Bedőlt a trükknek: „Eladtam a házat, és elutaltam az összes pénzem” – 110 millió forintot adott hamis világsztároknak a hajléktalanná vált brit anya
A romantikus csalások kézikönyvének összes fejezetét végigjátszotta az a 44 éves brit édesanya, aki két év alatt hat, magát világsztárnak kiadó szélhámosnak utalt át összesen 250 ezer fontot, vagyis nagyjából 110 millió forintot.
Jennifer Barton, aki a brit egészségügyben dolgozott, a történet végére nemcsak
A csalók könnyedén rászedték, és kihúzták az asszony lába alól a talajt.
A történet a közösségi médiában indult, ahol Bartonra rátaláltak a magukat hollywoodi színészeknek, például Alexander Ludwignak és Charlie Hunnamnek, a Westlife énekesének, Nicky Byrne-nek, vagy épp a countryénekes Michael Raynek kiadó csalók.
A Facebookon és Instagramon indított flörtölést gyorsan átterelték a „diszkrétebb” Telegramra, ahol aztán
Az egész egy ál-Alexander Ludwiggal kezdődött, aki alig egy hónapnyi csevegés után már 3000 fontot kért „bírósági illetékekre”. Aztán jött a csavar, amitől a legtapasztaltabb csaló álherceg is elismerően csettintene: felbukkant egy másik Alexander Ludwig,
Volt olyan pillanat is, amikor egy magát Charlie Hunnamnek kiadó férfi
A kegyelemdöfést a Michael Ray-álprofil vitte be: ő egy jótékonysági szervezet nevében ígért anyagi segítséget, de ehhez előbb Bartonnak kellett utalnia.
„Eladtam a házat, és elköltöttem az összes pénzt. A 111 ezer font nagy része hozzá került.”
A csalók pontosan felismerték, hogy Barton épp mélyponton volt: nem sokkal korábban veszítette el az édesanyját és a nagynénjét, és egy váláson is átesett.
„Az ember reméli, hogy a férfi valódi… függővé váltam a pénzküldéstől – figyelmet kaptam, és tetszett ez a figyelem” – mondta. A pénzkérések indokai a szélhámosok teljes repertoárját felvonultatták: az egyiket állítólag letartóztatták, a másiknak felbontották a szerződését, a harmadikat pedig kirabolták Londonban.
„Elfogyott a pénzem, jelenleg hajléktalan vagyok.” Barton ma egy többszobás bérleményben van elhelyezve, ahol szociális, sürgősségi lakásra vár.
Az ügyét bejelentette az Action Fraud nevű brit csalásfelderítő központnál, ahol a londoni rendőrség elemzői megvizsgálták az esetet, de nyomozó egységhez egyelőre nem került még át az aktája.
„Ha hatszor is átverték, őszintén aggódom a hölgy mentális állapota és a jóléte miatt. Tudom, hogy az ilyen típusú csalásokat sokan inkább nevetve kezelik, de ha valaki újra és újra bedől nekik, felmerül bennem a kérdés, hogy vajon jól van-e."
Míg egy másik olvasó is aggódva jegyezte meg: „Remélem, van valaki a környezetében, aki figyel rá és törődik vele – úgy hangzik, mintha egy kis segítségre lenne szüksége."
Egy ügyvédi iroda most abban próbál segíteni neki, hogy visszaszerezze a pénze egy részét. „Az ilyen esetek sokkal gyakoribbak, mint azt az emberek gondolják. Nemcsak a pénzről van szó – az érzelmi teher éppoly pusztító lehet, mint az anyagi veszteség” – nyilatkozta a cég vezérigazgatójaa LADbible-nek.