Burnout női szemmel – miért más, mint a férfi kiégés? És mit tehetsz ellene?
Este tíz. A laptop még világít, a mosógép zúg, a holnapi ebéd már a hűtőben, a gyerekek ágyban. Ismerős? Nem a véletlen mű. Az Egészségügyi Világszervezet már évekkel ezelőtt hivatalos keretek közé terelte a jelenséget: a kiégés nem hiszti és nem is betegség, hanem egy nagyon is valós „foglalkozási jelenség”.
Ha a kiégés a rendszer következménye, akkor egyáltalán nem mindegy, kiket és hogyan zúz le leginkább. A friss adatokból pedig úgy tűnik, a rendszer a nőket különösen szereti bedarálni.
A legfrissebb, nagyvállalati körben végzett Women in the Workplace felmérés szerint a női csúcsvezetők 60 százaléka érzi magát kiégve. A férfiaknál ez „csak” 50 százalék. A csúcsra vezető út a nőknek nemcsak üvegplafonnal, de egy jó adag extra nehezítéssel is ki van kövezve. A jelentés tizenegy év után először mutatott ki egyfajta „ambíciórést”: a nők kevésbé akarnak feljebb lépni, mint a férfiak. Persze a csavar most jön: ahol a cégek ugyanannyi energiát fektetnek a nők karrierjének támogatásába, ez a rés egyszerűen eltűnik. A számok mögött pedig ott a kőkemény valóság: a láthatatlan munka.
Az OECD adatai szerint a nők naponta majdnem kétszer annyi fizetetlen munkát végeznek, mint a férfiak. Ha összeadjuk a fizetett és fizetetlen melót, a nők naponta átlagosan 24 perccel dolgoznak többet. Ez a napi plusz fél óra összeadódik, és tartós túlterhelést okoz. Ehhez jön még a „mentális teher”: a családi logisztika, a határidők, az orvosi időpontok, a szülői értekezletek és a bevásárlólisták agyban tartása.
Ez a teher pedig simán „átcsorog” a munkaidőbe, és szép lassan felőrli az embert.
Vannak aztán olyan frontvonalak, ahol a nők eleve többségben vannak, és a kiégés kockázata is az egekben. A női orvosok körében például a legutóbbi felmérések szerint ugyan csökkent a kiégés, de a nemek közti különbség megmaradt: a nők 47,2 százaléka, míg a férfiak 38,9 százaléka számolt be tünetekről. A tanároknál is hasonló a helyzet. A kiégés mindig magas szinten áll, a női pedagógusok jólléti mutatói pedig tartósan gyengébbek.
A túlterheléshez és a láthatatlan munkához ráadásul gyakran társul a méltatlan bánásmód is. Egy sebészrezidensek körében végzett nagymintás kutatás szerint
A női orvosok körében mért magasabb öngyilkossági kockázatot részben éppen ezek a tapasztalatok magyarázzák.
Pedig a jó gyakorlatok már látszanak. Ahol bevezették a négynapos munkahetet – például egy skót kormányzati kísérletben –, ott a dolgozók jólléte javult, a kiégés csökkent, miközben a termelékenység nem esett vissza. A távmunka és a hibrid modellek is segíthetnek, de sok nő tart a „flexibilitási stigmától”: attól, hogy aki nincs szem előtt, azt az előléptetéseknél is könnyebben átugorják. „Igen, a környezet borzalmas… de ez nem mentség arra, hogy a cégek ne tegyék meg a helyes lépéseket minden dolgozójukért” – mondta Sheryl Sandberg, a Meta volt operatív igazgatója.
És van még egy tényező, amiről a munkahelyek többsége mélyen hallgat: a női életciklus. Egy reprezentatív felmérés szerint a nők közel fele kényszerült már szabadságra a menstruációs tünetei miatt, ami évente átlagosan 5,8 munkanapnyi kiesést jelent.
A női tapasztalatok persze sokfélék, de a lényeg ugyanaz: a női kiégés nem egyéni kudarc, hanem rendszerhiba. Ahogy a kiégés kutatásának egyik úttörője, Christina Maslach fogalmazott: „Ez csapatprobléma. Nem pusztán egyéni hiba vagy kudarc. Nem mentális betegség.”