A Bibliából kihagyott „Tiltott könyv”, az eltitkolt evangélium, amelyből egy másik Jézus néz vissza ránk
Nem a templomban. Nem a papoknál. Nem a kereszt alatt. Hanem benned él. Legalábbis ezt állítja egy 1900 éve írt, de a Bibliából kihagyott szöveg, amit 1945-ben, egy agyagkorsó mélyén találtak meg Egyiptomban, és ami most újra felkavarta az internet nyugalmát.
Ez Tamás evangéliuma, és ha igaz, amit állítanak róla, akkor a kereszténység alapjai nem egészen ott vannak, ahol eddig hittük.
Jézus, a spirituális tanító
A szövegben 114 mondás szerepel, amelyeket „Jézus, aki él” mondott, és amelyeket Didymos Judas Tamás, azaz Tamás apostol jegyzett le –
Tamás evangéliuma nem elbeszélés. Nincs benne Betlehem, nincs kereszthalál, nincs feltámadás. Csak mondatok vannak. Titkosnak nevezett gondolatok. És ezek között olyanok is szerepelnek, amiktől a legedzettebb teológusoknak is megremeg a reverendája:
„Hasíts szét egy fadarabot, és ott vagyok.”
Ez utóbbi gondolat valahol a hagyományos Bibliában is megtalálható, de Tamás evangéliumában teljesen más értelmet nyer: nem épületekben, nem rituálékban kell megtalálni a kaput a mennyek országához. Ez a gondolat közvetlenül megkérdőjelezte a korai egyház alapjait, amely papok, templomok és hierarchia köré épült. itt a Jézus által hirdetett ország nem valahol a mennyekben van, hanem te magad vagy a hely, amiben tovább él.
Miért nem került be a Bibliába? Mert túl veszélyes volt
A szöveget valószínűleg a I. században írhatták, nagyjából az Újszövetség megírásával egy időben, azaz Kr. u. 50 és 100 között keletkezett. Egyes kutatók szerint az egyik legkorábbi forrás lehet, amely közvetlenül Jézus tanításait őrzi – talán még az evangéliumok előtt vetették papíruszra. Csakhogy egy valamit nem erősít meg: a keresztény egyház jelenlegi rendszerét.
Ez nem fért bele az alakulófélben lévő egyházi rendszerbe, ahol a belső szabadság helyett külső rítusokat kellett követni. Tamás evangéliuma szerint nem a hit üdvözít, hanem a tudás – és ezt sokáig eretnekségnek minősítették.
Az agyagkorsó, ami egy új Jézust mutat a világnak
A szöveget 1945-ben találta meg Muhammad al-Samman egyiptomi földműves Nag Hammádi mellett, egy eltemetett korsóban, 13 másik ősi könyv társaságában. Ezek között szerepel Fülöp evangéliuma, Az Igazság evangéliuma, János titkos könyve és Pál apokalipszise is – mindegyiket kihagyták a Bibliából.
Nem a papság hordozza az igazságot – az benned van. És ha ezt elhiszed, akkor már nem vagy irányítható.
Nick Di Fabio, egy tartalomgyártó, aki újra reflektorfénybe hozta Tamás evangéliumát a közösségi médiában. Szerinte ez az írás olyan kérdéseket tesz fel, amikre az egyház még mindig nem akar válaszolni.
És mi van, ha ilyen volt az igazi Jézus? Nem lehet biztosra tudni, hogy Tamás evangéliuma „az igazi” Jézus szavait őrzi-e. De azt igen, hogy teljesen más képet fest róla:
A kérdés tehát nem az, hogy miért dobták ki ezt a könyvet a Bibliából. A kérdés az, mennyi minden változott volna meg, ha benne hagyják?