Kincset érhet a pincédben porosodó retró bicikli: több mint 100.000 forintot is adnak egy-egy darabért
Mielőtt a következő lomtalanításkor megszabadulnál a család régi kacatjaitól, állj meg egy percre, és nézd meg, nem lapul-e köztük egy BMX. Könnyen lehet, hogy egy új gyerekbicikli ára porosodik a pincében a befőttek mellett, a gyűjtők ugyanis elképesztő pénzt adnak egy-egy jobb állapotú, korabeli darabért. Ami egykor menő gyerekjátéknak számított, mára kőkemény befektetés lett, a nosztalgia pedig, mint tudjuk, a legerősebb piaci mozgatórugó.
Az egész őrület a hatvanas évek Kaliforniájából indult, ahol a srácok olyan biciklit akartak, amivel utánozhatják a motokrossz-bálványokat. Ebből nőtt ki a Bicycle Motocross, vagyis a BMX mozgalom, ami először Amerikát hódította meg, majd az egész világot. A rendszerváltás környékén nálunk is megjelentek, és akik akkor voltak tinik, pontosan tudják, mekkora álom volt egy ilyen bringa.
A modern bringák már jóval könnyebbek és strapabíróbbak. Ez azonban semmit nem von le a retro modellek értékéből. Sőt.
A klasszikus márkák, mint a Kuwahara vagy a Haro darabjai ma igazi gyűjtői ereklyék. Ami néhány éve még csak pár ezer forintot ért egy apróhirdetésben, ma akár 60–80 ezer forintot is hozhat a konyhára. Egy szép állapotú példányért pedig simán elkérnek 100 ezer forint feletti összeget is, a limitált szériákról és ritkább alkatrészekről nem is beszélve. A gyűjtők nemcsak komplett bringákat keresnek, hanem eredeti kiegészítőket is. Számít a nyereg, a markolat, a küllők, a gumik mintázata – minden apró részlet.
Ha tehát rábukkantál egy kincsre, a legfontosabb, hogy ne ess neki eszetlenül. A legnagyobb hiba, amit elkövethetsz, ha modern alkatrészekkel próbálod feltuningolni. Minél eredetibb, annál értékesebb. Csak finoman tisztítsd meg a portól és a zsírtól, de eszedbe ne jusson polírozni a vázat, mert a korabeli matricák bánják. Fotózz le minden fontos részletet: a középrészt, a kerekeket, a vázszámot és a márkajelzéseket. A gyűjtők ezekből tudják megállapítani, hogy egy valódi klasszikussal, vagy egy szerényebb értékű példánnyal van dolguk.
