Ezen a helyen eddig minden érzelem a gyengeség jele volt: 10 kutya írja át a szabályokat a magyar börtönökben
A rácsok mögött az érzelmek kimutatása hagyományosan a gyengeség jele, egy menhelyi kutya érkezése azonban pillanatok alatt átírja a börtönök íratlan szabályait. Második esélyt kapnak emberek és állatok is abban az egyedülálló hazai kezdeményezésben, amely az elmúlt hetekben lépett a megvalósítás fázisába a veszprémi és a tiszalöki büntetés-végrehajtási intézetben.
A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány február közepén jelentette be, hogy a kiválasztott fogvatartottak elméleti és gyakorlati felkészítése sikeresen lezárult.
A program célja kettős: miközben a gazdátlan ebek szocializálódnak és nő az örökbeadási esélyük, a rájuk vigyázó elítéltek felelősségvállalást és önkontrollt tanulnak. A projektet az alapítvány és a büntetés-végrehajtás országos parancsnoksága közösen indította el az állatvédelemért felelős kormánybiztos támogatásával.
Ezek a veszprémi állatvédelmi kompetenciaközpontból érkező kutyák nem keverendők össze azzal a százhuszonhárom szolgálati ebbel, amelyek jelenleg is a fegyintézetek biztonságáért felelnek.
Az állatok esetében a szakemberek a temperamentumot és a fejleszthetőséget vizsgálják, hiszen a börtön falai között a szocializáció, a kapcsolatépítés és az alapengedelmesség elsajátítása a fő feladat.
A kezdeményezés mélyebb értelmét a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közleménye így fogalmazta meg:
„A börtönben gyengeségnek számít az érzelmek kimutatása, de a kutyák lehetőséget adnak [nekünk] a pozitív érzelmek megélésére, és ez óriási jelentőségű” – mondta egy résztvevő fogvatartott az ABC News riportjában. Az intézményi oldal is hasonlóan látja a helyzetet. „Azt tapasztaljuk, hogy a kutyák megnyugtatják az embereket, és csökkent az incidensek száma” – nyilatkozta Nick Rowe, egy ausztrál fegyház igazgatója az ABC Newsnak.
Ausztráliától Skóciáig számos nemzetközi kutatás bizonyítja, hogy a börtönökben működő állatasszisztált tréningek javítják a rabok érzelmi intelligenciáját, miközben a fegyintézeti légkör is érezhetően nyugodtabbá válik.
A hazai tesztidőszak most fordul a napi működés fázisába, így a következő időszak legfontosabb kérdése a hatásmérés lesz. A tervek szerint idén folyamatosan nyomon követik az intézeti fegyelemsértések alakulását, a fogvatartottak pszichés jóllétét, valamint a kutyák örökbeadási és visszakerülési arányait.
A próba program fenntarthatósága, és a lehetséges jövő évi bővítése mutatja majd meg, hogy a sikeres tesztből felépíthető-e egy országos modell.
VIA Sokszínű vidék