FONTOS
A Rovatból

„A húspiacon túl”: Íme 6 nő forradalmi üzenete – hagyjuk a ráncokat élni!

Amikor fiatalok vagyunk, annyira távolinak tűnik, hogy egy nap leszünk 40, 50, 60 évesek.

Megosztom
Link másolása

Botox? Plasztika? Felejtsd el! Hat különleges nő, köztük Szilasi Márti Anahita és Kunerth Hajnalka, egy különleges mozgalmat indított Beyond Flesh néven, ami

nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy újraírja a női szépségről alkotott társadalmi elvárásokat.

A  mozgalmat, női kört, A szer című film ihlette.

A suttogásból kiáltás lett, amit a nőkért indítottak el, egy tiszta és egyszerű üzenettel: Hagyjátok a nőket idősödni, őszülni, és élni – félelem, műtétek és lehetetlen elvárások nélkül!

A valódi szépség üzenete

A No Botox, No Plastic Surgery mottójuk nem azt jelenti, hogy a nők ne törődjenek magukkal, hanem épp ellenkezőleg: arról szól, hogy elfogadják magukat úgy, ahogy vannak, és az igazi szépséget a természetes önazonosságban találják meg. A projektben részt vevő nők – akik mind elmúltak 50 évesek – elutasítják a szépségipar mesterséges megoldásait, és helyette az önszeretetet és az élet valódi élvezetét hirdetik.

Hagyjátok, hogy ráncosodjunk, hogy őszüljünk, hogy azzá váljunk, akik lenni születtünk! – üzenik.

A fiatalság nem erény, csak egy állapot. Az igazi kegyelem az, ha minden életkort teljes szívvel megélhetünk, és bölcsebbé válhatunk.

Szerelem és szépség 50 felett is

Az élet harmadik harmada nem a hanyatlásról szól, hanem arról, hogy mélyebb kapcsolatba kerülünk önmagunkkal és az örökkévalósággal. Ez nem jelenti azt, hogy eltűnik belőlünk a szerető, vonzó nő – sőt! Ahogy a mozgalom résztvevői mondják: Valódiságunk a vonzerőnk titka.

Nem tesznek meg mindent azért, hogy örökké fiatalnak tűnjenek, mert a szépség számukra nem a sima bőrben, hanem a lélekben rejlik.

Ha magunkat nem szeretjük, hogyan várhatjuk el, hogy mások szeressenek minket szívből? – teszik fel a kérdést. És ez az üzenet nemcsak a nőkhöz, hanem a férfiakhoz is szól: A nő több, mint test. A nő bölcsesség, erő és vonzerő, a húspiacon túl.

Egyre többen csatlakoznak

A Beyond Flesh mozgalom célja, hogy egyre több nő csatlakozzon, akik nem hajlandók a szépségipar által formált termékké válni, hanem életük harmadik harmadát potenciálként élik meg. Egy olyan világot álmodnak, ahol az idősödés nem szégyen, hanem természetes és szép folyamat, tele lehetőségekkel és új felfedezésekkel.

Nem akarják, hogy a nők azt higgyék, hogy 50 felett láthatatlanná kell válniuk.

Az élet minden szakaszának megvan a maga szépsége, és mi azt választjuk, hogy ezt ünnepeljük.

Egy új női csoport hívása

A mozgalom reményei szerint a női körök folyamatosan bővülnek majd, és egyre több nő mondhatja el magáról: Nem a külső, hanem a lélek az, ami számít. Csatlakozz te is, és éld meg az életed minden szakaszát teljes szívvel és őszinte mosollyal!


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


FONTOS
A Rovatból
Hoppá! A WHO hivatalosan is az Ozempic mellé áll - ez az oka, hogy ajánlja az elhízás kezelésére
A WHO történelmi döntésre készül, és globálisan is szentesítheti a gyógyszeres fogyókúra korszakát.

Megosztom
Link másolása

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) végre kimondhatja, amit a világ egy része már hónapok óta vár: hivatalosan is támogatni fogja az olyan súlycsökkentő injekciók alkalmazását, mint az Ozempic vagy a Wegovy – méghozzá kifejezetten az elhízás kezelésére.

A Reuters birtokába jutott WHO-dokumentum szerint az új irányelveket augusztusban hozzák nyilvánosságra.

