Az X-akták és a Simpson család is megjósolta, a tudósok cáfolják: mi folyik a hantavírus körül?
„Az X-akták már húsz éve megjósolta a hantavírust” – írta valaki az X-en. Az 1998-as The X-Files: Fight the Future, vagyis X-akták: Szállj harcba a jövő ellen című film egyik jelenetében egy informátor egy sötét sikátorban találkozik Mulder ügynökkel, és elárulja neki, hogy egy kamu hantavírus-járványt használtak fedősztoriként egy idegen eredetű vírus eltussolására.
„Ismeri a hantavírust, Mulder?” – kérdezi az informátor.
„Igen. Halálos vírus volt, mezei egerek terjesztették az Egyesült Államok délnyugati részén néhány évvel ezelőtt” – válaszolja Mulder.
Az informátor erre tovább tekeri a paranoiamérőt:
„A FEMA-t hívták ki, hogy kezelje a hantavírus-járványt… tudja, mi a FEMA valódi hatalma?”
Majd hozzáteszi:
„Azt mondom, nem hantavírus volt.”
A jelenet most azért került elő újra, mert néhány netező odáig ment, hogy a filmnek tulajdonította magának a vírus nevének „megjósolását” is. Ez persze nem igaz: a hantavírus jóval korábban ismert volt, legalább az 1950-es évek óta.
De a tények ritkán állnak útjába annak, ha az internet egyszer úgy dönt, hogy egy régi sorozat mindent előre látott.
„Az X-akták évek óta előre megjósol furcsa valós eseményeket, ez lassan a sorozat örökségének része” – írta egy másik felhasználó.
Mások ennél is messzebb mentek.
És mivel nincs modern kori „megjósolt esemény” A Simpson család nélkül, természetesen Springfield is megérkezett a történetbe.
Az epizód címe: A Totally Fun Thing Bart Will Never Do Again, vagyis nagyjából: Egy totál jó dolog, amit Bart soha többé nem csinál.

„A Simpson család már 2012-ben megjósolta a hantavírust” – írta valaki, természetesen videórészlettel együtt.
Az epizódban Bart elindít egy rémhírt arról, hogy a szárazföldön pandémiás szintű vírus terjed, csak azért, hogy a család tovább maradhasson a hajón.
A netezők innen már könnyedén eljutottak a valóságig: párhuzamot vontak a rajzfilmsorozat kitalált hajója és az MV Hondius között, amelyen a múlt héten halálos hantavírus-járvány tört ki. Apró kellemetlenség a nagy összevetésben, hogy a Simpson-epizódban valójában nem volt vírus a hajón, csak Bart hazugsága.
„Az egyik nőnek lila volt a nyelve, és ez olyan, mint a hantavírus tünetei” – írta egy kommentelő.
A Simpson család alkotóinak már korábban is tulajdonítottak mindenféle jövőbelátást, Donald Trump elnökségétől Siegfried és Roy tigrisbalesetéig. Így aztán nem meglepő, hogy most is akadt, aki rögtön prófétákat látott a forgatókönyvírókban.
„Hűha, tényleg proféták!” – írta valaki, mások maradtak a földön. „Őrült véletlen” – írta egy kommentelő.
És valószínűleg ez a legpontosabb megfogalmazás: az X-akták nem találta fel a hantavírust, A Simpson család nem jósolta meg a hajós járványt, de az igaz, hogy két régi fikcióban is szerepelt vírus, hajó, pánik és sok ember, aki nagyon szeretne hinni abban, hogy a tévé már régen megmondta.
Via NewYorkPost