Tisztázzuk: rohanjunk-e a patikába D-vitamint vásárolni, vagy elég, ha kitesszük az arcunkat a tavaszi napsütésbe?
Végre itt a tavasz, dől a napfény, mindenki rohanna ki a teraszra feltöltődni a téli sötétség után. Csakhogy van egy apró bökkenő: a szervezet D-vitamin-raktárai pont mostanra ürültek ki teljesen.
Egy friss, nagyszabású nemzetközi orvosi ajánlás végre tiszta vizet önt a pohárba, és a válasz nem mindenkinek fog tetszeni. A lényeg, hogy a D-vitamin-pótlás körül keringő legendák és a valóság között óriási a különbség.
A helyzet az, hogy a tél végére Európa-szerte, így Magyarországon is a lakosság jelentős része D-vitamin-hiányos vagy legalábbis az optimális szint alatt van.
Egy budapesti méréseken alapuló számítás szerint november és március között napi több mint 200 percet, azaz bő három órát kellene szinte meztelenül a szabadban töltenünk ahhoz, hogy érdemi mennyiségű vitamin képződjön.
És itt jön a képbe a világ egyik legbefolyásosabb szakmai szervezete, az Endocrine Society, amely márciusban kiadott egy vaskos, bizonyítékokon alapuló klinikai irányelvet, ami alapjaiban rendezi át, amit a D-vitamin-pótlásról gondoltunk.
A legfőbb üzenetük meglepően józan: a legtöbb, 75 év alatti egészséges felnőttnek valószínűleg semmi szüksége az ajánlott napi bevitelen (RDA) felüli extra dózisokra. Sőt, a szakértők szerint az általános, rutinszerű vérszintmérés is felesleges pénzkidobás ebben a körben.
Na de mennyi az annyi? A legtöbb ajánlás egyetért abban, hogy egy átlagos felnőttnek napi 15 mikrogramm (µg), azaz 600 nemzetközi egység (NE) D-vitaminra van szüksége. 70-75 év felett ez az adag napi 20 mikrogrammra (800 NE) emelkedik.
A szakértők azt is hangsúlyozzák, hogy a napi rendszerességgel, kisebb adagokban bevitt vitamin sokkal jobban hasznosul, mint a ritkán, lökésszerűen beszedett gigadózisok. A biztonságos felső határ, amit orvosi felügyelet nélkül tartósan nem szabad túllépni, napi 100 mikrogramm (4000 NE).
A kulcsszó itt az okos napozás: nem órákig tartó napégetésre van szükség, hanem rendszeres, rövid, 10-15 perces időszakokra, amikor az arcunkat, a karunkat vagy a lábszárunkat éri a nap. Utána viszont már jöhet a fényvédelem, mert a bőrrák kockázatát senki nem veheti félvállról.
Az új irányelv ugyanakkor világosan kijelöli azokat a kockázati csoportokat, akiknek tavasszal is érdemes komolyan venniük a pótlást, és esetükben az orvos akár a szokásosnál magasabb dózist is javasolhat.
Ide tartoznak a 75 év felettiek, a várandós nők, a gyerekek és serdülők, a prediabétesszel küzdő felnőttek, a sötétebb bőrtípusúak, a túlsúlyosak, a fedetten öltözködők, illetve azok, akik valamilyen felszívódási zavarral élnek, vagy bizonyos gyógyszereket – például szteroidokat vagy egyes koleszterincsökkentőket – szednek.
A D-vitamin-hiány tünetei gyakran alattomosak és általánosak: fáradtság, izomgyengeség, csont- és izomfájdalmak.
Szerencsére az étrenddel is sokat tehetünk. Bár kevés élelmiszer tartalmaz természetes módon nagy mennyiségű D-vitamint, a lista élén a zsíros tengeri halak (lazac, pisztráng, szardínia) és a csukamájolaj állnak.
Összefoglalva tehát, mit tegyen az ember fia és lánya tavasszal? Ha alapvetően egészséges, 75 év alatti, és rendszeresen ki tud menni a déli napra, miközben az étrendjében is szerepelnek a fenti élelmiszerek, valószínűleg nincs szüksége a napi 15 mikrogrammos (600 NE) alapdózisnál többre.
A legfontosabb, hogy a D-vitamin nem csodaszer, hanem a szervezet egyensúlyának fontos eleme, amivel érdemes okosan, és nem a marketing-szlogeneknek bedőlve bánni.