Ez lenne az első eset, hogy a WHO egyértelmű ajánlást tesz a túlsúlyos felnőttek gyógyszeres fogyásának támogatására – egy olyan világban, ahol a szervezet adatai szerint több mint egymilliárd ember él elhízással. Magyarországon a felnőtt lakosság körülbelül 62%-a túlsúlyos vagy elhízott, és ez a szám tovább növekszik.

Az irányelvekben külön ajánlás várható a gyermekek és serdülők elhízásának kezelésére is, bár itt még óvatosabb a szervezet.

GLP-1: az új szupersztár

A súlycsökkentő szerek, mint az Ozempic, Wegovy és Rybelsus, úgynevezett GLP-1 receptor agonisták – vagyis

olyan vegyületek, amelyek utánozzák a jóllakottságért felelős hormonok hatását, csökkentik az étvágyat, így a páciens kevesebbet eszik, és gyorsan fogy.

A klinikai vizsgálatok szerint a használatuk 15–20 százalékos testsúlycsökkenést is eredményezhet – ez a szám már a gyomorgyűrűs műtétek világát idézi. Ráadásul a GLP-1 gyógyszerek csökkenthetik a szívinfarktus és a stroke kockázatát is.

De persze egyes szakértők szerint a szerek komoly mellékhatásokat is okozhatnak, mint például hasnyálmirigy-gyulladás vagy akár látásvesztés.

Februárban a The Sun közölte, hogy 82 brit állampolgár halt meg az Ozempichez és Mounjarohoz hasonló szerek használata után – a halálesetek részletei azonban nem kerültek nyilvánosságra.

Magyarország kivár

Magyarországon a GLP-1 receptor agonista típusú gyógyszerek, mint például az Ozempic és a Rybelsus, elsősorban a 2-es típusú cukorbetegség kezelésére engedélyezettek. Az Ozempic injekciós formában, míg a Rybelsus tablettaként érhető el. Ezek a készítmények segítik a vércukorszint szabályozását, és bizonyos esetekben testsúlycsökkentő hatással is bírnak.

Az elhízás kezelésére Magyarországon jelenleg a liraglutid hatóanyagú gyógyszerek alkalmazhatók.

Ezeket a készítményeket szakorvosi javaslat alapján, speciális elhízáskezelési program keretében lehet igénybe venni.

Esély a világ szegényebb felének?

Jövő héten a WHO szakértői arról is döntenek, hogy a GLP-1 szereket felvegyék-e az ún. „alapvető gyógyszerek listájára” – ez az a jegyzék, ami segít biztosítani, hogy a legfontosabb gyógyszerek minden egészségügyi rendszerben elérhetőek legyenek, különösen a szegényebb országokban. Ilyen döntés született például az AIDS-gyógyszereknél 2002-ben is.

2023-ban még elutasították a GLP-1-ek felvételét a listára, mondván: túl kevés a hosszú távú hatásvizsgálat. Azóta azonban újabb ajánlások születtek, és

a WHO már támogatja a felvételüket, bár még mindig aggódik az árak és az elérhetőség miatt.

A szervezet szerint az olyan megoldások, mint az árkategóriás árazás vagy a közös, tömeges beszerzés, segíthetnének abban, hogy ezek a gyógyszerek ne csak a gazdag országok kiváltságai maradjanak. Szóval a kérdés már csak az: ki fizeti majd meg az árát – szó szerint is, és hosszú távon egészségügyileg is.


Megosztom
Link másolása

FONTOS
SOKKOLÓ! Az is számít, mikor szültél – háromszorosára nőhet a rák esélye, ha rosszkor jön a baba!
A számok nem szépítenek. Az új kutatás alapján egyre világosabb, hogy a megelőzés nemcsak egyéni döntések kérdése, hanem hosszú távú társadalmi felelősség is.

Megosztom
Link másolása

Egy friss kutatás szerint drasztikusan megnőhet a mellrák kockázata azoknál a nőknél, akik életük során jelentős súlygyarapodást tapasztaltak, és első gyermeküket 30 éves koruk után szülték – vagy soha nem vállaltak gyermeket.

A számok nem szépítenek: ezek a nők közel háromszor nagyobb eséllyel betegedtek meg mellrákban, mint azok, akik fiatalabban szültek és közben megőrizték testsúlyukat.

A kutatást a Manchesteri Egyetem kutatói mutatták be a Spanyolországban, a Malagában megrendezett Európai Elhízástudományi Kongresszuson. Az elemzésükben 48 417 nő adatait vizsgálták, akiknek az átlagéletkora 57 év volt - írta a The Sun.

