A miniszoknya csak egy ruha, a női test nem közvagyon – még ha egyesek szeretnék is ezt hinni
Erkölcsileg és szakmailag is teljesen elképesztő és elítélendő a Metropol azon cikke, amely eleve lesifotókat közöl - akár hajléktalanokról, akár szoknyás kislányokról és felnőtt nőkről -, de
Sajnos ki kell mondani, hogy egy olyan társadalomban, amelynek tagjai kétségbeesésükben másokon élcelődnek, ahol a beszólogatásnak és a nyilvános ítélkezésnek helye van, ott az ilyen “cikkek” nem töltenek be más szerepet a tűzre locsolt olajnál.
Ugyanakkor ez a jelenség egy sokkal súlyosabb társadalmi kérdésre mutat rá. Bár voltak transzparenssel utcára vonuló tüntetők és kötöztek bugyifüzért a kiadó elé, a lakosság jó része még mindig elhiszi, hogy a kirívó ruha viselése zöld lámpa a zaklatóknak.
- ez az a gondolat, ami ártó szándékról tanúskodik, és ha ez valakiben véleményként megfogalmazódik, érdemes megvizsgálnia, miért kíván felebarátainak poklot az életébe.
Márpedig, aggasztó módon nagyon sokan rosszindulatúak, és ezzel már a nyolcvanas évek óta foglalkoznak kutatók. Már akkor is úgy gondolta a kutatásokban résztvevők többsége, hogy
Jane Delahunty-Goodman és Kelly Graham kutatásai később ráerősítettek erre. Azt találták, hogy a többség szerint a lengébb ruhákat viselő nők nagyobb eséllyel felelősek a támadójuk viselkedéséért - és többen mentették fel a támadót olyan esetekhez képest, amikor a nők konszolidáltabb megjelenés mellett döntöttek. De még
Szemben ezzel a Psychology Today ügyész szakértője szerint
Egy néhány évvel ezelőtti, sokkoló belga tárlat mutat rá, hogy nem a ruhán múlik az erőszakosság, tehát a miniszoknya semmilyen szinten nem felhívás keringőre.
(a gyermekruhákat nem ide számolva). De még a tárlat kapcsán is sokan megjegyezték a látogatók közül, hogy aki „úgy” öltözködik, az magának keresi a bajt. Pedig pont arról szólt a kiállítás is, hogy teljesen mindegy, az ember mit vesz fel - az erőszaktétel mindig a bántalmazó sara.
A szexuális bántalmazásért soha nem az áldozat a hibás, hanem az, aki nem tud uralkodni magán és a vágyain. Ez pedig nem pártpolitikai vagy vallási kérdés. A második Holdra szállás évtizedében egy nő és egy férfi is
és ez senkit semmire a világon nem jogosít fel. Nyáron egy rövid szoknya és haspóló, egy melltartómentes top egy egészséges társadalomban nem jelent gondot. Sőt, jobbat mondok:
A hanyatló nyugat ópiuma lenne ez, ami sárba tiporja a keresztény értékeket? Elmondok valamit:
Az egyén öltözködéséhez csak neki magának van köze - ugyanúgy, mint ahogy a különböző színű és textúrájú virágok nyílnak, kapcsolatot teremtve a külvilággal - senkinek és semminek nem kell ehhez megfelelniük. Ha mi nem érezzük velük a kapcsolódást, el lehet őket kerülni. Ha pedig mindennél jobban vágyunk például egy miniszoknyás nő társaságára, emberi méltóságunkat megőrizve - mert szép a virágos hasonlat, de mégis csak értelemmel megáldott humanoidok vagyunk - oda lehet menni hozzá beszélgetni. Ha pedig elküld, azt is lehet kezelni.
amíg a megfelelő kezelési metódust ki nem tanulta. Mert az nem normális, hogy egy nő biztonságérzetéhez - hacsak nem önszántából öltözik úgy - tokától bokáig ruhadarabbal kelljen magát eltakarnia, hiszen a ruházkodás ma már önkifejezés, nem mellesleg reflektálás az időjárásra.
Ahogy az sem normális, hogy bárkiről engedélye és beleegyezése nélkül fotókat készítsünk, akár a ruházata miatt tesszük, akár nem. Sőt, ez egy végtelenül gagyi, egybites dolog, és azt gondolhatnánk, hogy az emberiség,
De ez a jellem úgy néz ki, merevséggé vált, az meg begyöpösödéssé eszkalálódott. Csak reméljük, hogy van még visszaút.
