyos anyagi kérdés.
Ez az a pont, ahol a magyar valóság különösen kegyetlen tud lenni. Sokan életük végéig abban reménykednek, hogy majd valahogy megússzák. Hogy nem lesz szükség tartós ápolásra. Hogy majd a család megoldja. Hogy addigra úgyis történik valami. Általában történik is: romlik az egészség, elfogy a tartalék, és a „majd lesz valahogy” hirtelen egy lakás árában mérhető mondattá válik.
A végén mindig ugyanoda jutunk
A nyugdíjjal kapcsolatos legnagyobb hibák nem azért fájnak ennyire, mert valami különösen rafinált pénzügyi trükköt kellett volna ismerni. Hanem mert többnyire egyszerű dolgokról van szó, amiket mindenki halogat: félretenni, számolni, időben dönteni, és szembenézni azzal, hogy az öregedés nem elméleti kérdés.
A rossz hír az, hogy aki már nyugdíjban van, annak sok mindent nem lehet visszacsinálni.
A kevésbé rossz hír az, hogy aki még nem, annak még mindig olcsóbb most rászánni magát a számolásra, mint később rájönni, hogy a nyugdíjas évek nem a megérdemelt nyugalomról, hanem a folyamatos sakkozásról szólnak.
Mert az ember általában nem azt bánja meg idős korára, hogy nem vett még egy cipőt vagy nem ment el még egy wellnesshétvégére. Hanem azt, hogy túl sokáig hitte: a dolog majd valahogy magától elintézi magát.