A résztvevők testtömegindexe (BMI) átlagosan 26 körül mozgott – ami már az elhízás előszobájának számít.

A tudósok három csoportra osztották a nőket:

* akik 30 éves koruk előtt szültek,

* akik 30 után,

* és akik soha nem vállaltak gyereket.

Azt is figyelték, mennyit híztak 20 éves koruk óta. Ezt önbevallás alapján mérték: a résztvevők visszaemlékeztek, mennyit nyomtak 20 évesen, majd összehasonlították az aktuális testsúlyukkal. A nőket ezután átlagosan 6,4 éven keresztül követték nyomon, ez idő alatt 1702-en lettek mellrákosok.

A számítások szerint azoknál a nőknél, akik felnőtt életük során több mint 30 százalékkal növelték a testsúlyukat, és közben csak 30 felett szültek vagy gyermektelenek maradtak, 2,73-szor nagyobb eséllyel diagnosztizáltak mellrákot.

Ezzel szemben azok, akik 30 éves koruk előtt szültek és testsúlyuk csak 5 százalék alatt változott, sokkal kisebb kockázatnak voltak kitéve.

A kutatás vezetője, Lee Malcomson szerint a két tényező – az elhízás és a késői gyermekvállalás – egymást erősítve növeli a veszélyt:

„Több információra lenne szükség arról, hogyan befolyásolja az anyaság időzítése és a testsúlyváltozás a mellrák kockázatát, mert így sokkal pontosabban lehetne azonosítani, kik tartoznak a veszélyeztetett csoportba, és célzott tanácsokat lehetne adni számukra az életmódbeli változtatásokhoz” – magyarázta.

A korábbi tanulmányok már korábban is jelezték, hogy a fiatalkorban történő szülés csökkentheti a menopauza utáni mellrák esélyét. A súlygyarapodás viszont régóta ismert kockázati tényező.

Az újdonság ebben a kutatásban az, hogy elsőként mutat rá arra, miként hat egymásra ez a két faktor, és hogy a korai szülés védőhatása nem tudja ellensúlyozni a későbbi elhízás káros következményeit.

Malcomson hozzátette:

„Elengedhetetlen, hogy a háziorvosok is tisztában legyenek azzal, hogy a jelentős súlygyarapodás és a késői gyermekvállalás – vagy a gyermektelenség – kombinációja jelentősen növeli a nők mellrákkockázatát.”

Az új kutatás alapján egyre világosabb, hogy a megelőzés nemcsak egyéni döntések kérdése, hanem hosszú távú társadalmi felelősség is.


Megosztom
Link másolása


FONTOS
A Rovatból
Dallos Bogi neki írt bántó kommenteket olvasott fel: „Ő, meg a drága felesége, ja, bocs, férje!”
Az énekesnő azt válaszolta, nem világos, hogy az a baja a hozzászólónak, hogy a férje felvette az ő nevét is, vagy az, hogy nőiesnek tartja Petit.

Megosztom
Link másolása

Új sorozatot indított Puskás-Dallos Bogi "Lelkizünk?" címmel, amiben párkapcsolatról, érzésekről, a lélek dolgairól esik szó.

A következő résben a bántó mondatokkal foglalkoznak.

Ennek apropóján Puskás-Dallos Bogi olyan negatív kommenteket olvasott fel, amit neki írtak Instagramon.

Az egyik az volt:

"Hát Bogi, ha ennyire nem megy a munka baba mellett, akkor lehet, hogy nem kellene dolgozni. Gondolom, senki nem kényszerít rá!"

Az énekesnő azt válaszolta rá, hogy sajnálja, ha így érzi az illető, és hogy reméli, nem egy anyukatársa írta ezt a kommentet. De ha igen, biztosan átérzi, hogy sokszor nem egyszerű összehangolni a munkát a babával.

Egy másik hozzászóló gyakorlatilag abba kötött bele, hogy Puskás-Dallos Bogi férje, Peti, felvette a házasságkötés után a felesége vezetéknevét is, és hivatalosan Puskás-Dallos Péter lett a neve.

"Ő, meg a drága felesége, ja, bocs, férje! Annyira zöldek és vegák, hogy az már fáj!"

Puskás-Dallos Bogi erre azt válaszolta:

"Nem tudom, viccnek szánta, hogy 'drága felesége, ja, bocs, férje'? Azért feleségemnek nevezed a férjemet, mert felvette ő is a nevem? Vagy mert nőiesnek találod a férjemet? Szerintem önmagában kicsit bántó."

