A masszőröm háromszögekkel támadott, és valamit nagyon eltalált - azóta nincsenek fájdalmaim
Akár ha jelzésértékű fájdalom üt be, akár ha évek óta együtt élünk mozgásbeszűküléssel, előfordulhat, hogy nem az adott izomban, hanem a vezérlésben van a probléma. Erre mutat rá a neuro-mozgáskorrekcióval Gyenge Dávid, akinek módszeréért egyre több szakember áll sorba.
A félrecsúszott mozgásszervrendszerem egy ideje igen képzett masszőr nyúzza. A legutóbbi kezelés előtt a szokásos módon készültem fel lelkiekben a gumifáslizott vállaim mozgatására, de semmi szadisztikus nem ért a masszázságyon.
aztán egyszer csak közölte, hogy a kézfájdalmamra használt natúr krémet felejtsem el, valamint szedjek már D-vitamint, mert a kibillenésem okai közt ezek is szerepelnek. Kérem? - tettem fel a kérdést.
Akkor még nem tudtam, hogy egy magyar fejlesztésű rendszerről, a neuro-mozgáskorrekcióról van szó, amelyet meglepődésemre egyre szélesebb körben ismer a manuálterápia krémje. Orvosok és természetgyógyászok is folyamodnak hozzá, amely
Mert nem csak izomból vagy csontból ered a forrás.
A neuro-mozgáskorrekcióról
A neuro-mozgáskorrekció módszertanában speciális módon tesztelik az izomzatot a neurológiai összefüggéseket vizsgálva. Az idegrendszer szabályozó működését, és az izomtónus-szabályozás mechanizmusait használja kiindulópontként, tudtuk meg Gyenge Dávidtól, aki maga fejlesztette ezt ki.

A tesztelés során feltérképezik és korrigálják azokat az idegrendszeri folyamatokat, amelyek “befolyásolják a testtartást, az ízületek stabilitását, az izmok tónusát és a mozgások hatékonyságát” - mondja az egészségügyi háttérrel rendelkező mozgásterapeuta.
Miért az idegrendszerre fókuszál, ha mozgásról van szó?
“A mozgásunkat a központi idegrendszer vezérli, szabályozza. Mozgásainkat nem pusztán az izmok edzettsége határozza meg – ezek mögött mindig idegrendszeri szabályozás áll. Ha egy izom túl feszes, azt érezzük, hogy le van tapadva, vagy „nem kapcsol be” megfelelően egy mozdulat során,
hogy a központi idegrendszer – például különböző receptoroktól származó téves információk alapján – nem ideálisan állítja be az adott terület tónusát.”
Amikor egy piercingtől nonstop elhúzódik a test
A neuro-mozgáskorrekció tesztjei során megnézik, a központi idegrendszer mire hogyan reagál. Az agy és a gerincvelő folyamatosan dolgozza fel a receptorokból érkező adatokat, ezek alapján aktiválódnak a megfelelő izmok. Vagy ha épp valami homokszem van a gépezetben, akkor kompenzáció léphet fel a testben.
a testtartást vagy az ízületi stabilitást, amely tesztelhető és mérhető is. Ahhoz, hogy ezeket kijavítsuk, célzott módon kell ingerelnünk őket, miközben az idegrendszert egy speciális állapotba hozzuk. Erre több lehetőségünk van, például elérhetjük vizuális stimulusokkal, vagy a légzésminta és a szemmozgások megfelelő kombinációjával. Ha ezeket visszállítjuk, többet nem szólnak bele az izomtónusszabályozásba ezek a hibakódok”- fejti ki Gyenge Dávid a koncepció gyakorlatát.
majd leteszteli az izomzatot, de egyéb más stimulusokat is használnak. Szándékosan hoznak létre olyan ideiglenes idegrendszeri állapotváltozásokat, amelyekkel megérthető és tesztelhető is, milyen információk módosítják az izomtónust, a receptorok érzékenységét.
A test mindenre emlékszik
Amikor valakit külső behatás vagy sérülés ér, a fájdalom idővel elmúlhat, de a rendszerben ez nyomot hagy. A test „emlékszik”, és bizonyos izmok gátlás alá kerülhetnek, mások túlkompenzálnak. Ez a működésmód nem tudatos, de a központi idegrendszer új mintát alakít ki, ami ideig-óráig viselhető, viszont

Ugyanígy hat az izomzatra akár a stressz, vagy kemikáliák is.
“Gyakran előfordul, hogy régi műtéti hegek, sportsérülések mellett akár hétköznapokban használt termékek vagy hatások befolyásolhatják ezeket az idegrendszeri reflexeket.
képesek rövidebb vagy hosszabb távon beleszólni az ízületek stabilitásáért felelős reflexek működésébe, az izmok feszességébe” - pontosít Gyenge Dávid kihangsúlyozva, hogy ezek nagyon összetett folyamatok.
Nem a megoldás, hanem az ahhoz vezető út
A neuro-mozgáskorrekció nem mindenre jó, és nem helyettesít más terápiát – viszont fontos lehet azokban az esetekben, amikor más módszerek nem találnak fogást a probléma kiinduló pontján.
“Többek között több, orvos, gyógytornász, kínai orvos, oszteopata, manuálterapeuta szakember végezte el a képzést, és többségében az a visszajelzés, hogy ezek a szakemberek komplexebben tudnak összefüggéseket látni a saját szakmájukban.”
“Ha ez megtörtént, a következő lépés azoknak a szenzoros rendszereknek, sportspecifikus idegrendszeri képességeknek a fejlesztése, ami által pontosabb információkhoz jut meccs közben az idegrendszer, jobb döntéseket képes hozni, és optimálisabb lesz a végrehajtás is.”
Tudományosan nem igazolt – de mérhető
A módszer sok szempontból kilóg a klasszikus orvostudományból. Nincsenek róla nagy klinikai kutatások, viszont objektív tesztek, például stabilométeres, dynamométeres mérések már mutatnak változásokat a terhelés eloszlásában, izomtónusban vagy mozgástartományban. A mozgástartományok mérésével, a fájdalomérzet változásával igazolhatóak a változások.
Kinek való a neuro-mozgáskorrekció?
A kezelés szinte bárkinek alkalmazható, de vannak általános kontraindikációk: láz, daganatos betegségek esetén nem ajánlott, és
A módszer alapvetően veszélytelen, mivel nem invazív: a tesztelés során különféle ingereket – hőmérséklet, illat, mozdulat – alkalmaznak.
Arra például álmomban nem gondoltam volna, hogy egy gyógyszerkönyvi minőségű, az aromaterápiában ízületi gyulladás mérséklésére alkalmas illóolaj kiiktatása és a D-vitamin bevitelem optimalizálása csökkentheti a kezemben lévő gyulladást. Pedig egyéb terápiával karöltve mérsékelten pusztulok bele a fájdalomba, és csak egy torzított háromszöget nézve kellett fel-le emelgetnem a kezem, hogy ez kiderüljön.