Azt is hozzátette, hogy

az legyen a legnagyobb probléma, hogy hírességek néha fát ültetnek, és felhívják a figyelmet a természetvédelemre.

A videót itt nézhetitek meg - várjatok, amíg betölt:


Megosztom
Link másolása


FONTOS
A Rovatból
iPhone-pánik! Milliárdok lehetnek veszélyben egy frissen felfedezett vírus miatt – riasztást adtak ki a súlyos hibáról!
Veszélyes kiskapu milliók zsebében: még a poros Bluetooth-hangszóród is veszélyt jelenthet!

Megosztom
Link másolása

Ha iPhone-od van, jobb, ha most azonnal frissítesz. A kiberbiztonsági szakértők szerint egy új, súlyos sebezhetőség miatt a hackerek szinte bárhol és bármikor bejuthatnak az eszközeidbe – elég hozzá egy közös Wi-Fi hálózat, és egy apró figyelmetlenség.

A sebezhetőség neve AirBorne, és az Apple saját fejlesztésű AirPlay protokollját érinti.

A hiba lehetővé teszi, hogy támadók rosszindulatú kódot küldjenek az eszközökre, adatokat szivárogtassanak, vagy akár belehallgassanak a beszélgetéseidbe – mindezt nyilvános helyeken, például kávézókban, reptereken, sőt akár az irodai Wi-Fi-n keresztül is.

A Wired magazinnak nyilatkozó szakértők szerint a helyzet nemcsak súlyos, de alattomos is: az AirPlay ugyanis nemcsak iPhone-okon fut, hanem

okostévékben, hangszórókban, set-top boxokban, autós multimédiás rendszerekben és még ki tudja, hol. És ezek közül sokat soha nem is fognak frissíteni.

Az a baj, hogy az AirPlay rengeteg eszközben megtalálható, és ezek közül sokat sosem fognak frissíteni” – mondta Gal Elbaz, a tel-avivi Oligo nevű kiberbiztonsági cég technológiai igazgatója és társalapítója. „És mindez azért van, mert egyetlen hibás szoftverdarab mindent érint.”

A Wired által megszerzett információk szerint összesen 23 különböző biztonsági rést találtak az Apple AirPlay protokolljában és az azt működtető szoftverfejlesztői csomagban (SDK). Ez az az eszköz, amely

lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy fotókat, zenéket és videókat küldjenek egyik Apple-eszközről a másikra – vagy akár külső gyártók termékeire is.

Az Apple már kiadta a biztonsági frissítést a saját eszközeire, de a gond ott kezdődik, hogy milliónyi más gyártó által gyártott készülék továbbra is sebezhető. Ha a televíziód, hangszóród vagy az autód Apple-kompatibilis, és a gyártó nem frissítette az AirPlay SDK-t, akkor ezek hackerek számára tökéletes hátsó kaput jelenthetnek – még akkor is, ha a telefonod naprakész.

„Ha egy támadó rá tud csatlakozni ugyanarra a hálózatra, mint az egyik ilyen eszköz, akkor azt felhasználhatja ugródeszkaként, hogy elérje a hálózat többi részét is”

– figyelmeztetett Elbaz.

És a baj tovább nő: Patrick Wardle, az Apple-biztonságra specializálódott DoubleYou cég vezérigazgatója szerint a harmadik féltől származó eszközök „időzített bombák”, amelyeket a felhasználók is hajlamosak elfelejteni, és a gyártók sem túl lelkesek a frissítések kiadásában.

„Amikor külső gyártók integrálják az Apple technológiáit, például az AirPlay-t az SDK-n keresztül, az Apple-nek már semmilyen közvetlen ráhatása nincs a hardverre vagy a frissítésekre”

– mondta Wardle.

Ennek következtében – magyarázta – ha a gyártók lassan vagy egyáltalán nem frissítenek, az a felhasználók védelmét is aláássa, és hosszú távon megrendítheti a bizalmat az Apple-ökoszisztémában.

Mit tehetsz most?

Frissítsd az összes Apple-eszközödet a legfrissebb szoftverre.

Kapcsold ki az AirPlay-t, ha épp nem használod – különösen nyilvános hálózatokon.

Gondold át, milyen AirPlay-eszközök vannak még a hálózatodon – akár az a régi Apple TV, akár a nappali sarkában pihenő okoshangszóró is veszélyforrássá válhat.

A hackerek szeretik az elhanyagolt bejáratokat – ne nálad legyen az egyik.


Megosztom
Link másolása